Halihó.
Bevallom, vaj van a fülem mögött, mivel már jó rég nem jártam erre, mentségemre szóljon, hogy amúgy van mit csinálnom :roll: .
Ezúttal is csak egy finom zsenge csalt ide. Örömmel látom, hogy ez a téma akár még nélkülem is életképes, és hogy néhanapján csak-csak jár ide valaki.
De nem is szövegelek tovább, jöjjön egy szőrmenti elemzés legújabb prédámról, egy hangyányit rendhagyó módon!

***

Látni, hallani, tapintani, érezni. Sokféleképpen alkothatunk képet a minket körülvevő világról, és annál erősebb a bennünk elő mikrokozmosz képe, minél több érzékszevünk fogadja be a külső világból érkező benyomásokat.
Szépirodalmat, írott szöveget is azért olvasunk, hogy tágítsuk az elménkben lévő univerzumot, hogy új világokat hozzunk létre.
De áruljátok el, milyen az a világ, ahol a dolgoknak van alakja, de nincs hangja, nincs nekik tapintása, az ételnek nincs ize, a levegőnek nincs szaga, illata?
Egy leírásnak nem szabad csak a látványra támaszkodnia, mert azzal egy olyan világot épít fel, ahol létezni lehet, de élni nem.

Távol álljon tőlem bármilyen hímsovinizmus, de az, hogy ezt a gondolatot ezen a fórumon először egy lány érti meg, nálam homlokracsapós felismerés volt. Végül is mi, pasik közel sem érezzük át annyira a világot, mint a hölgyek, nem igaz :wink: ?
Azt hiszem, ez lehet a válasz arra, hogy miért is lett ilyen remekbeszabott a bevezető leírás. Nem azért ilyen jó, mert sziklaszilárd a szerkezete, vagy mert olyan mély a mondanivalója. Azért sikerült ilyen jól, mert minden érzékszervünkre hat, szinte odavarázsolja az olvasót a tengerpartra. A sirályok "riadtan köröztek", miközben szinte hallani a rikoltozásukat, a szél hidegen fúj, szinte "libabőrös" lesz tőle az ember, a bokrok "suhognak", a homok nedves, a tenger hatalmas tömegével hullámzik.
Ez az életszagúság végighúzódik az egész történeten, Wilmor komikus alakjától a nehéz brokátfüggönyön át, a megfoghatatlan, fekete ónixgömbig.
A fenti szájtépés asszem elég érthetően elmagyarázta, hogy nagyjából megvan az új mérce a leírásokkal kapcsolatban. Természetesen vannak hibák, amiket viszont a gyakorlat majd szép sorba neltüntet. A "nehéz szalmaillat" valóban fura, mert ugye ha szalmaillat, akkor szalma, a szalma meg minden, csak nem nehéz. De lehet például szúrós... Szintén a rutin kérdéskörébe tartozik, így igazából nem hiba az, hogy mielőtt megitatjuk a pacit, kivesszük a kötőféket a szájából, mert másképp nem tud inni szegény (azt hiszem, legalábbis). Ez az a téma, hogy a jó író azért is jó író, mert tudja, miről ír, ugye...
Még egy apróság, hogy nekem először nem esett le, hogy Shai férfi. Ez talán az én hibám, de igazából nem találtam utalást az erős testen kívul, az meg egy nőnek is lehet. Az arcának a részletes leírása talán segíthetett volna.
Ennyit a leírásokról. A szerkezetről ellenben azt hiszem, érdemes még néhány szót írnom, mert habár ez is jól sikerült, itt-ott vannak hibák.
Nos, a cselekmény a mai trendeknek megfelelően miszlikbe van aprítva, aminek én személy szerint nem vagyok a híve, de ez igazából személyes vélemény.
Egyébiránt az egész történet szépen, egyenes vonalban halad előre, ami nem baj, bár néhol találni olyan részeket, amiket kicsit pofátlanul egyszerűsítésnek is hívhatnánk. Ilyen pölö, hogy Shai és Nevara a szerencse folytán találkoznak egy kocsmában.
A szerkesztésmód ennek megfelelően jól felépített, a lóláb sehol sem lóg ki igazán. A cincálgatás ellenére az egyes szövegrészletek is precízen vannak illesztve.
A mondatszerkesztésről már sajnos nem mondhatok ennyi szépet és jót, jómagam a sok hátravetett szerkezettel, meg a darabokra tagolt mondatokkal személyes démonomként vélem felfedezni az angol hatást. Szép dolog, hogy manapság mindenki tud, angolul, de higgyétek el, a magyar mondatok a maguk tömörségében sokkal szebbek angolszász társaiknál!
Mindazonáltal meg kell jegyezzem, hogy mondatot szerkszteni is tudni kell, és ehhez is rengeteg gyakorlás szükséges.

