Ezzel a saját démonjaival küzdő Garrosh-sal találkozott először Thrall, amikor Nagrandba érkezett népe és saját múltját kutatva. Képzelhetjük, hogy mit érezhetett Thrall, amikor találkozott Grom fiával, és megtudta, hogy a fiú szégyelli apját, azt a személyt, akit ő jóbarátjának tartott, és aki végül a saját élete árán oldozta fel az orkokat a démoni befolyás alól. Thrall szerette volna viszonozni Garroshnak mindazt, amit az apja tett érte, és remélte, hogy igazi jóbarátra és szövetségesre lel a Mag’harban. Így fogta, és magával vitte Garrosht Orgrimmarba, hogy megmutassa neki, hogy mit értek el az orkok az új világban.

Garroshnak ideje se volt felocsúdni a hírekből, máris egy ismeretlen világban találta magát. Annyi év szégyenkezés után szembesült azzal, hogy apját a Horda Hadfőnöke hősként tiszteli, és apja hősi halálával helyrehozta a hibát, amit vétett. Apja iránti szégyenkezése hirtelen apja iránti határtalan büszkeséggé változott. Ha apja képes volt a helyes utat választani, akkor ő is képes lesz, és képes lesz népét vezetni.

Vajon hibás döntés volt Thrall részéről, hogy Garrosh-t Orgrimmarba vitte? Hagynia kellett volna, hogy eldöntse, a Mag’harokkal akar-e maradni, és vezetni őket? Az tény, hogy talán alábecsülte azt, hogy mi várhat Garrosh-ra Azerothon. Talán afeletti örömében, hogy rábukkant Grom fiára, nem gondolta végig, hogy vajon a többi orknak mit fog jelenteni egy barna bőrű ork látványa. Hiszen Garrosh volt az első Mag’har, aki betette a lábát Orgrimmarba. És bizony, éltek még jópáran olyanok, akik barna bőrrel születtek, majd Grom hatására ittak Mannoroth véréből, örökre megbélyegezve magukat és utódaikat ezzel a cselekedettel. A reakciók vegyesek voltak, mint az a Garroshról szóló novellában is kiderült. Voltak, akik örültek a jelenlétének, hiszen egy letűnt és dicsőséges korra emlékeztette őket amellett, hogy egyúttal reményt is jelentett arra nézve, hogy a jövő újra dicsőséges lehet. Ám voltak, akik továbbra is Garrosh apját hibáztatták azért, ami velük történt.

Nem csoda, hogy Garrosh csalódott Thrallban. Csalódott, hiszen elmondása ellenére apját nem mindenki tekintette annak a dicsőséges hősnek, aminek Thrall leírta. Csalódott Orgrimmarban és Durotarban, hiszen ez nem egy nyersanyagokban gazdag vidék, hanem egy kietlen és kopár sivatag. Bár Orgrimmar méreteivel és sokszínűségével lenyűgözte, de látta, hogy a mindennapi megélhetés, a víz- és nyersanyaghiány komoly problémát jelent az itt élők számára. Nem értette, hogy Thrall hogyan lehet büszke arra, hogy az orkok egy ilyen kietlen vidéken kénytelenek élni, mikor kicsivel északabbra olyan sűrű erdők várnak rájuk. És végtelenül csalódott volt akkor, amikor azt látta, hogy Thrall leül tárgyalni főellenségeikkel, az emberekkel Theramore-ban, és még azt is hagyta, hogy az emberek vezetője, Varian orgyilkossággal merje vádolni őket. Ráadásul ezek után Thrall a Horda vezetőivel zajló tanácskozáson azt merte javasolni az északszirti (Northrend) helyzettel kapcsolatban, hogy előbb tanácskozzanak a Szövetséggel arról, hogy mit tegyenek a Lidérckirállyal.

Garrosh úgy érezte, hogy betelt a pohár. Egy sivatag kellős közepén élnek a Szövetség jóvoltából, és még járuljanak is hozzájuk tanácsért, mint holmi alábbvaló nép! Amikor van annyi haderejük, hogy azzal lesöpörhetnék a Szövetséget és egész Azerothon uralkodhatnának. És amikor ezt szóvá merte tenni, Thrall megjegyezte, hogy nem kívánja Grom hibáját ő is elkövetni. Nem lehet csodálkozni azon, hogy Garrosh párbajra hívta ki ezek után Thrallt. Egy dolgot ugyanis ne felejtsünk el: Garrosh egy másik világból érkezett ide akkor, amikor már kialakultak az erőviszonyok. Neki fogalma sincs arról, hogy (az orkokon kívül) melyik nép hogyan jutott el oda, ahova. Nem ismerte az Első és Második Háborút, nem élte át a Falka (Scourge) pusztítását, a koncentrációs táborok mélabús orkjait, és nem volt ott, amikor az orkok először fogtak össze más népekkel, hogy közösen legyőzzék Archimonde-ot és a Lángoló Légiót. És úgy tűnik, hogy ezt senkinek sem jutott eszébe, hogy elmagyarázza neki. Ehelyett Thrall is belement a párbajba. Mindkettejük szerencséjére a párbaj félbeszakadt, amikor a Lidérckirály (Lich King) Orgrimmart fenyegette.

