A Homály Bajnoka
Avagy Rottenfury története

III. fejezet

Borús ég, sűrű köd, és száraz levegő övezte a reggelt Tirisfal Glades fertőzött földjén. Az erdő csendjét csak a varjak, valamint a későn nyugovóra térő denevérek zavarták meg. Egy élőhalottnak azonban ez cseppet sem volt komor. Sőt Lordaeronban már-már ez volt a megszokott. Viszont azok a kiváltságosak, akik Undercityben éltek, a megszokott csatorna szagra, és ricsajra ébredtek.
Rottenfury korán kelt. Csak most jutott eszébe, hogy azon kívül, hogy reggelre hívták, semmilyen pontos időpontot nem kapott. A harcos így kénytelen volt feltalálnia magát, és már 5 óra előtt a Királyi Negyedbe ment. A kapunál szokás szerint két őr állt, akik a Királyi Védelem gárdájának tagjai voltak. A Királyi Védelem Undercity seregének egy elit, oszlopos részét alkotta. Rendszerint a legmegbízhatóbbak, és legjobb pengeforgatók kerültek be ide. Egyenruhájuk egy remek nemesfémből, igazezüstből készült, emellett díszes is volt, és megfelelő védelmet nyújtott. Fejükön vöröses csuklyát viseltek, és kezükben két egykezes kardot hordoztak. A verseny egy pontjában azt is említette, hogy a nyertesen kívül még néhányakat majd beválasztanak ebbe a gárdába, feltéve ha megfelelőnek bizonyulnak.
Undercity lassan messze kinőtte magát az egyszerű támaszpontok közül, és a Cserbenhagyottak nagyhatalommá váltak. Közel volt a megalakulásuk első évfordulója, Lady Sylvanas arra a napra szánta majd a verseny győztesének kihirdetését, így csupán másfél hete maradt hátra.
Rottenfury méltóságteljesen, tekintély parancsolóan akart belépni a vezetők csarnokába, ezért az odavezető szűk folyosón megigazgatta vértjét, bordós haját elrendezte, és kihúzta magát. Amint a csarnokba lépett egy pillanatra megállt, hogy körülnézzen. A terem kör alakú volt, oldalról magas boltíves falak övezték. A boltívek alatt őrök álltak, mind középre nézett, ahol egy emelvény feküdt két oszloppal. A harcos az emelvény előtt újra megtorpant egy pillanatra, végignézett magán, majd bátran indult fel a lépcsőn. A látvány, ami elé tárult meglehetősen meglepte. Hirtelen elvesztette a méltóságát, ez a tartásából is látszott. Ugyanis, akit maga előtt látott, nem a Sötét Úrnő volt, csupán Varimathras, a Nathrezim démon.
-Errm, bizonyára te vagy – dadogott Varimathras, mint aki próbál visszaemlékezni valamire.
-Rottenfury. - szólt közbe a harcos.
-Hogyne...hogyne. Nos akármi is a neved, bizonyára az egyik jelölt vagy. Érdekes, hogy pont téged küldtek az első időpontra. Illetve...mindegy.
-Hol van Lady Sylvanas? - értetlenkedett Rottenfury – Azt mondták vele fogok találkozni.
-A Sötét Úrnő nincs Undercityben. De erről pillanatnyilag csakis én, te, és néhány őr tud, a Királyi Védelemből. Remélem nem okoz gondot, ha én tudatom veled, hogy mi lesz a feladatod. Ha mégis... akkor szólj nyugodtan! - mondta Varimathras gúnyos vigyorral, szárnyait magasra emelve. Rottenfury bár nem tartotta sokra Varimathrast, sőt egyáltalán nem bízott benne, most el kellett fogadnia az ajánlatot, különben nem éli meg a holnapot, ezt ő is tudta. Fejet hajtott hát, de szemében látszott a bizalmatlanság. Varimathras összehúzta szárnyait, és elővigyázatos tekintettel közelebb lépett a harcoshoz.
-Gondolom hallottál már a Skarlát Keresztes Hadjáratról. Ha nem hát röviden elmondva egy csapat megszállott ember, akik a fejükbe vették, hogy megtisztítják ezt a földet az élőhalott fertőzéstől. Nos Sylvanas úgy gondolta talán megegyezésre jut velük, és együtt könnyebben elsöpörjük a Korbács utolsó szilánkjait is, de ezek az ostoba emberek nem hisznek abba, hogy az élőhalottak egymással háborúban állnának, vagy ha mégis őket nem érdekli. Engem személy szerint nem zavar, ugyanis én jobbnak látom ha kiírtjuk őket mind egy szálig.
-És mi lenne a feladatom? - kérdezte Rottenfury.
-Van egy táboruk keletre Brilltől. Úgy tudjuk onnan juttatják a híreket a kolostorukba. Nem mintha túl veszélyesek lennének, de a te feladatod az lesz, hogy kivárd amíg a következő csapat a kolostor felé indul. Akkor rajtuk ütsz, végzel velük, és a híreiket elhozod nekem. Minderre ma éjszakáig van időd. De ne aggódj, egy csapat ma mindenképp útnak fog indulni.
