Ime az újabb folytatás...

...-Hau hau hau. – hallotta Saru miközben a baltáját az ég felé rázta. Egyre többen kezdtek hozzá hasonlóan üvölteni és még Sarut is elkapta a harci láz. Ő is csatlakozott az üvöltő tömeghez. A támadók egyre közelebb értek és Sarunak borsódzott a háta az egyre növekvő tömeg láttán. Ekkor azonban mintha az ég széthasadt volna. Fülsiketítő dörgés hallatszott majd az ég mintha leszakadt volna a démonseregre. Orkfej nagyságú jégtömbök és pusztító, tüzes meteoreső hullott a támadókra. A démonok százával hullottak el a pusztító kataklizmától. Saru hátrafordult és látta, amint számos mágus és warlock az ég felé emelt kézzel kántálta nagyerejű varázsigéjét, melynek eredményét láthatta. A támadás megtorpant, a hátul lévő démonok azonban óriási erővel tolták az elől lévőket előrébb, bele a pusztulásba. Az expedíciós sereg soraiból gúnyos üvöltés csapott az ég felé és fegyvereiket a pusztulók felé rázták. Aztán az egyik mágus kimerülten terült el a földön…majd egy warlock is hasonló képpen. Saru döbbenten látta, amint egyre több és több varázstudó esik össze a kimerültségtől. A varázslataik legpusztítóbbikát használták fel az ellenséggel szemben, ez viszont azzal járt, hogy szellemileg szinte teljesen kimerültek és tehetetlenül estek össze. A támadók fölött lassan megszűnt a pusztító jég és meteoreső. A démonok látták, amint a mágusok és warlockok sorra kifogynak energiájukból és ez felkorbácsolta indulataikat. A hiányos sorok feltöltődtek és újra nekilendültek, hogy pusztító rohammal törjenek rá a szövetségesekre. Saru hallotta, amint a szövetséges és hordás sorokból a kasztvezetők torkából üvöltés harsan fel.
-Vadászooook, felkészülni!-viszhangzott végig a sorokon.
A szövetséges és hordás sorok felől több ezer íjj és számszeríjj kifeszített húrjának a hangja és több ezer lőfegyver kakasának csattanása hallatszott, amint a vadászok felajzották íjjaikat és felhúzták lőfegyvereik kakasát. Saru ork vadász barátját kereste és meg is találta nem sokkal jobbra és fentebb. A vadász rávigyorgott Sarura és jobb kezével felé intett majd újra vállához emelte hatalmas puskáját. A démonok egyre közelebb értek majd éles kűrtszó harsant és erre a jelre pusztító nyíl és golyózápor zúdúlt az inváziós seregre. A támadók sorai mintha elolvadtak volna a roppant sortűztől. Lőporfüst szállt fel magasan az égre és Saru hallotta, amint a lövedékek tompa puffanással vágódnak bele a démonok testébe. A támadás újra megtopant és újra rémült fejetlenség lett úrrá a soraikban. Eközben újabb sortűz zúgott el Saruék feje fölött és újabb ezrek hulltak el tőle. A démonok sorai hátrább húzódtak és ördögi köd takarta el őket. A vadászok abba hagyták a tüzelést és várakozva nézték, vajon mi történhet az ellenség sorainál. Aztán a köd amilyen gyorsan eltakarta a támadókat ugyanolyan gyorsan fel is szállt….és olyan látvány tárult a szemük elé, amely döbbent morgást váltott ki valamennyiükből. A démonsereg képe megváltozott. Már nem sátánszukák, démonkutyák és gyenge vértezetű démonok alkották a támadók sorait, hanem vastagon páncélozott és kezükben hatalmas bárdot viselő démonok. Ugyanolyanok, amilyennel Saru már találkozott évekkel ezelőtt ugyanitt. Fejük tetején hatalmas penge meredt az ég felé. Két lapockájukból és hátuk közepéből szintén egy-egy hatalmas penge állt ki. Dúrván megmunkált acélpengéknek tűntek, de Saru tudta, hogy olyan élesek, akár a borotva. Saru gyomrát jeges marokként szorította össze a félelem. Sokan így érezhettek, mert kisvártatva Thrall hangját hallotta.
-Fiaim, hordások. Ne féljetek!- üvöltötte a hordás vezető – Ha ez az a nap, amikor meg kell halnunk, akkor nincs miért megfutamodnunk! De még ha ma meg is halunk ne gyáva nyulakként tegyük! Tartsátok a sort és vagy a pokolban ülünk tort vagy idefenn, de egy biztos engem nem fogtok látni gyáván megfutamodni!. A HORDÁÉÉÉÉRT!!!-fejezte be velőtrázó üvöltéssel rövid beszédét majd mindkét baltáját bőszen megmarkolta és üvöltve nézett farkasszemet a rohamozók roppant tömegével.
Harci üvöltését minden torok viszhangozta és szívükbe ismét bátorság költözött. A rohamozó démonok talpa alatt remegett a föld. A mágusok és warlockok újra jég és meteoresővel próbálták ritkítani soraikat, de csak elenyésző számú támadót sikerült így kiiktatni. A vadászok újra és újra lőttek. Több ezer nyílvessző és lövedék csapódott bele a rohamozó démonok soraiba, de a hatása már korántsem volt olyan pusztító, mint az előző alkalommal. A lövedékek fémesen csengve pattantak le a vastag démon páncélzatról. A golyók és nyílvesszők csak elvétve találtak rést a vértezet illesztékei között. Saru látta amint a könnyű bőrvértet viselő ork harcos szinte megőrült a várakozástól. Arca eltorzult és szájából nyál fröccsent szanaszét, ahogy tele torokból üvöltött és felhergelte magát, hogy ha elérkezik az ideje minél őrültebben és megállíthatatlanabbul tudja magát a harcba belevetni.
