 |
Impresszum, jogi nyilatkozat | Kapcsolat World of Warcraft is a trademark and Blizzard Entertainment is a trademark or registered trademark of Blizzard Entertainment in the U.S. and/or other countries. wow.lap.hu | mmorpg.lap.hu | Computerworld.hu | PCWorld.hu | GameStar.hu | VideoSmart.hu |
 |
of the Shattered Sun
((Üdv, Nolden és Jani
Még egy pár Hordás jöhetne, de azért jó látni új arcokat.
))
Egyébként Ashyn "kiírt" minket az épületből, tessék figyelmesen olvasni.
- Kettőzzétek meg az őrséget a keleti oldalon! Küldessetek őrszemeket, derítsék fel, merre járnak! - osztogatta az utasításokat Borgald. Minden egyes parancs jót tett az önérzetének. Azt sem bánta, hogy végre kiléphettek a cellából, az ócska helyiségben saját magát is fogolyként érezte. Induláshoz elkészült már a csapat, egy katona hamarosan a kapitány lovát is odavezette. A barna színű telivér a szerszámok mellett némi könnyed bőrpáncélt és a Szövetséget jelképező oroszlánt is viselte. Büszkének és megállíthatatlannak tűnt.
- Kötözzétek a lovamhoz! - mondta a férfi az elfre mutatva.
- Igenis, uram!
Míg a katonák kardjaikkal próbálták mozgásra bírni a foglyot, Borgald odalépett hozzá, és így szólt:
- Szerencséd van ma, elf. Nem tudom, hogy miért lehetsz ilyen fontos a Hordának, hogy ennyit képesek kockáztatni egy nyavalyás köpönyegforgatóért, de legalább mától nem kell néznem azt az átok-zöld szemed. Viszont meg fogod úszni a draenori gyilkosságot, pedig milyen szívesen nézném, ahogy megbűnhődsz érte, és az egész néped árulásáért! – közelebb hajolt az elfhez, és így folytatta:
- Hát nem ironikus? Pár évvel ezelőtt maga Silvermoon tört volna kerékbe hasonló tettért.
-Borgald kapitány?
A hang irányába pillantva meglátta a furcsa, bőrruhás alakot. A férfi első látásra nem tűnt ismerősnek, sőt még csak teramórinak sem. Valamiféle papírt bányászott ki a táskájából magabiztosan libegtetve azt a kapitánynak.
Csak nem valami átkozott bürokratát küldött ránk Stormwind? Mintha nem lenne elég bajunk így is... - mérgelődött magában Borgald.
- Én vagyok. Ki keres? - válaszolta a küldöttet méregetve.
******************
Ragdúz nem szívesen tartott pihenőt, de a fogoly elég rossz állapotban volt. Márpedig ha csak egy hullával jelennek meg a megbeszélt ponton, az nem fog kedvezni a tárgyaláshoz...
Némán figyelte a csapatát, akiknek látszólag nem volt ellenükre a szünet. Végül megunta a többiek locsogását, pajzsát hátrahagyva elindult, hogy járjon egyet. Az ork a meleget fel sem vette, de a párától csomóssá vált a deresedő haja. Ám nagyobb gondok nyomták a vállát, mintsem hogy külsőségekkel foglalkozzon.
Teramór saját katonákkal rendelkezik, és bár a megbeszélt hely viszonylag távol van a kikötőtől, semmi kétség, hogy a Horda fogja húzni a rövidebbet, ha valami balul sül el. Nem fognak habozni lemészárolni őket, vagy még rosszabb – fogságba esnek.
És ha az egész csak egy csapda? Talán a Szövetségnek egyáltalán nem jelent semmit az árny elf élete, és a kapitány egész egyszerűen lelöveti őket, mint holmi kutyákat? Így tanakodott a harcos, a gondolataiból furcsa, elfojtott kuncogás zökkentette ki. Hirtelen megállt, körbenézett, de senkit nem látott. Beletörődött, hogy a füle már nem a régi, és különben is madárrikácsolástól volt tele az erdő. Elindult hát visszafelé, de alig tett pár lépést, megint csak olyan érzése támadt, mintha figyelnék. Felmordult, megragadta a fejszéjét, és elkiáltotta magát:
- Ki van ott?! Mutasd magad, gyáva féreg! – mikor választ nem kapott, pengéjét markolva gyorsan visszatért a csapatához, ám meg sem állt a fogolyig.