Rottenfury könnyű feladatnak vélte, bár keveset tudott a Skarlát Keresztes Hadjáratról, és annak harcosairól. Fejet hajtott Varimathrasnak, és útnak indult. Már napok óta nem hagyta el a várost, ezért jól esett neki, hogy most újra láthatja az eget, még ha az borús is. Az úton Brill felé sorban eszébe jutottak az emlékei, a lázadásról, és arról, hogyan találkozott újra Aulivissel. Csak most gondolkozott el rajta, vajon miről vitatkozhattak, mielőtt találkoztak. Salfne ugyanis sohasem beszélt erről, Aulivistől meg leginkább távol tartotta magát ha tehette.
Rottenfury már Brillnél járt. Szívesen beugrott volna a kocsmába, de fontos volt a feladat, és nem akart időt pazarolni. Kelet felé indult óvatos léptekkel osonva, hogy ráleljen a táborra, amiről a nagyúr Varimathras beszélt. A fák között nemsokára meg is találta amit keresett. Néhány sátor, egy csapat ember, akik mint vöröses egyenruhában, ugyanazt a jelvényt viselték. A mellvértükön mindannyiuknak egy köntösszerű ruhadarab lógott. Fehér alapú, vörös szegéllyel, és közepén egy vörös jel, ami valamiféle tisztítótüzet ábrázolt. A harcos kicsit arrébb lopódzott egy fa mögé. ahonnan jól látott mindent. Tizenkét embert számolt, közülük nyolc lehetett katona. A többi valamiféle papnak, vagy varázslónak tűnt. Nem volt sok választása, bár jó harcos volt, ennyi emberrel nem bírt volna el. Így leült a fának támaszkodva és várt. Közben az emberek beszédéből csak néhány nevet halott ki, valamiféle Isillienről, meg Mograine-ről. Valamint az Ezüst Kézről, amiről még ember korában hallott valamit, a birodalom egy lovagi szövetsége volt. Beszéltek még Stratholmeról, és a fertőzésről.
Rottenfury legalább négy órát várhatott ott éberen, és mikor kezdte volna elveszíteni a figyelmét, valami zajra lett figyelmes. Az egyik sátor megmozdult és egy férfi tűnt fel.
-Elkészültem a jelentéssel! - mondta a férfi mély hangján – Továbbíthatjuk őket a kolostorba.
-Rendben! Emoen ma te viszed a híreket Herodnak. Te pedig szépen vele mész. Jó feladat egy újoncnak. - mutatott a látszólag vezér egy férfire, akit Rottenfury csak háttal látott. Nem tudta miért de megakadt rajta a szeme. Elég markosnak, izmosnak tűnt, és vállig érő sötét haja volt. Többet nem látott belőle.
-Rendben uram! - mondta Emoen, intett és néhány percen belül három ember teljes fegyverzetben állt mögötte, köztük egy nő, hosszú csuhában, és egy bottal a kezében.
Útnak indultak, el a táborból, az élőhalott harcos pedig követte a csapatot észrevétlenül. Észak-kelet felé mentek, fel a hegy irányába. Rottenfury hallott már a kastélyról, amit Skarlát Kolostornak neveztek, és a szövetségük egy fontos támaszpontja volt. Tudta, hogy erre van, de azt pontosan nem, hogy hol valójában, így azt sem tudta mikor érnek olyan közel, ahol már őrszemek lehetnek a sziklákon. Gyorsan kellett cselekednie, megvárta amíg a tábortól elégséges messzeségbe kerültek, hogy aztán rajtaütésszerűen támadhasson.
-Hallottátok Abbendis javaslatát? - kérdezte az egyik férfi a többiektől – Meg akarja kétszerezni az utánpótlást Stratholmeba. Megértem ugyan, de ostobaságnak tartom. Nincs elegendő katonánk bevenni a várost!
-Kissé megszállott a hölgy. - nevetett Emoen a sor elején – Tyr Karjánál ül, és nézi hogyan esnek el a katonái. Változtatni kéne a taktikáján... sürgősen!
Rottenfury ekkor érezte elérkezettnek az időt, és hátulról rájuk rontott. Kegyetlenül sújtott le a hátsó férfira, aki azonnal szörnyedt halt. A nő, aki mellette állt, elejtette botját, és kezei nyomban lángra lobbantak, de az élőhalott harcos egy mozdulattal leszúrta, és a nő holtan esett össze. Emoen amint megfordult feldühödve, kard rántva rohant Rottenfury felé, az előbb ugyanis kissé eltávolodott a csapattól. Mellette a férfi, akit az előbb csak hátulról látott. Emoen egy ügyes támadással kiütötte a kardot a harcos kezéből, mire az hátra esett. Emoen magasra emelte a kardját, és úgy sújtott Rottenfuryra, de a semmiből Salfne tűnt fel, mintha csak a ködből jelent volna meg, és egy mozdulattal elvágta Emoen torkát. De a másik férfi pallosának lapjával leütötte, és Salfne elvesztette az eszméletét. Rottenfury felkapta kardját, és megakadályozta, hogy a férfi végezhessen a barátjával. De amint szembe került vele, Rottenfury arca megváltozott, és olyan meglepődés érte, amilyenre nem számított. Ismerte a férfit. Thomas volt az a gazda, aki minden héten az apja boltjába látogatott a földekről. De ahogy ezen eltűnődött, arra is rájött, hogy ugyanez a férfi volt aznap az erdőben, aki rátámadt vasvillájával, és megpróbálta megölni. Hogy lehet, hogy akkor nem ismerte fel, ezt ő nem tudta, de valójában Ner'Zhulnak sikerült annyira úrrá lenni az elméjén, hogy úgy alakítsa a történéseket, hogy az neki javára váljon, és Rottenfury felhagyjon a benne folyó vivódással. Ez egy állomás volt nála, ahhoz, hogy a Korbács katonája legyen.
