NA VÉGRE, VALAKI ÍR!!!! :D

Kritika 1-2 óra múlva, meg kell etetnem a kutyáimat. De viszem a cuccot. :wink:

Szerk.:
Jó a kezdés szvsz. Így többet a sztoriról még nem mondanék, mert még ahhoz kevés. :) Egy-pár dologot más szempontból emelnék ki.
Steralról nagyon hiányzik egy kép. Csak annyit tudunk, hogy idősebb, és, hogy mester, de arról, hogy hogy néz ki, semmit.
Amin még meglepődtem egy kicsit, az a tegeződés volt. A két szereplő az elején gyakorlatilag vadidegen, és ha később indokolt is lesz a dolog, most még nem az szvsz.

Szemét. Pedig 4 szóval arrébb jól írtad. :)

Ez nem hiba, csak tetszett. :) Mondjuk egy kis leírást hiányoltam még, hogy dühös, de visszafogja magát, mert muszáj, etc.

Inkább boszorkánymester. Még nőknél csak-csak elmegy a boszorkány (bár szerintem bmester ott is jobb), de férfiaknál inkább ne. :)

Itt nagyon hiányoltam pár szót, hogy az olvasó is lássa maga előtt, ahogy Steral meglepődik, de aztán annyiban hagyja.

Szerintem ez két szó. :)

Inkább csak gondolat. Az 'ezerféle' szó egyébként kicsit hamar ismétlődik szvsz.
Ezenkívül nem értettem, hogy miért 'ártatlanok' a mocsár élőlényei. Szerintem fölösleges ezt kiemelni itt. Ellenben, ha a mocsárban sok állat él, akkor nem nagyon "szökhet be csend az ablakon". Inkább a bent kialakult csendet erősítsd. :)

Nos, ennyi lett volna. Remélem, segít a postom. :)

Meg is néztem wowwikin, és igazad van. :oops: :)

Na megjöttem...
Mindennel egyet értek, de Azerothon 4 (azaz utóbbiak szerint már 5) ismert földrész van.
Kalimdor, Northrend, Undermine ami elvileg egy nagyobbacska sziget, Lordaeron ami a keleti földrész egyik felé alkotja, az alsó neve pedig Azeroth, bár a világot is úgy hívják. Ennek utána járhatsz :P

Hát, mit is mondhatnék még ezek után? Frosty nagyjából összefoglalta azt, ami bennem is megfogalmazódott.
A stílus alapjában véve jó, de a szövegben elég sok hiba van, nagyjából egyenletesen elosztva. Ezek lehetnek a Frosty által említett nyelvtani-logiaki-stilisztikai hiányosságok, amik egy kis odafigyeléssel és töb önfegyelemmel kiküszöbölhetőek lennének, de ezen kívül is látni véltem egy-két momentumot, amivel nem értek egyészen egyet.
Az alant szóló már említette a karakterleírások hiányosságát, erre most nem is térnék ki. A szöveg más nagy hibája viszont a szerintem igencsak sarkított jellemrajz, amivel például Sorionnál találkozhatuk, de említhetném Weegli-t is, akinek jóformán csak annyi szerepe van a fejezet vége felé, hogy "oké, most már megvallhatom".... nem szerencsés mozzanat.
Amit szintén furcsálltam, hogy túl sokmindent tudunk meg a leíró-elbeszélő szövegekből, többek közt szintén Weegli esetében. Nem kétlem, hogy a magyarázatnak ez a legegyszerűbb módja, de azt sem, hogy egy kicsivel több munkával ezt sokkal jobban meg lehetne oldani.
Ezen kívül kitérnék még néhány történeti furcsaságra. Ha egy hajó kigyullad, akkor az nem kezd süllyedni, hanem először teljesen leég, majd a romok szépen alászállnak a tenger fenekére. Nehezen tudnám elképzelni azt, hogy egy lángcsóva szépen átfúrja magát a hajó oldalán, de ha sikerülne is neki, a legkisebb lyukon betóduló víz rögtön eloltaná a lángokat. Apró, de zavaró hiba.
A másik a másfél napos hánykolódás a tengeren. Nehezen tudok olyan emberfélét elképzelni (főleg apró lábú goblint!), aki másfél napot kibír a tengeren, az áramlatok között, egy darab deszkába kapaszkodva, étel, ital és alvás nélkül, és eközben megállás nélkül a part felé tempózik (aki olvasta Defoe Robinsonját, az tudhatja, miről beszélek).
Harmadjára, a sós tengervíz alighanem csúnyán ki tud marni egy égett sebet.

