Andorhal a Harmadik Háború óta fontos szerepet játszik Lordaeron történetében. Most épp két régi barát harcol a városért a Szövetség és a Horda oldalán.

Andorhal a Harmadik Háború előtt Lordaeron északi tartományainak mezőgazdasági és élelmiszer-elosztó központja volt. Emiatt Kel’Thuzad innét kezdte el terjeszteni az élőholt-járványt azzal, hogy megfertőzte a gabona-bálákat, amelyeket aztán az északi városokba továbbküldtek. Végül az ifjú paladin, Arthas herceg felfedezte Kel’Thuzad tevékenységét, és a városban ölte meg a mágust. Miután azonban az immár halállovag Arthas visszatért Kel’Thuzad maradványaiért, a város végleg a Falka (Scourge) befolyása alá került.
 

Miután a Falka megerősítette a befolyását a Nyugati Járványföldeken (Western Plaguelands), Andorhal központi támaszpont lett, a lidérc Araj, az Idéző műveleteinek központi bázisa. Egy Maddoxnak nevezett nemesember azonban úgy döntött, hogy a saját céljai érdekében visszaszerzi a várost. Apja vagyonának felhasználásával egy zsoldoshadsereget fogadott fel, valamint az Ezüst Hajnalt (Argent Dawn) is meggyőzte arról, hogy támogassák őt a harcban. Ennek érdekében felállította Csípősszél Táborát (Chillwind Camp), ahol több száz zsoldost toborzott.

Amikor azonban megérkeztek a táborba, a több száz zsoldos helyet, mindösszesen csak alig száz embert találtak, és azok is éppen távozni készültek. Társai azonban meggyőzték arról, hogy helyes haditerv felállításával sikeresen legyőzhetik a Falkát, ezért Maddox háromszoros bért ajánlott a maradék harcosnak, majd seregével együtt megrohamozta a várost. Az eredmény egy hatalmas vereség lett, szinte a teljes sereg a Falka áldozatává vált.

A Lidérckirály (Lich King) bukása és a Szakadás (Shattering) után mind a Szövetség, mind a Horda magának akarta megszerezni a várost. Mindkét frakciónak sikerült is Andorhal különböző területeit megszerezni, és ott támaszpontot kiépíteni. A Szövetségben az emberek, míg a Hordában az Elhagyottak (Forsaken) támasztottak igényt a területre. A két frakció seregének élén két jó barát állt: Thassarian és Koltira, a két halállovag (death knight).

Thassarian a Harmadik Háború során Lordaeron egyik katonája volt, aki Arthas-szal együtt utazott Északszirtre, hogy megöljék Mal'Ganist. Amikor Arthas és Falric eltűnt, Thassarian egymaga indult a keresésükre, és rábukkant a Faggyász Barlangra (Frostmourne Cavern) és benne az addigra hallálovaggá vált Falric. Falcir megölte Thassariant, aki ekkor maga is halállovaggá vált. Ezután Arthas-szal együtt visszatért Lordaeronba, ahol számos polgár lemészárlásában részt vett. Arthas arra kényszerítette, hogy hűsége bizonyításaként ölje meg az anyját, Viviant. Ez a szörnyű tett azóta is kísérti a hallálovagot, és sokáig az emberségének utolsó szikráját jelenthette.

Amikor Arthas megtámadta Quel'thalast, Thassarian megismerkedett a nemes elf Koltirával és bátyjával, Faltorával, amikor a második holdkapu megnyitásához gyűjtötte a holdkristályt. Thassarian majdnem megölte Faltorát, azonban az anyja emlékének hatására megkegyelmezett neki. Koltira később nekitámadt Thassariannak, és arról faggatta, hogy miért nem ölte meg a bátyját, mivel remélte, hogy így sikerül a hallálovagnak visszanyerni emberiességét. Ez azonban nem sikerült neki, és Thassarian megölte Koltirát, aki halála után szintén előholt halállovaggá változott. Halálukban azonban igaz barátot és társat nyertek a másik személyében.