Már csak alig 50 lépésnyire voltak a támadók és szinte falták a távolságot. Saru öklei keményen ráfeszültek a fegyverei markolatára. Mélyen leszívta a csípős lőporfüstöt és vadul üvöltve feszítette meg izmait felkészülve az összecsapásra.
20 lépésnyi távolságból Saru már egész pontosan ki tudta venni a részleteket is. A démonok pont úgy néztek ki mint azok a démonrabszolgák amelyeket azok a warlock-ok tudtak megidézni, akik mindenki másnál mélyebben ásták bele magukat a démonológiába.
Már csak 5 lépésnyire voltak. Saru a kezükben tartott roppant bárd csúcsán vicsorgó koponyát látott díszelegni. A támadók szemében tébolyult fény izzott és fujtatva készültek fel az összecsapásra. Saru felemelte mindkét fegyverét felkészülve az összecsapásra, de az idő mintha lelassult volna a másodperc töredékéig….
….Aztán fülsiketítő csattanással vágódtak bele a démonok a soraikba. Olyan erejű volt az ütközés, hogy az elől állókat több lépésnyire hátra lökte, de a harcosok a pajzsaikat magasra emelve kitartottak és visszanyomták a támadókat. Saru megtántorodott, ahogy az egyik warrior neki esett, de gyorsan visszanyerte egyensúlyát és üvöltve vetette bele magát a harcba. A bőrvértet viselő warrior őrjöngve ugrott ki a pajzsot tartó társai közül és vadul üvöltve vetette bele magát a harcba. Harci üvöltése megzavarta a támadókat és bár azonnal neki támadtak ütéseikben nem volt akkora erő. A harcos félrecsapta a felé száguldó bárdot baljával, a jobb kezében tartott baltával pedig egy erőteljes csapással lefejezte a támadóját. A démon feje vérszökőkút kíséretében hullott le a porba. Egy másik démon üvöltve sújtott le bárdjával a gyorsan mozgó harcosra. Az félreugrott, de a bárd így is jókora sebet ejtett az ork karján. A harcos felüvöltött, de inkább dühében, mintsem fájdalmában és vad dühvel csapott le a támadójára. A démon bárdot tartó keze a porba hullt és fájdalmas üvöltéssel térdre rogyott. A harcos baltájával kettéhasította a dög fejét kivégezvén azt.
Saru keze szinte magától lendült. Az egyik démon szinte kettéhasította a Saru előtt álló troll warriort. A harcos egy hang nélkül csuklott össze a démon pedig Saru felé lendítette roppant bárdját. Saru idegei pattanásig feszültek és villámgyors mozdulattal ugrott félre a lecsapó fegyver elől. A démon a lendülettől előre esett Saru pedig kihasználta az alkalmat és markolatig döfte vékony pengéjű kardját a támadója nyakába. A penge ellenállás nélkül vágta át a szöveteket és a másik oldalon majd két arasznyira kibukkant. Visszarántotta fegyverét és a hörgő démon háta mögé perdült. Másik pengéjével precíz mozdulattal vágta át a démon inszalagjait a térd mögött. A dög felhördült fájdalmában, de hangját elnyomta a dúló csata zaja. Saru hátulról még nyakon szúrta a démont, aki egy utolsó rándulással kimúlt, de nem volt ideje a pillanatnyi sikert ünnepelni. A halott troll harcos helyébe egy élőhalott warrior lépett és hatalmas kétkezes kardjával tarolt. Saru oldalra nézett és látta, amint a medvévé alakult druidák üvöltve vetették magukat a támadó démonokra. Hatalmas karmaikkal mély sebeket vágtak a pokolbéli lényekre és úgy hámozták ki őket a kemény páncéljukból mintha konzervet nyitogattak volna. Sok medve már több sebből vérzett, de a hátul álló druidák folyamatosan kántálták gyógyító varázslataikat, amik hatására sebeik szinte pillanatok alatt visszagyógyultak. A gyors mozgású nagymacskákká alakúlt druidák fürgén kerülgették a démonok csapásait és villámgyors mozdulatokkal harapták át az izmokat és inakat.
Saru érezte, amint egy súlyos test nekivágódik. Egy ork harcos fej nélküli holtteste dőlt Sarura és kibillentette az egyensúlyából. Egy démon a szabad kezével elkapta az egyik másik troll harcos kardot tartó karját és egy erőteljes csavaró mozdulattal eltörte azt. A warrior felüvöltött, de nem fájdalmában. Agyát vörös köd borította el és pajzsa élével torkon ütötte a fenevadat. A démon megtántorodott és elengedte a harcos karját, amiből kifordult a fegyver. A warrior elhajította pajzsát és felkapta a földről a fegyverét és üvöltve rontott neki a démonnak. Az első csapást még hárította a dög, de második mélyen belevágott a bárdot tartó karjába és a fegyver tehetetlenül hullott a földre. A harcos közelebb ugrott hogy újra lesújtson, de a démon elkapta a karját és megakadájozta, hogy befejezze a mozdulatot. A harcos felüvöltött dühében és minden erejét összeszedve előre lendítette fejét. Állkapcsa rácsattant a démon nyakára és hatalmas agyarai a dög húsába mélyedtek. Majd egy erőteljes mozdulattal hátrarántotta fejét. Vérszökőkút csapott ki a démon nyakából és sötétre festette a harcos arcát, aki kiköpte a bűzös démonhúst és üvöltött dühében és győzelmét látva…az üvöltést azonban fejével egyetemben kettévágta egy hatalmas bárd, ami lesújtott rá.
