Hát meg kell mondjam érdekes. Még nem olvastam ehhez hasonlót. Érdekes a szerkezete de sztem ennek része hogy ilyen gyors lett, és a kicsit zavarodott képed sem véletlenül vannak benne ha jól érzékelem. Ha kicsit szebben fogalmaznál dolgokat sztem jó lehetne nagyon.

A hold fénye vibrált.

Felnézett az égre, és imbolyogni látta a Holdat. A levegő párás volt, és a lombokon keresztül is lehtett látni a felhőhártyák lassú vonulását.
Csizmája talpa alatt halkan susogott az avar.
Régóta ismerte már a környéket, mondhatni itt nőtt fel.
Valójában szíve egész máshová húzta. A dombok, sűrű erdők rejteke visszahívta időről időre, de itt a lápvidéken is otthonosan mozgott.

Amikor megszületett apja ágyában feküdt, holtfáradtan álomtalanul, szolgálatban. Minden napja szolgálatban telt, egy percet nem lazított.
Mikor hírül kapta, hogy megérkezett harmadik gyermeke, nevet választott és ezt válaszolta a nekiszegezett kérdésre: Zsuzsi.
Háromszor kellett, hogy megismételjék a kérdést, mire felfogta.
"Mi legyen a fia neve?"

Zalai maga választotta nevét.
Nem tetszett neki az a móka amit valódi nevével műveltek, és belefáradt a vicces megjegyzésekbe éppúgy mint az ízléstelenekbe.

Nem magyarázkodott tovább, elindult az úton amelyre Istene vitte.
Kését minden este renbetette, ha az éjszaka veszélyt hozna rá, de Atyja nem sodorta sosem, saját maga annál inkább futott csapdák felé.

El kellett telnie 18 évnek mire felfogta, a csapdákat nem neki szánták.

Tíz éves volt mikor az elsőbe besétált.
Viccek, humor.
Válogatás nélkül jegyezte meg az összeset amit hallott, és adta tovább ugyanígy. Első barátját így vesztette el.

Évek telltek el, hogy megérthesse mire való a humor.

Ág reccsent, megállt. Hallgatta a csendet, amelyből lassan kibontakozott a lombok suttogása, és a bagoly éneke. Kuvik. Hű követője volt, bár kapcsolatuk sosem lett bennsőséges, és a koncot is csak ritkán fogadta el tőle, többnyire akkor mikor Zalainak bőven jutott.

Haja lassan kopott fejéről, így időről időre bretvát fogott és élvezte ahogy a szellő símogatja fejbőrét. Szeme kék volt ősszel, szürke télen, és zöld tavasszal.
Nyáron nem láthatták színét, hisz nyara oly kevés volt, és olyan hamar múlt el, szinte fel sem fogta.

A betyárélet picikora óta benne volt. Első ilyen tette során anyjától vette el a tehéntejet. Egyszerűen szoptatás alatt megromlott anyjában a tej, így nem ivott többet.

A másodiknál apját állította pellengére. Munkájában fordította ellene a társait.

Miután fel nem foghatta még mit tett, egyenes úton haladt a szeretetlenség felé. Éjjelente csontvázakkal álmodott, és azok urával.

Eltelt 18 év és túlesett a holtponton. Mások ezt mélypontnak hívják, ő ezt csúcsnak élete meg. Ráébredt kit látott álmában gyermekként. Önnön gonoszságai és el nem követett, de készenlétben feszülő bűnei ültek énje ébenfa trónusán, karmos csontkkézzel faragva mintát a karfába.

Miután szembenézett önmagával, és tudta kivel áll szemben, nem volt más választása, az Égi Törvényszék elé állította magát! Tükre az írás lett, melyet ösei hagytak népére, mely feddésre éppúgy mint tanításra és bátorításra alkalmasnak látszott.
A titkot, mit e könyvben látott bújkálni nem fejthette meg, fel nem foghatta, hogyan lett belőle más mint gyilkos.
Mert embert ölt, nem is egyet.
Megölte a kapzsiság emberét!
Őt a csalárdság embere követte.
Pár év multán sikerült levadásznia a hazúgság emberét, és látta, hogy egy ártatlan áldozata is lett a gyilkosságnak.
Nem értette. Fel nem foghatta, hogy az ártatlan áldozatból, hogyan lett a tolvajlás embere, de elfogadta az Ige szavát, és lelke lassan emelkedett az ég felé.

Rémálmait felváltották szárnyaló álmok, a felhők között repült akár egy kerecsensólyom, mely népének mindíg is a szabadságot jelentette.

Mára képzett tolvajjá vált.
Időt lop magának, és adja oda a rászorulóknak.
Hátulról közelít, de szemedbe néz mikor felemeli tőrét, hogy mélyen a szívedbe mártsa. De csak akkor fáj, ha mozogsz. Ha csenben odafigyelsz mit szeretne mondani, nem érzed a tőrt, hanem egy kezet mely símogatja fejed, és szívedbe megnyugvás költözik, miközben ájultan zuhansz a földre.

Ekkor ellátja sebeid, gyógyírt hoz sebedre, mit maga okozott.
Ellátogat helyetted mindenhová, ahová nem jutottál el.
Ad a lopott időből, hátha elfogadod, de ajtódban leteszi, ha nem.

Zalai nem harcol tovább árnyékaival az éjben, holdfényben indul és érkezik meg házad kapujához, életedre tör, de nappal mikor szemed felnyitod, és hunyorogsz a vakító napfényben, csak ünnepet érzel majd...

Nálam meg azért szünetel mert alig ülök gép elé akkor meg World Editorozok vagy Dota...

Háááát.... :)
Egyébként nem rád gondoltam, csak magamra.

Legalább Neked a van jó kifogásod! :)

Nocsak, kezd feltámadni hamvaiból ez a topic 8) :D .
Örülök, hogy hirtelen mindenki megrohanta ezt a helyet, remélem, hamarosan jobbnál jobb történetek születnek.
Nálam az írás a tanulás miatt szünetel, úgyhogy csak azt tudom mondani: Hajrá!

Hamarosan nagy regény várható tőlem, leírom az eddig WoWos történetemet, tavaly februártól kezdve mostanig. Már sokáig agyalok rajta, már a vázlatok kész vannak, délután nekiállok és megírom nektek:)

várjuk tűkön ülve...kezd fájni a seggem siess :D