Az elmúlt napokban a nagyobb privát WoW szerverek zöme úgy hullott el, mint a legyek. A Blizzard ugyanis végre lépett és ráuszította pár ügyvédjét az ismertebb nemzetközi tört szerverekre. A szerverek üzemeltetőit egy email formájában szólították fel a szerverek leállítására. A razzia érintettjei közül a Toxic WoW és az Ani-WoW is már lekapcsolta a bűnbarlangját, ám az internet határtalanságában nem tudni, hogy mikor fognak ezek a hamvaikból újra feltámadni.
A Blizzard már a kiegészítő tartalmával is elég nagy pofont adott az emulátorok fejlesztőinek, mint például az új típusú scriptelt questekkel (óriás hátáról való öldöklés és különféle hasonló élményfaktorral rendelkező, eddig sosem látott küldetések), a szervertér rétegezésével (Ebon Hold chainquestjei folyamán) és lehetne sorolni tovább, amivel a Blizzard rendesen kiszúrt a kisördögökkel. A tört szerver emulátorok sose tudtak felérni az eredeti szerverek szintjére és hála az újításoknak, ez a továbbiakban sem fog másképp lenni. Viszont a privát szerverek még egy darabig biztosan nem fognak a föld színéről eltűnni, de azok, akik még mindig ezeken játszanak, azok elgondolkodhatnának, hogy legalább a 100%-os játékélményért miért nem éri meg dedikált szervereken gémelni.
Forrás: WoW Insider
A Blizzárd érvei jogosak mert gondolhatják azt hogy a potenciális előfizetők x%-a azért játszik tört szervereken mert az ingyenes és pénze lenne rá csak így egyszerűbb erről az oldalról teljesen érthető. Viszont a saját véleményem az hogy egy részről felesleg erő pocsékolás hiszen sosem fogják tudni felszámolni ezeket az internet szabadságának hála más részt pedig. Aki azért WoW-ozik mert ki akarja próbálni a játékot előbb-utóbb át fog térni mert kipróbál egy trialt vagy Béla haverja accját és megtetszik neki rájön hogy az eredeti jobb és előfizet a maradék pedig nem számot tevő mert ha le állítják a szervert ezek vagy keresnek egy másik szervert vagy keresnek egy másik játékot mert a WoW nem érdekli őket csak egy jó játék volt és. Azért mondom ezt mert (meglehet kövezni tessék) én is törtön kezdtem de egy idő után elegem lett. A MM-t ban azért vettem meg anno a játékot mert gondoltam lessz egy jó gamem a nyárra de egyik este 20-d szor dobott ki egy szerver és még az nap este meguntam és begépeltem a sorozat számot a Trial accomba. És ez még télen volt de egyszerűen meguntam azóta fizetem.(És azt aláírom hogy igen is sok lehet valakinek 3k forint nem mindenkinek keresnek a szülei 100k-kat per hó nekem sem ezért én sem minden hónapban engedhetem meg magamnak.És a nyáron megkeresett pénzemet nem feltétlenül WoW-ra fogom költeni főleg hogyha nyáron dolgozok.....mikor wowozok?
a havidíj nemsok, ezt az is tudja aki aztmondja igen, de arra elég hogy olyanok ne játszanak akik nem értékelik ezt az egészet. Nem vagyunk miliomosok, teljesen átlagos családban vagyok, nyáron 2 hónapot dolgozok, Ennek a keresetnek törtrészét költöm wowra, akiket ismerek hogy törtön wowoznak, tudom, hogy sose mennének el dolgozni hogy wowozhassanak, majd azt beosztják amit annyuktól lehúznak...
xDDDD, bocsánat h én megtudom szorozni a 6x6ezer akármenynit, én kérek elnézést...
és azértis h lemondanék 1-2 fontos valódi élet dolgomról
azért h a gépelőtt kockuljak többet.. bocs nem nemmindenkinek van pénze/ideje eredeti wowra, ezért játszik tört szerón, biztos teis 50-100 ezerért vettél windowst a gépedre minden szoftvered legális és minden zenét a saját eredeti cd-idről rippeltél ki a gépedre.. lol.. ha nem igy van mégis mennyi jogod van fikázni a tört szerósokat? semmi.. ennyi
Bizonyos értelemben a WoW a törtszervereknek is köszönheti a népszerűségét, én pl nem egy esetről tudok amikor a gyerek törtön kezdett el játszani aztán átment eredetire, tulajdonképpen én is ilyen vagyok, mert bár eredetin kezdtem valószínűleg nem folytattam volna a játékot ha nincs tört. Másrészt maximálisan megértem a Blizzardot énis ugyanezt csináltam volna csak egy kicsit hamarabb.
#32: ha nincs pénzem (mint mostanában), akkor nem játszom a WoW-val. Törtön sem. (perpill. munkanélküli vagyok, aki nem tudja, hol fog lakni januárban) Viszont az írásod olvashatóságán sokat javítana a vessző használata.
Lol? Igazad van, a Wow legyen ingyenes (van a Blizzardnak elég pénze) és persze minden más játék, a zenék és filmek ne is kerüljenek az üzletekbe/mozikba, mert úgyis mindenki csak letölti őket...
Őszintén remélem, hogy az ilyen mentalitású törtösöknek eszébe sem jut eredetire költeni...
Kepzeld el, hogy te megirsz egy tok jo jatekot, ami befut es sikeres lesz. Sokan megveszik es sokan nem. Sokan tort szervereket keszitenek es ezzel tulajdonkeppen meg masitjak a te jatekodat, ami nem lesz olyan szinvonalu amit te megvalositottal. Sok ember latja, hogy dejo van tort server, miert fizessek annak a fejlesztonek havidijat amikor ingyen is nyomhatom.
na milyen erzes lenne ez? Ha nem zavarna, hogy tulajdonkeppen lopjak a penzedet, akkor meg is erdemelned. Szerencsere a Blizznek van esze es meg is tesz mindent hogy megvedje azt amit megvalositott.
#35 is megmonta a lenyeget. En olvasok sok jatek forumot es mindenhol latni most, hogy szegeny gyerkoc sir mert milyen szar a GTA4 amit persze ugy warezolt le. De azert odairja hogy milyen csucskonfig gepe van. Ha van penze 300ezer ft-os gepre akkor jatekrara nincs? Jah hogy a gepet muszaly megvenni! Ezert lenne a Blizztol egy jo lepes a masolasvedett WoW meg egyeb jatekok. GTA4-ben pl remego kameraval talalkozhat az aki letoltottel szeretne jatszani. Ilyen szep dolgok igazan lehetnenek a WoWban is.
Szanalom ez a tarsadalom...
Ugye a törtszerveresekkel általában azért van baja az eredetiseknek, mert aztmondják nem ére meg have 3e forintot(mikor azt mondják évi 40ezret meg felmegy a pumpa, anyám, te mindent megszámolsz? tudod mennyi liter fika csurog ki az orrodon egy év alatt? ezeregy más dologra költesz többet, olyanokra amit nem számolsz meg, és elcsodálkoznál ) akárhogy számolok, kb napi 100 forint nehogymár ez sok legyen. Szóval hogy ennyit nem ér meg, mondják olyanok akik nem is látták még az eredetit se....
Ottvan a törtösök másik fajtálya, aki azthiszi ő milyen ügyes, hogy nem áll be a sorba a többi "fejőstehénhez" fizetni, mikor ingyen is megkapja UGYANAZT. Nemár hogy ugyanaz, ha az lenne senki nem játszana eredetin, ott a trial, 1000milió videó, csak eltudod dönteni tetszik e vagy sem.