((bocs tudod rengeteget chatelek és már reflex de azért néha elhagyom:) mégegyszer bocsi... de leverted őket nem?:)))

((Pedig már azt hittem, hogy segíten fogsz. :) . Ha megkérlek, akkor a "h" helyett kiírnád, azt hogy "hogy"?))

Rahuro már épp lesújtani készült amikor egy elf lány/nő/asszony (az elfeknél nem lehet tudni... gondoltam egy kis vigyort eleresztve magában)... Hirtelen megállt leresztette a baltáját mert az elf hozzászólt. Furcsamód értette amit mond, kigyúnyolta. Az idők során megtanulta már h semmit de semmit nem szabad zokon vennie, mégha a "Fűzabáló" azért egy kicsit erős volt, de egy elftőr mit várjon az "ember". Látván hogy az elf megvédelmezte az embert kicsit elgondolkodott elfek, emberek élőholtak együtt harcolnak vajon mi lehet itt? Egy hatalmas ordítás azonban elterelte figyelmét a gondolataitól. Ilyet ordítani ember nem képes... csak, csak egy harcos! MEgfordult hogy a hang után menjen. Nem látott semmit csak a kardok pattanását és a hús felszakadását amit egy fegyver okozhat. Mélyebben hatolva a füstbe észrevette hogy egy élőholt az aki 3 emberrel vív haláltusát. Mikor az élőholt végzett ez első emberrel gondolta csak nem kell neki segítség de azért készen állok. Egy röpke pillantást vetve a csata többi szegletére. A mocsár mellette két sötét alak állt egy nagyobb és egy kisebb az egyik a kezében egy tárgyat tartott amiből sötét erő áradt... megérezte.. az ilyet mindíg megérzi és remélte h nem kell majd megválnia ettől a képességétől. Ha rosszat érez ösztönösen támadásra lendül... mindíg is ilyen forrófejű volt sohasem gondolt előre. Rohamra indult hát fejszéjét erősen megszorítva futásnak eredt a két sötét alak felé. A nagyobbat nézte ki magának szerett mindíg hamar túl lenni a nehezén, és ugye minnél nagyobb darab annál nagyobbat üt, vagy esik? mindjárt kiderítjük gondolta... Ahogy a nagy alak közelébe került észrevette hogy egy testvérével áll szemben, egy tauren volt az... nem is kicsi! A meglepetéstől lassítani kezdett futsán szinte megáltt amikor egy láthatalan falnak ütközött ami visszaverte. Amikor neki ment nem érzett fájdalmat de érezte hogy egy kis erő elhagyja a testét... Miután feltápászkodott a földről elöntötte a vak düh... hogy a saját testvére elárulta őt, hogy képes volta bántani... (magát nem okolta persze hiszen nem látta mit támad csak amikor közelebb ért)
A vörös köd elöntötte az agyát... elordította magát úgy ahogyan csak a torkából kifért (mindíg is könnyen felidegesíthető de mégis nagyon békés lélek volt... csak tudni kell hog mivel lehet épp felhúzni az agyát... a sikertelen támadás köztük volt). A taurenek ősi nyelvén elsuttogott egy imát a Földanyához hogy segítse őt a harcban... Most vele volt az ősi erő érezte ahogy megtelik a teste erővel az izmai megfeszültek és újra rohamra indult. ÉRezte hogy most sikerülni fog áttöri a pajzsot! De nem ismét nekiütközött a pajzsnak és eszméletétvesztve a földre zuhant miután a pajzs ismét elnyelte a támadását de immár viszont a fájdalom is ott volt a fejében... sötét kínzó fájdalom amit még soha nem érzett.