- Mit tudsz Teramórról? Miért akar Szövetség visszakapni? Beszélj! – fenyegette meg az árny elfet, fejszéjét annak nyakához szorítva.
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
Mélytengeri istennője nehéz álmokat küldött neki az elmúlt időszakban, és a törzs táltosa hosszú révület után azt az álomfejtést adta, hogy Reuurwlu és népe eltávolodott halfarkú istennőjétől, aki hűségük bizonyításaképpen nagy hatalmú áldozatot kíván sokkarú bálványoltára lábához és egy varázslatos ajándékot. Így hát Reuurwlu és a törzs harcosai rendbeszedték harci dárdáikat és egy gondatlan teknőc maradványait elcsomagolva útnak indultak.
Reuurwlu gondos törzsfő volt, hosszú élete során kitapasztalta a háború minden fortélyát, fiatalabb korában a nagy örvény túloldalán is járt, ahol az állandó erős napsütéstől fajtájának pikkelyei barnásabbak, és ahol nyersen eszik a halat. Tapasztalatait okosan kamatoztatta, a harcosok halkan szaladtak a cuppogó pocsolyákkal tarkított rengetegben, és mindenkinek megvolt a maga dolga. Volt akik a teknőc maradványait szálították a nemes állat hatalmas és karcolásokkal teli teknőjében, volt akik figyelték a környéket, hogy ne érje őket meglepetés.
Pár éve még nem sok szükség lett volna ekkora fegyelemre pár napi járásra a falutól, de aztán démonok kezdtek hullani az égből, és ők még a kissebbik baj voltak. A démonok ha kitértél az útjukból nem foglalkoztak Reuurwlu népével. Sokkal inkább a magukat orkoknak és embereknek nevező teremtmények érdekelték őket, akik úgy tűnik, hogy menekültek a démonok elől. Egy idő után úgy tűnt, hogy valami csendes állóháborúvá vált a csatáktól terhes terület és Reuurwlu népe ekkor ijedt meg igazán. Dél felé a falutól hatalmas kövekből fehér várost építettek az emberek, halászhajók és még nagyobb vitorlások érkeztek amik kimerészkedtek a part mentén hosszan-hosszan. Reuurwlu népe addig bőviben volt a halnak és a teknőchúsnak, de most jócskán megcsappant a számuk. Előfordult, hogy azoknak a szálkás pókoknak a húsát kellett enniük, annyira nem találtak semmit. A legnagyobb probléma - mikor már azt hitték rosszabb nem lehet - hogy az emberek felzavarták a sárkányokat, akik délen laktak. Attól fogva megannyi bátor ám botor kalandor tűnt fel, hogy sárkányfejjel díszitse a házát. Néha mikor meglátták a bestiákat úgy gondolták a murlocok halpofája is van olyan randa mint egy sárkányé...
A táltos azt mondta, hogy az istennő elégedett lesz ha két nagyhatalmú varázstudót áldoznak fel az oltáránál, meg is mutatta arcukat az álmokban végül, egy sötétebb bőrű ilulke nőstény, és egy gőgös arcú ilulke. Mindkettő fogságban van, de Reuurwlu biztosan tudta, hogy a mocsár, amit ősei évszázadok óta laktak inkább hozzájuk lesz kegyes, mint a betolakodókhoz. És az áldozati mágja füstje felett az istennő megkaphatja azt a kristály ékszert amire annyira vágyik. Reuurwlu pedig visszatérhet az egyszerű mindennapi gondjaihoz, aminek legkellemsebb része az áldozatok maradványainak elrágcsálása. Egy vezérnek ez jár!
A pára gomolygot, Reuurwlu élvezettel szívta be bűzös rothadásszagot, ami a lába nyomán megrezdülő vízből tört fel. Feltápászkodott és halk gurgulázással ébresztgetni kezdte a csapatot, ideje lesz készülődni és indulni.
