 |
Impresszum, jogi nyilatkozat | Kapcsolat World of Warcraft is a trademark and Blizzard Entertainment is a trademark or registered trademark of Blizzard Entertainment in the U.S. and/or other countries. wow.lap.hu | mmorpg.lap.hu | Computerworld.hu | PCWorld.hu | GameStar.hu | VideoSmart.hu |
 |
Critter
Cenarion Defender
Consortium Agent
IF YOU TRYHARD, ANYTHING IS POSSIBLE! -Havelman, book #5
of the Shattered Sun
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Cenarion Defender
of the Shattered Sun
Az orkterület-leírásaidat meg nem lehet megunni.
Amivel egy picit kötekednék, hogy szerintem valamivel többet is szentelhettél volna Rottenfury és a kovács kapcsolatának, a másik meg hogy amikor Rottenfurynak eszébe jut, hogy a cuccait az AH-ban hagyta, akkor szerintem szükségtelen leírni már előre azt is, hogy ellopják, aztán meg tényleg ellopják. Gyakorlatilag kimaradt a kellemetlen meglepetés, ami miatt Rottenfury nagyobb jelenetet is rendezhetett volna.
Ennyi lenne, de azért nagyon jó az írás, csak így tovább!
Norandir: Neked meg türelem, lesz még itt olvasnivaló
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Bloodscalp Hunter
Cenarion Defender
Egy új Kezdet
Avagy az Infernal League története
II. fejezet
Durotar. A nap égető fénye kíméletlenül fut végig e száraz, kellemetlen, homokos vidéken. Az érdes vörös homok pedig úgy szívja fel a forróságot akár a tengeri szivacs, melyet partra vetett a víz. A hőséghez talán hozzá lehet szokni, de az égető homokot, még az erre őshonos trollok sem képesek kiállni mezítláb. Még kevésbé tán az orkok, akik már jócskán különböznek Draenori, Fel Orc őseiktől. A bőrük elvékonyodott, és szervezetük is inkább hasonlít már a Draenori világégés előtti orkokéra. Ám egy élőhalott... az egészen más. Nem mondhatni, hogy Rottenfurynak oly sokszor kijutott volna a hőségből, hogy a perzselő talajból. Nehéz megmondani, hogy egy külső szemlélőnek mi tűnik fel előbb. Az, hogy az élőhalott mezítláb, rezzenéstelen bírja az égető Durotari talajt, vagy inkább az, hogy teljes felszerelésben, mégis cipő nélül járja az utat.
Pedig az élőhalottaknál gyakorta előfordult, hogy lábbeli hiányában jártak. Egyrészt mert a köves talaj nem törte a talpukat, a forró talaj nem perzselte. Másfelől csontos lábfejük, és hegyes, megkeményedett karmaik remekül szolgáltak a közelharcban. Nagyobb csata esetén, mikor testükre vértet húztak, akkor azonban nem tettek kivételt.
Hosszú ideje Orgrimmar falai voltak az elsők, melyek árnyékot vetettek a napsugarak nyaldosta vidékre. A Harcosok Városa. Így nevezték, és híre messze megelőzte már Thrall erődítményének nagyságát. Pedig aki először látja, nehezen hiheti. Két óriása szikla között végignyúló vastag fala bizony nagy biztonságérzetet nyújthat a benn tartózkodónak. A fürkésző szemek már távolról észrevehetik a Horda büszke iker-őrtornyait. Az erődítmény falától nyugatra a homokhoz hasonló vörös sziklák szegélyezik a szirt oldalát. Rottenfury szeme amint keletre fordult valami furcsa építkezést látott. Egy magasbanyúló torony a várostól teljesen függetlenül. - Vajon mi lehet? - gondolta magában Rottenfury, majd lassan elérte a város kapuját.