-Ismerem magát! - kezdte Rottenfury – De hisz maga... Thomas!
-Te? Te vagy az a mocsok, aki rámtámadt, aztán leszúrt azzal a vasvillával. - mondta Thomas méregtől fortyogva, bosszús arccal, elferdítve a valóságot, mivel, hogy ő támadt Rottenfuryra. De közben kezdte ő is látni az emberi arcot az élőhalottban, és most szemtől szembe lassan felismerte Olivert. Az élőhalott fejében ezer dolog kavargott, a múltja, a régi idők, ahogyan leszúrta Thomast, és az, hogy vajon hogyan élte túl.
-Oliver? Lehetséges ez? - értetlenkedett Thomas, de a bosszúja ezáltal csak nőtt, és ez egyre jobban elvette a józan eszét. - Te vagy a felelős azért, hogy itt vagyok. Bizonyára te végeztél a családommal is, hiszen te ólálkodtál csak arra. De most meghalsz.
Azzal Thomas hosszú kardjával nagyot csapott az élőhalottra, de Rottenfury ügyesen hárította. Viszont a gazda, aki most a Skarlát Keresztes Hadjárat egyenruháját viselte újra, és újra támadt, hevesen méregtől forrva. A zavarodott harcosnak csak védekezésre jutott ideje, és egy fának vágódott miközben hátrált. Akkor azonban észbe kapott, és lábával ellökte a feldühödött ellenségét, aki egy gyökérben megbotlott, és elesett. Ismét zavartan állt előtte, mert nem tudta mit csináljon. Thomas megpróbált feltápászkodni, de Salfne, aki magához tért hirtelen hátulról leütötte.
-Gyorsan! A papírokat! - ordított Rottenfuryra, aki egy helyben állt szinte sokkosan. Gyorsan a fejéhez kapott, és elvette a már halott Emoentől a jelentést. - Remek! Most öld meg, és menjünk, a kolostor közel van, bármikor itt lehetnek az őrszemek. - habogott Salfne.
-Ne! - szólt rá Rottenfury – Hagyd, ő már nem áll a feladatom útjában. Gyere induljunk!
Salfne kissé meglepődve, és megtorpanva, de életben hagyta a gazdát, majd Rottenfuryval együtt elrohant. Jó ideig futottak, bár nem volt a nyomukban senki. Rottenfury közben végig azon töprengett mi történhetett Thomassal, hogyan élte túl, és hogyan került ide. És vajon miért okolja őt a családja halálával. Azt ugyan tudta, hogy mit tett vele, és most hirtelen meg is bánta, de közben úgy érezte így tette jól, másképpen halott lenne. Mikor Brillhez értek megálltak. A tolvaj kissé érthetetlenül nézett barátjára.
-Mi volt ez az egész? Ki volt ez, és miért hagytad életben? - kérdezősködött Salfne. Rottenfury némán állt, mire a barátja ráförmedt. - Rottenfury! Ki volt ez?
-Nem fontos, a jelentés megvan menjünk Undercitybe, amíg nem késő. - hadarta a harcos.
-Állj! Ott voltam a csarnokba. Beosontam láthatatlanul, és elrejtőztem az emelvény mögött, hogy halhassam a feladatod, és segíthessek ha kellenék. Tudom, hogy még rengeteg időd van. Szóval!?
Rottenfury erre ellökte magától barátját, és megvető hangon, kezdett kiabálni.
-Teljesen mindegy! A múltam egy foltja csupán, amit nem értek hogyan került a jelenbe, hiszen egyszer már végeztem vele, az Ezüstfenyő erdőben! De miért kérdezősködsz, miért nem hagysz nyugton! Én sem kérdezősködöm rólad, és, hogy mi volt az a vita Aulivissel egy évvel ezelőtt!
Salfne erre elnémult, nem értette, honnan jutott ez eszébe. Kis idő elteltével Rottenfury megrántotta a vállát, és Undercity felé indult. Salfne pedig követte. Az úton végig csend volt, nem szóltak egymáshoz. Majd mikor a városba értek Rottenfury arca megszelídült, és megköszönte Salfnének a segítségét, de a barátja érezte, hogy valami bántja még a harcost.
Rottenfury pedig a Királyi Negyedbe ment, ahol még mindig csak Varimathrast találta, némán adta át a jelentést. A nathrezim pedig kissé gúnyos mosolyt vetett a harcosra, majd bólintott. Elmondta, hogy a következő feladattal, majd a napokban megkeresik.
Rottenfury lassan visszakullogott kabinszerű szállásához, és hosszan gondolkodott el a múltján, de nagy nehezen sikerült kivernie a fejéből Thomast. Azonban rosszat sejtett, és emlékezett Thomas bosszús szemére. Az élőhalott harcos tudta, hogy ettől a naptól fogva üldözni fogja, hogy végrehajtsa bosszúját, és végezzen vele.

