Az elmúlt napokban a nagyobb privát WoW szerverek zöme úgy hullott el, mint a legyek. A Blizzard ugyanis végre lépett és ráuszította pár ügyvédjét az ismertebb nemzetközi tört szerverekre. A szerverek üzemeltetőit egy email formájában szólították fel a szerverek leállítására. A razzia érintettjei közül a Toxic WoW és az Ani-WoW is már lekapcsolta a bűnbarlangját, ám az internet határtalanságában nem tudni, hogy mikor fognak ezek a hamvaikból újra feltámadni.
A Blizzard már a kiegészítő tartalmával is elég nagy pofont adott az emulátorok fejlesztőinek, mint például az új típusú scriptelt questekkel (óriás hátáról való öldöklés és különféle hasonló élményfaktorral rendelkező, eddig sosem látott küldetések), a szervertér rétegezésével (Ebon Hold chainquestjei folyamán) és lehetne sorolni tovább, amivel a Blizzard rendesen kiszúrt a kisördögökkel. A tört szerver emulátorok sose tudtak felérni az eredeti szerverek szintjére és hála az újításoknak, ez a továbbiakban sem fog másképp lenni. Viszont a privát szerverek még egy darabig biztosan nem fognak a föld színéről eltűnni, de azok, akik még mindig ezeken játszanak, azok elgondolkodhatnának, hogy legalább a 100%-os játékélményért miért nem éri meg dedikált szervereken gémelni.
Forrás: WoW Insider
Csak röviden, mert holnap meló: a WoW engine, a Warcraft univerzum és minden ami e kettőnek része az védve van. A Blizz szerzői joga kiterjed a játék részeire is, nem csak az egészre. Nem véletlen, hogy már azért is perelnek Kinában, mert egyes kasztoknak, skilleknek és tárgyaknak megtévesztőne hasonló a grafikája. És ha nem kínai lenne a kiadó nyerne is, abban biztos lehetsz.
Az, hogy valamiért nem kérnek pénzt, még nem jelenti azt, hogy a szabad felhasználás alá esik a cselekményed. A szoftverekre ráadásul még szigorúbb szabályok vannak ezen a téren. Nagyon leegyszerűsítve szabad felhasználás szinte nincs is ezen a téren (ha kifejezetten engedélyezi a jogtulajdonos az nem ide tartozik).
A trial témában megint tévedsz. A Blizz ugyanis nem adta neked a tulajdonodba a programot, kvázi "próbavásárlást" kaptál, azaz elálhatsz a vételtől. A licenszed semmilyen körülmények között nem jogosít fel arra, hogy a trial lejárta után játszál. De ha ez még mindíg nem lenne elég, te kikerülöd a szoftver védelmét is (enélkül nem léphetnél fel privát szerverre) ami már önmagában jogellenes, sőt bűncselekmény (legalábbis a Btk-ban van ilyen tényálls). Ez így nagyon le van egyszerűsítve, de kb. erről van szó.
Én személy szerint nem vagyok szakértője ennek a témának, de újra végigolvastam amit írtál és azt elmondhatom, hogy ez hazánkban jogellenes. Az, hogy szinte ellenőrizhetetlen az egy dolog, és nem sokat segít az se, hogy a szoftverekkel kapcsolatos minden jogszabály legalább 5 éve elavult, de ettől privát szervert üzemeltetni bűncselekmény. Azt, hogy játszani bűncselekmény-e tört szerveren, erre nem vennék mérget, egyszerűen azért, mert a bíróságok ítélkezési gyakorlata nem egységes, ha szofverre elkövetett bűncselekmények felhasználóiról van szó.
Bocs nem akartalak megbántani, csak tudom, hogy az emberek szeretnek olyan dolgokba is beleszövegelni, amihez nem értenek. És ha én gyakorló jogász létemre el merem ismerni, hogy nem látom át tökéletesen a helyzetet, akkor ezt más is megteheti.
Arra meg hogy "minek fizessek 1 hónapot ha hetente 4 órát játszok" nagyon jó példa a (kábel)tévé, de akár lehetne mondani az internetet is, vagy bármit ami havidíjas és nem használod 0-24 csak azért mert ki van fizetve. még jó hogy az áram meg a gáz fogyasztás után számláz, különben azt is lopnátok
Nagyjából erre akar kilyukadni minden "kevesebb cigi, pia, buli" tartalmú hozzászólás...
ja és mondtam már ne idegesíts minket a közhelyes hülyeségeiddel este van vazze, fáj már ja és negyvenkettő hellósziapuszi<3