(( kíváncsi vagyok mit keres itt egy démoni varázsló... egy fogadó pultosának az elintézéséhez... talán a goblinon ORb Ot Mittoménmilyen varázslat van tudjátok ami az opposite faction tagjává alakítja a PC-t, na bye))

((Én még mindig a chargolásnál tartok))

Fájni fog... Balthas folytatta a rohamot, a három ellenség közül a középső felé tartott. Azok összenétek, és felkészültek az összecsapásra. Balthas az utolsó pillanatban célpontot váltott, és az egyik oldalsó célpontra mért egy hatalmas ütést a pajzsával, majd suhintott egyet jobbra, a kzépső felé. A kard természetesen célt tévesztett, de legalább nem támadták meg oldlról.Nagyon fog fájni... Az első orvgyilkos törött orral feküdt a földön, eszméletlen. A harcos gyorsan kíméletlenül átdöfte az ellenség szívét. Erről ennyit, a többinél nem lesz ilyen szerencsém Körülpillantott, de csak az egyik támadót látta, aki felé indult Hé... várjunk csak, az előbb mintha... eddig jutott amikor hátbadfték. Egy hatalmas üvöltés hagyta el a torkát olyan, amilyen nem származhatott élő embertől. Dühében megfordult, és suhintott kardjával, de nem látta a támadóját. Reflexszerűen emelete fel a pajzsot, amivel éppen ki tudta védeni a oldalról jövő támadást. A hárítást követően azonnal odavágott a pajzsal, hátratánt orítva a támadóját. Maga előtt látta a másikat, amint épp támadásra készül. Maga elé tartotta pajzsát, de az arról lecsúszó karájt találta el. A pajzs kiesett kezéből, a kardal a támadója felé csapott, de csak egy vágást sikerült rajta ejteni. Ez tényleg fájt... kell segítség Balthas körülnézet. Az elf egy orkal harcolt, a trollt nem látta sehol. A démon-varázsló is az ellenséggel hadakozott, a mágusokat nem látta a fogadón kívül. Visszavonulás! Bal kezébe egy dobófejszét vett, jobb felszerelés nem lévén. Lassan elkezdett hátrálni a fogadó felé, a két orvgyilkost szem előtt tartva. Várjunk csak... A dobófejszét az ellenség felé hajította, de a sebesült kezével csak a figyelmüket tudta elerelni. Azok végignézték ahogy az erőtlenül útjára indított fegyver pár léppéssel a lábuk előtt landol. Ennyi idő pontosan elég volt Balthasnak. Zsebéből gyorsan előkapta az utolsó gyógyitalt -a többi még a Kopárságon való több hetes út során elfogyott. De ahelyett, hogy megitta volna, a karján tátongó mély sebre öntte. Érezte ahogy a rothadó hús, erős fájdalmak kíséretében összeforr. Gyerünk, csak van valami amt használhatnék Körülnézett, de nem látott semmit, csak az első támadó hullámból visszamaradt égett, fagyott vagy lekaszabolt hullákat. Az egyiknél észrevett egy fejszét. Tökéletes... Továbbra és lassan hátrált, majd amikor a fegyver közelébe ért, fölkapta azt, és újabb rohamot indított a támadók ellen. Az orvgylkosokat meglepte a váratlan roham, még inkább az amikor, a Balthas a támadókhoz érvén nem a fegyverrel csapott le, hanem elgáncsolta a jobb oldali célpontot. Társa hátrahőkölt a hirtelen manőver láttán, elég időt adva Balthasnak a fekvő célpont kivégzésére. A kard kíméletlen pontossággal hatolt az ellenség nyakába. Az egy halálhörgés közepette kimúlt, nyakából és szájából ömlött a vér. Fölállt és a két fegyvert az utolsó célpontra szegezte. -Te leszel a következő! -az élőhalottak nyelvén elhangzó mondat hatására a két társát elvesztett orvgyilkos szívét rettegés fogta el. Csak egy dolog járt az eszében, a menekülés. Nem akarta úgy végezni, mint két társa. Balthas minden erejét összeszedte, és a fejszét a menekülő alak hátába vágta. Éles fájdalom hasított belé. Térdre rogyott, a világ homályosodni kezdett. Érezte ahogy a hátán tátongó sebből elillan a minden maradék ereje. Összeesett és eszméletét vesztette.