A kapu nyitva állt, mivel Orgrimmart közvetlen támadás nem fenyegette, a tornyok őrszemei pedig már messziről kiszúrták a váratlan vendégeket. Az élőhalott vándor mégiscsak fürkésző tekintetekre talált az ork őrökben. Szemükből megvetés, és bizalmatlanság tükröződött. Jogosan, hiszen legtöbbjük találkozott már élőhalottakkal a Hyjal-hegyi csatában, csupán akkor még fejszéjük élére kívánták őket, semhogy a saját városukba, vagy ami még rosszabb... a büszke Hordába. Rottenfury nagy szerencséje, hogy Thrall, az orkok vezére, statáriumot rendelt el azokkal szemben, akik az új jövevények ellen bármilyen sérelemmel felelnek. Bár ő maga sem bízott az élőhalottakban, efféle szeszélyes időkben nem kockáztathatta, hogy valami ostoba becsvágy miatt kelljen nyílt háborút viselni a Cserbenhagyottak hatalmas erejével. A csatlakozásuk szükségszerű volt, az erőviszonyok kiegyenlítésére. A szövetség hadai éj elfekből, emberekből, törpékből, és gnómokból még így is meghaladta a Horda seregének lélekszámát, de ütőképességét éppen hogy csak elérte.
Rottenfury a kaput átlépve az Erő Völgyébe érkezett, de némi útbaigazítás után, csakhamar a Bölcsesség Völgyében, és Thrall palotája előtt találta magát. A helyiek csak Grommash üregnek nevezték.
Az élőhalott az őröknek átadva a pecséttel ellátott levelet, amit még a követektől szerzett, biztos jegyként a Horda urához belépett az érődbe, és egyenesen Thrall trónja felé vette az irányt. Néhány lépésnyire a hatalmas hadúrtól megállt, félig térdre ereszkedve köszöntötte őt.
-Üdv neked Thrall nagyvezér! - kezdte tiszteletteljesen Rottenfury – Köszönöm, hogy fogadtál.
-Te volnál a követség, akit Sylvanas küldött, hogy Orgrimmarbol felügyelje a történéseket? - mondta Thrall, szemöldökét ráncolva. Rottenfury, felállt, és átadta a levelet.
-A követség elpusztult a hajó úton. Én kiúsztam a partra, de más túlélőről nem tudok. - mondta az élőhalott ismét hátrébb lépve. Thrall erre kissé megmerevedve, emelt fejjel, és szúrós tekintettel lépett közelebb hozzá.
-Partra úsztál? Megfutamodtál a harctól?
Rottenfury nem találkozott még orkokkal. Azazhogy gyerekkorában látott párat, mikor Andorhalra támadtak a fosztogató Feketeszikla Klán portyái, vagy Undercityben, mikor a követek megérkeztek, de szót még eggyel sem váltott, becsvágyukról, és viselkedésükről mit sem tudott. Azonban gyorsan tanult, és ravaszabb volt, mintsem hogy elkövessen egy efféle hibát.
-A kalózok harc közben löktek a vízbe, s mivel a harc elveszett volt, hát gondoltam teljesítem a küldetést melyet rám bíztak, ahelyett, hogy vízbefullok, vagy a kalózok golyózáporát várom ki.
Thrall még egy rövid ideig vizsgálta az élőhalott harcost, megbizonyosodott annak rátermettségéről. Rottenfury pedig nem félt eközben végig az ork hadúr szemébe nézni. Végül Thrall bólintott, majd a hátat fordítva a trónja felé vette az irányt.
-És most? Hogyan tovább? - kérdezősködött Rottenfury, mire Thrall kényelmesen elhelyezkedve pompás székében, lágy hangon válaszolt.
-A küldetést teljesítetted. Ezzel vége. Sylvanas majd küld másik csapatot, akik remélhetőleg nagyobb szerencsével járnak, de téged elnézve inkább harcosnak tűnsz azzal a karddal az oldaladon, mintsem hogy diplomatának.
-Jelentkeznék hát a Horda seregébe! - szólt Rottenfury elszánt hangon.