A harc egyre vadabbul dúlt Saru körül. A warriorok megfeszítették izmaikat és kitartottak a roppant nyomás alatt. Saru lába alatt egyre csúszósabbá vált a talaj a kiontott vértől. Halottakat és haldoklókat tapostak el, hogy állják a démonok rohamát. Saru épp egy démon torkát metszette át, amikor egy ökölcsapás szinte kiszorította tüdejéből a szuszt. Levegő után kapkodva tántorodott hátra, de lába megcsúszott a vériszamos talajon és hanyatt vágódott. Árnyék vetődött rá és látta, amint egy sebesült démon két kézzel a feje fölé emeli a vérmocskos bárdját és arra készült, hogy lesujtson rá. A bárd elindult lefelé és Saru ereiben megfagyott a vér, reflexei cserben hagyták, de érezte, hogy izmai görcsösen megrándulnak, hogy elkerülje a csapást….de nem volt rá szükség. A démon feje ugyanis lassan előre billent, majd elvált a nyaktól és Saru lába elé gördült. A fej nélküli test egy darabig még tántorgott majd vért fröcskölve rádőlt Sarura, aki nem volt elég gyors és így a lábai a hulla alá szorultak. Ahogy felnézett látta ki volt az, aki megmentette. Undercity mestertolvaja állt a démon hullája felett és rászólt Sarura.
-Gyerünk, talpra.- förmedt rá Sarura és egy újabb célpont felé fordult. Saru sokszor járt ennél az élőhalott tolvaj-nál. Rengeteg dolgot tanult tőle, amit a mai napig nem felejtett még el. Soha egyetlen dícséretet sem hallott a szájából, de a hibákat keményen megtorolta. Most látta először harcban ezt a tolvajt és lenyűgözte a tudása és a precízsége. Saru lerugta magáról a tetemet és felpattanva, vad dühvel vetette bele magát ismét a harcba.
Vadász társa fáradhatatlanul lőtt, újratöltött és ismét lőtt. Az utolsó töltényével szétloccsantotta egy démon fejét. Lenyúlt a töltényes szütyőjébe, hogy újratöltse fegyverét, de keze csak a levegőt markolta. Elfogyott minden lőszere. Dühében ordítva hátára lendítette lőfegyverét majd előhúzta jókora baltáját és lerohant az első sorokba. Hangos füttyszavára fehér tigrise is a nyomában loholt. Az ork kiszemelt magának egy démont, aki épp akkor szabadította ki bárdját egy élőhalott mágus szétvágott testéből. A démon későn vette észre a dühödten felé rohanó orkot és nem volt ideje kivédeni a feléje zúgó fegyvert. A balta mélyen belevágott a démon testébe és bal lábát szinte teljesen levágta az erőteljes csapás. A tigris félelmetes ordítással vetette magát a sebesült démonra és egyetlen harapással elroppantotta a démon nyakát. Bár a vadász lőfegyverét jobban forgatta, mint a kézifegyverét, azért nem szégyenkezhetett. Egy mongúz gyorsaságával forgatta baltáját és hol egy koponyát zúzott be, hol egy kart vágott le tőből. Tigrise nem várt parancsra, őrjöngve vetette magát áldozataira és azonnal a legsebezhetőbb pontot támadta, a nyakat. Miközben álkapcsa gyilkos erővel csattant áldozatai nyakára hátsó lábai eszeveszett tempóban kaparták, marták az áldozata hasát szétmarcangolva azt. A szörnyű sebekből kibuggyantak a belsőszervek és bűzölögve toccsantak a földre. A démon üvöltve vágódott el és addig rángatózott a teste, amíg a tigris egy utolsó szorítással el nem roppantotta a csigolyákat. Vértől csillogó pofával rugaszkodott el a hulláról egy másik dögre, akit ledöntött a lábáról a váratlan támadás.
Thrall válogatott harcosaitól és személyes testőreitől körülvéve vívta harcát. Arcát eltorzította a harci düh és úgy osztotta gyilkos csapásait, hogy a fegyverei szinte nem is látszottak. Testét lassan elborították a sebek, de mozgása nem lassult. Lábai előtt már tédig értek a hullák, részben ellenségeié részben harcosaié. De a támadás csak nem akart megtörni. A portálon egyre több és több démon özönlött át feltöltve a megüresedett helyeket. Elkeseredett és véres harc volt ez Azeroth jövőjéért és nem volt kétséges a kimenetele, de a hősies ellenállás azért adott némi reményt a védekező Azerothiak számára.

....És a folytatás

…..-Saru, Saru ébredj a jó ég áldjon meg.- Az ork vadász vadul rázta Sarut.- Már mindenki talpon van. Kezdődik a móka.
Saru kábultan felült és körbenézett. A feje úgy zúgott és lüktetett, mintha kalapáccsal ütögették volna. Egy jókora földlökés térítette igazán magához Sarut. Amint elmúlt a földmozgás felpattant ágyáról és kirohant a sátorból nyomában a vadásszal. A nap még nem kelt fel, de a hajnali szürkületben elég jól ki tudta venni, hogy a tábor lakói mind egy szálig talpon voltak és mindannyian ugyanabba az irányba tartottak. A kráter felé.
- Pár órája hatalmas robbanással kezdődött. A felderítők szerint akik egész idő alatt a Dark Portált figyelték az átjáró megnyílt és tömegével özönlenek át rajta a démonok. A hordás és szövetséges vezetők azonnal riadóztattak mindenkit és most mindannyiónknak a kráterbe kell mennünk.- Ecsetelte az ork vadász az elmúlt órák eseményeit Sarunak.
Saru nem sokáig állt tétlenül. Visszafutott a sátrába és előszedte válogatott mérgeit. Pengéit alaposan bekente a sajátkezüleg kevert gyilkos anyagokkal és óvatosan visszacsúsztatta azokat hüvelyükbe. Ellenőrizte kötszer- és gyógyital készletét majd immáron felkészülve kilépett a sátrából és csatlakozott a kráter felé tartó tömeghez.