Köszi :)

Na visszajöttem Balatonról.. Jó volt, és msot olvastam. Köszönöm a kritikát, és hasznos sztem ez, legalább elég 2 kiadás mindenből :D

Nem, csak jól nyomtam a nyelvtant gimiben. :)
Nem mondom, hogy nem felejtettem semmit, mert egész biztosan felejtettem, de azért remélem hasznos, hogy kiemelgetem a dolgokat. :)

Véletlnül nem nyelted le a nyelvtan tanárnődet?

Na, lore ide, vagy oda, ez a rész sokkal jobban tetszett nekem. :)
Nekiállok a "kulimunkának". :P

Alapból ide kéne egy vessző, de szvsz jobb lenne, ha kicsit átfogalmaznád az elejét kicsit irodalmibbra. :)

j

Ez már legendary :D

lépne

Ez itt kicsit ellentétes szvsz. Vagy félénken benyitott, vagy belökte, mint cowboy a kocsmaajtót. :)

Hasonlóan több irodalmiságot.

Így ennyi lenne 80 oldal vírus után. ( -.- )

Na kicsit megerőltettem magam ,és mielőtt lelépek egy hétre még ezt besűrítettem a napba.

A Homály Bajnoka
Avagy Rottenfury története

II. fejezet

A bosszú, árulás, és öldöklés hónapjai teltek Lordaeron elátkozott földjén. Egy új birodalom alakult ki, amely az összes többinél erősebb volt. A leigázott föld valódi népe maroknyira csökkent, csupán azok a földművesek maradtak életben, akik csoportokba verődve bújtak meg valahol az erdők mélyében. Azonban még akadt egy kicsiny város, ami a tengerpart törésein tartotta magát. A város melyet Délpartnak neveztek, az Azerothi királyságtól kért segítséget, így könnyen maradt fenn az élőhalottak támadásaival szemben.
A Korbács ugyanis már nem volt képes bárminemű támadásra. Jó ha a nagyobb támaszpontjait sikerült megtartaniuk, Naxrammast, Andorhalt, Stratholmeot. A Lángoló Légiónak aligha maradt bármilye ezen a földön. A Korbács többé nem követte a parancsait, más pedig nem volt már. Mannoroth elesett Kalimdorban, csakúgy mint Archimonde, vagy Tichondrius. Balnazzar, és Detheroc halottak voltak, Varimathras pedig többé nem szolgálta a légiót. Így Sylvanas, és a Cserbenhagyottak uralhatták a vidéket. A Sötét Úrnő viszont nem akart délnek terjeszkedni. Inkább a Korbács maradék területeire fájt a foga, valamint Quel-Thalasra.
Majdnem fél év telt el azóta a nap óta, hogy Arthas visszatért Lordaeronba, mint király. A Cserbenhagyottak hamar berendezkedtek a birodalomban, és építgették azt saját elképzeléseik szerint. Főhadiszállásukat Lordaeron városában akarták létrehozni, de a romok között csatornára találtak, nem is akármilyenre. A város alatt egy erőd bújt meg, amelyet még Arthas kezdett el építtetni, hogy onnan irányíthassa a királyságát, és a Pestisföldeket. Miután Sylvanas és újdonsült népe rátaláltak erre az erődre, alaposan átvizsgálták, majd itt alapították meg főhadiszállásukat, ezen a remek taktikai, könnyen védhető ponton, amit mostantól Undercitynek hívtak.
A Korbács elleni harcok viszont még javában folytak. A Sötét Úrnő két segítője, és tanácsadója Varimathras a Nathrezim nagyúr, és a kísértet Sharlindra volt. A három vezető úgy döntött, hogy a háború most a legfontosabb, és hogy megtisztítsák a birodalmat. Sylvanas a vezetést a legmegbízhatóbbakra, és legjobbakra bízta, valamint önmagát az úgynevezett Királyi Védelemmel vette körül. A parancsok, és az eredmények így megbízható, és diszkrét, ám meglehetősen kegyetlen kezekben összpontosultak. Sylvanas kitalált még valamit, ami a katonák hosszú távú harci morálját biztosíthatja. Kihirdettet egy versenyt, miszerint a legnagyszerűbb katona, illetve leghatékonyabb gyilkos nagy rangra, és különleges feladatokra, valamint tiszteletre tehet szert a Cserbenhagyottak között. Mindemellett megkapja a Kísértet Úrnő Bajnoka címet.