Thrall úgy döntött, hogy ideje Garrosh-nak mást is látni Orgrimmaron kívül, és a Mag’hart jelölte ki az északszirti hadműveletek vezérévé. Itt végre Garrosh igazán elemében lehetett: bebizonyította, hogy kiváló katona és kiváló hadvezér, aki képes győzelemre vezetni seregeit. Ugyanakkor a mellé kirendelt tanácsadó, Varok Saurfang figyelmeztette Garrosh-t vérszomjának lehetséges következményeire, és arra, hogy nem a Szövetséggel szemben, hanem a Szövetséggel együtt küzdenek a Lidérckirály legyőzéséért. Habár Garrosh nem riadt vissza attól, hogy szembeszálljon a Szövetséggel, egy feltétele volt: a harc mindig egy becsületes harc legyen.

A Lidérckirály legyőzése után Garrosh-t egy dicsőséges hadvezérnek kijáró ünnepléssel várták Orgrimmarban. Thrall nagyon büszke volt rá, és megbecsülése jeléül Garrosh-nak ajándékozta apja legendás fegyverét, a Gorehowl-t. Csakhogy egy győzedelmes hadjárat sem tudta elfedni a problémákat. Az elemek nyugtalanná válása Durotar megélhetését is veszélyeztette, így egyre több ork kezdte el feltenni a kérdést, hogy miért nem veszik el a szükséges nyersanyagot, amikor Kőrisvölgy (Ashenvale) fái olyan közel vannak hozzájuk. Thrallt azonban szeretett Hordája mellett sokkal jobban nyugtalanította az, hogy valójában mit jelenthet az elemek zavargása, ezért úgy döntött, hogy Hadfőnökként már nem tudja teljes értékűen ellátni feladatát, így másra bízza ezt a feladatot. Igazából Garroshnál abban a pillanatban nem is volt alkalmasabb jelölt. Vérpatás Cairne, a taurenek törzsfőnöke már túl idős volt ehhez a feladathoz, Vol’jint Zalazane felbukkanása foglalta el, Sylvanasban valószínűleg nem bízott meg teljesen, a vérelfek pedig éppen csak a túlélés szélén álltak. Míg Garrosh fiatal volt, erős, nagy népszerűségnek örvendezett, és bebizonyította, hogy kiváló katonai stratéga. A politikába meg majd beletanul, majd ő is rájön, hogy a Szövetség tagjai között is kiváló társakat lehet találni, emellett Thrall megbízta Cairne-t, Vol’jint és Eitrigget, hogy segítsék tanácsaikkal az új Hadfőnököt.

Nem mondhatnánk, hogy Garrosh békés időszakban vette át a Horda vezetését. Az elemek és a Kataklizma mellett az Alkony Pörölye (Twilight’s Hammer) nevű szekta is mozgolódott. Ennek eredménye volt egy brutális tömegmészárlás egy éjelf-tauren találkozón, amelyet megpróbáltak úgy beállítani, mintha Garrosh felbujtására követtek volna el. Ez volt az oka Cairne és Garrosh vitájának, amely végül a végzetes Mak’gorában végződött. Garrosh becsületén önhibáján kívül is hatalmas folt esett: jóllehet nem tudott arról, hogy Magatha megmérgezte fegyverét, mégiscsak ő vette el Cairne életét egy becstelen harcban.

És a becsület mindennél fontosabb volt Garrosh számára, ahogyan ezt a Kőkarmú-hegységben és más helyszíneken is láttuk. Bár voltak kétes értékű húzásai, mint a magnataurok felhasználása az éjelfekkel szemben a Kőrisvölgyi Offenzíva során, ezekkel azonban soha nem lépett át egy bizonyos határvonalat, és saját alattvalóit is kegyetlenül büntette, ha becstelenségen kapta őket. Emiatt az orkok nagy része úgy érezte, hogy Garrosh végre visszavezeti a Hordát és az orkokat arra az útra, amelyről már nagyon régen letértek, de amely az orkok dicsősége felé vezet.