Ahogy felért a kráter szélére látta, hogy a távolban magasodó Dark Portál megváltozott. Már nem üres sötétség látszott a roppant oszlopok között, hanem rothadászöld színű örvénylés, amelyből tömött sorokban özönlöttek elő a démonok legkülönbözőbb formájú képviselői. Saru megállt és nézte a roppant tömeget, amely az átjáróból jött elő, majd hátra fordult és nézte az expediciós sereget amely ugyanolyan megállíthatatlanul hömpölygött fel a kráter oldalán. Ekkor éles kürtszó hasított bele a levegőbe. Saru a hang irányába fordúlt és látta, hogy Thrall vágtatott ki a táborból ordasa hátán. Jobbján egy pompás lovon ott lovagolt az embercsapatok vezetője Marcus Jonathan, Stormwind város véderőinek főparancsnoka. Egy tiszteletet parancsoló harcos pompás páncélban és egy mégpompásabb csatamén hátán. Marcus mögött a törpök nagyhatalmú ura ügetett jókora harci kosán. Magni Bronzbeard volt ő, Iron Forge rettegett és csatákról híres ura. Haja akár az ovadt réz, úgy tűnt Sarunak mintha tűz vette volna körül a törp arcát, pedig csak tiszteletet parancsoló szakálla volt az amelynek pár tincse vastag fonatban lógott alá az álláról. A törp mindkét oldalán ott lógtak roppant fegyverei, 2 jókora egykezes kalapács, amelyek legelső megvívott csatája óta vele voltak. A törpkirály mellett ott lovagolt még számos törp klán vezetője is. Saru csak egyiküket ismerte hírből bár a nevét nem tudta pontosan, de azt igen, hogy a Blackrock hegység tárnáiban élnek és igen kemény harcosok hírében állnak. Ők voltak a Dark Iron törpök, akikkel nem volt érdemes újjat húzni mert igen keményen oda tudtak ám csapni. Saru többször is verekedett már Dark Iron törpökkel, de sokszor csak a vak szerencse és persze a társai mentették meg az életét. Hogy hogyan sikerült a szövetségeseknek rávenniük a Dark Iron törpöket arra, hogy együtt működjenek a szövetségesekkel és a hordásokkal ebben a nagyvolumenű ügyben azt Saru nem tudta, de nem is nagyon érdekelte.
Tekintete tovább siklott és szórakozottan elvigyorodott, amikor meglátta a törpök mögött, gépmadarán közeledő gnome mágust. „Nofene, elhozták a gyerekeket is” gondolta kárörvendő vigyorral az arcán Saru és nem is igazán tulajdonított további figyelmet a kis teremtménynek. Akik viszont a gnome mögött jöttek és zárták a szövetséges vezetők sorát, arra Saru nem tudott semmi gyalázatosat mondani jelen pillanatban annyira megdöbbentette a látvány, amely a szeme elé tárult. A sor végén ugyanis még az embereknél is nemesebb megjelenésű Night Elf-ek lépkedtek csodálatos harci tigris hátasaikon. Elől haladtak Moonglade rejtett birodalmának nagyhatalmú druidái. Hátuk mögött pedig Darnassusi Holdszentély papjainak vezetője. Saru már látott Night Elfeket – leginkább haláluk előtt pár perccel – és mindég megcsodálta őket mielőtt egy jól irányzott gyors és erős mozdulattal átmetszette volna a torkukat vagy hátba döfte volna őket, de a darnassusi holdszentély vezetője akarata ellenére is elkápráztatta őt. Csodálatos aranyszínű hajának és makulátlanul tiszta ezüstösen csillogó ruhájának látványa letaglózta Sarut. Alig tudta levenni szemét a káprázatos jelenségről. Végül mégiscsak sikerült erőt vennie magán és tekintetét a papnőről Thrall, helyesebben a mögötte közeledő hordás vezetők felé fordította. Thrall mögött a taurenek hadifőnöke ügetett hatalmas Kodo-ján. Fején hatalmas szarvak díszelegtek melyek csonkán meredtek az ég felé. Régi csatákban vesztette el szarvának darabjait, de a megmaradt csonkokat gyönyörűen megmunkált arany abroncsok övezték. Orrában jókora, ugyancsak aranyból készített karika díszlett, míg szakállát egy bronz gyűrű fogta össze, amelyet gondos kezek a legkülönfélébb tauren rúnákkal tettek még díszesebbé. A Tauren főnök sötétbarna bundája ragyogott az olajtól, amelyet nemsokkal ezelőtt kent magára. Mögötte, idomított raptor hátasokon jöttek a troll törzsek vezetői. Orgrimmar troll vezetője és a rettegett Dark spear troll nemzetség feje. Mindketten messzeföldön híres Sámánok voltak. Hatalmas agyaraik gyilkos indulattal álltak ki szályukból készen arra, hogy pillanatok alatt feltépjék egy okvetetlenkedő nyaki ütőerét. Oldalukon az öveiken megannyi aprócska tárgy fityegett amelyet nagy erejű totemjeik megidézéséhez használtak. A hordás vezetők sorát az élőholtak és Undercity úrnője Lady Sylvanas zárta. Ha valaki, akkor ő mindegyik vezetőnél félelmetesebb és tiszteletet parancsolóbb volt. Teste nem indult oszlásnak, mint a többi élőholté. Nagy erejű varázsigékkel tette testét romlatlanná és széppé. Lady Sylvanas jobbján ott lovagolt Undercity boszorkány mestere és minden élőholt boszorkány nagyhatalmú ura. Ahogy a vezetők felértek a kráter szélének tetejére elnéztek a Dark Portál felé és mozdulatlanul figyelték az átjáónál folyó eseményeket. Csak pár pillanatig tartott ez a nézelődés. Thrall ránézett Marcus-ra, mondott valamit és ordasával levágtatott a kráterbe ahol egyre több és több hordás és szovetséges csapat gyűlt össze. Marcus ugyanígy tett. Lovával elvágtatott a szövetséges egységekhez, nyomában a többi vezetővel.