Az ork transzport lábnyomai világosan látszottak a sárban. Hamarosan utolérik őket!
Gnomeregan Exile
Lilyana testét egy fa törzséhez kötözték, lábait viszont jéghideg fémgyűrűkbe szorították. A gerincén érezte a fa lüktető életenergiáját, ám azt a fémgyűrűk rögtön elnyelték. Sosem látott még ilyet, de szívből gyűlölte a feltalálóit. A horda letáborozott, körülülték a tábortüzet, és csendesen beszélgettek. A tünde próbálta kivenni, hogy miről, de túl halkan beszéltek. Az a hatalmas ork, aki megpróbálta megfélemlíteni, ott ült közöttük. Némán hallgatta a társait, de véres szemei az elfet figyelték. Lilyana tudta, hogy Ragdúz csupán kényszerből hajtja végre a feladatát, hogy legszívesebben harcban győzné le őt. És ebben egyformán gondolkodtak. Lehajtotta a fejét, és tekintete visszanézett rá az amulett kristályából. Meg kellene szöknie, nem szabadna megtörténnie a fogolycserének. Egy tünde élete végtelen hosszú lehet, de mit ér, ha elveszítette azt, akiért feladna mindent.
Régen történt, hogy együtt kószáltak Gorggal, kivel gyermekkoruktól ismerték egymást, és közösen fedezték fel az erőt természetükben. Sokat tanultak egymástól is. Harcoltak a horda ellen Kalimdor és az Északi Királyság hatalmas területein. Bármerre jártak, tisztelettel, és szeretettel fogadták őket a szövetséges barátaik. Ketten együtt bármire képesek voltak, olyan ösztönös összhangban küzdöttek, hogy nem akadt ellenfelük. Kivéve azt az egyet. Odaát a sötét kapun túl. Különös világ volt odaát, szörnyűséges lényekkel, az élettelen föld, fullasztó, vörös porral behintve. Ott látta először azt az elfet. Fakó bőre volt, és ridegen fénylett a zöld szeme, amely romlottságot, és gőgöt tükrözött. A pólusain át áradt a mágia, annyira csordultig volt vele, mint az a gyűlöletes kút oly régen. Tudnia kellett volna, hogy nem bízhat benne, hogy az ellenség oldalán áll, de képtelen volt a saját fajára támadni.
Remegni kezdett és homályos tekintetén át a kristályból Grog halott teteme derengett fel. Lehunyta a szemét. Legalább kivégezte annak árulónak a társát. Így szenvedésein vele osztozik. Ekkor hallotta meg a neszt, közvetlen a válla mellett. Oldalra pillantott, és egy szövetséges kémet pillantott meg az egyik fa mellett. Hitetlenkedve bámult a bátor, vagy inkább botor kémre, hogy efféle kockázatott vállal. A fiú rákacsintott, majd beleolvadt a környezetébe. Egészen közel lopózott az ork vezérhez, és ott megállt. Ki akarja hallgatni őket? Vagy mi a terve? Lilyana szinte már szánalommal nézett a fiatal, szinte még gyerek-korú hiábavaló próbálkozására.
((valaki a gyerekfiú szerepére? Vagy kinyírjuk? J))
Cenarion Defender
-Na viszlát, néhány nap és újra itt!
Köszönt el Nolden a hajó legénységétől. Lassan ballagott a mólóról, csizmája alatt tompán kopogott a fa. Aki elhaladt mellette, jól megbámulta, hiszen erősen különbözött a talpig páncélban közlekedő teramóri katonáktól: ruházatként bőrpáncélt viselt, alatta pedig egy inget, de azt már nem láthatták. Továbbá még bőrnadrágot és bőrből készült csizmát viselt. Fegyverként pedig nála volt egy szablya és egy rövidkard, amik az oldalán lógtak. A hátán pedig számszeríja, melyet még törpe mesterek csináltak neki, és egy tegez nyílvessző. Ahogy befele haladt meglátott egy marcona alakot, aki valami kis bódéba lépett be. A személyleírás szerint ő lehetett Borgald kapitány. Nem is tétovázott, elindult a kapitány felé. De a bódé előtt megállt, és csak beszólt az ajtón át.
