Bocs, Aeg, én eddig idő hiányában nem jutottam szóhoz, de most pótolok. :)

A lényeg:
Nekem nagyon tetszett a sztori. :) Tetszett az álom, ahogy az elftanács elé került Engwa egyetlen varázsszó miatt (bár kicsit szubjektív vagyok ilyen témában... :D) és a vége is, amire mindig olyan érzékeny vagyok.
Emellett szvsz nagyon jól írtad le az elfek véleményét a többi fajról, és Engwa ezzel ellentétes érzéseit, ami az embereket illeti (ez utóbbi szerintem sokkal jobban hatott, mint az előző részben. :) ).

Amibe kicsit azért bele kötnék (mert hát egy tisztességes kritika nem csak a pozitívumokat tartalmazza :roll: )

Először is a sortörések valakinek a beszédében. Ezek mindig kizökkentettek engem kicsit, szerintem nincs rájuk szükség.

:P :)

Lehet, hogy én nem értek valamit, de azt hiszem, itt egy idős elfet írtál le. Nos, ezer év elf mértékkel nem olyan szörnyen sok, hogy bottal kelljen járni, hacsak az illetőnek nincs valami baja a lábával. (Gondold csak el, Tyrande és a Stormrage fivérek több mint tízezer évesek, mégis egész vígan részt vettek a Mount Hyjali csatában. :))

Ez alighanem egy szóismétlésnek látszó elgépelés. :)

Ez a szó itt nekem kicsit furcsa volt.. de lehet, hogy ezzel egyedül vagyok.

Szvsz ezt inkább múlt időben lehetne.

Ennyi lett volna. Egyébként őszintén gratulálok az íráshoz, és további jó munkát! :)

lóval, vagy ilyesmi jobban passzola szerintem.

Most hol is van a hangsúly? Esetleg kimaradt egy szó?
Amúgy a kép maga jó, tükrözi az elf terület képét a játékból.

ennyire szar hogy senki nem kommentálja? xD
btw ez a második rész, valahol az elözö oldalakon van az eleje.