A rengeteg jelentkező között volt Rottenfury, és Salfne is, akik most már jól ismerték egymást, és gyakran harcoltak együtt. Ugyanígy igaz, hogy nem egyszer mentették meg egymás életét is csatában. Rottenfury hamar jó harcossá vált, és a kardot is jól forgatta. Tehetséges vezetőnek is bizonyult ha olyan helyzetbe került, de még rangra nem igen tett szert. Aulivis, aki már őrmester volt nem jelentkezett erre a címre. Ő kissé most eltávolodott Salfnetől, és Rottenfurytól, és saját dolgaira összpontosított. Így csak ritkán találkoztak vele.
A jelentkezés Undercity Királyi negyedében volt. Hosszú sor állt a kapu előtt, ahova mindig csak egy valakit engedtek be, és mikor kijött nem számolhatott be semmiről. Ezt csakugyan mindenki be is tartotta. Rottenfury és Salfne együtt érkeztek, talán kissé izgatottan, bár inkább lelkesen. Csak néhány előhalott állt előttük a sorban, ezért volt idejük átgondolni pár dolgot, és kényelmesen beszélgetni.
-Mit gondolsz? - kérdezte Salfne, közben Rottenfuryra nézett ravasz tekintettel, és rövid kardját markolgatta.
-Miről? - kérdezett vissza Rottenfury érthetetlenül.
-Hét erről az egészről? Idáig együtt harcoltunk, de ha most benn maradunk a szerencsés tízben, akkor ellenfelek leszünk, valamilyen szinten. Bár nem hinném, hogy mindez megesik.
-Úgy érted a „talán” szerencsés tízben? - nevetett Rottenfury – Mit gondolhatnék? Mindennek eljön az ideje. Én személy szerint kíváncsi vagyok, mi lesz odabenn.
-Valami azt súgja, hogy itt alaposan próbára tesznek majd, hűség, és kitartás terén. - mondta Salfne, közben a homlokát vakargatta. Nem mintha megijedt volna saját mondatától, csupán elgondolkodott, hogyan hasznosíthatná a régi tudományait.
Elszaladt az idő, és a következő Salfne volt. Rottenfury összehúzta fakó szemöldökét, arcára kihívó mosolyt erőltetett. A tolvaj ránézett, aztán hidegvérrel sétált be az ajtón, majd az őrök bezárták azt mögötte. A harcos most egyedül többet tudott gondolkozni azon, hogy mi lesz ha kiválasztják. Nem vágyott tündöklésre, csak többet akart tenni a birodalomért. A rang kevésbé érdekelte, de a különleges feladatokra annál inkább kíváncsi volt. Nem sok idő telt el, és az ajtó kinyílt, Salfne előrehúzott vállakkal trappolt ki, testtartásáról már lehetett látni, hogy dühös. Úgy rontott ki, mint aki legszívesebben elátkozná az egész világot.
-Mi történt? - kérdezte Rottenfury, de Salfne nem foglalkozott vele, csak bosszúsan tovább állt. Most viszont Rottenfuryn volt a sor, aki kissé visszakozva indult el az ajtó felé. Majd mikor az kinyílt, egy pillanatig úgy érezte jobban tenné ha nem lép be, de végül megindultak a lábai, és az ajtó bezáródott mögötte. Egy lefele kanyargó járat fogadta, amelyet homályos fáklyafény övezett. Az út szűk volt, így a fáklyák a falhoz közel voltak a falon, és a lángok már feketére festették a boltíves menyezetet. A csend olyannyira nagy volt, hogy vértje minden darabjának jól hallotta a hangját, ahogy egymásnak ütődnek egy-egy lépésnél. A folyosó aljához ért, és egy újabb ajtó fogadta. Egy faajtó, amit félénken belökött aztán belépett. Egy kicsiny helység tárult elé, a közepén egy asztallal és két székkel. Csakhogy az egyik foglalt volt. Egy díszes vértű, ránézésre valami hadvezérféle ült az asztalnál. Jórészt kopasz volt, hátul viszont volt egy hosszú sötét vöröses copfja. Csontos kezeivel játszott az asztalon, ami jócskán megzavarta a csendet. A szobában volt még két őr, akik a helység két oldalában álltak mozdulatlanul.
-Üdvözöllek Rottenfury! Kerülj beljebb! - intett az asztalnál ülő férfi
-Honnan tudja a nevem? - kérdezte a harcos majd lassan behajtotta az ajtót maga mögött.
