A záró részben elérkezünk a jelen legnagyobb kérdéséhez: miért döntöttek úgy a Zandalarik, hogy egységes troll nemzetet akarnak, és miért döntött úgy Vol'jin, hogy ő ebből nem kér. Hosszú lesz

Vol’jin válaszút előtt

Úgy tűnt, hogy azzal, hogy visszaszerezték a Visszhang-szigeteket (Echo Isles) és legyőzték Zalazane-t, a Sötétlándzsás (Darkspear) trollok helyzete végre stabilizálódott. Saját otthonuk volt, Vol’jin pedig Thrall elismert tanácsadója volt, a törzs helyzete a Hordán belül erős volt. Aztán Halálszárny (Deathwing) megjelenésével minden megváltozott.



Thrall már korábban érezte az elemek nyugtalanságát, és Azeroth megmentését még a Hordánál is fontosabbnak tartotta. Ezért lemondott a Hadfőnök posztjáról, hogy sámánként segítse a világot. Utódjául pedig a forrófejű, ám Északszirten sikereket elért, az orkok körében népszerű Pokolsikoly Garrosht (Garrosh Hellscream) választotta. Választását azonban nem mindenki nézte jó szemmel, köztük Vol’jin sem, aki úgy érezte, hogy Garrosh az orkokon kívül semelyik másik népet nem tiszteli és túlságosan önfejű a vezetéshez. Kételyeit Thrallal is megosztotta. A volt Hadfőnök elmondta, hogy azért esett Garroshra a választása, mert ő tipikus háborús hős, amire most a Hordának nagy szüksége van, emellett nem tűri az árulást és nem barátkozik a Szövetséggel. Thrall bevallja, hogy talán túlságosan gyenge volt Aljaváros (Undercity) ostromakor és a Haragkapunál (Wrathgate) történt áruláskor. Vol’jin végül beleegyezett abba, hogy népével együtt a Hordával marad.

Azonban Thrall távozásával Garrosh megváltoztatta az eddig kialakult viszonyokat. Thrall tanácsával nem törődve nem kért Vol’jin tanácsadásából és a trollokat Orgrimmar külvárosába száműzte, messze a város központjától. Hamarosan a trollok arra is rájöttek, hogy az orkok dézsmálják a troll készleteket, amelyek a városközpontban maradtak. Vol’jin elgondolkodott. Annak idején Thrallnak esküdött hűséget, nem ennek a nem is evilági orknak. A Horda érdekében lemondtak ősi szokásaikról és alkalmazkodtak hozzájuk. Mindez mit sem ér, ha nem kapják meg érte a kellő tiszteletet. És ha ők nem kapnak tiszteletet, a trollok miért adnák meg ugyanezt a tiszteletet Garroshnak és az ő Hordájának? Vol’jin válaszút előtt állt. És ekkor érkezett a Zandalarik küldötte, hogy a hatévente megtartott troll gyűlésre invitálja. Ahol egy nagyszerű ajánlatot kapott gondjai megoldására…

A Zandalarik felemelkedése



A Zandalarik mint a legrégebbi troll törzs, egyszersmind a legbölcsebb is, elutasították a háborút. Más troll törzsekkel akkor kerültek konfliktusba, ha veszélybe érezték Azeroth jövőjét. Mivel máshonnan segítséget nem remélhettek, ezért fordultak a Hordához és a Szövetséghez segítségért. A fő törekvésük azonban mindig a troll történelem és kultúra megmentése volt. Felfedezéseik és a Kataklizma azonban megváltoztatta gondolkodásmódjukat.

A Kataklizma idejére a főbb troll fővárosok mind elestek: Zul’Farrak lakatlanná vált, Zul’Gurub csak halovány árnyéka lett önmagának, Zul’Aman támadását néhány Amani troll élte túl, akik Daakara irányítása alatt húzták meg magukat, Zul’Drak pedig végül a Falka (Scourge) áldozata lett. A Zandalarik rádöbbentek a szomorú tényre: bármilyen sokan is vannak, a trollok egy kihalófélben lévő faj. És ezt a kihalást leginkább saját maguk okozták azzal, hogy céljaik elérése érdekében egymással háborúztak és feláldozták loa isteneiket.

