*Ahogy közelebb ér jókora felfordulás közepébe csöppen. Valószínűleg valami bűbájt láthatott, mert a fogadó most nincs sehol. Igazából lát némi jelet arra, hogy állt itt valaha egy épület, de az sem most volt. Meglepődötten ül le egy közeli fa tövébe, és onnan nézi az eseményeket. Egy fickó civakodik egy goblinnal Vigyor kúszik szája szegletére. Nem várt mást ezektől a lényektől. Mindig azt szajkózzák az idő pénz, biztosan most is valami anyagias dologról lehet szó ebben az esetben is. Zsákjából elővesz egy darab sajtot és kenyeret, hogy megtöltse korgó gyomrát.*

*Hosszú és fárasztó út áll mögötte. Soha nem szeretett kutyagoni, de a kényszer nagyúr. Csizmáját vastagon lepi az út pora, ami mostanra termetes dagonyává állt össze a mocsárban megtett távolságnak köszönhetően. Átkozza már azt a percet, mikor elfogadta a küldetést. A elvél megérkezett a címzetthez, de most vissza is kell vinnie a választ. Egy valami miatt örül a lehetőségnek. Tetemes mennyiségű virágot sikerült gyűjtenie, s méreg alapanyagokat is bőven talált. Mostani úti célja Stormwind, ám az még odébb van. A fák árnyékából kilépve az út mellett felfedez egy épületet. Óvatos, hiszen a tolvajokat nem igen fogadják tárt karokkal mindenhol. A fa ágaira csimpaszkodva felhúzza magát, úgy jó egy óráig gubbaszt a levelek között. Figyel. Nehezen cammognak a percek, de fő az elővigyázatosság. Megmozgatja elmacskásodott tagját, aztán leereszkedik legalsó ágról. Ruganyos léptekkel indul meg a fogadó felé. A hely nevén elmosolyodik, majd benyit a félhomályos helyiségbe. Köpenye nem engedi láttatni az övén függő két tőrt, s egyelőre csuklyájába rejtett arca is fedve marad. Tagadhatatlan, hogy az évek során ragadt rá némi üldözési mánia. Alkata mégis tudatja a benn lévőkkel, hogy egy árny elf érkezett. A pulthoz ballag, hogy végre leöblítse kiszáradt torkát. A goblin látványa nem is, de szaga, annál inkább zavarja.*
-Egy kupa bort kérek, de nem ám valami lőrét.-* Figyelmezteti a kis fickót, hogy utána egy széket keressen magának. Végre kinyújtóztathatja megfáradt végtagjait. Ahogy leteszi hátsóját, szürke köpenye szétnyílik. Alatta ugyan ilyen szín ujjasa. A bőrvért alatta már kezd meleg lenni, de ami kell, az kell. A csuklya egyelőre marad, amint kiizzadta magát, talán az is lekerül fejéről.*
((Első írásom ide, remélem belefér az elképzelt világba))

Az út végén...

Már egy álló napja nem esett. Lassan felszívódtak a pocsoják, az erek amelyek az erdőn futottak át, megduzzadva dobálták pajkos habjaikon, a kisebb gallyakat.
Útnak indult hát, egy heti élelemmel felmálházva. A sztyeppe amerre tartott, nem tartogatott számára zsákmányt, annál több veszély várta.
Az út kibukott a hegyek közül, ameddig a szem ellátott síkság.
Egy két bokor tette változatosabbá, az amúgy igen egyhangú vidéket.
Sehol egy zúg, egy fa, vagy bármi rejtek. A fű hosszú szálú, éles és ritkán nőtt ezen a vidéken. Apró csontok borították a talajt, melyeket az idő őrölt malmában ekkorává.
Valaha hatalmas harcosok csatáztak itt, titáni küzdelemben.
Mára meszes földdé vált, egykor oly büszke testük.

*********************

Az éj dermesztő hideget hozott magával, és nem általlot neki Zalait vacogásra bírni. A fa már előző este elfogyott, és a sík közepén már bokrok sem nőttek. A fű ha lehet még ritkábban nőtt, közte a földet homok váltotta fel. Zalai közeledett a sivataghoz.
Három napja volt, hogy átérjen rajta, addig se víz, sem élelelmkészleteit nem tölthette fel. Magvakat gyűjtött a különböző füvekből, amik magukba rengeteg energiát gyűjtöttek, a majdankori sarjadzás reményében.
(hehe Ex+kender...bocsi)

Már csak vonszolta magát. Víziói egyre erősebben törtek rá, többször elhasalt, nem látva tőlük az utat maga előtt. A keselyűk amiket látni nem látott, csak hangjukat halotta, borzalmas, nyomasztó utitársaivá szegődtek.
Utolsó lépésével megint célt tévesztett lába, és egy göröngyben megbotolva előre vágódott. Zsákja súlya, bár csaknem üres volt, így is megpenderítette, és hanyatt esett. Alig várta a zökkenést amivel nekivágódik a földnek, de csalódnia kellett.
Ahelyett, hogy elterült volna szuhanni kezdett. Pár pillanatra kitisztult az elméje, s így meg is győződhetett, hogy valóban egy szakadékban van.
Váratlanul nyekkent neki a falnak, evvel csöpp tudatát is elveszítve.

******

Égető fájdalomra tért magához, ami jobb bokájától származott.
A göröngyön való elbotlás és a perdület amit vett, egy indát tekert rá.
Ez mentette meg a feneketlen mélységtől ami fölött most lógott.
~Atyám keze~ gondolta és ismét eszméletét vesztette.

- No, látom van magácskának üzleti érzéke! Mint mondottam, mindössze egy aranypénzt kérek érte, azt hiszem ez méltányos ár, ha figyelembe vesszük a puska történetét!

*az elfhez fordul*

Persze, minden van ami szem-szájnak ingere, milyen tekercs kell?

-Figyelj oldjuk meg!- ezzel elindult a giblin felé azonban átesett egy fémhalmon ami a lovag páncélzatának tűnt.
-Hé itt a cuccod!- majd a goblinhoz fordult- Mit kívász a puskáért hm?

Ez a civakodás egyre idegesítőbb. Ha így megy tovább nem tudja az útját tovább folytatni. Ezért kicsit türelmetlen hangon odaszól a goblinhoz.
-Uram,van magának varázstekercse vagy varázskomponense eladó?
Lairn kezdett kifogyni mindkettőből. Habár nagy utazásra készült,abba nem gondolt bele hogy ezután hova fog menni. Talán Orgrimmarba? Vagy Ashenvale-be? Talán majd megkérdi a goblint,hátha lehetne a kísérője,megfelelő juttatással persze.

Caile, a lovag végre felébredt, felkelt a szekérről, és előre vánszorgott. -Hm, jó sokat aludtam - mondta - biztos túladagoltam a gyíkot...

Zengu furcsállóan nézte a goblin által előszedett masinát (mint általában minden mást is..).
Ez valami olyasmi, amikről a kapzsi zöld tesók mindig vihognak... és aztán tűz van.
A nagy gondolkodásban végül megbökte a gépet, ami erre eldőlt, és kihúlt belőle pár csavar. Ekkor vette észre, hogy az ember a nagy semminek beszél, és egy rakás ezüstöt szór a földre.
A troll gyorsan odament, és elkezdte felszedegetni az érméket... de aztán felegyenesedett - már amennyire ez az ő fajtájának elhetséges - és megkérdezte:
- Fényharcos jó? Fényharcos beszél kinek?