Healert keresünk: paladin és druida
Kedves érdeklődő, aki eme recruitra kattintottál, engedd meg, hogy bemutassam guildünket. Jelen formájában 2014 januárjában alakult meg a guild, de az alapító tagság már azt megelőzően is együtt játszott közel három évig.
A hangulat játékon belül és kívül is egyaránt jó, mert mi nem csak a guild chaten szeretjük egymást piszkálgatni, hanem a való életben is, átlagosan havonta egyszer, és nyaranta egy három napos közös sütés-főzéssel, beszélgetéssel, társasozással valami vízparti helyen, ahová azok is eljönnek, akiket amúgy a távolság sajnos túlságosan is elválaszt tőlünk.
A raidekről egy kicsitGuildünk célja, hogy az aktuális tartalmat teljesítsük a nekünk elérhető legmagasabb szinten. A MoP-ban ez a normál raideket jelentette, a WoD megváltozott raidrendszerében pedig elsőként a normál fokozaton történő gearelődést, majd a heroic fokozat teljesítését.
Jelenleg Highmaul heroic fokozatát fejezzük be, illetve Blackrock Foundry normál fokozatán haladunk előre. Hetente három nap raidelünk (szerda, péntek, vasárnap), minden este 20:50-től kezdődik az invelés, hogy kilenckor már az első trashek hulláin járhassuk örömtáncunkat.
A raideken nincs elvárt jelenlét, de azt nem szeretjük, ha jelentkezel, és nem jössz, és nem szólsz legalább előre, hogy mégsem tudsz jönni. Tudd használni a karakteredet, de ha valamiért elmaradsz a többiektől, ne félj kérdezni, szívesen segítünk mindenben.
Összefoglalva: Highmaul 5/7 HC, Blackrock Foundry 4/10 N.
Eme embereket keresd, s jelentkezz:
- Fenyöfürt (GM, alias domina)
- Miburo (GM helyettes, idegesítően szerencsés törp)
- Muffinssi (GM helyettes, róla semmi rosszat nem tudok)
- Nuwiel (GM helyettes, szerény személyem)