Azeroth második súlyos megrázkódtatása, a Szakadás (Shattering) alapvetően átformálta a Zandalarik gondolkodásmódját. Ebben egy rejtélyes próféta, Zul is a segítségükre volt. Az egyetlen megoldás a trollok problémáira, ha egyesülnek és egységes troll nemzetként állítják vissza régi dicsőséges birodalmukat. Zul meggyőzte a békés természetű Zandalarikat, hogy csak a hatalom birtokosa tudja megőrizni a troll történelmet és kultúrát, és ennek eléréséhez szükséges a háború.

Ezért minden trollok királya, Rastakhan király összehívja a hatévente esedékes troll gyűlést, amelyen képviselik magukat a fagytrollok, az Amanik, a Gurubashik, és a Sötétlándzsások képviseletében Vol’jin is megjelent. Rastakhan felvázolja előttük a trollok reménytelennek tűnő helyzetét, és megteszi ajánlatát: csatlakozzanak a Zandalarikhoz, hogy egy egységes troll zászló alatt visszafoglalják régi földjeiket, és visszaállítsák a trollok régi dicsőségét. A jégtrollok, Daakara és a mégsem halott Jin’do örömmel csatlakozik. Vol’jin azonban dühödten otthagyja őket, nem kér a közös troll nemzetből. A döbbent kérdésre, hogy miért, csak annyit válaszol, hogy ő a Hordának tartozik hűséggel, és neki a Horda a népe, nem a trollok.

Vajon miért választotta Vol’jin mégis a Hordát? Miért választotta Garrosht a saját faja helyett? A válasz összetett. A legfontosabb, hogy Vol’jin hűséges típus. Megígérte Thrallnak, hogy a Hordával marad, azzal a Hordával, amelyik segített neki a Visszhang-szigetek visszafoglalásában, ezért ígéretét nem szeghette meg. Másodszor, az egységes troll nemzetben ott vannak a Gurubashi trollok, azok, akik játékból vadásztak a Sötétlándzsásokra, és akik először elüldözték őket otthonukból. Harmadszor gyakorlati szempontok is vezethették. Bár a Sötétlándzsás trollok majdnem a legkisebb troll nép, kétségtelen, hogy a legerősebb troll hadsereggel rendelkezik. Amíg a többiek konfliktusba kerültek egymással, a Hordával és a Szövetséggel, és feláldozták loa isteneiket, addig a Sötétlándzsás trollok gyarapodtak, visszaszerezték otthonukat, és új kapcsolatot alakítottak ki a loákkal. Ezek után miért kéne neki más vezetését elfogadnia? Miért lenne felette álló Rastakhan király és a Zandalarik? Vol’jin és a Sötétlándzsás trollok nem fognak náluknál gyengébbel szövetkezni.

Vol’jin a hadvezér

Vol’jin tudta, hogy miután visszautasította a Zandalarik ajánlatát, háborút szított. És tudta, hogy egyetlen személyhez soha nem fog segítségért fordulni: Garrosh-hoz. Ez az ő faja, az ő problémája, neki kell rá megoldást találni. Érezte, hogy a Horda önmagában nem lesz elég erős a vudu mágiát is alkalmazó trollokkal szemben. Ezért a legváratlanabb helyhez fordult segítségért: a Szövetséghez. Meg kellett próbálnia, nem volt más esélye. A közös cél érdekében össze kellett hoznia ellenségeket is. Északon maga végezte a küldetést, míg délen egy troll párt, Bwembát és Ghalirit bízta meg azzal, hogy figyelmeztessenek mindenkit a veszélyre. Ghaliri azonban a misszió közben eltűnt.

Bwemba Viharváradba (Stormwind) ment, ahol sikerült a meglepett Szövetség tagjait meggyőzni arról, hogy Fojtótövis-völgyet veszély fenyegeti, mivel a Zandalarik vezetése alatt a trollok egyesülni akarnak. Megkéri a Szövetség harcosait, hogy menjenek Livingston Erődbe, ahol utoljára látták párját, Ghalirit. Livingston Erődöt dzsungel-kígyók támadták meg, és a repülőmestert, Robert Rhodes-ot megmérgezték. Ghaliri társa elmondta, hogy a troll követ pár harcossal együtt a kígyók támadásakor távozott.
Ugyanekkor Bwemba a Horda csapatait Bambalába küldte, hiszen az volt legközelebb Zul’Gurubhoz, és sejteni lehetett, hogy ezt fogják először megtámadni. Itt is dzsungel-kígyók támadtak, és a repülőmestert, hogy ne lehessen távozni, itt is megmérgezték. Bwemba tudta, hogy nem maguktól támadtak a kígyók, hanem valaki irányította őket. Kiderítették, hogy ez a valaki Venoxis főpap, akit Zul’Gurub ura, Jin’do támasztott fel a száműzött Zanzil segítségével. Hethiss korábbi bajnoka elárulta, hogy a Gurubashik minden földjüket vissza fogják foglalni, és ebben senki nem akadályozhatja meg őket. A kígyók ellen Bwemba a kiváló vadászokhoz, a Nesingwary Expedícióhoz fordult segítségért, akik azonban maguk is ostrom alatt állnak.

Juniortól megtudták, hogy Ghaliri is itt járt, és az egyik vadásszal, Rettenetpöröly Granttel (Direhammer Grant) együtt Mauti, a párduc után indultak. A dzsungelben rá is bukkantak a vadászra, és közösen keresték a vadat, aki a vadászokra vadászott. Mauti azonban okos volt, és csellel sikerült elkapnia Grantet. Bwemba vezetésével végül sikerült legyőzni Mautit, akiről kiderült, hogy Kilnara főpapnő irányítása alatt állt, Grantet azonban már nem tudták megmenteni. Ghaliriről pedig még mindig nem tudtak semmit.

Ezután Bwemba a Horda harcosait Grom’gol Táborába, míg a Szövetség kalandorait a Lázadó Táborba (Rebel Camp) küldte, hogy figyelmeztessék őket a veszélyre. Mindkét táborhelyet megtámadták a Gurubashi trollok a szintén feltámasztott Mandokir Vérúr vezetésével, így elkélt a segítség. Mindkét táborban járt Ghaliri is, aki azonban innét is elment, hogy további táborhelyeket értesítsen a veszélyről. Bwembáéknak további veszéllyel is szembe kellett nézniük, ugyanis vudu varázslattal megbűvölt zombik állták útjukat. A troll nőnek sikerült kigyógyítani a fekete mágia alá került lényeket, akikről kiderült, hogy goblinok, akik az ételekre panaszkodtak. Nem véletlenül. A készleteiket ugyanis megbűvölte a száműzött Zanzil.

A túlélők közül voltak, akik emlékeztek Ghalirire, a trollra, aki figyelmeztette őket a veszélyre. Elmondták, hogy Ghaliri Csizmás Kikötőbe (Booty Bay) távozott. Végül sikerült megtalálniuk Ghalirit a kocsma-hajó fedélzetén, ahol a felbukkanó Véresvitorlájú Kalózok (Bloodsail Buccaneer) ellen harcolt Revilgaz báró oldalán, és éppen próbálta a bárónak elmagyarázni a Zandalarik tervét. Időközben maga Vol’jin is megérkezett a helyszínre, hogy jelenlétével nyomatékosítsa mondandóját. Revilgaz báró megígérte nekik, hogy amennyiben segítenek megvédeni a Kikötőt, szívesen rendelkezésükre bocsátja csapatait Zul’Gurub ellen. A csapat kiűzte a városból a betolakodókat, és most már minden készen állt arra, hogy a veszély központjára sújtsanak le, Zul’Gurubra, ahol a régről ismert vezér, Jin’do várta őket. Az egyesült seregek győzedelmeskedtek a Gurubashik felett, így a Zandalarik egyik bástyája ledőlt.

Északon az Amanik ellen is Vol’jin ment személyesen segítséget kérni azoktól, akik egész életükben harcban álltak az erdei trollokkal: az elfektől. Vérelfektől és a megmaradt nemes elfektől egyaránt. Személyesen beszélt Fényesszárnyú Halduronnal (Halduron Brightwing), Ezüsthold városának (Silvermoon City) íjász-tábornokával és Szélfutó Vereesával (Vereesa Windrunner) arról, hogy a Zandalarik egy új troll birodalmat akarnak létrehozni, amelyhez az Amani trollok is csatlakoznának. Mivel mindkét tábornok tudta, hogy Quel’Thalas számára egy megerősödött Amani Birodalom mekkora veszélyt jelentene, ezért sérelmeiket félretéve hajlandóak voltak Vol’jin seregéhez csatlakozni. 



- Ezüsthold regnáló urának üzenetét hozom – mondta a küldönc. – Lor’themar úr magyarázatot követel ennek… a számkivetettnek a jelenlétére földünkön.
- Quel’Thalas ugyanannyira az én otthonom is, mint a tiétek, és nem hagyom, hogy egy ősi ellenség romba döntse – felelt vissza Vereesa. – És most mondd meg a te tökfej uradnak…
- Vereesa, kérlek! – kiáltott közbe Halduron, majd a küldönchöz fordult. – Az én meghívásomra van itt, küldönc. A Messzejáróim (Fartstrider) többsége távol van, és nem tudom őket gyorsan visszahívni. Vereesa újászai ismerik a területet és képzett harcosok.
- Lor’themar úr nem ért egyet a magyarázatoddal, íjász-tábornok – válaszolta a küldönc. – Nincs jogod rá, hogy idehívjad ezt.
- Én vagyok Ezüsthold védelmének parancsnoka, és segítséget hívok, ha úgy ítélem meg, hogy szükséges! – kiáltotta Halduron. – És most, Vol’jin törzsfőnök, mielőtt még így félbeszakítottak volna minket, éppen a Zandalarik tervéről beszéltél.
- Így van. A Zandalarik egy gyűlésre hívták az összes troll törzset, beleértve a Sötétlándzsásokat. Rastakhan király azt tervezi, hogy egyesíti a troll törzseket a Zandalarik zászlója alatt.
- Beleértve az Amanikat? – kérdezte Vereesa.
- Az Amanikat, a Gurubashikat, mindet. Minden törzshöz követett menesztett.
- A felderítőim azt jelentették, hogy minden csendes Zul’Aman környékén – mondta Halduron.
- A lerombolt városban gyülekeznek és fegyverkeznek – felelte Vol’jin. – Rastakhan a testvéremnek nevezte magát, de a Horda a mi igazi testvérünk. Meg kell állítanunk őket, mielőtt mézes-mázos beszédével másokat is rávenne, hogy csatlakozzanak a birodalmához.
- És mit tudunk kezdeni ezzel a szövetséggel az Amanik és a Zandalarik között? – kérdezte Vereesa.
- Először is, meg kell akadályoznunk, hogy ez bekövetkezzen – mondta Halduron.
- Ez lesz a terv – értett egyet Vol’jin. – Az embereim beszivárognak a városba, és amit tudnak, megpróbálnak kideríteni erről az új Zandalari hadúrról.
- Halduron, egyesítenünk kell a seregeinket, és meg kell tennünk a szükséges előkészületeket, hogy a Sötétlándzsás felderítők jelentéseinek megfelelően tudjunk cselekedni.
- Egyetértek. Küldönc, mondd el a tervünket Lor’themar úrnak, de tedd egyértelművé, hogy semmilyen további beavatkozást nem tűrök.

A troll felderítők kiderítették, hogy Zul’Aman új hadura Daakara, akit Zul’jin halála után választották vezetőjüknek az Amani trollok. Az egyesült sereg végül megtámadta Zul’Amant, és ismét legyőzte a loa istenek segítségéhez forduló bajnokokat, papokat, és végül megölték Daakarát is.

A harcnak azonban még nincs vége, hiszen a Zandalarikat még nem győzték le. A háború igazi győztese egyértelműen Vol’jin lett. A troll, akit két tulajdonsága emel ki igazán: a türelme és a stratégiai tehetsége. Türelmes volt, hiszen kivárta a legmegfelelőbb időt, hogy támadást indítson. Stratégiai tehetségét pedig nem lehet elvitatni: képes volt ellenségeket összehozni egy közös cél érdekében. Úgy győzött, hogy ehhez nem kellett neki Garrosh segítségét igénybe vennie. Hajlandó volt a Szövetség segítséget nyújtani nekik, sőt, szinte ők a hálásak neki, hogy figyelmeztette őket a készülő veszélyre és segítséget nyújtott számukra. Vol’jinnak volt szüksége segítségre, segítői mégis úgy érezhetik, hogy valójában Vol’jin támogatta őket. A Hordán belül is megerősítette pozícióját, hiszen Garrosh segítsége nélkül is összehangolt csapatmozgásokat képes irányítani. És ki tudja, hogy nem-e dönt úgy egyszer a Szövetség, hogy inkább egy trollt látnának szívesen a Horda Hadfőnőki posztján, mint a mindenkiben ellenséget sejtő, a Szövetséggel nem tárgyaló Garrosht?

Ezzel befejeztük a troll történelmét, a következő alkalommal visszatérünk Ulduar történetéhez, és a titánokkal fogunk foglalkozni. Időközben befejeztem a Vol’jinról szóló novella fordítását, amelyet a blogomon tudtok elolvasni.