A fentiek talán kukacoskodásnak tűnnek, talán némi rosszindulatnak, de tartsd szem előtt Cranky, hogy nem írnék ennyit, ha nem lenne miről. Az utolsó részt pedig tessék megjegyezni, mert az írót többek közt az teszi íróvá, hogy jól tudja, bizonyos dolgok hogy mennek, és ezt másoknak is el tudja mondani. Amit végezetül mondani tudok, csak annyi, hogy tessék többet dolgozni vele, hiszen egy szobor se lesz szép, ha baltával faragják (és most kéretik nem párhuzamot vonogatni).
Nos, további jó munkát!

Na végre eljutottam ide, hogy megírjam ezt is. :)

Cranky, mondták már Neked, hogy a jó munkához idő kell? :) (Tudjuk, a rosszhoz meg még több, de most nem ez a lényeg... :mrgreen: )
Nem a történetről beszélek, az szerintem jó lett, de van az a sanda gyanúm, hogy még most is átolvasás nélkül adod ki a művet, ami elég igazságtalan vele szemben. Jó, nem azt mondom, hogy ülj rajta hónapokig (...), de egy-két gyors átfutást igazán megérdemelne, akkor biztosan nem lennének néha fura hibák, vagy érdekes megfogalmazások, mint pl. a múltkoriban.
Na de nem Rodoren hsz-méreteivel akarok versenyezni, térjünk a tárgyra :):

Ami a legjobban szúrta a szememet, az az volt, hogy két gondolatot gyakorlatilag megismételtél pár mondattal később.

alig pár szóval arrébb

A másik dolog az a szárazföld észrevétele volt, amire meglepően szintén kétszer hívtad fel a figyelmet. :) (Ha már itt tartunk, ehhez még azt hozzáfűzném, hogy Azeroth az egész világ neve, szóval ami "már nem is Azeroth" az Outland (a lore jelenlegi állapotában :roll: ))

Mellesleg a 'Wondom'-ot is elég sokszor láttam ismétlődni. :)

A karakterleírás is elég hiányos volt, pl. Weeglinél és a kapitánynál legalább.

Na, kitérnék az egyebekre: :)

Inkább 'Bly-jal' szvsz. :)

Szerintem ide a 'viszont' fölösleges.

:)

vethet-e

Inkább 'nagyot' :)

+l

No, ennyi volna. Mint mondottam volt, ezek a hibák simán kiküszöbölhetők lennének egy kis gondossággal.

További jó munkát! :)

Még a kritikák előtt beírom, hogy ez most tudom nem lett annyira jó legalább is a vége nem, de nem tudtam valahogymost jobban fogalmazni dolgokat...