Évekkel később a Lidérckirály megparancsolta, hogy a Darion Mograine irányította hallálovagok támadják meg a Fény Reményének Kápolnáját (Light's Hope Chapel). Az ütközet a halállovagok vereségével ért véget, mivel a Katedrális alatt számos halállovag rokona volt eltemetve, akiknek a szellemei harc közben meggyőzték őket, hogy tegyék le a fegyvert. Thassariant az apja, Killoren győzte meg arról, hogy álljon meg. A harc végén Mograine kinyilvánította, hogy az Ében Penge Lovagjai (Knights of the Ebon Blade) egy frakcióktól független szervezet, amelynek célja a Lidérckirály legyőzése. Thassarian volt az, aki meggyőzte Varian Wrynn királyt, hogy fogadja el a Lovagokat szövetségeseként, és ő maga csatlakozott a Szövetséghez, míg Koltira ugyanígy csatlakozott az Elhagyottakhoz. A két jó barát a Lidérckirály legyőzése után Andorhal városkájában találkozott újra, ahol még mindig Araj vezette a megmaradt erőket.

A halállovagok ameddig lehetett, igyekeztek elkerülni azt, hogy egymással kelljen szembenézniük. Itt látszott meg az, hogy hiába tagjai egy független szervezetnek, a frakciók érdekei erősebbek náluk. Első lépésként ezért mindketten a megmaradt Falka erőit ölték meg, és végül végeztek magával Arajjal is. Ezután az Andorhal alatt meghúzódó Scholomance-t vették célpontba. Éppen egyszerre érkeztek meg, hogy az Átkozottak Szektájának (Cult od the Damned) egyik vezetőjét, Gandling Sötétmestert megöljék. Azonban Gandling halála előtt sikeresen elteleportált a harctérről. Thassarian és Koltira magukra maradtak.

- Koltira! – üdvözölte Thassarian a barátját. – Szóbeszédekből hallottam, hogy itt vagy Lordaeronban.

- Jól hallottad, Thassarian – felelte Koltira. – Esélyt akartam neked adni, hogy újra megölhess.

Thassarian felnevetett. – Még az is eljöhet.

- Igen, talán... de nem ma. Miután elsöpörtük a Falkát az utunkból, azt tervezem, hogy visszahívom a csapataimat és újra rendeződünk.

- Értem. Akkor én is ezt fogom tenni. De óvatosnak kell lenned, Koltira: már nem vagyunk testvérek. Te most a Horda tagja vagy, én pedig a Szövetségé. Végül meg kell vívnunk ezt a csatát Androhalért, és csak az egyikünk távozhat győztesen a harctérről.

- Igen, tudom. És ne hidd, hogy kesztyűs kézzel bánok majd veled.

Thassarian felnevetett.

- Rendben van. Már alig várom.
 

Így a két jó barát visszahúzódott Andorhal csatamezejéről, hogy összeszedjék erőiket és rendezhessék soraikat az újabb harcra. Ez a harc nehezebbnek mutatkozott, mint a Falka elleni, hiszen a Lidérckirály legyőzése óta seregeinek ereje is jelentősen meggyengült. A Horda és a Szövetség tagjai közül azonban nem mindenki szeretett volna sokáig várni egy újabb összetűzésre.
 

Először a Szövetség parasztjai vesztették el türelmüket. Kiképezték őket, felfegyverezték őket, és már alig várták, hogy visszaszerezhessék azokat a földeket, amelyek egykor az övék voltak. Úgy gondolták, hogy Andorhal veszélyeivel is szembe tudnak szállni. Hamar visszaszerezték a Felstone Földet, ahol újra termelni kezdtek. Az Elhagyottak azonban ezt nem nézték jó szemmel. Úgy gondolták, hogy ez a föld éppen annyira az övüké is, hiszen életükben szintén ezeken a földeken éltek és dolgoztak.
 

Egy Hollónapú Lindsey (Lindsey Ravensun) nevű élőholt úgy döntött, hogy nem fogja hagyni a parasztok ténykedését, és a maguk javára fogják fordítani. Ezért megfertőzte a Felstone Földön dolgozó embereket, majd a Val’kyrok segítségével élőholtként feltámasztotta őket, és az Elhagyottak seregébe toborozta őket.


 

A feldühödött parasztok saját seregbe tömörültek, és fittyet hányva Thassarian parancsának, ők maguk is gerilla-támadást indította Koltira élőholt csapatai ellen. Thassarian nem tehetett mást, kénytelen volt kinyilvánítani a harcot az Elhagyottakkal. A harcok megkezdődtek, fejek hullottak a Szövetség és a Horda oldalán egyaránt.
 

Koltira követet menesztett Hollónapú Lindsay-ért, akiről azt hallotta, hogy segítséget tudna nyújtani neki a végső ütközetben. A követ előtt Lindsay felfedte, hogy ő valójában Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner), aki rájött, hogy a korábbi jóbarátok, Koltira és Thassarian a háttérben megegyezhettek egymással. A csatatérre küldte a val’kyrjait, hogy élőholtként támasszák fel az elesett Szövetséges katonákat. A Szövetség erői derekasan küzdöttek a val’kyrok ellen, még a parancsnokukat, Aradnét is sikerült legyőzniük. Mindezek ellenére a Szövetség erői nem tudták sokáig tartani magukat Sylvanas módszereivel szemben, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a Falka módszereihez. Andorhal végül az Elhagyottak kezére került.
 

A győzelem után Sylvanas magához kérette Koltirát:

- Koltira! A királynőd hívat téged!

Koltira letérdelt Sylvanas előtt. – Őfelsége, elhoztam neked... Andorhalt.

- Elég ebből a szemtelenségből. Azt hiszed, vak vagyok azokra a dolgokra, amelyek Aljaváros (Undercity) falain kívül történnek?

- Én... felséged, hiszen győztünk!

- Nem neked köszönhetően. Már hetek óta a miénk kellene, hogy legyen Andorhal, akkor, amikor legyőztük a Falkát. Tudom a titkodat, Koltira. Mindig is figyeltem a barátságodat a Szövetség halállovagjával, Thassariannal.

- Fel... Felséged...

- Arthas nyilvánvalóan hibázott, amikor létrehozta a halállovagjait. Még mindig gyengék vagytok. – Sylvanas ekkor egy portált nyitott Aljavárosra. – Szerencsére vannak ügynökeim, akik segíthetnek neked... eltörölni a gyengeségedet. Aljavárosna kell menned.

- NE! – kiáltott fel Koltira, ugyanis láncok nyúltak ki a portálból, amelyek megkötözték a halállovagot.

- Sss... csendesen, halállovag. Amikor végzek veled, a félelmeid is elmúlnak. Később majd megköszönöd nekem.
 

Ezzel Koltirát magával rántotta a portál a rá váró végzet felé. Azóta se tudja senki, hogy mi lett a Sötét Úrnő büntetése engedetlen szolgájával szemben. Thassarian megesküdött, hogy Aljavárosba megy, hogyha kell, maga szabadítja ki barátját Sylvanas karmai közül.

A csata Lordaeronban pedig tovább zajlik. Az Arathi Fennsíkon, a Hátországokban (Hinterlands), az Alterac Hegységben. A Szövetség emberei és a Horda élőholtjai egyaránt úgy gondolják, hogy jogosan őket illeti Lordaeron. Sylvanas módszerei pedig egyre inkább megkérdőjeleződnek. Nem véletlenül tette fel neki a val’kyrok kapcsán a kérdést Garrosh: Mi különbözteti őt meg a Lidérckirálytól? Sylvanas válasza az volt, hogy az, hogy ő mindent a Horda érdekében tesz. azt azonban mindenki sejti, hogy a Sötét Úrnő valójában kizárólag a saját érdekeinek megfelelően cselekszik. És ha ez így van, akkor ismét adódik a kérdés: Akkor mi különbözteti meg a Lidérckirálytól, ha ő is csak a saját céljai elérése érdekében cselekszik? A választ úgy hiszem, hamarosan megkapjuk.