((most szabad? nem reagált rám eddig még csak Frosty meg Aul... na mind1 várok :)))

Selina meglepődve figyelte, amint démonok lepik el a csatateret. Nem nézett ki ekkora hatalmat az ócska orvgyilkos banda vezéréből.
Mikor végre észbe kapott, ismét elrejtőzött az árnyak közé, hogy egy succubus mögé lopózzon, és hátulról csapjon le rá. A vágás sikerült, de csak a bíbor színű, alján megtépázott szárnyat érte, és ez nem jelentette a démon végét, ami ekkor szembe fordult az elffel. A kecskelábú, fején szarvakat viselő succubus a nathrezim nyelvén beszélt valamit, és vihogott. Közben hevesen csattogtatta ostorát, amit kerülgetni már nem kis energiájába került Selinának. Sokáig viaskodtak így, a démon legalább olyan fürge lévén, mint az elf.
A succubus mellkason találta őt, Selina térdre rogyott. A fekete kötél csapását ruháján át is érezte, jóval a mozdulat után is, mintha a sötétség ereje megpróbálta volna bekebelezni őt. A démon nem tétovázott sokáig, újra csapott egyet az ostorával, ami az elf nyaka köré tekeredett.
- Gyere ide! – mondta valaki az elfek nyelvén.
Selina szemében lassan eltűnt a harcoló élőholtak, emberek és trollok képe, eltűntek az orvgyilkosok és a démonok. A csatatér megszűnt létezni, a mocsarat Ashenvale hatalmas fái váltották fel, a sötétbarna és fekete színek helyett a zöld és a lila sejtelmes keveréke dominált.
A succubus helyett egy másik arcot látott, egy arcot, amelyet már régóta elfeledni kívánt, de mégsem sikerült. Megint kislánynak érezte magát, és felnézett az alakra, aki alig egy méterre állt előtte.
- Gyere ide! – hívogatta az árny elf pap, közben kedvesen mosolyogva rá.
A lány hitetlenkedve nézett a férfire.
- Mindaz, amit eddig hittél, hazugság. Gyere ide, és minden jóra fog fordulni.
Bizonytalanul, de megindult feléje. Oly erős volt a csábítás, oly egyszerű volt elfogadni a képet, amire évszázadok óta vágyott már. Csak el kellett űznie szívéből a bizalmatlanságot, mint akkor, utat engedvén az örök boldogságnak, és minden sokkal jobb lesz... Egyre gyorsabban lépdelt, és már szinte érezte a papból áradó nyugalmat. A férfitől alig pár centire állt meg.
- Nem! - kiáltotta a lány hirtelen.
Megragadta a tőrét, és szíven szúrta a papot.
- Ez a hazugság - jelentette ki a nő ridegen. A férfi pillantása egyszerre volt fájdalmas és meglepett. Selina elfordította a tekintetét. Úgy érezte, még mindig képesek lennének hatalmukba keríteni érzelmei, de megkeményítette szívét.
Immáron ismét a mocsárnál volt, és nézte, amint a succubus lassan a földre rogy, a mellkasán ejtett sebből sűrű, zöld folyadék ömlött.
Az elf kiszabadította nyakát az ostorból. Pár pillanatra lehunyta a szemét, ismét felkavart gondolataiba merülve. Mélyet sóhajtott.
Csak kis idő elteltével tudott végleg visszatérni a valóságba, amikor észrevette az óriási taurent.
Hogy kerülhetett ide ez a bika?
Akkor látta, hogy a tauren előtt a mágusnő térdepel a földön, két sebből is vérezve, a bika épp végezni akar vele.
Nyílván az orvgyilkosok közé tartozik... Pedig hányszor fogadtam már meg, hogy nem teszek szívességet egyetlen embernek sem... Pláne nem mágusoknak...
Ezzel a gondolattal ugrott a tauren elé.
- Hé, fűzabáló! Ne könyvmolyokkal kezdj ki, hanem olyannal, aki harcolni is tud!

((Méz: nem ettől félek, hanem hogy mindig túl hamar fogod közölni, hogy mi fog történni... :roll: Ja, még valami: nem biztos, hogy kiabálni fogunk, hogy heal plx! :)

Ide is beírom: nagyobb offhoz kéretik a Szerepjáték - mik a lehetőségek? topicot használni.))