Vihar, Föld és Tűz
Avagy Wondom története

III. fejezet

Wondom épphogy csak megrántotta a vállát, mire az egész teste sajogni kezdett, és azonnal le kellett másznia az árbocról. Nem is csoda, mert már órák óta kapaszkodott a rúdon. Tiszta volt az ég, felhőnek egy nyoma sem, és a sámán úgy gondolta, ez jó idő arra, hogy kicsit bámészkodjon a tengeren. Viszonylag hamar a fedélzetre ért, és ott egy ládán megpihent. A goblinok csak úgy hemzsegtek, és nagyon elfoglaltnak tűntek. Persze ezek a teremtmények mindig ilyenek voltak.
A goblinokon, és Woindomon kívül, csak egy ember volt a hajón, és egy elf. Amolyan mágiaszomjas, fehér bőrű, a Quel'Doriak nemzetségéből. Persze minderről Wondom keveset tudott, hiszen csak mondákban hallott elfekről, meg más fajokról. Mindezek ellenére Wondom jól kiismerte magát a goblinokon, és Blyon is, vagyis azon a magas sötét bőrű emberen. Az elf viszont nem volt ínyére, és gyanakodva nézett utána minden lépésénél. Keveset tudtak a kilétéről, hiszen akárcsak Wondom ő is csak potyautas volt, és helyes kis pénzt fizetett a kapitánynak az útért. Valahogy Wondomra mégis barátságosabban tekintett a legénység, mert ő legalább hálás volt, és jobbára el is szórakozott a matrózokkal.
Rengeteget beszélgettek a taurennel, és még kártyázni is megtanították. A legjobban Wondom talán Weeglit kedvelte meg, mert az sokat mesélt neki. Weegli nagy felfedező volt, és társával Blyal sok helyet bejártak. Az imént pedig, azért tartott a keleti földrészre, hogy tagokat keressen egy expedícióhoz. Wondomot is megkérdezte, hogy lenne e kedve csatlakozni, és kideríteni a nagy troll város, Zul'Farrak titkát. Wondom még el is gondolkozott rajta, de más elhatározásai voltak.
Most, hogy Wondom ott pihent a fedélzeten gondolta visszamegy a kabinba, és lefekszik egy időre. A lépcsőn lefelé kicsit lassacskán haladt, és a lábai is igen megfeszültek minden lépésnél. Sorion, az elf viszont annál inkább sietett, és út közben bele is ütközött Wondomba, aki hirtelen felszisszent.
-Talán ha szednéd a lábad, nem történne ilyesmi! - mondta Sorion – Na most pedig eredj az utamból, mert nincs időm téged ápolgatni!
-És ugyan mi lehet olyan sietős, mert sem part sem más nincs a láthatáron? -kérdezte Wondom, és gyanakodva nézett az elfre, akinek hosszú szőke szemöldökei most alaposan megrándultak.
-Törődj a saját bajoddal, mert úgy látom van neked elég. - azzal Sorion félre tolta Wondomot, és a fedélzet felé igyekezett.
Wondom végre leért a kabinba, és a függő ágyra ült. Eleinte még az elfen járt az esze, kissé bosszúsan, majd egy s máson elgondolkodott. A holmija a földön hevert egy zsákban, amit a goblinoktól kapott, mert ebben kissé könnyebben elfértek a dolgai. Megint eszébe jutott a kő, aminek a titkára még mindig nem jött rá. Elővette, és sokáig forgatta a tenyerében. Majd szorongatta, és magasra emelte, de a kő langyos maradt, és nem forrósodott fel. Wondom hamar megunta ezt a játékot, és a kő újra a zsákban kötött ki, a sámán pedig lefeküdt, és lassacskán el is aludt.
Álmai nem voltak, vagy ha voltak is, azokra nem emlékezett. Viszont nagy ricsajra ébredt, és mikor kimászott a fedélzetre, látta, hogy már hajnalodik, így elég sokat aludt. A kapitány Weeglivel vitázott, és elég furcsának találta őket, mert mintha csak értetlenül veszekednének valamin.
-...egyszerűen csak elvesztetted az idő érzéked. Nem hiszem, hogy bármi baj lenne. Talán csak a szél nem nekünk dolgozik. - mondta Weegli.
-A szél több mint jó, és tarajos hullámok követik a hajót. Már meg kellett volna, hogy érkezzünk, de ha azt nem, hát a partot látnunk kéne! - idegeskedett a kapitány.