-Borgald kapitány?
Tette fel a kérdést Nolden félig kérdésnek, félig szólításnak szánva. Közben elővette a levelet, amit Mathiastól kapott. Ez igazolja őt, és hogy a kapitány köteles magával vinnie őt is a fogolycserére. Remélhetőleg nyugisan fog telni a fogolycsere, és pihenhet egy kicsit a szigeten. Bár ki tudja a horda készül-e valami meglepetéssel...ha igen, akkor életbe fog lépni a B terv: fogoly biztonságba helyezése, a horda tagjainak likvidálása, vagy elüldözése. De a legjobb lenne ha minden rendben telne.
Battlechief-lvl 70 tauren warrior-Ragnaros EU
Gnomeregan Exile
Az első, ami feltűnt neki, hogy nincs megkötözve. A padlón feküdt, körülötte sok lábat látott. Ereje nem volt felemelni a fejét, így a lábak számából próbálta megítélni, hányan vehetik körbe. A szökés gondolata jelen állapotában hiú ábránd volt, ám Raston sosem adta fel álmait.
Hirtelen erős kezek ragadták meg a karjainál fogva, és felemelték. Ahogy sejtette, vagy tucat fegyveres vette körül. Tekintetük zord volt, de láthatóan kissé tartottak a vér-elftől. Ám Raston biztos volt benne, ha úgy alakulna a helyzet, nem haboznának a másvilágra küldeni. Az ajtóban egy fényes páncélú férfi állt, és parancsokat osztogatott. Hátán hatalmas pöröly, mozdulatai határozottak voltak. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. A kapitány szemeiben gyűlölet és megvetés sütött Rastonra.
A következő pillanatban meglódultak vele, és kiléptek az épületből. Az éles napfény mint ezernyi tű szúrta Raston szemeit, hunyorogva próbálta felmérni a helyzetet. Az egyértelmű volt számára, hogy nem akasztani viszik. Kisebb csapat állt indulásra készen, a fényes páncélú férfi épp nekik magyarázott, töbször Raston felé mutatva.
" Vajon mire készülnek? Hova visznek? " - kérdezte önmagától kissé összezavarodva.
Ezeketől az emberektől nem várt mást, csak halált - hiszen ő maga is így tett volna. De itt valami készülődött. Talán az övéi rájöttek, hogy fogságba esett, így az üzenet nem ért célba, és most alkut kötöttek? Az új helyzet fényében Raston úgy döntött kivár. Talán lesz még jobb alkalma a szökésre.
of the Shattered Sun
Borgald kapitány nem volt nyugodt.
Egész délután fel-alájárkált, hol villámszemlét tartva - az emberei csekély örömére - hol a fegyvertárat ellenőrizte, hogy minden kard katonásan sorakozik-e, bevetésre készen. Hol pedig a kísértés vett rajta erőt, hogy aggodalmát egy korsó törpe sörrel űzze el, de végülis mindig letért a kocsma felé vezető útról.
Sem a hátán lógó, tiszteletet parancsoló pörölye, sem a kifényezett páncélja nem nyugtatta meg, pedig ahogy Teramór köveit koptatta, még az is sietve odébb ált, akinek épp nem volt vaj a fülén. Akkor éppen nem is a sós illatú, párás levegő áztatta izzadsággal a paplovag hosszú, fekete haját.
A délután órái gyorsabban pörögtek, mint máskor. Borgald tudta, hogy hamarosan találkoznia - és talán beszélnie is - kell az átkozott Horda küldötteivel, és csöppet sem repesett a gondolattól. Bár azt is tudta, hogy egy jó tucat íjász fog addigra elrejtőzni a fák között, egyetlen szavába kerül, és nyílzápor fogadja majd az orkot és a cimboráit, de nem esett abba a hibába, hogy alábecsülje ellenfeleit. Legutóbb, mikor zöldbőrűekkel találkozott, tizedmagával együtt kellett élet-halálharcot vívnia, de ez most egy teljesen más helyzet volt.