A lány mélyhangon énekelni kezdett, és a rajzból kisebb alakok emelkedtek ki, két ember és egy érdekes formájú fa vette fel formáját. Abbahagyta az éneket, mereven nézte a kibontakozott formát, majd gúnyos mosolyra húzta ajkát és kezével belekapott az alakot öltött homokba. Engwaerin sejtette, hogy ez valamilyen átok lehet, vagy legalábbis mágikus rituálé, és félve nézte a másik arcát, hátha kifürkészheti, mire készül. A varázslólány viszont felállt, sötét tincseit összefogta és egy aranyszínű gyönggyel díszített kagylóval átdöfte. Egy-egy ilyen aranyszínű gyöngyért az azsharai elf halászok hetekig kutakodnak, mert rendkívül ritka és nagák őrzik; ezeknek a hajdanvolt elfeknek kígyószerű uszonyuk és pikkellyel borított haltestük van, varázstudóik kivételes hatalommal bírnak. Engwa épp ezen töprengett, mikor a lány elkezdett kántálni, démonokat szólítva, és egy prüszkölő, lángoló patájú ló jelent meg. A lány kecsesen felugrott, és a ló pár ágaskodás után elvágtatott délnek, a közeli város felé.
Engwa még bámult utána, majd megvizsgálta a homokba írt rúnákat. Felé tette a kezét, és érezte az erők vibrálását, szinte tapintotta a mágiát. Egyszercsak hangokat hallott:
-Engwa, lányom, eljött az idő kelj fel!
Kinyitotta a szemét és anyját látta maga előtt, az arcán aggodalom tükröződött.
-Lányom, mindenki erről beszél, hogy történhetett ez? És pont velünk, hát miért sújtanak az istenek engem? Ó, na elég, biztos volt ezzel céljuk. Öltözz a fehér talárodba, indulnunk kell, mindjárt napnyugta.
Megsimogatta a haját és az ágya mellé tette a hosszú fehér ruhát, melynek aljára ezüstszínű levelek voltak hímezve, és ujján kacskaringós elf rúnákkal egy-egy dal részlete szőve.
Engwa nézett az anyja után, amint az lassú léptekkel kisétált a szobából, majd a ruhára nézett, és eszébe jutott az álom. Vajon a jövő egy kis részletét látta? Vállat vont és belebújt a kikészített ruhába, haját gondosan megfésülte és hosszú vizsgálódás után egy barna öv mellett döntött, melyet arany oroszlánfej díszített és két oldalán egy-egy topáz csillogott. Elindultak ketten, két magas, karcsú alak. Az ösvénynél jobbra fordultak, ahol moha jelezte, merre kell menniük, majd átvágtak a fehér szobrokkal kikövezett kavicsos úton. Ezek a két láb magas márványból faragott szobrok általában valamelyik nagy hőst, vagy elf tanítókat ábrázoltak. Akadt köztük ember és törp is, bár utóbbiból csak egy. Itt ahol éppen átvágtak, Llane király és Rykiel druida, Syrella, az ember paladin és Lerandol, a vándor elf szobra állt. Engwának mindig megdobbant a szíve, mikor a paladin szobrát meglátta. Kiskorában sokat játszott erre, és csak nézte és körülugrálta a szobrot, és elképzelte a paladin fekete haját és szakállát, átható zöld szemeit, és gondolatban látta is ahogy forgatja kardját a csatamezőkön, körülötte kürtök és harci kiáltások, előremutató lándzsák hadai és röpülő nyílvesszők felhője. Most is vetett rá egy pillantást, majd nagyot sóhajtva továbbbandukolt az anyja mellett. Ugyan mikor találkozhatna ő egy paladinnal, hiszen csak az idős papok mehetnek az emberek nagyvárosaiba, ő pedig abban sem biztos, hogy valaha pappá válhat. De nem is akar azzá válni – dacosan felszegte az állát, és belépett a jadeszínű csarnokba. A helyiségben, mely egyetlen nagy teremből állt, benne székek és egy hosszú sötétbarna asztal állt, rajta néhány ezüstserleggel, már összegyűltek a