-Sajnálom, de a seregbe nem veszünk be élőhalottakat. Egyelőre. Néhány napon belül elindul az első zeppelin Undercitybe, ott csatlakozhatsz a seregbe. Bár nem igazán értem, hogyan lehet, hogy nem vagy a tagja, ha sem diplomata nem vagy, sem pedig a követség fegyveres kíséretéhez nem tartozol. Valami azt súgja, hogy neked egyáltalán nem is kéne itt lenned.
Rottenfury egy pillanatra megdermedt. Tudta, hogy a tárgyaló felek, a Horda, és a Cserbenhagyottak nem kockáztatnak, így neki, mint száműzöttnek, és üldözöttnek, jobb meghúznia magát. Legbölcsebbnek azt látta, ha egyszerűen nem válaszol Thrall kérdésére.
-A küldetésnek tehát vége. Kívánom, hogy legyen hosszú, és hasznos a Horda és az élőhalottak szövetsége. - mondta Rottenfury, majd fejet hajtott, és határozott léptekkel, elhagyta a Grommash erődöt. Thrall bizalmatlan tekintettel követte, de úgy döntött, hogy nem tesz elhamarkodott lépést, nehogy konfliktus alakuljon ki, az újonnan kötött szövetségesekkel.
Rottenfury terve meghiúsult. Éppen olyan magányosan állt, most Orgrimmar szívében, mint, ahogyan Sylvanas úrnő előtt állt, mikor elvették tőle a győzelmet, és megalázták. Lába céltalanul vitte előre, de nem érdekelte közben, sem a hatalmas lenyűgöző erőd-város, sem pedig, hogy éppen most úszott meg egy elég veszélyes helyzetet. Megszállt a városban, hiszen nem volt miért elmennie, igaz maradnia sem, egyelőre. Végül, két nap tengődés után, a város egy félreeső szegletében, egy kovácsműhelyben segédként munkát vállalt. Furcsállva, és sőt talán némi undorral, de a kovácsmester alkalmazta. - Nem árt, egy segéd, és legalább megtudom milyenek is ezek a … micsodák. - Emigyen elmélkedett a kovácsmester. Lassan a dolgok kezdtek megszokottá válni. Egy hónapon belül Orgrimmarba újabb élőhalottak érkeztek, méghozzá nem is kevés. Rottenfury azonban inkább kerülte őket. Tartott tőle, hogy valamelyiknek a fülébe jutott, hogy Sylvanas meg akarta öletni, és ha itt találja, talán híre megy annak is. Rottenfury pedig lassan kezdett valamelyest konyítani a vashoz. Már nem csak forgatni tudta a kardot, hanem elkészíteni azt. Bár a munkái nem voltak mesteriek... még. Eleinte megszállt a fogadók egyikében, de mikor már drágának találta, egyszerűen csak elfeküdt valahol, Orgrimmar valami félreeső szegletében, majd mikor már a kovácsmester jobban megismerte, és undora alábbhagyott, felajánlotta, hogy alhat a raktárban, ha akar.
Eltelt így majdnem egy év is, mikor Rottenfury egy délután a szokásoshoz hűen, néhány jobban sikerült kardot, fejszét, és vértet az aukciósházba vitt, hátha sikerül a mesternek egy kisebb összeget nyerni valamelyik holmin, így neki is jut egy kis többlet. Bár őt ez nemigazán mozgatta, egyszerűen csak tette amit kell. Az aukciósházban ilyenkor akadtak páran. Katonák, kalandorok, vadászok, vagy egyszerű gyűjtők, ezért hosszú volt a sor, de a türelmetlenség sem volt jellemző Rottenfuryra, így beállt az egyik sorba, egy élőhalott mögé, ami már aligha volt kuriózum, ugyanis ennyi idő után, már Orgrimmarban is mindennaposak lettek az élőhalottak. Kissé elkalandoztak a gondolatai, és meg is feledkezett a külvilágról, mire egyszer csak arra lett figyelmes, hogy második a sorban. Ám az előtte állóval az árverésvezető nem igen tudott dűlőre jutni.
-Értse meg, hogy kavicsokat nem árusítunk ki! - mondta az elárusító kissé bosszankodva.
-Ezek nem egyszerű kavicsok hát nem érti! Az Un' Goro kráterből származnak. Értékes darabok, misztikus erejük van! - mondta az élőhalott, aki valamiféle hosszú toprongyos öltözékben állt előtte. A ruha mégis mintha nemesi szövésű lett volna. Valamiféle kendő volt a nyakára kötve, és karját rengeteg karkötő díszítette. Mégis most mintha Rottenfurynak ismerős lett volna ez az alak.
-Sajnálom, de ilyennel akkor sem foglalkozunk, próbáld rásózni valaki másra ostoba! - mondta az árverés vezető ezúttal szinte üvöltve.
-Ah... Ahogy akarja! De még megbánja! - mondta a furcsa alak, majd megfordult, mire Rottenfury felismerte az arcát.
-Andrew? - mondta Rottenfury meglepődve, szemét összehúzva. A furcsa alak megállt, végignézett, a harcoson, majd továbbment. Rottenfury a fegyverekről, amik a ládában hevertek megfeledkezve a hosszú köpenyes alak sietett. - Andrew te vagy az? Nem ismersz fel?
-De de... te vagy Oliver, a halászfiú, aki a főtér melletti utcában lakott, és volt egy Marcus nevű barátja. - hadarta Andrew, közben kezeivel az égben legyezgetve.
-Igen! - válaszolta Rottenfury vidáman, mint akit váratlanul valamiféle boldogság tölt el. Régóta nem érzett ilyesmit, ami az élőhalottakban, amúgy is csak ritkán, és akkor is halványan jelentkezett. Most viszont, mintha egy pillanatra újra a gondtalan halászfiú lett volna – Már nem is emlékeztem ezekre. És tényleg, Olivernek hívtak hajdan.
Andrew megállt, mélyen Rottenfury szemébe nézett, majd rothadó ajkait felhúzva mondta
-Még a saját nevedre sem emlékeztél, és még rám mondják, hogy bolond vagyok. - majd továbbment sietősen, gyors léptekkel.
-Várj Andrew! - kiáltott utána Rottenfury, majd ismét utána futott – Nem emlékszel mi történt utána? A Tarren Milli csatára? És azt mondtad reméled, hogy látjuk egymást!
-Ó igen, de ha nem veszed meg ezeket a köveket tőlem, vagy nem tudsz valakit ai megveszi, akor nem sok haszna van, hogy újra láthatjuk egymást.
Rottenfury most már tudta, hogy Andrew nem sokat változott. Régen is voltak pillanatai, amikor egyszerűen elvakította, valamiféle értelmetlen őrület, és voltak egészen tiszta percei is, mikor úgy érezte, hogy... igaz barátra lelt benne. Ugyanakkor az is eszébe jutott hirtelen, hogy a ládát az aukciós házban hagyta, és ha mire visszamegy és nem találja ott, azzal a kovácsmester rengeteg munkáját tönkre teszi, és bizonyára a munkájának is lőttek.
-Nézd nekem vissza kell mennem az aukciósházba, de … mi lenne a velem jönnél. Lehet, hogy tudok valakit, akit érdekelhetnek a köveid. - mondta Rottenfury, közben csalogató mosolyt vágott.
-Nem bánom legyen! De aztán semmi trükk! - mondta Andrew olyan elszánt arccal, amit a gyerekek vágna, mikor elhatározzák, hogy mindenkinél okosabban fognak eljárni.
Rottenfury balszerencséjére a láda nem volt már az aukciós ház előterében, az árverésvezető pedig csupán annyit mondott, hogy semmit sem látott.
-Ah... ezt most elbaltáztam. Lefogadom, hogy az árverésvezető rakta el a ládát, és eladja őket majd busás áron. Jobb lesz ha eljövök az árverésre és figyelem hátha felbukkannak a holmik. - bosszankodott Rottenfury az aukciósházból kilépve.
-Mi lesz a kövekkel? - kérdezte Andrew
-Kisebb gondom is nagyobb most a köveknél! - mondta Rottenfury kissé elragadtatva magát, megfeledkezve arról, hogy mit is mondott. Aztán kissé lecsillapodva folytatta – Ne haragudj. Csak olyan hirtelen tűntél fel... Miféle kövek ezek egyáltalán? Elvihetjük őket, a sámánokhoz, azok, majd megmondják, hogy van e valami misztikus erejük.
Azzal elindultak a Bölcsesség Völgye felé, ahol a sámánok tanácskoztak, és tanították a tanoncoknak a természet, és elemek misztikumát, és hatalmas erejét. Közben Rottenfury jbban megvizsgálta Andrewet. Sötétlilás, kissé vöröses köpönyege valamiféle díszes szertartási ruha lehetett, ami kissé megviselt volt már. Derekán egy öv szorította, amiben valamiféle életlen görbe tőr volt beletűzve. Jobb és bal karján karkötők lógtak, majd hirtelen Rottenfury észrevette, hogy a karkötők alatt valamiféle tetoválás lehet Andrew karján. Egyszerre ismerősen festett a feketén varrt jel. Rottenfury megragadta Andrew karját, és félrehúzta az azt takaró karkötőket.
-De hisz ez a Vérvitorla kalózok jele! - mondta Rottenfury megdöbbenve, majd Andrew szemébe nézve. - Te beálltál közéjük?
-Csak mert másképp nem tudtam a Stranglethorn Völgyből áthajózni. Hát gondoltam ők segíhetnek, így beálltam, aztán megszöktem tőlük. - mondta Andrew mintha mi sem lenne természetesebb.
-Nem tudtál másképp? - kérdezte Rottenfury újfent megdöbbenve – És különben is. Ezek nem vesznek be csak úgy bárkit. Valamit tenned kellett nekik! Sőt egy ilyen jelért többet is! - folytatta közben Andrew kezét szorongatva.
-Eressz már! - tépte ki a kezét Andrew – El kellett lopnom valamit a goblinoktól. És különben sem a te dolgod!
-Nem az én dolgom? Majdnem megöltek. És tudod hányan szabdalnának szívesen darabokra egy Vérvitorla kalózt itt Orgrimmarban? - suttogta dühösen Rottenfury, majd sóhajtott, és folytatta – Jól van, nem érdekes. Csak rejtsd el, aztán majd valahogy eltüntetjük. Gyere mindjárt odaérünk.
A Grommash üregben Rottenfury nem járt azóta a nap óta, hogy Orgrimmarba érkezett, de azt tudta, hogy a sámánok itt gyülekeznek. Mindezek ellenére megpróbált nem feltűnést kelteni, csak csendben elvinni a kavicsokat, hogy Andrew végre megnyugodhasson. A terve sikerült is, a kövek valóban értéktelen kavicsok voltak, még csak nem is az Un' Goro kráterből, hanem a Tanarisi sivatagból. „Talán egy gyűjtő ad érte pár ezüstöt a keleti földrészen, vagy bárhol, ami messze van Tanaristól” - mondta az egyik rangidős sámán nevetve. Ám ekkor még valaki belépett a terembe. Valaki, aki azét jött, hogy kikérhesse az öregek véleményét, és bölcsességét. Egy tauren sámán tanonc. Ám mielőtt még az köszönni tudott volna, Andrewre pillantott, és elcsodálkozva kiáltott fel.
-Cranky?! - kérdezte a tauren, mire Andrew megfordult.
-Áh Wondom, üdvözlet neked itt köztünk a ….. - kezdte az egyik sámán matuzsálem
-Tee? - vágott bele Rottenfury, aki rögtön tőrét ragadta, mivel, hogy kardját a városban nem cipelte magával.
Így álltak ott a teremben. Andrew, vagy más nevén Cranky, Oliver, vagy ráaggatott nevén Rottenfury, és Wondom, valamint három tapasztalt sámán, akik egy szót sem értettek az egészből.
of the Shattered Sun
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Cenarion Defender