-És én mégis csak azt mondom, hogy semmi gond nincs ezzel. Az előbb néztem meg az iránytűt, és jó irányba haladunk. Legalábbis ha emlékezetem nem csal, akkor Botty Bay dél-keletre van, és a szárazföld csak nem úszott arrébb! - mondta ezúttal nevetve Weegli. Wondom pedig már olyan közel jött, hogy a szürke hajnalban, kissé rá is ijesztett a goblinokra, de mikor meglátták a taurent megnyugodtak. Ezzel vége szakadt a vitának, és a kapitány vállat vonva elsétált. A taurent viszont nyugtalanította amit hallott. Weegli nagyot ásított, és indult volna, hogy elvesse magát a legközelebbi ágyon, de Wondom megállította.
-Mi történt? - kérdezte.
-Semmi érdekes – nyugtatta Weegli – Felesleges bármin is aggódnod, csak öregszik az én vén barátom. Bly is megmondta, hogy közel már az idő, amikor jobb lenne ha a stabil talajon maradna, mert bizony az elméje már nem az.
A tauren nem kérdezett többet, és Weegli nyugodtan elmehetett végre. Valójában Wondom még nem volt biztos benne, hogy ezúttal igaza van, bár a kis goblin találékony volt, és egyben okos is. Wondom a kormányhoz ment, ahol a kapitány éppen megerősítette a kormányt, és közben egyre azt motyogta, hogy „itt valami akkor sincs rendben”. A tauren megkérdezte, hogy vethet egy pillantást az iránytűre, amit a kapitány oda is adott, miközben egy másikat húzott elő. Megoldást azonban nem találtak, mert mindkettő ugyanazt az irányt mutatta, és bizony jónak is tűnt. Utána a kapitány gondolta pihen kicsit, Wondom pedig megígérte, hogy rajta tartja a szemét a kormányon, és ha partot lát azonnal szól.
Néhány óra elteltével a nap már ragyogóan sütött, de a tenger cseppet szelessé vált, és a víz is sötétebbnek tűnt, de partnak színét sem látták. A kapitány mikor felkelt már jóval idegesebb volt, és bár Weegli még mindig nyugtatta, de már az ő arca is bizonytalannak tűnt.
Wondom nem ismerte a tengert, és nem tudott a sodrásból sem kiolvasni semmit. Azonban úgy döntött szerez egy kötelet, és leereszkedik a vízhez, hogy megmérje milyen hőmérsékletű. Beszélt is két matrózzal, akik beleegyeztek, hogy segítenek. Wondom pedig a kabinba ment, hogy levegye a fölösleges ruhákat, és csak néhány gönc maradjon rajta, a goblinok pedig úgy mondták, majd gondoskodnak kötélről. Wondom így gyorsan a kabinba sietett, és megvált néhány fölösleges bőrvérttől, és csizmától.
Visszafele viszont, megállt az elf kabinjánál, aki éppen benn rostokolt, és valami lapfélét forgatott a kezében. De most nem a szokott öltözékben volt, hanem egy hosszú piros köpönyeg volt rajta, és nyakában egy szokatlan amulett lógott. Wondom nem sokat értett az efféle holmikhoz, de azt könnyen megállapította, hogy ezek biztosan mágikus tárgyak. Kissé bizonytalanul, de belökte az ajtót, mire az elf eldobta a lapot, és hirtelen felpattant az ágyról.
-Te meg mit keresel itt? - kérdezte remegő hangon.
-Mondd csak, te nem vagy nyugtalan, hogy már partot kellett volna érnünk? - kezdte a sámán gúnyos hangon. - Érdekes, hogy te ilyen nyugodtan babrálsz itt a szobában.
-Hogy mersz engem ilyen hangokkal illetni? - kérdezett vissza felháborodottan Sorion – Én nem vagyok tengerész, és nem is értek a hajózáshoz, de ha azok a semmirekellő goblinok nem tudnak engem hamar partra tenni, azért megfizetnek, és mi több a pénzemből egy vasat sem látnak.