A nap már éppen elhagyni kezdte az ég közepét, mikor megpillantottam a fogadót. Vér szagát hozta a szél, a harc hangai és a kevésbé szerencsések - vagy gyakorlottak - halálhörgései betöltötték az étert. Megfékeztem hű hátasomat, lepattantam a nyeregből és nekikezdtem felszerelésem összegyüjtéséhez. Miközben az utazó ruhám elpakolásával bajlódtam gondolataim prédámra, az elf vadászra összpontosultak.
100 arany egy fattyú fejéért... Sylvanas útjai kifürkészhetetlenek. A Szövetség ügynökei mindig tartogatnak meglepetéseket, de miért lovon közlekedik? Félvér lenne...? Elmélkedésemböl tompa dübörgés szakitott ki, mely egy közeli tisztásról hallatszott. Sietve befejeztem az öltözködést, Nazreth-et útjára engedtem - tud vigyázni magára - és egy közeli bokor takarásából kémleltem körbe. Egy kikötözött kodó, egy tauren harcos, aki épp lesúlytani készül hatalmas fejszéjével egy emberre... aki egy testvéremnek segít a harcban?! Törpék, egy halott ork, és egy ... elf nőstény. Bahh.. Sercintettem egyet, közben a fák árnyékában megindultam a korcs felé, két tőröm pengéim megcsillant a halálos méreg...

(( Remélem nem zavaró hogy váltottam E/1-be... :P ))

Rahuro a magányos harcos régi emlékeket felidézve baktatott ki szülőföldjéről hűséges kodóján a déli mocsarak felé hogy ellátogasson az ogre faluba valami küldetésért amiért szép kis summa jár...
Ahogyan dél felé haladva menetlt a Barrensben egy fekete árnyat vett észre... a mocsár és a sivatag határán... de nem ez volt az egyetlen fura dolog amit látott... Egy roskatag házikó volt ott még aminek az oldalán egy luk tátongott... Tűnődve morgott magában... Hát itt meg mi a fene van?
Mikor már közelebb ért már hallatszottak a csata zajai...
Kissé meghúzta a kantárt hogy lassításra késztesse kodóját... végül megállt, leugrott az állatról is kikötötte egy fához a feke felhőtől nem messze. Harcra készen kivette táskájából a sisakját és fejére húzta... Hátáról leakaszotta a baltáját ami már évek óta hűségesen kísérte és segítette a bajban, most is számított rá de nem tudta mivel áll szemben... Lassú megfontolt léptekkel mindenre felkészülve sétált a füstbe amikor egy kék gömböt látott elsuhanni nem meszze maga előtt, varázslók!!! gondolta magámban... mindíg is rajongott a mágiárt de sajnos csekély képességei miatt nem volt képes semmiféle varázslatra inkább a harcban volt járatos... Kardok egymáshoz pattanását hallotta és egy üvöltő orkot.. sőt ez inkább halálhörgés volt mint üvöltés... Elindult a varázslat irányába h megtudja ki volt annak kreálója... Látta hogy egy forsaken férfi áll a bokor mögött egy társával és egy ember hölggyel aki ruházata és kéken fénylő pengéje alapján szintén mágus volt... Rahura közelebbérvén azonnal felismerte a kardot sok emberen látta már és akik ezt a kardot viselték mind ellene voltak az évek során. A kard láttára tehát reflexszerűen ütésre emelte fejszéjét! ((Részemről még így ennyi megvárom ki mit hogyan reagál és úgy írom tovább... :)))

((Figyeljetek én nem bent vagyok a kocsmában, hanem kint harcolok a VW-el együtt.))

Avelin tévedett... Az a valami a vezér kezében, nem egy ősi ereklye volt csak úgy nézett ki. Egy sima illumináló berendezés volt. Legalábbis reménykedett benne... Mindenesetre Avelin időlegesen megvakult, ezért a következő tűzlabdáról fogalma sem volt merre repült. Ekkor valaki hátbaszúrta. Mágikus pajzzsal próbálta megvédeni magát, amely a varázserejét igencsak gyors ütemben emésztette. Avelin csapott egyet hátrafelé a kardjával, de nem talált el semmit. Lehet hogy mégiscsak kellett volna gyakorolni... Ekkor jöt a következő szúrás, egyenesen a gyomrába. Avelin leroskadt a földre, mágikus amulettje tartotta életben, de nem sokáig. Ha nem történik csoda, meghal.[/i]