A kapitány végre beért a várba. Igyekezett megkérdőjelezhetetlen magabiztosságot mutatni a szembejövő katonáknak, majd benyitott a nem rég cellának felavatott szobába. Az őr meglepetten nézett fel rá.
- Szökni próbált! - habogta, és akkora ütést mért a fogolyra kardjának markolatával, hogy az tehetetlenül a földre rogyott.
Borgald undorodva mérte végig a vér elfet, aggodalmait egy időre elfeldvén.
Hogy süllyedhetett egy nép idáig, hogy a sok száz éves szövetséget csak így felrúgja? - gondolta magában.
Talán jobb is, ha nincs magánál addig, míg elkészülnek az indulásra. Esetleg újabb ostobasággal próbálkozna...
- Vedd le róla a láncot! - monda a kapitány az őrnek, mire az megcsörgette a kulcscsomóját, és nekilátott a feladatnak - Nem sokára itt az idő...
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Gnomeregan Exile
Vele szemben a szoba közepén egy asztal állt, mögött egy nagy darab, szakállas férfi ült. Kardja az asztalon hevert, egykor fehér egyenruhája piszkos volt. Pufók arcában megülő malac szemeivel gúnyosan nézett a vér-elf-re. Mikor látta, hogy az elf őt nézi, köpött egyett felé, aztán meghúzta sörös korsóját.
- Mit bámulsz fattyú? - fröcsögte felé a szavait.
Felállt, az asztalon heverő kardját kihúzta a hüvelyébeől, és az elf felé lépett.
- Nem adtam engedélyt arra, hogy rám nézz! - kardját az elf torkának szegezte. - Kell valami?
A férfi legszívesebben ledöfte volna foglyát, szemeiben a gyűlölet lángjai lobogtak. Talán meg is tette volna. De kintről lábdobogás hallatszott, majd kinyílt az ajtó.
- Szökni próbált! - mondta a férfi, és karja markolatával lütötte az elfet.
" Te leszel az első, akit megölök! " - ez volt az elf utolsó gondolata, mielőtt elvesztette az eszméletét.
of the Shattered Sun
Ragdúz is felfigyelt a zajra és megállította Feketekarmot.
- Mi történt? - kérdezte, mikor látta, hogy az elf a földről tápászkodik fel.
- Csak szökni próbált a cicamica! - jegyezte meg vigyorogva egy troll, és belerúgott a fogolyba gúnyos kacajt kiváltván a csapat többi tagja között.
Ragdúz rájuk mordult, mire némileg elcsendesedtek. Leszállt hátasáról, és odaballagott a megkötözött druidához. Nehéz páncéljának dübörgését elnyomta a nedves talaj. Lenézően mérte végig az elfet, aki kiegyenesedve egy jó fejjel magasabb volt az orknál, de a harcos ettől még nem szeppent meg. Acélkesztyűs kezével állon ragadta a foglyot és belenézett az ezüstös, pupilla nélküli szempárba.
- Ide figyelj, én legalább annyira gyűlölöm ezt a helyzetet, mint te. Ha rajtam múlna, egyszerűen kikötöznélek egy fához, és a sorsodra hagynálak. A hadvezérünknek meg majd azt mondom, hogy nem bírtad ki az utat. Egy puhány elftől úgysem vár senki többet, nem igaz?! Úgyhogy azt ajánlom, ne próbálkozz több trükkel!
Ragdúz persze tisztában volt a helyzetével. Ha valamilyen oknál fogva nem sikerülne nyélbe ütni az üzletet, akkor a múltja miatt neki kemény büntetésben lenne része, még akkor is, ha az elf tényleg a kimerültség miatt adná fel. Ígyhát csak abban bízott, hogy sikerül kicsit megfélemlítenie foglyát.
((Egyébként lehet írni a Szövetséghez is, eddig én azért nem tettem, mert reméltem, hogy valaki lenne a kapitány.
UI.: Nem írtam be, de javaslom a közös nyelv használatát, különben sok lehetőség elvész (vagy belemagyarázós lesz))
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Gnomeregan Exile
Gnomeregan Exile