Az elmúlt napokban a nagyobb privát WoW szerverek zöme úgy hullott el, mint a legyek. A Blizzard ugyanis végre lépett és ráuszította pár ügyvédjét az ismertebb nemzetközi tört szerverekre. A szerverek üzemeltetőit egy email formájában szólították fel a szerverek leállítására. A razzia érintettjei közül a Toxic WoW és az Ani-WoW is már lekapcsolta a bűnbarlangját, ám az internet határtalanságában nem tudni, hogy mikor fognak ezek a hamvaikból újra feltámadni.
A Blizzard már a kiegészítő tartalmával is elég nagy pofont adott az emulátorok fejlesztőinek, mint például az új típusú scriptelt questekkel (óriás hátáról való öldöklés és különféle hasonló élményfaktorral rendelkező, eddig sosem látott küldetések), a szervertér rétegezésével (Ebon Hold chainquestjei folyamán) és lehetne sorolni tovább, amivel a Blizzard rendesen kiszúrt a kisördögökkel. A tört szerver emulátorok sose tudtak felérni az eredeti szerverek szintjére és hála az újításoknak, ez a továbbiakban sem fog másképp lenni. Viszont a privát szerverek még egy darabig biztosan nem fognak a föld színéről eltűnni, de azok, akik még mindig ezeken játszanak, azok elgondolkodhatnának, hogy legalább a 100%-os játékélményért miért nem éri meg dedikált szervereken gémelni.
Forrás: WoW Insider
az oké hogy megteheted hogy ingyen játszol valamivel. ingyen letöltöd az XY játékot, zenét, stb. de a boltban ha venni akarsz egy kiló kenyeret gondolom nem lopod, mi? pedig ha mákod van és gyorsan futsz megúszhatod. na, valahogy mégsem lopsz a boltban mi?
normális esetben eszébe sem kellene hogy jusson az embernek az hogy ellop valamit, mert ez nem olyan természetes ahogy nektek tűnik. törték már fel a házatokat, raboltak ki titeket? vajon azt gondoltátok hogy szegény betörő biztos nincs elég pénze az életszínvonala fenntartására, vagy elküldtétek melegebb éghajlatra? mert had mondjam meg, nem vagytok egy cseppet sem jobbak a betörőnél/tolvajnál. igen én is töltöttem le játékokat, hosszú ideje nem teszem. mit csinálok helyette? nos, ott van például a gog.com ahol jó játékok vannak 4 illetve 9 dollárért, régi és kevésbé régi játékok, ráadásul nulla másolásvédelemmel. vagy a STEAM ahol szintén jó játékok vannak, olcsóbban mint a boltban dobozzal együtt.
az olyan *** ********* ******-kel mint ti csak az a baj hogy ha valami 10 Ft de meg lehet szerezni ingyen is akkoris ingyen akarjátok majd mert a véretekben van...
és nem egyáltalán nem mentség az hogy a törtön próbálja ki az ember aztán ha megtetszik esetleg megveszi az eredetit, mert olyanra nem költ pénzt amit nem ismer. nem azért de aki eljut oda hogy lehetőséget keres és teremt arra hogy törtön WoWozzon az ne mondja nekem hogy nem ismeri a WoWot.
100 Ft naponta vazz... kocsmából hazafelé megeszel a haverjaiddal egy gyros-t, 550 Ft. azt meg rohadt okosan ki tudjátok itt számolni hogy mennyi a WoW egy évre, abba bele se gondoltok mennyit költötök el évente teljesen FELESLEGESEN sokkal lényegtelenebb dolgokra, amiket éppenséggel nem lehet összeszámolni. egyszer egy hónapig vezessétek minden kiadásotokat, felnyílik a szemetek.
másik:
a WoW angolul van. letölthető még hozzá német, francia, vagy spanyol nyelvi csomag. ebbe bele kell törődni. alapszintű angol nyelvtudással azt sem fogod tudni mit beszélnek a chaten (lásd BS...) vagy hogy mit csinálnak a varázslataid (lásd törtes noobok). 10-14 évesen nem muszáj MMORPG-vel játszani, vagy nem ezzel, lehet bármi mást csinálni, ott van az NFS meg tököm tudja mivel játszanak manapság a gyerekek.
Az a baj hogy ez a lopás a magyaroknak természetes. furcsa, megkérdezel egy nyugat-európait, eszébe sem jutna. és ez nem pénz kérdése. ez kultúráltság és intelligencia. nayg részetek azt sem tudná hogy az előbbi szóban 2 L van
Havi 3500 ft amiért kapsz 30*24óra szorakozást szerintem nem sok , sőt elég olcsó ha azt veszem hogy egy mozi 1500ft be kerül és max 3óra .
asdw: teljesen egyetértek veled
cukk: azért jobb a battle chest mert abban van "guide" is ha jól emlékszem (ilyen szép könyvecske eligazítással, leírással, sokkal részletesebben mint az eredeti dobozban)
reaperx: bloodscalp csak mazochistáknak megengedett, higgy nekünk. ja és jobb PVE szerveren kezdeni ha nem akarsz szintezés közben naponta anyázni a gankelőktől
Nagyon sok kommentel nem értek egyet, de amik a legjobban szúrják a szememet azok a "tényleg nekik nem oszt nem szoroz az a 100.000 ember akivel most jól kitoltak" jellegű kommentek mert nemhiszem h az a 100.000 x 3000Ft (több mint 100.000 és több mint 3000) olyan könnyen leszarható összeg lenne...
Középiskolás vagyok, a szüleim egy forintot se adnak külön wowra, megkapom a heti pénzemet, úgy osztom be ahogy akarom. Nem, nem sok pénzröl van szó. Nem, nem pesti vagyok; Békés megye FTW! (hohó, nem az egyik legcsóróbb megye? :O )
Nah mind1 kib*szott köcsög a Blizz h ezt teszi, meg köcsögök a rendőrök ha megbüntetnek mert részegen vezetsz, sőt a tanárok a legganébbak ha egyest adnak ha nem tanulsz.....
Jah, ha meg nem tetszik a mozis példa akkor ne rugj be egy hétvégén és lesz pénzed előfizetni ha akarod =)
Jah, meg még életem is van wow melett, barátaim, család, fejem se lett kocka(nagyon), suliba is jól megvagyok... Velem lenne a baj?
Nah ennyi volt nem pofázok többet, BB
***END***
Ui.: Az meg, hogy a tört azért lenne jobb mint az eredeti mert csak magyar emberek vannak háááááát.. :S Ha nem Ragnán lennének a haverok valami sokkal "magyartalanabb" szerveren lennék, mert a 100adik Tarkónrugó, Fejberugó, Seggberugó, Kinyírlak, Megdöglesz, Llégólásszz után lehet h elmegy a kedved az egész magyarok egy helyen dologtól...
Téllegvége!
pl 576online áruház
World of Warcraft 2.789,-
World Of Warcraft: Burning Crusade 2.879,-
-
World of Warcraft Battle Chest (Alapjáték+kiegészítő) 6.299,-
namost kiaza hülye aki drágábban veszi meg? vagy mi az előnye a battlechestnek.. nemértem...
Végigolvastam a hozzászólásokat és az az igazság hogy amennyi jót hallotam itt az eredetiről, nagyon megjött a kedvem. 2 éve játszok törtön és úgy érzem hogy most jött el az a pont, hogy ideje vátlani. Szeretnék tanácsot kérni, hogy melyik szerverre érdemesebb menni, a Ragnarosra vagy a Bloodscalpra? Köszönöm előre is a válaszokat.