 |
Impresszum, jogi nyilatkozat | Kapcsolat World of Warcraft is a trademark and Blizzard Entertainment is a trademark or registered trademark of Blizzard Entertainment in the U.S. and/or other countries. wow.lap.hu | mmorpg.lap.hu | Computerworld.hu | PCWorld.hu | GameStar.hu | VideoSmart.hu |
 |
Gnomeregan Exile
of the Shattered Sun
Viszont lehet, hogy kicsit fagyasztani kéne a sztorit. Beronice is írta nekem, hogy AFK-ol vasárnapig, nekem meg vizsga.))
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
Scarlet Crusader
A leereszkedő éjben a csillagok néha sápadtan átpislogtak a mocsár párái közt, a murlocok hangtalan árnyakként suhantak a krokodilok uralta a csatorna mentén. Bal kézről egy jól-rosszul kövezett út kanyargott, néhol pudvás fahidakkal szakítva meg. A köd jótékonyan fedte el a teramóri őrjáratok tekintete elől a murlocokat.
Egy dombtetőn megtorpantak. Lenn, az úttól pár kőhajitásnyi távolságra 3 ember ült egy katonai sátor mellett. Kardjaik mellettük, pajzsuk karnyujtásnyira. Középen kicsiny tűz lobogott, felette a nyársakon szalonna pirult, amire jól csúszott az enyhén langyos stormwindi rosé. Halkan beszélgettek, páncéljuk horpadásaiban rejtelmes árnyak játszottak a tűz játékától.
Őrök - állapította meg Reuurwlu. A boszorkány domb környékét figyelik, hogy nehogy meglepjék a kóbor lidércek a nem messze magasodó őrtornyot. A murloc pillantása akaratlanul is arra révedt, elnézte a fák fölé magasodó fehér kőépületet, tetején a tűhegynyi fényként pislákoló fáklyák fényét, az időről időre inkább sejtett, mint látott strázsák egyirányú vonulását.
Reuurwlu két részre osztotta embereit. Egy hátvédet kiküldött az őrtorony felé, hogy időben értesítsék társaikat ha erősítés jönne. A többiekkel pedig alig kér fertályóra múlva suhanó gyilkosokként rontottak a három katonára. Az egyik épp könyített magán egy bokornál, mikor három dárda járta á a testét, fején, gyomrán és bal lábán találták el. Halk hörgéssel omlott össze, páncélja csikordulására azonban már későn eszméltek társai, addigra húsznál is több pikkelyes lény volt rajtuk.
A murlocok nem jó harcosok, dárdáik többsége gyenge, nem mutatnak túl sok jártasságot a közelharcban ha egy jól felfegyverzett ellenféllel kerülnek szembe, hisz az ő igazi ellenségeik a teknősök, halak, polipok, néha egy két pók, netán egy krokodil. De sokan vannak. Páran lerántják az áldozatot, és míg súlyukkal és némileg hártyákra emlékeztető kezeikkel a földhöz szorítják a többiek dárdáikkal, éles fogaikkal és uszonyra hajazó hegyes körmeikkel széttépik. Csúnya halál. Nem is túl gyors.
Reuurwlu a csata végeztével élvezettel harapott bele az egyik áldozat húsába, majd irgalmatlanul káromkodva köpte ki azt. Édes. Fúj! A jó hús sós, átjárja a tenger illata, tisztasága. Ez édes, mintha mocsárföldbe harapnál... Az ízűkről is érzik tisztátalanságuk.
A murlocok őrséget állítottak, a három holttestet elráncigálták a bózótba, és nekiláttak, hogy az út mentén ravasz csapdáikat felépítsék. Éles kődarabokkal, vastag kagylóhéjakkal faragták a bózótban szerzett vastagabb gyökereket, letört faágakat, páran pedig elkezdték felásni a híd tövében a földet, hogy szörnyű mélytengeri méreggel preparált dárdáik ne tűnjenek fel a közeledő zöldbőrűeknek csak mikor már késő.
A holnapi a győzelem napja lesz, elfogják a randa sötétlila bőrű elfet, és az istennő boldogan veszi majd az áldozatot. Az istennő... Reuurwlu álmodott.