Saru vett egy mély lélegzetet és jómaga is elindult le akráterbe, hogy csatlakozzon az ott összegyültekhez. Ahogy lefelé haladt látta, hogy a goblin mérnökök megfeszítik a katapultok hevedereit és megtöltik a jókora kilövő szerkezeteket. Épp odaért az egyik mellé, amikor az működésbe lépett. Hangos csattanást hallott, ahogy a kulcsszerkezet elengedte a kilövőszerkezet pöckét és a benne lévő jókora bomba – amelyen, ahogy Saru megfigyelte jókora vigyorgó arc volt rápingálva - magasan az ég felé szállt. Saru követte a bomba röptét és látta, amint a bomba eléri a csúcsmagasságát, majd onnan lefelé ereszkedett a démon hadsereg sorai felé. Saru lélegzet visszafolytva várta a hatást, de a bomba az ellenséges sorok előtt pár méterrel ért földet és fúródott bele a talajba….de nem történt semmi. Saru vigyorogva fordúlt a kicsi zöld goblinok felé és épp mondani akart valamit, amikor fülrepesztő robbanás rázta meg a levegőt. Saru a robbanás irányába pörült és látta, amint hatalmas tűzgomba emelkedik a magasba. Bár a bomba nem az inváziós sereg vonalaiba csapódott, de a légnyomás és a repeszek így is legalább egy tucatnyi démont sebesítettek meg. A goblinok visítva röhögtek és mintha csak ez lett volna a jel, rákezdett szörnyű zenéjére a többi katapult is. A két tucatnyi szerkezet egymás után küldte útjára a vigyorgó bombákat, amelyek sorra csapódtak be és robbantak fel a démonsereg vonalai előtt több tucatnyi áldozatot szedve közülük.
Az expedíciós sereg lassan elnyerte a végső formályát odalenn a kráterben szemben a démonok szünni nem akaró áradatával. Saru is odaért az első sorokhoz, ahol a warriorok már készen álltak. Orkok, trollok, taurenek, élőholtak vegyesen képviselték ezt a kemény, harcos osztályt. Saru kissé hátrább foglalta el a helyét, a többi rogue-val együtt, akik majd aktívan segítenek a harcosoknak megfékezni az áttörni akaró démonokat. Saru megigazította bőrvértjét tartó szijjait és miközben ezzel foglalatoskodott elnézett jobbra, ahol a a tauren druidák alkották a védelem egy részét. Több tucat druida épp a szeme láttára váltott formát és most vérengző fenevadakként álltak ott. A hatalmas medvék morogva foglalták el az első sorokat és vérben forgó szemekkel várták a támadást. Mögöttük ugyancsak druidák voltak, de ők fürge párducokká alakultak és várták, hogy történjen már végre valami. Saru mégegyszer ellenőrizte pengéit és hallotta, amint a papok és druidák elkezdték szertartásaikat. Ősi szövegek kántálása és zsolozsmázás töltötte be a levegőt. A papok és druidák sorra járták az egységeket és mindenütt áldást és erősítő varázslatokat olvastak az ott állókra. Saru is érezte, amint testileg és szellemileg is erősebbé válik. A sámánok is nekikezdtek rituáléiknak és sorra pakolták le totemjeiket, amelyek tovább erősítették a hordás sereget. Eközben az ostromgépek szünet nélkül ontották magukból a bombákat, amelyek változatlanul a démonseregek előtt robbantak fel.
A papok és a gyógyító druidák befejezvén az erősítő és védő varázslatok ráolvasását hátra vonultak és lepihentek, hogy szellemileg újra feltöltődjenek. Alighogy visszanyerték erejüket az inváziós sereg felől mély kűrtszó hangzott fel hosszan. A démoni hang mindannyiójuk fülét sértette, de fogukat összeszorítva tűrték a kínzó hangot. Saru keményen megszorította fegyverei markolatát és pattanásig feszült idegekkel várta a támadást, amely nem is maradt el. A kürt szavára ugyanis a démonok eddig átláthatatlan és kaotikus kavargása egy szempillantás alatt rendezett sorokká alakult. Az expedíciós sereg soraiból döbbent morajlás szállt fel. Sokan zavartan egymásra néztek a démoni erő ilyen megnyilvánulása láttán. Aztán a támadók roppant tömege megindult Saruék felé. Még a föld is beleremegett, ahogy a démon seregek őrjöngve megindultak. Az expedíciós sereg soraiban is felharsantak a harci kürtök és a jókora harci dobok is őrült tempóban verték a tamtamot. Sarutól nem messze egy bőrpáncélt viselő Ork harcos égnek emelte mindkét kezét amelyben egy-egy csodálatosan megmunkált balta volt és a kodók oldalára függesztett harci dobok ütemére mély torok hangon üvölteni kezdett…

....Blasted Lands. Saru egy finom rántással megállította csontlovát és nyugodt tekintettel nézte az előtte elterülő vörös kő- és homoksivatagot. Megfordult és visszanézett abba az irányba, ahonnan jött. Swamp of Sorrow párás-, mocsaras dzsungele terült el a háta mögött. Pár napot a dzsungel mélyén fekvő hordás bázison töltött. Ez idő alatt bejárta a dzsungelt és megnézte azt a helyet, ahol régen annyit jártak a társaival. Sunken Templom volt az a hely, ahol annyi időt töltött el korábban. Eszébe jutott milyen volt első alkalommal. Izgalommal és félelemmel vegyes érzelmekkel lépett be először abba az ősi templomba. Számos társa veszett oda. Részint figyelmetlenségből részint azért mert azt hitték, hogy nem árthat nekik semmi...hát tévedtek. Saru rothanyag arcát egy félmosoly torzította el még jobban a feltörő emlékek hatására.