-Nem ezért vagyunk most itt, de jobb ha tudod a Sötét Úrnőnek nincsenek ismeretlen katonái. Kérlek foglalj helyet. - mondta a férfi, majd hátradőlt a székében. Rottenfury kihúzta a széket, és leült meglehetősen kérdő tekintettel. - A nevem Grimsford, Rangelső Őrmester vagyok a kis seregünkben. Bár még nem találkoztunk ezelőtt, jól lehet már hallottál rólam.
-Csupa jót. Többek között, hogy megölette az embereit, akik menekülni próbáltak a Sepulcheri csatában. - mondta Rottenfury fittyet hányva tiszteletlenségére, de úgy tűnt Grimsford kedvelte ezt a stílust.
-Azok a Kirin Tori kutyák ráhozták a frászt néhány gyávább katonámra. De csak köszönettel tartozom nekik az ingyen selejtezőért. Nincs szükségünk használhatatlan hulladékra ebben a seregben, nem gondolod? - kérdezte Grimsford mosolyogva.
-De... Igaza van. Ha a bemutatkozáson túl vagyunk, elmesélhetné mit is kell tennem, hogy megnyerjem ezt a versenyt, vagy akármit. Aztán ha mindenki elégedett, majd beszélgethetünk az elképzeléseiről a sereg összetételével kapcsolatban. - mondta Rottenfury, mintha valamilyen rejtett bosszút akarna állni Salfne miatt. Az őrmester most előre dőlt, alaposan szemügyre vette a még ifjonc harcost, majd a tekintete megakadt a kardján. Aztán újra hátradőlt.
-Remek! Ahogy látom te megfelelsz az előírásoknak. Semmi gátlás, semmi szorongás. De mennyire vagy hű a birodalomhoz? Ha azt mondanám halált a Sötét Úrnőre mit tennél legjobb belátásod szerint? - kérdezte Grimsford, közben összekulcsolta a kezét, és felemelte a fejét.
-Nevetnék – kezdte Rottenfury, majd kis szünetet tartott, mire Grimsford meglepődve nézett a harcosra. - Igen nevetnék. Bizonyára maga is tréfásnak találja, ha valaki önként írja alá a halálos ítéletét.
Az őrmester erre csakugyan elmosolyodott, majd intett az egyik őrnek, aki azonnal odalépett, lehajolt, majd Grimsford a fülébe súgott valamit. Az őr nyomban elrohant. Mire Grimsford felállt és folytatta:
-Nos Rottenfury, eljött annak az ideje, hogy kivond azt a remek kardot.
-Magával kell megküzdenem? - kérdezte Rottenfury, aztán gyorsan felállt.
-Az előbb azt mondtad, ha megsérteném Lady Sylvanast megölnél. Akkor csak nem okoz gondot egy párbaj...az első sérülésig. Csak hogy felmérhessük mit tudsz.
Az ifjú harcos kissé meglepődött, de vállat vont, és kihúzta a kardját. Erősen megmarkolta, és maga elé emelte. Az őrmester tekintete emlékeztette Auliviséra, amikor párbajozott vele az erdőben. Kihívó pillantást vetettek egymásra, Rottenfury arcra komoly volt, amíg Grimsford megvető mosollyal indult felé. Az első ütést a harcos könnyen hárította, de jól érezte, hogy a szokásosnál nagyobb erő volt benne. Tudta, hogy ügyesnek kell lennie, mert ha az első sérülés halálos, az ellenfelét az sem fogja érdekelni. A második támadás szintén az őrmesteré volt, de most egy gyors oldalsó szúrással próbálkozott. Rottenfurynak sikerült kitérnie, és egy fordulattal trükkös támadást intézett az őrmester oldalára. De ő leguggolt, és kirúgta a harcos lábait, majd rálépett a csuklójára. Rottenfury nem illetődött meg, elkapta a kardját, és úgy hasított az ellenfél feje felé. Majd talpra ugrott, és újabb szúrásokkal próbálta megsebesíteni Grimsfordot. Egészen sarokba szorította hadakozásával, amikor az látszólag megunta, és hasba rúgta a harcost. Majd egy újabb fordulattal a kard markolatával fejen találta Rottenfuryt. Ő a földre esett, kicsit megszédült, de mire kinyitotta a szemét Grimsford fölötte állt, és a kardját torkához tartotta. Az őrmester kissé fáradt vigyort vetett a harcosra, majd egy gyors mozdulattal hasított kettőt a kardjával. Aki távolról nézte volna, azt gondolta volna, hogy lekaszabolta áldozata fejét, de csupán megsebesítette Rottenfury arcának mindkét oldalát, pontosan ugyanott. Aztán az őrmester elégedetten az asztal felé indult. Az ifjonc harcos kissé elborzadt, és arcához kapott, ahol érezte a mély sebhelyet.