Álmában a faluja melletti oltárnál járt, a vízből mint annyiszor máskor kiemelkedett Ő. Iszonytató nagyságában megállt a murloc előtt. Teste deréktól felfelé egy embernőére hajazott, hasa lapos, keblei kerekek, lilásbarna bimbói kétirányba néztek, körötte zöldes tetoválás. A víz és a só megcserzette a rajzolatokat, melyek felkúsztak a nyakon át az ősöreg ám mégis fiatal arcra végül a bal szem alatt, kicsiny ágakként szétterjedve értek véget. A szemek sárgásan villogtak, a hártyás-csápos haj mintha uszony lenne a nő fejétől indult - koronaként szétágazva - le a nyakán, a gerincén hatalmas tüskéket növesztve, hangulatától függően felmeredve vagy lelapulva, le addig, ahol egy embernőnek a feneke kezdődne, de ott a bőr elváltozott pikkelyesedni-szarusodni kezdett és egy hal, vagy kígyó testének látszott már inkább. Lábai egy törzsbe forrtak, végig ezüst-zöld páncélzatbvan pompázva... Gyönyörű volt és félelmes. Egy elátkozott lény az idők mélyiről... Félig a nap félig a hideg mély gyermeke. Naga... Egy a hatalmas istenek közül, akik uralkodtak a murlocok népén. Az istenő akiért Reuurwlu mindenre képes, és most álmában újra szól hozzá. Megnyugtatja, hogy ő és társai holnap segítik a csatában, elvonják az emberek figyelmét míg a murlocok megszerzik a fehér követ.
A követ! Azt amelyet sok ezer évvel ezelőtt loptak el az istennőtől a gaz kaldoreiek, amivel hatalma százszorosára nőhetne újra. Álma, vágyai értelmetlen képekként kavarogtak a murloc halfogáshoz edződött agyában. Rengeteg pikkelyes, csillogó naga, akik a fehér fény pajzsa alatt úszva közelítik meg a tengerparti erődöket, és hajókat. Mindenhol bosszút állnak száműzetésükért, és így megerősödve újra visszaállítják hatalmukat ott ahol már évezredek óta mások bitorolják azt...
A kavargó látomások elszédítették a murlocot, álma se bírta már, felriadt. Enyhén remegett, majd lassan megnyugodva visszafeküdt és tovább aludt. Holnap, az istennő segítségével győzni fog! Ő, Reuurwlu!
Gnomeregan Exile
Az első momentum az idegen érkezése volt, aki láthatóan kissé megingatta a kapitány önbizalmát. Hangfoszlányokból tudta meg, hogy egy harmadik fél, a murlock-ok is a környéken portyáznak. Ez mindenképp új helyzetet teremtett, ami láthatóan gondba ejtette a kapitányt is. Nem tudta, a hordától ki jön érte, de bízott benne, hogy kellően felkészültek. Kérdés persze, hogy a murlock-okról vajon ők tudnak-e?
Végig mérte a bőrpáncélos idegent. Volt benne valami megmagyarázhatatlan tudatosság, ami zavarta Rastont. Biztos volt benne, hogy az idegen többet tud, mint amit mutat magáról.
Épp vissza fordult volna, amikor a közeli kocsmából és elf lépett ki, és feléjük indult. Raston összehúzott szemmel figyelte, amint a kapitányhoz lép, és róla kérdez. " Kezd egyre érdekesebb lenni a dolog..." - gondolta magában.
of the Shattered Sun
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
Egy elf ült a sarokban, bort iszogatva és az ablakon kimerengve észrevette hogy egy fényes páncélú ember épp egy másik, nem épp megszokott Teramóri egyenruhás emberrel társalog, miközben a lóhoz -bizonyára a fényes páncélos úr lovához- kötözött elfre mutogattak. Nagyon kortyolt a borába és azzal a lendülettel felvette hátizsákját és fegyvereit a székről és kiindult a fogadóból. Átutazóban volt az Teramórban, Darnassus felől jött de rossz griffre szállt így kötött ki az erődítményben és mivel a következő hajó csak pár nap múlva jön kénytelen itt tölteni ezt az időt. Mit kezdhetne magával egy elf a mocsár közepén, nézzünk körül! -Motyogta magában.-
Oda sietett a fényes páncélú emberhez és így szólt:
- A legnagyobb tisztelettel uram, megkérdezhetem hogy mi ez a felhajtás e körül a vér elf körül?