Egy finom lábmozdulattal elindította csontlovát és ügetve folytatta útját Blasted Lands belseje felé. Azok, akik először látják ezt a tájat rögtön az a gondolatuk támad vajon van-e olyan élőlény, amely képes egy ilyen helyen megélni? Bizony van. Annak ellenére, hogy a vörös kő- és homoksivatag az évnek szinte minden szakában izzott a forróságtól, nem lehetett azt mondani, hogy kihalt lett volna. Nagytestű varacskosdisznók, baziliszkuszok és skorpiók uralták ezt a sivatagot. Saru emlékezett, hogy régebben (és most is) mennyire utálta ezeket az állatokat. Soha nem akkor bukkant rájuk, amikor szerette volna. Mihelyst az ember elkezdte keresgélni valamelyik állatfajtát, azonnal elnyelte őket a föld és az Istennek sem lehetett rájuk lelni.
Az út, amelyen haladt legalább 15 lépés széles volt ha nem több. Ott ahol puhább homok alkotta az utat mély keréknyomok szántották fel azt, bokáig érő árkot vágva bele. Jól kivehetők voltak a Kodók által vontatott roppant kerekes szállítójárművek nyomai. Saru könnyűszerrel tette meg azt a pár mérföldet, ami még a közös Hordás-Szövetséges Expedíciós hadsereg táboráig hátra volt. Felkaptatott egy dombra és ámulva nézett le az alatta elterülő tájra. Ameddig a szeme ellátott hatalmas sátrak, fából eszkábált tornyok valamint Kodo és ló vontatta szállítójárművek álltak. Hatalmas tömeg hömpölygött az épületek és járművek között, mint valami roppant élőlény. Ahogy leereszkedett a dombról látta, hogy nem messze a hordás táboroktól ott álltak a szövetségesek sátrai is. Kicsit meglepődött a dolgon, de az utóbbi 4 hétben történt események után azért könnyebben megbírkózott a gondolattal, hogy együtt kell működniük a szövetségesekkel. Thrall nagyúr közvetlen parancsa volt. Eleinte morgolódtak, de aztán egy szövetséges delegáció ellátogatott Orgrimmarba és a büszke ember paladinok, törp, gnóm és night elf vezetők együtt tárgyaltak a hordás vezetőkkel élükön Thrall nagyúrral. Hogy mi hangzott el az Orgrimmari trónteremben, azt senki nem tudta, de röviddel a delegáció távozása után az összes céh felhívást kapott kézhez, amit Thrall sajátkezűleg írt alá. Ebben felszólított minden hordást, hogy céhével (vagy anélkül) induljon el Blasted Lands-ra. Természetesen nem volt kötelező odamenni, de a nagyúr kéretlenül is éreztette a hordásokkal, hogy erősen ajánlott megjelenni ott.
Saru céhe nem sokáig habozott a felhívás után. Pár nap leforgása alatt szinte egész Azeroth kiürült és a hatalmas szövetséges és hordás tömegek megindultak a sivatag felé. Az utak megteltek szállítójárművekkel. Egyik karaván követte a másikat. Természetesen a kereskedők sem maradhattak ki egy ilyen volumenű vállalkozásból. Bár közvetlenül nem lettek felszólítva arra, hogy az expedíciós sereggel tartsanak, de a kereskedők személyes sértésnek vették volna, ha nem csatlakozhattak volna egy ilyen horderejű eseményhez. Még a hadi karavánok végén is ott kullogott egy-egy kereskedőkaraván.
A tábor szélén Saru leszált a lováról és gyalog folytatta útját. Kereste céhe zászlaját a sátrak között, de nem sok sikerrel. Útközben kereskedőkbe botlott, akik értékesebbnél értékesebb árukkal kápráztatták el a hordások tömegét. Alig tudott utat vágni magának a bazárban tolongó tömegben. Épp kiért a bazársorból, amikor egy vad üvöltésre megállt. Fejét forgatva kereste a hang gazdáját, aztán meglátta, amint a tömegben két hatalmas kéz integet neki miközben öblös hangon üvöltözi a nevét a kézek gazdája.
-Saruuuuu!- Az ork vadász barátja volt az, aki torkaszakadtából kiabált neki, hogy túlharsogja a bazárban összegyültek hangzavarát. Amint Saru felismerte céhtársát ő is elkezdett integetni és várta, hogy a vadász odaérjen hozzá.
-A mindenségit rothadt szívű barátom!- köszöntötte Sarut az ork miközben hordónyi mellkasára ölelte őt.- már azt hittem nem is jössz el. Kár lett volna, ha kihagysz egy ilyen jó kis mókát. – mondta vigyorogva miközben karjával széles mozdulatot tett és körbemutatott.
-Volt még egy kis elintézni valóm, de mondtam akkor is, amikor elindultatok ide.- válaszolta Saru miközben próbált kibontakozni a hatalmas karok közül.
-Ehhh, nem számít. Na mit szólsz ehhez a felhajtáshoz? Nem semmi piknik mi? A büdös életben nem hittem volna, hogy a szövetségesekkel lesz egy közös hadseregünk.-mondta vigyorogva a vadász, miközben elindultak a céhük sátra felé.
Saru céhe a tábor tulsó felén volt. Ott ahonnan már jól lehetett látni a Dark Portált rejtő hatalmas kráter oldalát. A kráter felől morajlás hallatszott, felette az ég sötét színű volt, amin a nap sugarai nem hatoltak át, néha pedig alig érezhetően megrázkódott a föld. Saru egészen a tábor széléig ment és elnézett a kráter felé. Szeme összeszűkűlt és ismét megrohanták az emlékek.