Wondomot viszont ezek a szavak inkább csak gerjesztették, minthogy megnyugtatták volna. Azonnal rárontott Sorionra, és a falhoz vágta az elfet. Erősen neki is nyomta, mire nagy kiáltást hallottak a fedélzetről: „Part! Kapitány látjuk a partot!”. Wondom azonnal a fedélzetre szaladt, ahol mindenki csodálkozva nézett keletre. Ha bárki valaha is látta Booty Bay partjait az tudta, hogy milyen látvány tárul elé, ha meglátja a földet. A mostani viszont kicsit sem hasonlított erre, sőt egyáltalában a déli partokra sem. Hatalmas sziklafal húzódott végig a parton, és a levegő is csípős volt. Akik sokat hajóztak, azok már tudták, hogy ez bizony már nem is Azeroth, hanem Lordaeron partjai, és az Arathi fennsík.
Hirtelen pánik tört ki, senki sem értette mi történt, és mindez hogyan. A kapitány pedig csak, annyit ismételt folyton, hogy „én tudtam, én megmondtam!”. Wondom viszont a nagy zaj közepette, nagyon kiáltott, és mikor mindenki elcsendesedett, így szólt:
-Én tudom kit kerestek! - kezdte – Sorion az elf! Láttam, ahogyan a mágikus holmijaival játszadozik a kabinban. Bizonyára valamelyik éjjel elfordította a kormányt, és megbűvölte az iránytűket!
Jószerivel mind meglepődtek, és egyben fel is dühödtek. Sokan szétszóródtak, hogy megkeressék Soriont, és nem figyeltek Wondomra, pedig még nem fejezte be. Néhányan viszont még hallották, hogy Wondom miket mond, és mikor a kabinról beszélt, sokan csatlakoztak hozzá.
A tauren és úgy egy fél tucat goblin nyomban a kabin felé vették az irányt. Mikor leértek, látták, hogy Sorion újra az ágyán ül, és valamiféle nyakláncot bűvölt, ami szivárványszínekben világított. Wondom erőteljesen törte rá, a résnyire nyílt ajtót, mire a mágus felpattant. Szemei aranyszínben izzottak, felháborodottnak tűnt, és sértettnek.
-Megbánjátok, hogy újra rám törtetek! - azzal a kezei lángra lobbantak, és szemei is tüzesre váltottak. Wondom azonnal nekiugrott, és sikerült is félbeszakítania a varázslatot, azonban a bundája megperzselődött. Sorion hadakozva tépte ki magát a tauren karjai közül, és kezei újra tűzbe borultak, de most sokkal erőteljesebben. A sámán mire észbe kapott, egy hatalmas tüzes gömb repült felé. Még sikerült félrerántania magát, így a tűzlabda az ajtónak csapódott, és nyomban lángba borította azt. A goblinok megpróbálták eloltani, de Wondom ekkora már elvesztette a fejét, és újra a mágusnak rontott, aki egy másik lángcsóvával tűzbe borította az egész szobát.
A lángok gyorsan nagyra nőttek, és már nem tudták puszta ingekkel, vagy vizes vödrökkel eloltani. Wondom, és Sorion viszont nem hagyták abba, és a nagy harcban nem hallották a kiáltást sem föntről. „Föld! Szárazföld!” A tűz híre lassan terjedt, a füst szaga annál gyorsabban, és ha későn is, de mindenki tudomást szerzett róla, hogy valami nincs rendben. A szárazföld híre is legalább annyira valódi volt, mint a tűzé, de a kapitány első látásra kiszúrta, hogy ezek a sziklás partok nem Booty Bay partjai, és nem is a déli tengereké.
A zűrzavarban a tűz egyre csak terjedt, és már a fedélzetnél járt. A goblinok nagy része a vízbe ugrott, és a part felé úszott. Weegli, a kapitány és a személyzet nagyja viszont vödrökkel próbálta csillapítani a vizet. Wondom, és Sorion is küzdelmük közepette megpróbáltak a fedélzetre kászálódni. Sorion tűnt a gyorsabbnak, és a lángok között hamar a fedélzetre került, ahol végre kifújta a füstöt, de Wondom rögtön a nyomában rávetette magát, és a földhöz szegezte.
-Most megvagy! - kezdte dühösen – Kezdetektől fogva tudtam, hogy nem lehet benned bízni, és lám ki tudja hova hoztál minket!
-Eressz el, te otromba állat, vagy apró hamu dombot csinálok belőled!
A goblinok mindent megpróbáltak, de hiába. A part még éppen, hogy látóhatáron volt, a hajó szinte fele lángokban, és a mentő csónakok is mind megégtek. A kapitány teljesen el borzadt, de Weegli még jobban kétségbe volt esve. Sorionnak most az egész teste izzani kezdett. Wondom egy gyors mozdulattal leugrott róla, de Sorion most több lángcsóvát is felé eresztett. A főárbóc kidőlt, és majdhogynem négy goblin temetett maga alá. A helyzet szinte kilátástalanná vált. A küzdőfelek meglepetésére, Weegli ugrott oda hozzájuk, és kétségbeesett, de egyben dühös arccal rontott rájuk.