-Legyen ez a becsületed foltja. Akarom mondani foltjai. Valamint jó lecke arra, hogy ha el akarsz érni valamit, legyél ugyanilyen, de tudd hol a határ. - mondta Grimsford, miközben odadobta az éppen feltápászkodó harcosnak elejtett kardját. - Holnap jelenj meg a Sötét Úrnőnél, egyedül, és bármire készen. De ha vele is hasonlóképpen óhajtasz beszélni, jobb ha nem veszel fel semmit, mert utána azt majd csak le kéne venni, mielőtt kidobnak azoknak a mohó varjaknak.
Azzal Grimsford megrázta magát, és az ajtó felé indult. Rottenfury még nem igazán szedte össze magát, nem fogta fel mi történt. Az őrmester még megállt az ajtónál, fejét hátrafordította, és nevetve odavetette:
-Amúgy gratulálok. Egy pillanatra még meg is ijesztettél. - majd megfordult, és eltűnt azon a szűk folyosón.
Rottenfury nehézkesen feltápászkodott. Körbenézett, de a szobában még mindig csak az az egy száll őr állt mozdulatlan, aki ott maradt. Majd a harcos felment a folyosón, de mikor kiért a kapun, meglepte, hogy a sor eltűnt. Mintha csak mindenkit elzavartak volna. Grimsfordot sem látta sehol, így elindult vissza a szállására.
Út közben még megállt Salfne „kabinjánál”, de őt most sem találta ott. Akárcsak a lázadás napján Lordaeronban. Viszont éppen arra járt Aulivis, aki láthatólag Safnehoz indult volna. Majd mikor meglátta Rottenfuryt, kissé elborzadt, és gyorsabb ütemben ment hozzá.
-Oliver? - kezdte ijedt arccal – Mi történt az... arcoddal?
-Semmi... -válaszolta Rottenfury nem sokat törődve a kérdéssel - Salfne nincs itt. Nem tudod hol lehet?
-Azt gondoltam te tudod. Biztosan jól vagy?
-Igen biztosan. De ha megbocsájtasz, meg kell keressem Salfnet. - mondta, majd megfordult, és a csatorna felé indult. Auivis még meg kérte volna, hogy adjon át egy üzenetet, de nem tartotta jónak az időzítést. „Talán csak rossz napja van...de az arca?” - gondolta Aulivis.
Sietve rohant végig a csatorna mentén Rottenfury, majd egy fegyverkereskedésnél megpillantotta a barátját. Rögtön odaszaladt hozzá.
-Salfne! Végre megtaláltalak. Mi történt? - kérdezősködött Rottenfury.
-Mit gondolsz? Nem választottak ki. - felelt gúnyosan Salfne
-Azt gondoltam. De ezen akadtál ki ennyire. Azt mondtad neked ez nem olyan fontos.
-Mit számít ez már? Hagyjuk az egészet ahogy van. - förmedt rá Rottenfuryra, majd kissé meglágyult a tekintete, és így folytatta, miközben visszafordult a fegyverekhez – Na és te? Eljutottál a párbajig, ahogy látom.
-Igen, amint látod... Nos engem kiválasztottak... Nem számítottam rá, hogy engem ki fognak, ha téged nem. Te jobb harcos vagy. - értetlenkedett Rottenfury
-Hát. Gratulálok. Velem pedig ne foglalkozz. Holnaptól viszont nyújtsd a legtöbbet, amennyit csak tudsz.
Majd Salfne szótlanul elment a csatorna irányába. A harcos nem ment utána. Kissé emésztette még magát a párbajon, valamint a barátján. De tudta, hogy ha a sebe nem is, a barátjáé majd begyógyul idővel. Hazament hát a szállására, ami Undercity egy sötét negyedében húzódott meg. Valójában csak egy kis sikátor volt, mint a legtöbb szállás. Mivel Undercity egy erőd volt, nem sok valódi szoba, vagy úgymond ház lapult benne. Amik voltak, azt csak a kiváltságosak kapták meg, a többiek pedig ilyen beeső részeken aludtak, vagy éppen egy-egy fogadóban. Persze az éjszakák zajosak voltak, és még ilyenkor is lehetett hallani, hogyan idomítják a förtelmeket a város egy félreeső negyedében. De ez a legtöbbeket nem foglalkoztatta, ugyanis az élőhalottak nem voltak túl kényesek a zajra, vagy a bűzre. Így volt vele Rottenfury is, aki Undercity mocskos, zajos városában töltötte az éjszakáját, új reményekkel várva a holnapot.