Évekkel ezelőtt történt. Az egyik barátjával csatangoltak ezen a helyen. Korábban már kifosztották Sunken Templomot és jópár ősi romot. Mindenki elesett már mellőle, csak az az egy barátja maradt, akivel azon a napon pont ide vetődtek. Mindkettőjüket hajtotta a kiváncsiság, hogy vajon mi lehet annak a kráternek a mélyén, ami ősidők óta ezen a helyen terpeszkedett. Felkaptattak a peremére és lenéztek. Odalenn hatalmas démonkutyák és más démonszerű lények voltak. A kráter peremén is járkált néhány, de azokat könnyűszerrel elintézték társával. Miután nem okozott gondot annak a pár démonnak a megölése úgy gondolták lemerészkednek a kráterbe és ott is megpróbálnak megölni egyet. Hátha van náluk valami értékes dolog, amit jó áron el lehet passzolni valamelyik fővárosban. Lassan, kőhalomtól kőhalomig osonva ereszkedtek alá a sötét talajú kráterbe. Sikerült az egyik magányosan álló démon mögé osonniuk. Saru ránézett társára és bólintott. Barátja vadul vigyorogva óvatosan a démon mögé lépett és egy erőteljes mozdulattal hátba szurta….volna. A penge ugyanis hangos csattanással csúszott le a démon vastag páncéljáról. A démon villámgyorsan pördült meg és egy hatalmas ütéssel a sziklának csapta barátját, akinek legalább 3 bordája eltörött a becsapódástól. Saru azonnal előugrott és rátámadt a démonra. Tőrét elrakta és helyette előkapta kardjait. Vad üvöltéssel csapott le a démon fejére. Kardja csikorogva csúszott le a sisakról. Saru karja majd leszakadt az ütés erejétől, amivel lesujtott. A démon azonban épp csak megtántorodott tőle. Barátja közben összeszedte magát és ő is csatlakozott Saruhoz. Együtt próbálták legyürni a dögöt, de szinte minden szúrásuk és ütésük vagy lecsúszott a démon páncélozott testéről vagy csak karcolásokat ejtettek rajta. A démon azonban olyan erővel osztotta ütéseit, hogy csakhamar mindketten tele lettek zúzódásokkal és sebekkel. „Végünk” suhant át Saru agyán a gondolat. Mintha csak igazolni akarná igazát, barátját végzetes sérülés érte. A démon egyik ütése a fején érte társát, aki összeroskadt az ütés erejétől, kezéből pedig kihullott a fegyver. A démon lenézett barátjára mit sem törődve Saru csapásaival majd felemelte roppant lábát. Barátja még felnézett és csak annyit tudott kinyögni „Fuss” majd Saru hallotta a csontok reccsenését, ahogy a démon lábával összetaposta barátját. Saru nem habozott. Előkapott egy adag villanóport és a földhöz csapta. Azt hitte, hogy a démont ez megzavarja, de tévedett. Egy hatalmas kar nyúlt át a füstön és tévedhetetlenül csattant Saru mellkasának a roppant ököl. Saru nagyot nyekkenve terült el a földön, de nem sok ideje maradt arra, hogy ott fetrengjen. Felpattant (márha azt a szánalmas tápászkodást felpattanásnak lehet nevezni) és ina szakadtából futni kezdett. Saru hátra sem nézett egészen addig, amíg ki nem kecmergett a kráterből és a külső lejtőn le nem ereszkedett a kráter lábáig ahol kimerülten terült Sarut ork barátja hangja térítette magához.
-Láttad már közelről?- kérdezte a vadász.
-Igen.- felelte Saru „nagyon is közelről” gondolta még utána.
-Állítólag készül valami. Senki nem tudja pontosan mi az, de valami Burning Legio-ról suttognak és arról, hogy Azerothnak vége meg ilyesmik. Fogalmam sincs mi a fenéért akarnának a démonok idejönni. Nem jó nekik ott, ahol vannak? Én sem vágyom hozzájuk és nem is megyek, azok meg kéretlenül is jönnek, ha kell ha nem. Gyere nézzük meg azt a krátert közelebbről is.-javasolta az ork
-Rendben – hagyta helyben Saru.
Felpattantak hátasaikra és elvágtattak a kráterhez. Felkaptattak a külső lejtőn a tetején megálltak és lenéztek. Odalenn csak nagy üres tér terült el, ameddig a szem ellátott, több mérföldes távolságig. Közvetlenül alattuk hatalmas katapultokat ácsoltak össze a goblin mérnökök. Csak úgy nyüzsgött a sok kis zöld törpe. Természetesen voltak ott más fajba tartozók - emberek, gnome-ok, orkok, trollok - is.
-Mit csinálnak odalenn? – kérdezte Saru
-Katapultok. Bár nem értem miért? Nem ostromra készülünk, de úgy látszik a fejesek semmit nem akarnak a véletlenre bízni. Annyi hadianyagot hordtak itt össze, hogy egy hónapokig tartó háborút is bőven végig tudnánk harcolni.
-Hogy megváltozott itt minden- mondta Saru
-Ja, ahogy mondod. Korábban a kráter démonokkal volt tele. De néhány hónapja eltüntek szőrén szálán mind egy szálig. Utána kapott szárnyra az a hír, hogy valami készülődik. A jósok megbolondultak, akik a varázsgömbjeikbe néztek és a démonok segítségét kérték a jövő megismeréséhez. Csak Undercity és Stormwind nagyhatalmú boszorkány mestereinek sikerült valami információt szerezniük a készülődő csapásról, de hogy hogyan tettek szert a hírekre azt ne kérdezd. De hagyjuk most ezeket az idegesítő dolgokat. Holnap hosszú napunk lesz, menjünk eresszük ki a gőzt. Tudok is egy helyet, gyere.