((remélem nem bánjátok ha én is beszállok, egy régebbi ilyen storyban is benne voltam és nagyon élveztem..
Kirara lvl70 rogue
Cenarion Defender
Morgott magában Nolden. Mintha neki különösebb élmény lenne a mocsár közepén találkozni néhány zöldbőrűvel...majd jönnek is az aggasztó hírek a murloc csapatról. Elég furcsa, miért mennek ilyen messze a falujuktól, oly közel a városhoz? Talán a Horda és a Szövetség fokozódó aktivitása miatt bolydultak fel. Majd jön újabb hír egy gyerekről aki megpróbál hős lenni. Micsoda fegyelem uralkodik itt. De mindegy, Nolden inkább csöndben marad ebben az amúgy is kényes helyzetben, és várja mi történik. ha elindulnak, akkor követi őket.
Battlechief-lvl 70 tauren warrior-Ragnaros EU
of the Shattered Sun
- Sejtettem, hogy Stormwind nem fogja megállni, hogy beleüsse az orrát ebbe is. De persze, harcképes katonák helyett ismét csak egy ifjoncot küldtek... – hanyagul visszatolta a papírt a küldött kezébe – Jól van, Nobben uram, úgyis kell valaki, aki élesztgesse az elfünket, ha össze találna esni... – gúnyosan rávigyorgott Noldenre - Javaslom, hogy a lovamat kövesse, hogy egész közelről „ellenőrizhesse” az akciót. Remélem, nem fárasztotta ki nagyon a hajóút, mert rögtön indulunk is. Az íjászok? – kérdezte a kapitány immáron az egyik emberétől.
- A helyükön vannak, uram!
- Rendben. Akkor menjünk!
Mielőtt felpattant volna a lovára még odaszólt a vér elfnek:
- Örülhetsz, hegyesfül, kaptál egy útitársat! Elbeszélgethettek a régi szép időkről...
- Borgald kapitány! – kiáltotta egy férfi a lovag felé futva - Borgald kapitány! Furcsa mozgólódást vettünk észre a mocsárban...
- Miféle mozgólódást?
Az őrszem megállt Borgald előtt. Kövér izzadságcseppek csorogtak a homlokán és levegőért kapkodott.
- Murlockok! – lihegte – Egy csapat murlock halad pontosan a találkozóhely felé!
A kapitány értetlenül összeráncolta a homlokát.
- Micsoda?? Mit akarhatnak?
- Nem tudni. De nem csak egy-pár kóbor halfejről van szó, elég szervezettnek és céltudatosnak tűnnek – vagy legalábbis a vezetőjük.
Borgald eltűnődött az új hír hallatán. A murlockokra nem jellemző, hogy csak úgy elhagyják a vizeiket. Hacsak...
- A Horda műve! Hiszen fűvel-fával összeállnak, itt rá a bizonyíték! – jegyezte meg, ismét az elfre mutatva – Miért is nem állítunk nekik csapdát mi magunk?!
- Van itt még valami, uram...
Borgald ingerülten nézett az őrszemre.
- Gevrin, a tanonc kém a druida után eredt, hogy egyedül szabadítsa ki...
**************
- Eszem ágában sincs bevenni Teramórt! Legalábbis nem ma este. Azt akarom tudni, hogy...
Ragdúz nem tudta befejezni a mondatot, mert a bordái között jeges fájdalmat érzett. Annyira el volt foglalva a fogoly vallatásával, hogy nem vette észre, hogy hátba akarják támadni. A sebe nem volt mély, a páncél sokat felfogott a szúrásból, de a meglepetés ereje mégis földre döntötte az orkot.
Mikor magához tért, lassan felállt. A friss seb még sajgott, de Ragdúz inkább a támadóját kereste, mintsemhogy magát gyógyítgassa. Csodálkozva nézte, ahogy a trogg bűzt is megszégyenítő szagú, két lábon járó csontváz egy ember kölyök felett áll, míves bottal a kezében.
Ennyire eltompította volna az érzékeimet az idő? Hát egy fiú fog végezni az ork harcossal? - morfondírozott magában Ragdúz, de aztán eszébe jutott, hogy az élőhalott esetleg meg fogja ölni a gyereket.