Tanács tagjai. Amint meglátták, egymásra néztek, és halk mormogásba kezdtek. Látta tanítóját, néhány druidát, négy elfpapot, és a Tanács elnökét, egy mint ezeréves, ezüst szakállú és hajú elfet, akinek mindig egy görbe botra kellett támaszkodnia. A teremben tizenkét óriási fehér szobor állt oszlop gyanánt, melyek a csarnok kupoláját tartották. A Tanács elnöke, aki egykor druida volt, köhintett és felemelte botját, majd hármat koppintott vele. –Kérlek titeket, üljünk le és kezdjük el az ügy tárgyalását.
Csend támadt, Engwa és anyja leültek a Tanáccsal szemközti puha pamlagokra, melyek kaotikusan hevertek a földön. A Tanácsi is elfoglalta helyét, lassan elült a zaj és mindenki az elnököt figyelte.
-Azért lett eme kis csoport összehívva, mert egy nem mindennapi és egyben rossz előjellel bíró esemény történt kis közösségünkben. Egy olyan szó hangzott el eme kis békés, biztonságos szigeten, melyet csak a tőlünk délre és más kultúrák nem éppen jó szándékú varázslói ismernek, és alkalmaznak. A kérdés az, vajon ez a szó, ige, milyen úton került egyik ifjú papnövendékünk tudástárába? Kitől hallotta, illetőleg hol szerzett tudomást róla? Erre várjuk elsődlegesen a választ, Engwaerin.
A tekintetek a fiatal elfre szegeződtek, aki tétován felállt, végigsimított hosszú, hófehér ruháján, majd hol, a tanítójára, hol az elnökre nézett.
-Én, nem tudom. Emlékszem rá, hogy dühös voltam, hogy amikor megvádoltak és félelfnek neveztek akkor elkezdett egy szó zakatolni a fejemben, és késztetést éreztem a kimondására… De kiejtve ez a szó félelmetesnek és mélyebbnek hangzott, mint a gondolataimban. Ezt az igét én sehol máshol nem láttam vagy hallottam.
-Tehát azt állítod, ezt a szót senki nem tanította neked, nem olvastad, nem hallottad még azelőtt?
-Így van. Még soha.
Az elnök hümmögött, majd körbenézett. –És mondd csak, nem történtek veled mostanában furcsa dolgok, szokatlan események? Nem láttál álmokat, nem fedeztél fel magadban új, eddig ismeretlen képességeket?
Engwa elsápadt, és az elnökre nézett. Csak nem lát a gondolataimba? Nézte felvont, zöld szemöldökét és fürkésző, de nyugodt szemeit. Eszébe jutott a farkas és a pók, amiket irányított, és az álom a tengerparti varázslónővel. Vajon elmondja őket, vagy akkor biztosan el lesz távolítva a faluból, vagy rásütik, hogy boszorkány? Kétségek között az anyjára nézett, aki bólintott és bátorítóan rámosolygott.
-Igen, az az igazság, hogy volt egy álmom. Nem tudom hol és mikor játszódott, de a lenyugvó napnál egy emberlányt láttam, amint lehajol és a késével egy kört rajzol..
-Milyen késsel? Mi volt a kés nyelén és mekkora volt?
Az elnök meglehetősen izgatott lett, és kérdőn nézett az elfre.
-Hát, piros kicsi kő volt a markolatán, nem volt hosszabb az egész kés mint a könyökömtől az ujjam hegyéig…
-És mekkora volt a kör? Voltak a késen rúnák?
-Nem voltak rúnák a tőrön… Bár erre nem mernék megesküdni. A kör átmérője talán akkora volt, mint maga a kés. A körbe rúnákat rajzolt és elmormolt pár szót, de azokra nem emlékszem, mindenesetre nem a közös nyelven de nem is emberinek hatott… Majd egy fa és egy lány alakja emelkedett ki a porból, azt összerombolta és elment..
Engwa hallgatott az égő patájú fekete lóról, mert biztos volt benne, hogy az elnök ezt is rossz előjelnek veszi, és hátha kap egy szívinfarktust is félelmében…..
Most is fejcsóválva nézett rá.