Hogy Garrosh fajgyűlölő lenne, és nem kedvelné a Horda többi népét? Ezen nem lehet csodálkozni. Tudom, hogy már utaltam rá, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Garrosh nem Azerothon nőtt fel, mindössze egy pár évet töltött itt el eddig. Vajon mit látott ez alatt? Vérelfeket, akik fennhordják az orrukat, kevesen vannak, és igyekeznek meghúzódni a háttérben. Elhagyottakat, feltámasztott hullákat, akik a Haragkapunál (Wrathgate) bizonyították, hogy nem lehet bízni bennük. Trollokat, akik kevesen vannak és saját fajtájuk ellen harcolnak. Taureneket, akik nem a harcban, hanem a megegyezésben és a békében hisznek. Csodálkozunk ezek után, hogy Garrosh csak az orkokban bízik? Ők az egyetlenek, akiket ismer.

És mégis, mindezen előzmények után mi volt Garrosh következő húzása? Egy manabomba ledobása egy városra, ahol civilek és gyermekek is laktak. Ráadásul azok után, hogy a Horda összes seregét odahívta már akkor, amikor még könnyedén csatában megverhették volna Theramore-t. Nem így történt, Garrosh megvárta, míg a Szövetség fontos katonai vezetői a helyszínre érkeznek, így a Horda szárazföldi támadását kiváló taktikával visszaverték, rengeteg áldozatot követelve a Horda tagjaitól. Majd amikor már a Szövetség győzelmet ünnepelt, egy kivédhetetlen bombát dobott a városra, és azt a földdel tette egyenlővé. Hová tűnt az a Garrosh, akit megismertünk, hová lett a becsület fontossága?

Változott valami Garrosh környezetében? Igen. Ha jobban megnézzük a Horda Hadfőnökét, akkor észrevehetjük, hogy egy új személy áll az oldalán: Malkorok, aki a Feketeszikla klán (Blackrock clan) tagja volt. Garrosh ugyanis a Sárkánybendő (Dragonmaw) klán után a Feketeszikla klán tagjainak is felajánlotta, hogy csatlakozzanak a Hordához, így került Malkorok is többek között Garrosh környezetébe, majd személyes testőrségébe, a Kor'kronok közé.

A Feketeszikla klán azonban már közel sem annyira ismert becsületességéről. Az ő vezetőjük, Feketekéz (Blackhand) volt a Hordának az a Hadfőnöke, akit valójában a Gul'dan vezette Árnyéktanács (Shadow Council) irányított, majd a Hordával való szakításuk után Feketeszikla hegységben (Blackrock Mountains) telepedtek meg, ahol Feketekéz Rend (Rend Blackhand) magát a Horda valódi Hadfőnökének kikiáltva Halálszárny (Deathwing) fiát, Nefariant szolgálta, majd később az Alkony Pörölyét. A Feketeszikla klán elutasította Thrallt és az ő új Hordáját, mondván, hogy szemben áll az orkok valódi személyiségével és módszerével. Hozzájuk Garrosh és az ő szemlélete sokkal közelebb áll, nem véletlen, hogy jópáran csatlakoztak hozzá, miután amnesztiát ajánlott fel.

Mint ahogy valószínűleg az sem véletlen, hogy a Feketesziklák megjelenésével egy időben az Orgrimmar alatti földalatti rendszerben, a Dühöstüzű Szakadékban (Ragefire Chasm) sötét sámánok jelentek meg. A Szakadék mindig is Horda-ellenes szervezetek búvóhelye volt, korábban az Árnyéktanács egyik ágát jelentő klán, a Perzselő Penge (Searing Blade) tevékenykedett itt. A Sötét Sámánokról egyelőre nem lehet sokat tudni, valószínűleg az Alkony Pörölyének megmaradt tagjaiból alakult, akik a Tűzföldekről (Firelands) származó bestiákat, lávaférgeket és lángkopókat idéznek meg.

A Feketeszikla klán és Sötét Sámánok egyszerre Orgrimmarban? Akik Az Alkony Pörölyéhez, vagy még inkább az Árnyéktanácshoz köthetők? Vajon miért döntött Garrosh a Feketesziklák mellett, és miért engedélyezi a tiltott sámánizmus használatát, ahogy azt Theramore eleste után, a Szövetséggel való tengerparti csata során láthattuk? A dicsőség iránti vágya vajon Garrosht egy olyan szervezet irányába tolta, amely már egyszer a Horda végzetét jelentette? És vajon Garrosh használja fel ezeket a sötét szervezeteket céljai eléréséhez, vagy ezek a szervezetek használják fel Garrosht? Remélem, hogy Orgrimmar ostroma előtt választ kapunk ezekre a kérdésekre.

Ahol utána nézhetsz pár dolognak Garrosh-sal kapcsolatban:
- Történelemóra Garroshról
- Garrosh Nagrandon és találkozása Thrallal
- Garroshról szóló novella: 1, 2, 3, 4, 5
- Theramore története: 1, 2