Az árnyak között osontam éppen Barrens felé. Mindig is fontosnak tartottam az ellenség területeinek felfedezését, még mielőtt bármiféle akcióra is kerítenénk sort, nem árt tudni merrefelé jár a törp éppen. Átmásztam egy bűzlő mocsáron, mindenféle takonyszörnyek és krokodilok között, s már a sivatag porának aromáját is kezdtem érezni a számban amikor megpillantottam az épületet. Nem volt benne semmi különös úgy messziről, közelebbről viszont már elcsodálkoztam. Egy fogadó volt az, itt a sivatag és a mocsár határán. Sokáig figyeltem egy bokor rejtekéből mi történik, s meglepetten tapasztaltam, hogy elfek és gnómok is betérnek a helyiségbe, szinte baráti hangnemben néhány troll és tauren kinézetű szörnyeteggel.
Bár a horda sosem volt és sosem lesz a barátom, gondoltam én is benézek, hátha tapasztalhatok valami újat és kellemeset. Ha más nem, hát valami jóféle kemény pálinkát, vagy új ízvilágot nyújtó söröket.
A gondolat tetteket szült, na meg feltételes reflexeket a számban összeugró nyáltömeg képében. Elmosolyodtam, s már ki is léptem az árnyak és a bokor takarásából. Magabiztosan indultam meg a bejárat felé, határozott mozdulattal nyitva meg az ajtót.
Még ki sem tártam teljesen, már tudtam, hogy hibáztam. A kocsmák áporodott levegőjét már megszoktam, a trollok és taurenek bűzét még talán elviselem, de volt ott valami olyan aroma is, ami kíméletlenül megcsavarta az orromat. Mintha hideg kovácsfogóval csípték volna meg a nózim végét, hogy aztán heves mozdulatokkal tekergessék körbe-körbe. Borzalmas érzés volt, ráadásul a bűz szépen lassan, de nagyon biztosan megindult lefelé a gyomrom felé. Mivel nem is olyan régen zabáltam degeszre magamat egy kis krokodilsztékkel, ez egy elég veszélyes folyamat volt, aminek végeredményeképpen köszönés helyett egy kövér krokodilos rókát sikerült kiterítenem a ronda ajtónállok lábai elé.
A cselekedetem szinte mindenkit megbotránkoztatott, legfőképpen azt a kis teremtményt, aki a pult mögül ugrott elő. Apám amíg élt és nem verték vasra Stormwind tömlöcében étlen-szomjan, mesélt nekem a Goblinokról, meg az ocsmány természetükről és még kellemetlenebb szagukról. Ez az alak is valami ilyesféle lehetett, s ahogy közeledett felém - közben persze hevesen kiabálva és kezeivel hadonászva - bebizonyosodott, hogy a szag csak tőle származhat. Amikor elém lépett és még mindig ordibált a hányásomra, meg rám mutogatva. Viszont a lendülete egy újabb légáramlattal csapta meg az arcomat, s ezúttal mintha már felhevített fogó csimpaszkodott volna bele az orromba. A gyomromat is ökölcsapásszerűen érte a Goblin hónaaljszaga, így a helyzet már menthetetlenné vált. Az újjabb adag trutyi már a Goblin lábait is beterítette, aki sikoltozott undorában.
- Magadnak köszönd te bűzféreg! Mocskos igénytelen Goblinkorcs. Bah! - Csak ennyire tellett tőlem (törpe nyelven), meg arra, - hogy ne érhesse szó a házam táját - hogy hozzávágjak két ezüstérmét ehez a gusztustalan teremtményhez. A dobás talán kicsit erősre sikeredett, de már nem is érdekelt. Anyanyelvemen morogva már fordultam is ki az ajtóból, s amint lehetett bevetettem magam az árnyak közé, jó messzire az épülettől és életem eddig legocsmányabb szagától.

Egyre nagyobb lesz a tömeg a pultnál, csak reméli, hogy az a hegyomlás tauren meg a hegyesfülű nem löki fel székestül. Viszont beszéli az emberek nyelvét... akkor nem lehet annyira szőröslelkű, mint a legtöbb hordás.
Újabb ajtónyikorgás, újabb vandég. Valami varázsló-félének nézné a gnóm a köpenye alapján. Abból is a lestrapáltad fajta... vagy csak nem ad a külcsínre. Már fordulna vissza az utolsó korty söréhez, mielőtt a nedű megmelegszik, mikor a új jövevény megszólítja.
Kavtum majdnem félrenyelte a füstöt, harákolva felel az embernek.*
- Egy aranyér!? Nem kincsesláda vagyok... egyébként is van már beszállítóm, aki sokkal olcsóbban dolgozik. Mellesleg nem vagyok olyan ostoba, hogy tartalék üzemanyag nélkül induljak el. Egy gnóm ügyel a részletekre is! *mosolyog* De elég megviseltnek tűnsz... esetleg összerakhatok neked pár bombát, hogy egy darabban érkezz majd meg uticélodhoz. És csak pár ezüstöt kérek érte... *összedörzsöli a kezét az új vevő reményében*Egy kis plusz pénz nem jönne rosszul... * a troll karattyolására arra fordul és szemével követi a lépcsőig* Ki kell vennem egy szobát, mielőtt mind elfogy... semmi kedvem istállóban hálni
- Kocsmáros! Adj egy szobát! *Gondosan, egyesével leszámolja a pénzt, elvégre egy goblinban nem lehet megbízni. Átveszi a kulcsot a kocsmárostól, megissza söre maradékát*
- És ha már fáradsz, tölts még egy korsót... *szól két pöffenés között, majd újra az emberre néz, hogy vevő-e az ajánlatára*[/i]