-Igen, akkor eddig annyi a lényeg, hogy az egyik papnövendékünk egy ősi hatalomszóval megátkozta társát, mely szót még nem hallotta ezelőtt, ezután álmában boszorkánymestert lát és átok-szertartást. Biztos vagyok benne, kedves Engwaerin- mosolygott rá a lányra-, hogy történt még valami, több, mint amit elmondasz nekünk. Hiszek a számok erejében, és a hármashoz még pontosan egy hiányzik.
Összekulcsolta ujjait és oldalvást fordította a fejét, miközben a lányt fürkészte.
Engwa elkezdte rágni a körmeit. Mostmár tényleg tanácstalan volt, de el kell mondania mindent.
-Valóban, történt még valami reggel, de az egész álomszerű volt. Mikor ma reggel mentem a tisztásra, ahol tanulunk, egy fehér farkas került az utamba. Nem vagyok benne biztos, de úgy éreztem, irányítani tudom őt, az ő szemével láttam, szinte eggyéváltam vele, és így kényszerítettem rá, hogy menjen az utamból. Egyfajta helycsere volt az elménken belül, láttam magamat kívülről, ahogy koncentráltam.
Az idős elnök homlokráncolva meredt a lányra.
-Értem. Nos, a tanács most megbeszélést tart, addig szíveskedjetek a kőpadokon kint leülni. Amint megszületik a döntés sorsod felől, Engwaerin Silwering, szólok.
Engwa és anyja némán kilépkedtek a csarnok előtti lugasba, és leültek két rózsával benőtt kőpadkára. A látóhatárt nézték, a nap már lenyugodott, de sugarai még rózsaszínűre és lilára festették a felhők alját, valahol nyugaton pedig esőfelhők gyűltek, amiket Teldrassil felé fújt a szél. Pár pillanatig hallgatták a levelek zizegését, néhány szófoszlány, hangosabb érvelés megütötte fülüket néha. Végül Engwa törte meg a csendet.
-Anyám, tudom, hogy papnak szántál.. És hogy mivel hetedik lány hetedik lánya vagyok, pappá is kell válnom, de néha úgy érzem, nem a nekem szánt úton halad a sorsom. Olyan, mintha egy folyó lennék ami a medre mellett folyik. Nem akarlak szomorúnak látni, sem csalódottnak, ezért mentem eddig az ösvényen amit kijelöltetek nekem, de félek, zsákutcába értem. Képesnek érzem magam a papságra, gyógyításra, tudok minden varázslást, gyógyfőzetet, és szertartást, amit csak ebben a korban tudhatok.
Inkább arról van szó, hogy ennél többre lennék képes, hogy…
-Többre? A gyógyítás szerinted nem egy nemes feladat az életben?
-Dehogynem, nemes cél. Csak éppen nem az enyém. Úgy érzem, az erőmet egy teljesen másfajta módon tudnám használni, sokkal erősebb, hatalmasabb formában.
-Olyan vagy, mint apád. – Hentienna szomorúan felnézett az égre, ahonnan kis cseppekben szemerkélni kezdett a langyos eső, és halkan koppanva vert ritmust a leveleken.
Engwaerin kérdezni akart valamit, de ekkor megszólalt mögötte az elnök, mély hangján.
-Gyertek, meghoztuk a döntést.
Engwa és anyja félrehajtották az esőcseppektől megnehezült sötétzöld levélfüggönyt, és beléptek a csarnokba, aminek plafonján most az eső által összegyűjtött kis szivárványfoltok játszottak. Leültek a pamlagokra és nézték, ahogy a Tanács is elhelyezkedik.
-Engwaerin Silwering, a Tanács úgy határozott, hogy Teldrassilban maradhatsz, és folytathatod papi tanulmányaid. Rejtett tudásod, eddig ismeretlen képességeidet talán a gyógyítás előnyére fordíthatnád, jobban segíthetnél másokon. De – az Elnök Engwára szegezte jobb mutatóujját, melyen egy jáspisgyűrű szórta szét halvány fényét – amennyiben előfordul más képességed felbukkanása, amely újfent zavarokat okozna, el kell hogy küldjünk Teldrassilból, és papi tanulmányaidat felfüggesztjük.