- Ne! – mordult rá – Segítségünkre lehet még, ha Teramór tervez valamit.
A harcos az elfre pillantott. Mérgelődve állapította meg, hogy a fogoly ilyen gyenge ütéstől is elvesztette az eszméletét. Elővette a kulacsát, és egy kis vizet fröcskölt a druida arcába. Míg várta, hogy az elf magához térjen, ismét a csontvázhoz szólt.
- Te.. halott ember, mi a neved? ... Kötözd meg a kölyköt, és legyen rá gondod. De ne bántsd! Egyelőre.
Ragdúz csak ekkor lett figyelmes valami furcsa szagra. Most már tudatosan beleszimatolt a levegőbe, és meg kellett állapítania, hogy a mocsár édeskés illata mellé befészkelte magát valami különös anyag, ami talán a halszagra emlékeztette.
Bár nem tudta megállapítani a forrást, nem tetszett neki ez a változás.
- Túl sokat időzünk itt. Szedelőzködjetek, indulunk tovább! – utasította a csapatát feszülten várván, hogy az árny elfet is útra készítsék.
((A kölök felőlem továbbra is NPC. Remélem, tetszik a név
Szerk.: Ja egyébként lehet nekem válaszolni nyíltan is, csak mivel mindenkivel kommunikálnom kell most, egy kicsit felbomlik az időrendűség.))
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
Reuurwlu a felderítőkkel haladt, mikor egyik társa megállította a törzset. Izgatottan gargalizáltak. Nem ők követik egyedül az orkokat. Láthatóan valaki olyan halad utánuk, aki képes rá, hogy álcázza jelenlétét, de a sár, ami a murlocoknak nem okozott gondot, ennek a csizmás alaknak feladta a leckét. Reuurwlu gondolkozott.
A törzs letáborozott, méla undorral kapartak némi húst az óriási teknőspáncélból. Reuurwlu kiválasztott három harcost és felderítőútra indult. Nem lehetnek messze...
A tűz fénye meszire látszott, a murlocok orrukban érezték a sülő hús szagát, hallották a csapat lármázását. Az orkok nem állítottak felderítőket, egy bucka tetején ütöttek tábort, foglyukat egy fához bilincselték. Nem lesz könnyű kikémlelni őket. tanácstalanok voltak, mikor a szerencse kezükre játszott. Észrevették, hogy a víz furán fodrozódik egy helyen, nem messze a fogolytól. A murloc vezér meredten figyelte a jelenséget, majd halk parancsot adott, és körbemutatott. Négyen négyfelé váltak.
Reuurwlu pocsolyától pocsolyáig, a bokrok takarásában maradva követte a láthatatlan fickót. Csizmája volt. A másik üldöző! A murloc érezte a lehetőséget, ösztönei irányították. Nem látta konkrétan a settenkedő embert, hisz az valami boszorkányos ügyességgel használta az árnyakat, a természet minden lehetőségét. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy nyomon kövesse. Többször elvesztette szem elől, ilyenkor izgatottan kereste a víz színének egy áruló fodrozódását, a sárban egy csizma sarkának a körvonalát. Szájába vizet vett, nem nyelte le, csak lassan forgatta a nyelve körül.
Már közel jártak a fogolyhoz. a murloc értetlenül látta, hogy ennyire távol teszik a foglyot a tábortól, mintha csak arra várnának, hogy meglépjen. A fogoly nyakában ott volt a fehér amulett, az arcot már ezerszer látta az álmaiban. Egy nagy, loncsos hajú ork közeledett. Reuurwlu idegesen látta, hogy pont felé tart, nem volt más választása megcélzott egy pontot ahol úgy vélte a lopakodó idegen várakozik, majd kiköpte a vizet. Az ork odakapta a fejét:
- Ki van ott?! Mutasd magad, gyáva féreg!
Reuurwlu gyorsan odábbállt. Egy biztonságos bokor takarásából figyelte az eseményeket. Három társa a tábor felé lopakodott, szájukban poshadt mocsárvizet szortyogtattak, uszonyuk nagy harci kedvük jeleként narancsban izzott. Kezük keményen markolta a kagylóhegyű dárdákat. Senki nem vette észre őket, a csapat tagjai falatoztak. A murlocok harcra készen vártak.