Aki olvassa a kommentejimet, az tudja, hogy szeretek két írást összevetni egymással, és ezúttal sem voltam rest, hogy átfussam Aeg legutóbbi művét. El kell ismernem, hogy a stílusod nem kis lépesben halad előre, főleg ha a két ide beküldött írás között egyáltalán nem forgattad a tollat.
Tulajdonképpen bejött, amit a legutóbb mondtam; mostmár tényleg csak egy apró hiányzik, hogy legföljebb kukacoskodni tudjak. Sikerült teljesen elszakadni a játékinterfésztől, és habár a jellemábrázolásból még nem jutott sok, ezúttal ezt is egy hangyányival árnyaltabbnak érzem (ezzel kapcsolatban az lenne a tanácsom, hogy óvakodj az "ősgonoszoktól" és a "hősöktől").
Összességében véve ebben a fejezetben sikerült hihetetlenül jó hangulatot teremtened, amiből csak az egyik a tengerparti kép. E mellett persze még vannak hibák, de ezek már most sem lényegesek, és egy kis rutinnal végleg el fognak tűnni.
Le a kalappal előtted, és gratula az új írásodhoz!

jah. nekem is feltunt. kicsit elfaradtam a vegere :D
de mostmar igy hagyom, a kovetkezo resz meg nem lesz ennyire osszevissza. :)
az elejen tok mas tortenetet akartam, aztan valahogy ebbe az iranyba sodrodott a dolog.

Az ötlet meg a cselekmény az tetszett. Jól is indítottál szerintem, de valahol a felénél egy kicsit elvesztél, főleg a dialógusokban. Szerintem ha egyszer kétszer elolvasod majd feltűnik. Van pár erőltetett mondat meg helyzetkép. Ilyen szerintem a nehéz szalmaillat is. Bár értem mit akarsz ezzel érzékeltetni, de valahogy másképp kéne kifejezni szvsz.
A párbeszédeknél meg vagy túl sokat sűrítesz egy mondatba, vagy rosszul kötöd össze. Sok a felesleges vessző is. De tényleg ha átolvasgatod akkor rájössz, és ha kijavítod, akkor simán jó! :P

Egy új cdt hallgatva rámtört az ihlet :P
Íme az eredmény. DE... nagyon szepen kerek mindenkit, NE javitson ki, helyesirasi hibakkal meg egyebekkel, nem nyelvtanversenyre irtam, hanem csak ugy, a sajat es a Ti szorakoztatasotokra, raadasul itt Hollandiaban nincs ekezet, bocsi ha pár kimaradt.... Elore is koszi, remelem tetszeni fog.
Oh, Rodoren kivétel, o barmit kritizalhat. :wink:

*****

A tenger sötét habokat vetett a part közelében, a sirályok riadtan köröztek a megvadult víztömeg felett,
és a partonlévö bokrok suhogva hajoltak meg az északi szél ereje alatt. A nap már lemenöben volt, de
még nem érte el a látóhatar szélét, ezért dühös vérvörösre festette az ég alját, felette rózsaszin es lila
csíkokat vetve a felhökre. Kétségtelenül gyönyörü este volt, még nem volt túl hideg, de a késö októberi széltöl
Nevara libabörös lett. Elforditotta tekintetét a nap felöl, es szemével vegigpásztázta a partot.
A nedves homokban pár lábnyomot látott, nagyobbakat. mint a sajátja, és elég távol voltak egymástól, hogy tudja,
az illetö futott, söt, menekült. Elindult, s közben a bokrok ágait kémlelte, ottmaradt, leszakadt ruhadarabok
után kutatva, de csalódottan látta, semmit nem hagyott maga után az üldözött. Még pár percig követte a nyomokat,
majd miután végleg elvesztette öket a kavicsos, füves földön, balrafordult es visszasétált Wilmorhoz.
-Semmi. Bár amúgy sincs most kedvem ehhez, inkabb lennék a városban, mindjárt kezdödik a mulatság.
Wilmor elpöckölte a kezében lévö nádszálat, majd rávicsorgott a lányra.
-Ti emberek mindig csak mulatoztok. Bár ha van sör, én se bánom. Mit gondolsz, lehetnék a kiséröd? - majd felállt és
hajbókolt egyet, rövid kis kezével levéve kalapját, és görbe lábaival pukedlizve.
Nevara hangos nevetésben tört ki -Wilmor, Wilmor. Irigyelni semmiképp sem fognak miattad, de én legalabb jól fogok szórakozni.
-Muszáj mindig ilyen öszintének lenned? Annyit is mondhattál volna, hogy "igen".
-Igen, lehetsz a kiséröm.- Nevara rámosolygott, odanyújtotta karját, és a törppel együtt elindult Zhuldurba.

****

A palota köböl vájt ablakában egy magas alak állt, s lefelé nézett, a kavargó, bódult tömeget bámulva, amely
önfeledten táncolt es ünnepelte az öszt. Shai sosem értette, miért kell az évszakok változását ünnepelni.
Hiszen minden évben változnak, ez a rendjük. Az allandóságot pedig nem kéne megünnepelni, hiszen ez az, ami az emberi létet a legjobban beszürkíti, ettöl olyan egyhangú.. Sóhajtott, és elhúzva a súlyos, vörös brokát függönyt, kisétált, át a
csigalépcsökön, le az udvarra, majd be az istállóba. Átvágott a nehéz szalmaillatú helységen, majd a legutolsó
karámnál megállt, s egy darabka cukrot elöhúzva benyújtotta kezét. Sleiptir horkantott egyet, majd hálásan lenyalogatta
az elétett cukrot. Shai kinyitotta a karám ajtaját, megveregette az ébenfekete ló nyakát, és kivezette.
Illettek egymáshoz. Shai hosszú fekete haja egy piros kendovel volt átkötve, mely egész homlokát befedte, kihúzva
ült a fekete ló nyergében. Sleiptirt már születése percétöl kiválasztotta, hitt a számokban, és a ló pontosan
az ö születésnapján jött a világra, 13évvel késöbb mint ö.
Fütyült egyet, s az udvaroncok kinyitották a kapukat. Kivágtatott, s miközben arcát es kezét megcsapta az októberi
szél csipös hidege, azon tünödött, elmenjen-e a mulatságra. Lassitott lován, s a városnak irányitotta.

Nevara és Wilmor kiléptek a fogadóból. Nevarán ezüstszinü selyemruha volt, s hosszú vörös hajába egy mithrill
pántot tüzött. Egyszerü volt, mégis lenyügözö, ahogy magas, izmos alakjan a ruha meg-megcsillant az éjszakai
fáklyák fényében. Wilmor körülbelül az övéig ért, és a négy kupa sörtöl felbátorodva a "Fel fel hajóra mind aki ezt hallja" nem éppen visszafogott dalt harsogta. Nevara összehúzta magán fekete köpenyét, es Wilmor kezét megfogva,
mint egy gyereket maga után húzva belesodrodott a tömegbe, a ter felé, ahol a legtöbben táncoltak es ahol a legtöbb árus volt. A város körkörösen volt felépitve, a két szélén két palota állt, befelé gyürüzve a parasztok és kereskedök, céhmesterek házai voltak, és közepen a nagy téren piac, ahol a mulatságokat és akasztásokat is tartották.
Már bennevoltak a sürüjében, amikor Nevarát megállitotta egy idös, görnyedezö asszony, akinek nyakában legalább tíz súlyos amulett lógott. "Biztos emiatt nem bir kiegyenesedni" gondolta Nevara, de megállt, s kiváncsian nézett rá.
-Leányom, ha van egy aranyad számomra, én megjósolom neked amire kiváncsi vagy, a király is hozzam szokott járni, Rhezea anyónak nagy hire van ám itt! Látom, nem idevalósi vagy, csak azért mondom. Nyújtsd a tenyered, és elmondom, mi vár rád, nem kérek én sokat érte.- Rövid görbe botját támasztva, és harom fogát a lányra villantva odanyújtotta
piszkos kezét.
Nevara rövid tétovázás után elövett tarisznyájából egy aranyat, az asszony kezébe nyomta, s
a fintorgó Wilmorra kacsintva odanyújtotta tenyerét.
Rhezea hálásan mormogva eltette a tallért, koszos zsebébe süllyesztve, majd ujjait tördelve megfogta a lány kezét.
Forgatta, nyomkodta, és egyre közelebb hajolva, érthetetlenül mormogott, aztán elkezdett jajgatni.
-Ilen cora zhebeisdor, maar don, maar don. Maar cheles don!!
Nevara ijedten elrántotta a kezét, s kerdön nézett az asszonyra. -Mi az? Mit látsz?
Rhezea abbahagyta az óbégatást, és megfogta az egyik, macska alakú amulettet a nyakában.
-Lányom, valaki azt akarja, ami a tiéd. De nem szabad nekiadnod, semmi áron. Amikor a tenger megkettözödik, és a madár megtanul repülni, akkor kerülnek a helyére a dolgok. Többet nem mondhatok.
Ezzel botja segitségével utat tört a tömegen, és eltünt Wilmor és a lány elöl.
-Ugyan. Ez meg mi? Tenger meg madár meg meg... Ha még azt mondta volna, hogy vigyázz a huncut törpékkel, akik sokat ittak, akkor még azt mondom, megérte az egy arany - s pajkosan a lányra nézett.
Nevara felkacagott -Igazad van, ez az egész valami badarság. Mindenesetre jó szinházat csinált. Viszont azt hiszem, a huncut törpének ivótársa akadt. Keressünk valami helyet, ahol meg is melegedhetünk.
Mikozben a legközelebbi fogadó felé sétáltak, Shai szintén a térre ért, és istalló után nézve úgy döntött, betér a Három patkóhoz nevü kocsmába, úgyis rég járt erre, és friss pletykákra szomjazott, na meg egy kupa sörre.
Sleiptirt bevezette a tisztának korántsem mondható istallóba, és babonából az utolsó karámhoz vezette, majd egy kis vizet téve elé otthagyta.
Belépett a fogadóba, de mivel szokásos asztala foglalt volt, az elsö szabad helyet elfoglalta.

A kocsma tele volt idegen népséggel, ingyenélökkel föleg, akik a közeli városokból jöttek át a mulatságra, de volt mindenféle vándorszerzet is, kétes népek. Leintette a kocsmárost, es egy sört rendelve körbenézett jobban.
Aki elöször feltünt neki, az egy gyönyörü, vörös hajú lány volt, aki egy törpével viccelödve két kézzel itta a sörét.
Néha kivillant fekete köpenye alól ezüst ruhája, és ez meginkább kiemelte barna börét, és zöld szemét.
Rajta felejtette a tekintetét, és csak arra eszmelt, hogy a lány is öt nézi.
Shai zavarba jött, köhintett egyet és elfordult, majd miutan pont kihozták a sörét, jó mélyet húzott belöle.
-Azt hiszem, ott a jómadar, akiröl a jósnö beszélt. Szerinted tud már repülni? - kuncogott Wilmor.
Nevara, mivel éppen ivott, majdnem belefulladt a sörbe, akkorát kacagott. Mivel nem szokott inni, ez az egy sör is megbóditotta, és még csak a nagy kupa felénél járt. -Én azt hiszem, én, szerintem... Nem tudom Wilmormilmor. Ihhhih. Hic! Viszont szép a szeme, és szeretem a hosszú hajú daliákat.. Jaj, hát a te fürtjeidet pedig egyszerüen imádom, nehogy megsértödj!
S nyomott egy puszit a törp arcára. Wilmor ettöl felvidulva ismét dalra gyújtott, és jelezve a lánynak, hogy még egy sörért megy, odasétált a pulthoz, miközben a dalba mások is bekapcsolódtak, többnyire azok, akik már öt sörnél többet elfogyasztottak.
Shai látván, hogy a törp otthagyja a lányt, mindenmindegy alapon odasétált az asztalhoz.
-Társulhatok én is eme vidám csapathoz?
Nevara kacéran végigmérte, majd biccentett egyet.
-Hát persze. És kit tisztelhetek benned, kedves idegen, vándor lennél, és csak ma este maradsz a városban, vagy esetleg mágus, királyi sarj, sámán? És a vörös kendö esetleg jelképez is valamit?
-Sok kérdés, ez jó jel, érdeklödést mutat irántam. -mosolygott a lányra Shai. -Nos, egyik valóban vagyok, de hogy melyik, úgyis rájössz majd magadtól. A piros fejkendöt pedig már évek óta hordom, már hozzámnött, de úgy hat ezekszerint, mint a páváknál a szines toll, hiszen te is felfigyeltél rá.
Nevara felvonta szemöldökét, és az elégedetten mosolygó Shaira nézett.
-Hogyne. Ha nem tudnád, én csak társalogni próbálok, elvégre TE ültél ide. Ez nyilván azt jelenti, te is erdeklödsz, nemde?
-Eltaláltad, dehát ki tudna ellenállni ilyen zölden haragos szemeknek?
-Hm, nemcsak pimasz, de merész is.
-A szépet dícsérni kell.
A lány elpirult, de tekintetével Wilmort kezdte el keresni.
-Ha a barátodat keresed, ott alszik a sarokban.
Odanézett, amerre Shai mutatott, és csakugyan, Wilmor teljesen elterülve feküdt egy lócán, mely pont az ö merete volt, alatta pedig néhany korsó sorakozott.
-És te, mágus, vándor, vagy esetleg hableány vagy, aki egy éjszakara emberré változva meglátogatta esendö, mulatozó városunkat, beragyogva ezzel az én és a többi halandó estéjét?
-Kedves feltételezés, de ugyanolyan ember vagyok, mint te, bárcsak hableány lehetnék, szeretem a tengert. A társammal épp keresünk valakit, és mar hetek óta úton vagyunk, bizonyára te is hallottál róla, hogy egy varazslónövendék eltünt
Dhiirböl, de nem tudják, vajon elrabolták, vagy ö szokott meg. Öt keressük.
Shai elgondolkozva nézett a lányra. -Igen, hallottam róla. Ilyen messze eljutott volna? Bár ha varázslatot használ, minden lehetséges.
Nevara megborzongott, majd a sörtöl még mindig kábultan, körbenézett. Feltünt neki egy alak, akit mintha ma már látott volna, bár az arcát nem teljesen látta, de furcsa, két fonatba fogott szakállára emlékezett, és az a macska alakú medal is ismerös volt.. A férfi, miután észrevette, hogy Nevara figyeli, odaintette a kocsmárost, súgott neki pár mondatot, majd csuklyáját fejére húzva kivonult a fogadóból.
Shai is felállt, és Wilmorra nézett. -Hol töltitek az éjszakát? Nálam van elég hely, ha gondolod..
Nevara bólintott, es hálásan Shaira mosolygott. -Megköszönném. Azt sem tudom, hogy cipelném bárhová is egyedül.
Shai odament Wilmorhoz, felemelte, és kilépett a Nevara által kitámasztott ajtón. Áthaladtak az istállón. Shai már az ajtóban hallotta lova prüszkölését és horkantását, a ló nyugtalanul toporgott a karámban.
-Hóóó, mi a baj, Steipnir?
Letette Wilmort, és épp ki akarta nyitni a karám ajtaját, mikor hangokat hallott kivülröl. A csuklyás idegen lépett be, s egyenesen feléjük tartott. Távolról úgy tünt, mintha szerzetes lenne, de kezében egy görcsös pálcát tartott, s tekintete vörösen izzott a fejfedö alatt.
Nevara azonnal felismerte, és átkozta magát, hogy elöbb nem jutott eszébe, hol
is látta, de mielött bármilyen varázsigét el tudott volna mondani, a másik megelözte, és az utolsó amit látott, egy felé suhanó, zöld energiahullám volt. Még hallotta Shait kiáltani, aztán teljes sötétség borult rá.

****

A szolga kinyitotta elötte a kapukat, és a követ besétált a terembe, melyet két hatalmas fáklya világított be. A fáklyák fényében egy hosszú, fehér hajú férfi a terem közepén épp egy hatalmas ónix gömböt szuggerált.
-Uram, mindketten megvannak.
Súrion lassan a követre nézett.
-Csakugyan?
A követ leemelte kalapját, és hevesen bólogatva megtörölte homlokát.
-Igen, és még annál is több, a király nagyobbik fia is velük volt.
Súrion hangosan horkantva felkacagott.
-Kryton király el lesz ragadtatva. Az egyetlen fiacskája varázlsószerzetek között... Ö és a kis barátai elbüvölö darabjai lesznek a gyüjteményemnek.
Majd az asztalon fekvö gömböt, melyben elveszett és elátkozott lelkek kavarogtak, lefedte egy rúnákkal teleszött, vörös kendövel.

*******

Folyt.köv

Mindenképp. :D
Valaki igazán fenékbe billenthetné már ezt a topicot.

mizu emberek / elfek / stb...
rég irtam, eltuntem, de hianyzik Elwynn es Ironforge.
bár itt Utrechtben sem rossz, de azert megsem az igazi, duelezni se tudok... asszem inditok évvégén még egy maget :twisted:
treeman, "Baltám küldöm ,forog pereg
mágusmellvért szakad recseg "
addig ugyse jutnál el soha :twisted:
max ha lelegelted az osszes fuvet a magus korul :wink: :twisted:

Khm, először is elnézést kell kérjek. Tegnap este egy kicsit elhzódott a programom, így aztán a második postot már nem sikerült megalkotnom.
Na nem mintha nagy veszteség ért volna bárkit is :lol: .
Dehát mi is írhatnék? Ez a fejezet sok szempontból hasonlít az elődjére: remek bevezetés, majd tagolatlan szöveg, még eg y-két alig figyelemre méltó hibával. Ezzel nagyjából össze is foglaltam a benyomásaimat.
Mindazonáltal ez sem lenne sok segítség, ha nem fejteném ki egy kicsit a fentieket, úgyhogy következzék most néhyány konkrétabb észrevétel!
Örömmel tapasztaltam, hogy kevesebb a tagolási hiba, mint az első fejezetben, habár sok helyen ezúttal még a vessző is hiányzott. Minthogy ez a gond ezúttal is végigkíséri az egész fejezetet, nem emelek ki konkrét példát, tessék mégegyszer átolvasni az egészet.
Ezen kívül még az egyetlen hiba, ami szúrta a szemem, ez volt:

A Ne tetszőlegesen nagy számú e-vel. Lehet négy darab, vagy mehet két soron át a sok kis e, ilyen szó tuti nincs az Értelmező kéziszótárban, de még az Ablakzsiráfban sem. Mindezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy a ez az elnyújtott magánhangzó egyszerűen irodalmiatlan. Körülbelül ugyanez érvényes a háromnál több pontra is.

Ezeken kívül jómagam nem találtam nagyobb hibát. Szeretném viszont külön kiemelni a verset, mely szerintem nem kis figyelmet érdemel. Egyrészt azért, mert még nem igazán találkoztam ilyennel (na jó, találkoztam, de nem pont itt...), másrészt pedig mert önmagában is érdemes megvizsgálnunk.
Mindenekelőtt leszögezném, hogy nem végeztem magyar szakot, és most semmi kedvem több oldalas elemzést írni, így csak szőrmetnén jegyzek meg egy-két apróságot, és senki ne vegye készpénznek azt, amit mondtam.
És habár sokat nem értek az irodalomhoz, egyvalami már az első pár sor után egyértelművé vált: a vers le sem tagadhatná, hogy az alkotója legelső darabjai közül való. Ezt támasztja alá, a folyton változó verselés és ritmus (hol időmértékes, hol ütemhangsúlyos, néhol még hexametert is találtam :shock: :D ). Egyáltalán nem szeretnék bírálni, hiszen a versköltés nem az a valami, amit meg lehet tanulni.
Mindenesetre van, amit meg lehet, és ez a koncepció és a képek megválasztása.
Ha az ember már elhatározza, hogy sámándalt költ, akkor ezek szerint kell megválasztani a két talán legalapvetőbb tulajdonságot, ez ugye a verselés, ezen belül a ritmus és a költői képek. A sámánnak ugye fogalma sincs, hogy mi az a bársony, így a "bársonyos éj" képe is kicsit ellentmondásos.
Ehelyett viszont szerintem hiányoztak belőle azok az elemek, amik egy ilyen törzsi ének sajátjai, például a primitív verselés, az egyszerű képek, az ismétlés, a visszatérő motívumok.

A fentiek után sokakban felvetődhet a kérdés, hogy akkor ugyan mi tetszett az egész fejezetben. Hát, a fentieken kívül úgy minden. A hasonlatok, az ábrázolások általában nagyon érzékletesek, a leírások megfelelően ki vannak fejtve, a cselekmény gördülékeny és jól megszerkesztett. A fejezetben helyet foglaló életképek, habár szerintem ezeknek is van hova fejlődniük, a legjobbak, amiket eleddig itt olvastam, így minden elismerésem értük. De nem dicsérek tovább, inkább gratulálok még így utoljára és jó munkát kívánok a következő fejezethez!

Az biztos, hogy tehetséges a fickó, de a zenei élmény egyvalamiben megerősített: a Song of Elune-t nem zongorára komponálták :) . Ráadásul a zongora is hamis (még én is hallottam, pedig az nagy szó) :? .
Treeman, nemsokára írok pár sort a fejezetedről, de előtte még akadt egy kis dolgom... máris jövök :) .