Az elnök fáradtan hátradőlt a székén, köhintett párat és hatásszünetet tartott. A druidák szaporán bólogattak, egyikük idegesen vakarta fejét és a botjával bíbelődött, Engwaerin tanítója pedig, Ryka, szúrós szemmel nézett rá. Hentienna szólalt meg, megtörve a hosszú csendet.
-Dehát nem küldhetitek el a lányomat, hová menne? Neki tanulnia kell és itt az otthona!
-Hentienna, látom, nem hallottad a fölöttébb fontos „de” szócskát az előbb. És az „amennyibent” szintén nem. Ha semmi nem történik, semmi különös és rossz előjellel bíró persze – ráncolta össze szemöldökét – akkor a lányod marad. Ha viszont ez rövid időn belül újfent jelentkezne, ugye te is megérted, hogy környezetváltozásra lesz szüksége. Viharváradra küldjük, hogy a mágusok és azok a bajkeverő, sötét boszorkánymesterek, - ennél a szónál legyintett egyet a levegőben, mintegy a gondolatát is elhessegetve a boszorkányoknak – hogy ők kivizsgálják. Bár ez nem a legpontosabb szó, mert különböző eszközeikkel, sötét praktikáikkal belenéznek a gondolataiba, álmaiba. Azok ott nem tisztelik a Természetet, és annak rendjét, nem evilági varázslatokkal élnek. Jobb lenne tehát, ha erre nem is kerülne sor.
De a Tanács így döntött, és döntését mindenkor tiszteletben kell tartani. Most hazamehettek, holnap minden folyik a saját medrében, a Nap is ugyanúgy kel fel, friss reményekkel, bár a remény nem tudja, hogy a csillagokban már rég meg van írva minden. Már rég eldőlt, hogy lesz-e folytatás. De ha van mit óvnunk, védenünk, mindennek lesz értelme, nem igaz? Csak meg kell találni.
Egy fuvallat besodort néhány ázott levelet a csarnokba, langyos, nedves szél járta be a termet. Az Elnök felállt.
-De elég ebből, hajnalig tudnék mesélni a Sorsról és a csillagokról, de ez ifjú elfeket nem szokott felcsigázni, igaz?
Rámosolygott Engwára, majd magához vette botját és áldásra emelte jobb kezét, köszönésképpen.
-Nairawantel omerlon.
Engwa és Hentienna is felállt, meghajoltak majd kisétáltak a kertbe, a többi druida tekintetétől kísérve.
Szótlanul ballagtak hazafelé egymás mellett, Engwát most még Syrella szobra sem vidította fel. Ránézett a paladin alakjára, és még szomorúbb lett. Semmihez sem értek, egyik fajhoz sem tartozom igazán, és a tanulmányaim is bajban vannak. Ha a harag rossz tanácsadó, vajon a bosszú már maga a tanács?
-Lányom, ugye tudod, ez mennyire komoly dolog? A Tanácsot nem hívják össze csak úgy, holmi gyerekes csínyek miatt. Valami nagyon felkeltette az érdeklődését a tanárodnak, Rykának. Biztos vagyok benne, hogy ő mesélte el a többi tagnak, a részleteket kiszínezve…
Engwa bele-belerúgott egy kőbe, és némán bólogatott. Hát persze, hogy a tanára volt… Bármit kérdezett Engwától, ő tudta a választ, és így sosem tudta őt megleckéztetni. De az igazi ok egyszerű volt: ő is, mint a többi elf, előítélettel viseltetett iránta. Nem volt jelölés az arcán, ennyi elég volt. Gyerekként ez nem okozott gondot, „majd kirajzolódik a jel, nyugodjatok meg”, mondogatták a szülei. De teltek-múltak az évek, és Engwa ifjú elf lett, ugyanolyan emberszínű és jelöletlen, ahogy született. Ráadásul kóros emberszeretete sem lelt jó visszhangra a faluban. Az elfek általában lenézik a többi fajt, mert azok tizedannyi élettel sem rendelkeztek mint ők, sem olyan gyorsasággal, nem tudtak elrejtőzni és ami a legfontosabb: csúnyának tartottak mindent, ami nem elf. A törpöket kifigurázzák és megvetik őket, mert a föld alatt élnek, kapzsinak és szűk látókörűnek tartják őket. A gnómokat nem is ismerték el igazi fajnak, a törpék torzszülötteinek nevezték el a fajt.
Az embereket pedig önmagukra és a világra veszélyesnek ítélték azáltal, hogy elpusztítják saját fajukat és az erdőket maguk körül, és hataloméhségük mindig felemészti őket. Boszorkánymestereiket átkozták, amiért azok démonokkal paktálnak és a világra szabadítanak mindent, ami gonosz és erre a dimenzióra vágyik. Engwa mindig félelemmel vegyes tisztelettel nézett a mágusokra és boszorkányokra, úgy érezte mindig is, inkább hozzájuk tartozna. Gyönyörűnek tartotta az emberlányok apró füleit és alacsony termetüket, szőke vörös és fekete hajkoronájukat, sima fehér és barna bőrüket, de legfőképpen a szemeiket irigyelte: kék, zöld, barna szempár, igézően kifejező és rabulejtő.
Hányszor kívánta, bárcsak neki is hasonló legyen, akármilyen színű.
Hazaértek, anyja egy csókot nyomott homlokára, majd egy fáradt mosoly kíséretében végigsimított hosszú ezüst haján.
-Aludd ki magad, holnap nehéz nap virrad ránk, és meg kell még birkóznod sok hozzádvágott rossz szóval. De sose törődj vele, ilyenkor mindig gondolj arra, hogy te vagy a tenger és ők a hullámok: ők függnek tőled, és te határozod meg az irányt. Jóéjt, kicsi Engwa.
-Jóéjt, ígérem, holnap nem kések! Rámosolygott anyjára, majd ő is bement a hálófülkéjébe. Már későre járt, a kertben szentjánosbogarak cikáztak, és egy madár csiripelt rossz tónusban.
„Ez süket, meg kéne tanulnia énekelni… Persze, hogy a mi kertünkbe tévedt.” Ásított egyet, pillanatok alatt levetette ruháit és belebújt hosszú mohazöld hálóruhájába, majd felakasztott függőágyába. Mágusok, boszorkányok, pontosan. Én vagyok a tenger, és .. sirály száll, ott a szikla, és a lány, elmosolyodott, és félálomban motyogott még pár szót, majd elaludt. Már nem látta a két vörös szempárt, ami az ablakában felcsillant.

A fórumodba írom, mert itt egy kicsit off. :)

Na mm18al kicsit dolgoztunk az oldalon! Galéria meg a Hírek rész megújult és arra kérnék némi javaslatot hogy történetek milyen háttér alapon milyen színű betűvel lennének jók, mert így kicsit aggasztja a szemem nekem is másoknak is :P
Szal?

Ok rendben :wink:

Awwwww.... <3 :D Köszi!

Ha legközelebb frissítek, visszalinkellek majd. :wink:

Szerk.: Najó, nem félév múlva, inkább most. :D

Hát azért majd még remélem lesz meglepetés mer túgy tervezem...
Amúgy frosty betettem az oldalad a linkjeim közé :lol: