Hajnali ködök

Az Emlékezés Kora előtt a szelíd Földanya rálehelt a hajnal aranyszínű ködfátylaira. Ahol a borostyánszínű felhők megpihentek, ott búza- és árpamezők végtelen folyama jött létre. Ez volt munkáinak gyűjtőmedencéje – az élet és a remény hatalmas kosara.  

A Földanya szemei leragyogtak a földekre, amelyekbe életet lehelt. Jobb szeme, An’she, a nap, meleget és fényt adott a földnek. Bal szeme, Mu’sha, a hold nyugalmat és álmot a hajnal ébredező teremtéseinek. Olyan volt tekintetének ereje, hogy a Földanya mindig becsukta egyik szemét, ahogyan az égbolton fordult. Így, az ő szerető tekintete változtatta a nappalt éjszakává a világ első hajnalán.

Amikor a jobb szeme leragyogott az arany hajnalra, a Földanya szelíd kezei körülölelték az aranyszínű mezőket. Ahol karjainak árnyéka áthaladt, ott egy nemes nép emelkedett fel a gazdag talajból. A Shu’halok, vagyis taurenek felkeltek, hogy hálát mondjanak és imádkozzanak az ő szeretett anyjukhoz. Ott, a hajnal végtelen mezőin a föld gyermekei megesküdtek az ő kegyelmére, és megfogadták, hogy áldani fogják nevét, amíg a végső sötétség nem borul a világra.

A Földanya bánata

Ahogy a föld gyermekei bebarangolták a hajnal földjeit, a föld mélyéről származó sötét suttogásokra figyeltek fel. A háború és a csalás művészetéről suttogtak a gyermekeknek. Számos Shu’halo az árnyak befolyása alá került, és a rosszindulat és gonoszság útját választotta. Tiszta testvéreik ellen fordultak, és otthagyták ártatlanságukat.

A Földanya, akinek szíve nehéz lett gyermekei helyzete miatt, nem tudta elnézni gyermekei elhullását. Bánatában kiszakította magából a két szemét és a végtelen, csillagos égboltra helyezte őket, hogy ott pörögjenek. An’she és Mu’sha könnyíteni szeretnének a másik bánatán, de csak egymás sápadt fényét tudják üldözni az égbolton. Az ikrek még mindig üldözik egymást a világ minden fordulásával.

Habár nem látott, a Földanya mégsem tudott hosszú időre leszakadni szívének világától. Fülét a szeleknek tartotta és úgy hallgatta mindazt, ami történt a hajnal mezőin. Az ő nagyszerű szíve mindig a gyermekeivel volt – és az ő szerető bölcsessége soha nem szakadt el tőlük.

A Fehér Szarvas és a Hold

Tisztalelkű gyermekei bátor szívébe a Földanya elültette a vadászat szeretetét. Mivel az első hajnal teremtményei szilajak és vadak voltak. Elrejtőztek a Földanyától és a föld árnyékos és vad helyein találtak maguknak vigaszt. A Shu’halok vadásztak ezekre a bestiákra, ahol rájuk bukkantak és megfogták őket a Földanya áldásával.

Egy nagyszerű szellem ugyanakkor ki tudott térni előlük. Apa’ro egy büszke szarvas volt hófehér bundával. Agancsai megkarcolták a mennyek tetejét, és erős patái kilyukasztották a világ mély helyeit. A Shu’halok a hajnali világ minden sarkában vadásztak Apa’rora – és hamarosan csapdába is csalták.

A kiutat keresve, a nagyszerű szarvas átszökkelt az égre. Habár úgy tűnt, hogy ezzel a menekülése biztosítva van, hatalmas agancsai beragadtak a csillagok közé, amelyek szorosan tartották. Hiába rúg-kapált, Apa’ro nem tudta magát kiszabadítani a mennyekből. Ekkor talált rá Mu’sha, miközben bátyját, An’shet üldözte. Mu’sha meglátta a beszorult szarvast, és azonnal szerelmbe esett. Az okos hold egyezséget kötött a szarvassal – kiszabadítja őt a csillagok fogságából, ha viszontszereti és véget vet magányának.

Mu’sha szerette Apa’rot és gyermeke fogant tőle. A gyermek, egy félisten, ahogy néhányan kijelentenék, az éj árnyas erdőiben született. Cenariusnak nevezik, és az ébredező világ és a mennyek királysága közötti csillagos úton jár.

Az Erdők ura és az első druidák

Idővel a gyermek Cenarius egészen büszke apja termetéig nőtt. A fák és csillagok testvéreként a nagyszerű vadász bebarangolta a világ távoli helyeit is, és a hajnallal harmonizáló dalokat énekelt. Minden teremtmény fejet hajtott az ő kegyelme és szépsége előtt – nem volt senki annyira elragadó, mint a hold és a fehér szarvas fia.

Végül Cenarius összebarátkozott a Shu’halokkal, és a változó világról beszélt nekik. A föld gyermekei testvérüknek tekintették, és megesküdtek neki, hogy segítenek megvédeni az élettel teli földeket és nagyszerű Földanyájuk szeretett teremtményeit.

Cenarius megtanította a föld gyermekeit, hogy hogyan beszélhetnek a fákkal és a növényekkel. A Shu’halokból druidák lettek nagyszerű mágiákat hajtottak végre, hogy meggyógyítsák a földeket. Számos generáción keresztül a Shu’halok együtt vadásztak Cenarius-szal és megvédték a földet a benne mélyen rejtőzködő árnyéktól.

A kentaurok gyűlölete

Ahogy a hajnal ködfátyolai halványultak és az Emlékezés Kora elmúlt, a félisten Cenarius a maga útját járta a világ rétjein. A Shu’halok szomorúak voltak a távozása miatt, és sokat felejtettek az általa tanított druidizmusból. A generációk váltakoztak, elfelejtették, hogy hogyan beszéljenek a fákkal és a föld vad dolgaival. A mélyből származó sötét suttogások ismét eljutottak a fülükig.

Habár a föld gyermekei kizárták a gonosz suttogásokat, egy szörnyű átok sújtotta vándorló törzseiket. A nyugat fekete földjeiről gyilkos teremtények hordája érkezett – a kentaurok. A pusztító és kannibál kentaurok úgy zúdultak rá a Shu’halokra, mint a pestis. Habár a bátor vadászok a Földanya áldásával a szívükben harcoltak, a kentaurokat nem tudták legyőzni.

A Shu’halok arra kényszerültek, hogy maguk mögött hagyják ősi szállásukat, és örökkön-örökké a végtelen pusztákon vándoroljanak nomádként. Úgy tartják, hogy egy nap visszatér majd a remény – és a Shu’halok széttöredezett törzsei a Földanya szerető karjai között új otthonra lelnek.