-Elég! - üvöltött rájuk – Mindent elrontottatok! Az én hibám, hogy itt vagyunk. Én állítottam el az iránytűket, de ez most már mindegy, csak ki kell jutnunk innen.
Mindenki le volt döbbenve, és főképp Wondom, mert erre számított a legkevésbé. Azonban csodálkozásra, és magyarázatokra nem volt idő, a hajó ugyanis süllyedni kezdett. Néhány nagyobb deszkát, és ládát a vízbe hajítottak, majd valamennyien a vízbe ugrottak. Köztük Wondom, és Sorion. A szerencsésebbek találtak egy maguknak való úszó menedéket, azonban akinek nem jutott azok magukra voltak utalva. A víz viszont hideg, és kellemetlen volt, így jó páran meg is fulladtak, köztük a kapitány is. Wondom nehézkesen bolyongott a hideg vízben, de sehol sem talált olyan deszkát, amiben megkapaszkodhatott volna. Sorion egy nagyobbacska deszkatörmeléken lelt menedéket, és miután Wondom mellette többször is víz alá merült, végül nehézkesen bár, de kezét nyújtotta neki. Wondom pedig kissé meglepve, és ő is kissé tartózkodva, de végül belekarolt, és elfogadta az elf segítségét.
-Most legalább lehűtheted magad, ha már annyira tüzes dühbe borultál az imént. - szólt Sorion, majd egy enyhe mosolyt csalt az arcára.
Csaknem másfél napba tartott mire sikerült partra kászálódniuk, de a túlélők száma addigra jócskán megfogyatkozott. Weegli, és Bly amint partot értek, csakugyan sok dühös arccal néztek szembe, akik mind magyarázatot vártak. Wondom, és Sorion a nagy súly miatt kicsit késve értek partot, és az alatt a másfél nap alatt egyszer sem szóltak egymáshoz, amit a tengeren töltöttek.
A partra nem volt könnyű kijutni, mert magas sziklás övezték. Volt azonban néhány hely, ahova sikerült kimászniuk, és egy-egy nagyobbacska sziklán sikerült valamiféle kezdetleges tábort verniük. Weegli, és Bly meséje sokakat megdöbbentett. A goblin bevalotta, hogy ő bütykölte meg az iránytűket, valamiféle mágneses fogaskerékkel. Mindezt, azért mert el akart jutni Északra, mert úgy hallotta arra felé sok él abból a kalandor féléből. A goblinok mikor meghallották, hogy mindezt, ezért tette, és most e miatt vannak itt, kiszolgáltatva a tengernek egy sziklaszirten, rögtön ráhagyták, hogy bizonyosan elment az esze. És Weeglinek csakugyan agyára ment Zul'Farrak titkának kutatása. A sziklán töltött második napon Wondom, Sorion, és még néhányan rátaláltak a táborra és csatlakoztak. Mikor ők is végig hallgatták Weegli magyarázatát, Wondom nagyot csalódott, és bocsánatot kért Soriontól, aki kissé megvetve, de elfogadta azt. Weegli, és Bly végül úgy döntöttek, hogy a harmadik nap hajnalán elhagyják a tábort, és megpróbálnak segítséget keresni.
Két nappal később már szinte a túlélők háromnegyede útnak indult, köztük Sorion is, de Wondom még akkor is lemászott a parthoz és a vízbe lógatva a lábát elmélkedett. A víz hideg volt, de ez pont jót tett az égett patáinak. Az áramlat viszont egyszer csak, egy fura kis táskát sodort Wondomhoz. Rögtön felismerte, hogy ez az amit Ratchetben kapott. De ahogy kinyitotta, csak a fejszjét találta benne minden más elázott, vagy elveszett.
-Hát te sosem hagysz el engem! - mondta Wondom, és akkor hirtelen meglátta a követ a táska alján, amit Tharlektől kapott. - És látom te is itt vagy...csak tudnám meg végre miért!

VÁÁÁÁÁÁ Frosty te komoly vagy :D Jót röhögtem ezen, kis köcsög? :roll:
na akkor még ezeket át írom :P