Mindketten visszaügettek a táborba. Lerakták hátasaikat és gyalog indultak el. Pár perces gyaloglás után Saru azt vette észre, hogy egyre több szövetségest lát. Aztán rájött, hogy miért. Átértek a hordás táborból a szövetséges táborba. Önkéntelenül zekéje alá csúsztatta kezét és tőrére kulcsolta újjait. Ork barátja látta Sarun a zavartságot és feszültséget. Hangosan elnevette magát majd megszólalt.
-Csak semmi pánik barátom. Eszedbe nem jusson meggondolatlanságot csinálni, mert velük gyűlik meg a bajod.- és fejével egy csapat goblin felé intett.
-Goblin rendfentartók. Booty Bay, Gadgetzan és Ratchet retteget őrei. Hogy a fene vinné el őket. Legalább féltucat fogam és legalább két bordám bánja a velük való találkozást. Elég ha csak rosszul nézel vagy véletlenül fellöksz egy szövetségest és máris úgy elkalapálnak, mint egy zsák lisztet.
Saru is ismerte a modorát ezeknek a rendfentartóknak. Booty Bay-ben és Gadgetzanban nem egyszer került összetűzésbe velük. A vezetőség úgy látszik tényleg nem bíz semmit a véletlenre. Ekkora hordás és szövetséges tömeget békében egymás mellett tartani képtelenség volna. Már így is hihetetlen és minden képzeletet felülmúlt az, hogy sikerült egy közös expedíciós sereget felállítani.
Saru hallgatva ork barátjára kihúzta kezét a zekéjéből és próbált nyugodt arcot vágni. Körülötte törpök, emberek, gnómok és night elf-ek siettek dolgukra és még csak figyelemre sem méltatták a két hordást. Később Saru látta, hogy az egyik kereskedőnél két tauren egyezkedik miközben mellettük egy ember és egy törp is ugyanezt tette. Ahogy körbenézett látta, hogy hordások és szövetségesek ügyet sem vetve egymásra sétáltak és intézték ügyeiket. Kisvártatva ork barátja megállt egy sátor előtt.
-Hát ez volna az. Már egy hete idejárok és igaz, hogy a kocsma tulajdonosa törp, de olyan söre van, ami után mind a tíz….vagyis mind a kilenc újjad megnyalod.- mondta majd egy széles vigyorral az arcán széttárta a sátor bejáratát takaró ponyvát.
Ahogy beléptek Saru orrát megcsapta a jól ismert kocsmaszag. Csakhogy ez a kocsma nem hasonlított egyik kocsmához sem, ahol eddig megfordúlt. Itt ugyanis Azeroth minden nációja képviseltette magát. Egy pillanatig ámúlva nézte a gazdagon díszített sátrat majd követte a vadászt egy asztalhoz, ahol még nem ült senki. Saru leült, az ork pedig odasietett a söntéspulthoz. Kis idő múlva visszatért az asztalhoz, kezében két jókora korsót tartott. Az egyiket odanyújtotta Sarunak.
-Na ezt meg kell kóstolnod barátom. Erős törp sör és valami night elf lötyi valami moonwell-ből vagy miből. Hihetetlen az íze is és a hatása is. Jómagam legalább 5 napja ittam ilyet utljára, de még most is hasogat a fejem tőle. Na akkor igyunk a mára, mert nem biztos, hogy lesz holnapunk.- mondta az ork vigyorogva majd jókorát húzott a korsó tartalmából. Saru követte a példáját és meg is lepődött, milyen kellemes íze volt az italnak. Finomabb volt, mint az az erős Orgrimmari sör, amihez szokva volt. A harmadik korsó után érezte, hogy teste szinte pehelykönnyűvé válik és mintha lebegne. Csak homályosan látta ork barátját és a hangja is tompán jutott el a még meglévő füléig. Próbált mondani valamit, de hang már nem jött ki a torkán mert a feje hangosan koppanva landolt a vastag faasztal lapján…..

Na srácok. Itt lenne a kis iromány első része. Nézegettem Azeroth történelmét, de az az igazság, hogy baromi nagy anyag és én nem akarok a "történlemi" hűséggel törödni ha megbocsájtjátok nekem :) A fajok vezetőit csak "Vezető" nek vagy "parancsnok" nak fogom írni, ha nem gond. Egyedül Thrallt és Magni Bronzbeard-et ismerem őket is csak azért mert mindkettőt láttam már a játékban :D
Minden totál a fantázia szüleménye. Biztos lesznek benne olyan dolgok, amik nem fognak tetszeni nektek, de azt majd vitára bocsájtom és meg lehet dumálni.
Addig is míg elkészülök a másik részével olvasgassátok ezt....

Dedede. Közben elkezdtem átolvasni a wow-eu.com-on az enciklopédiát és Azeroth történelmét, de baromi nagy anyag és annyira nem akarok írói babérokra törni. Szóval, ha mégis lenne benne pár ferdítés és pontatlanság az ennek lesz köszönhető. A linket meg köszi.

korrekt kis írás.
Srácok egy kis segítség kellene. Épp a Dark Portal-ról, illetve annak megnyitásáról írnék egy kis szösszenetet. A vázlatai már megvannak, de az is elég sok, mert mindég eszembe jut pár új dolog, amivel mégjobban fel tudnám dobni a történetet. Több részletben közölném, de pár adat hiányzik még hozzá, amit tőletek kérnék.
Szükségem lenne az Human faj Fővezérének vagy királyának a nevére, aki jelenleg Azerothban uralkodik (a játék szerint persze :D)
Valamint a törp király nevére is, a Taurenek főnökének és az Undeadek vezetőjének nevére is. Az orkoké Thrall szóval az megvan.
Ha ezek megvannak, akkor levéglegesítem és elkezdem felpakolgatni ide folyamatosan :) Igyekszem majd minél hamarabb közzétenni. Addig is, amíg nincsenek meg a főnökök nevei letisztázom a bevezetőt és valamikor felpakolom ide.

Hát akkor végem:D Folytassátok most ti egy kicsit a sztorit.