Na igen ezzel most így teljes mértékben egyet értek, és együtt is tudok élni :D

A mai nap sajnos megfelezte az IQ-m, így csak Cranky legutóbbi történetére volt energiám, és ahhoz is csak pár sort fűznék hozzá.
Az már egyértelműen látszik, hogy nem ez az első történeted, Cranky, és igaz, hogy nem ez a legjobban sikerült fejezet (asszem :roll: ), de nem is a legrosszabb, távolról sem.
Tulajdonképpen azt tudom mondani, amit Frosty, csakhogy nagyban eltérő nézőpontból. Nekem már az elején lejött, hogy mi volt a szándékod ezzel a fejezettel, és habár jobban is meg lehetett volna szerkeszteni a cselekményt, végül is butaság lenne csodákat várni.
Egyébiránt remek példa erre a szerkesztésre Frosty nagy kedvence (nem is tudom, miért nem említett meg), a Forrest Gump. Korrajz, történelem, mindez egy sarkítottan egyszeri ember, vagyis egy komplett idióta életén át. Nahát! Igen, így is lehet. Egy profi írónak mindenképpen.
Valóban voltak benne aránytalanságok, amiknek nem örültem, aminek viszont annál jobban, hogy ezúttal gondosan utánajártál a történéseknek, pontosan felidézted a párbeszédeket, és úgy általában nem csaptad össze az egész fejezetet. Csak így tovább. Tényleg.
A kulimunkát szokás szerint másra hagyom. Meek zombulni. Sziasztok!

Ok. Hát át fogom olvasni még, és ahova lehet, és tudok majd írok még valamit!