Régóta terveztem írni Vereesa Windrunnerről, de sose jutottam el odáig. Ami nem is baj, mert a héten Matthew Rossi írt egy kiváló cikket róla, így csak le kellett fordítanom. Jó olvasást!

Szélfutó Vereesa többször is elvesztette mindenét.

Elvesztette legidősebb nővérét, Alleriát abban a Horda invázióban, amely megölte legtöbb családtagjukat, amikor Alleria elment, hogy bosszút állhasson az orkokon, és végül elveszett valahol túl a Sötét Portálon úgy, hogy azóta se látta vagy hallott róla senki. Másik nővérét, Sylvanast a Lidérckirály szolgája, Arthas Menethil ölte meg, és a halállovag azt is megakadályozta, hogy Sylvanas valaha is elérhesse a halál békéjét, foglyul ejtve élőholt testében.



Ami még rosszabb, amikor Vereesa elvesztette Sylvanast, elvesztette otthonát és népét is. Quel’thalas nemes elfjei vérelfekké változtak, követve Kael’thas herceget a romlás, a függőség és az őrület útján, ahova Vereesa nem tudta és nem is akarta követni őket. Néhány megmaradt társával egyetemben megpróbálta megőrizni azt, amit a többie elhajítottak, hogy a nemes elfek kultúráját továbbra is életben tartsák, még akkor is, ha Ezüstholdban (Silvermoon) azok székelnek, akik elhagyták azt. Nem meglepő, hogy olyasvalakibe szeretett bele, aki osztotta a Szövetség iránti lojalitását, és talán az sem meglepő, hogy a szerelmet egy ember karjai között találta meg, ahogy Alleria és Sylvanas is hajlamot mutattak erre.


A Szélfutó nővérek legkisebbje

Szélfutó Vereesa egy büszke nemesi családból származik, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy hatalmas veszteségeket szenvedett el az elmúlt évtizedekben. Először akkor, amikor a Végzetpöröly Orgrim által vezetett Régi Horda a vele szövetkező Zul’jinnal és az Amani trollokkal megtámadta Quel’thalast, és számos Szélfutó (köztük Vereesa apja, anyja és legkisebb fivérük, Lirath) halt meg az orkok fejszéi által. Ezek a szörnyűségek, amelyek a családját érték, indították arra Vereesát, hogy a Messzijárók (Farstriders) tagjaként jeleskedjen, habár az elf íjászok rendjéhez már korábban csatlakozott, és addigra már hírnevet is szerzett magának vakmerőségével, valamint azzal, hogy Messzijáró társai azzal gúnyolták heves vérmérséklete miatt, hogy túlságosan is olyan, mint az emberek. Ez részben azért is volt, mert abban az időben nővére, Sylvanas volt az Íjász tábornok, akinek legkedvesebb tanítványa egy ember, Nathanos Marris volt. A Második Háborút követően Anasterian király úgy döntött, hogy inkább elvág minden szálat az emberekkel, mintsem a Szövetség tagja maradjon, mivel túlságosan vérszomjasnak és szűklátókörűnek tartotta őket ahhoz, hogy jó szövetségesek legyenek, és ez a döntése csak még inkább megnehezítette Vereesa életét, aki addigra már megismerkedett Rhoninnal.




Rhoninnal való találkozása volt az első fontos küldetése a Messzijárók tagjaként. Szívesebben ment volna orkokat levadászni és meggyilkolni, arkácsak Alleria, azonban a végzet előrelátóbbnak bizonyult, mint ő maga – abbéli kötelességének teljesítése közben, hogy elkísérjen egy mágust, részt vett a Grim Batoli csatában Koponyazúzó Nekros (Nekros Skullcrusher) és a Sárkánybendők (Dragonmaw) ellen, és végül segített Alexstraszát kiszabadítani a Sárkánylélek (Dragon Soul) irányítása alól. Az egyszerű testőri feladat egy különösen veszélyes kalanddá alakult, ahol orkokat lőhetett le, és a káosz közepette rájött, hogy Rhonin iránti megvetése fokozatosan barátsággá, majd még többé alakult. Egyikőjük sem volt az az egyszerű ember, mindketten könnyen dühbe gurultak és szinte gőgősek voltak képességeikre. Ha semmi más, ez két egyenlő fél találkozása volt, és ebben a találkozásban megtalálta azt az elfogadást, amelyet saját népe megtagadott tőle. Nem kedvelték egymást, de rájöttek, hogy képesek szeretni egymást.

Ugyanakkor bármilyen tragikus is volt a Második Háború a Szélfutók számára, a Harmadik Háború sokkal, sokkal rosszabb volt, mivel Arthas támadása elpusztította mindazt, ami megmaradt. Vereesa nagypapája arra kényszerült, hogy egyik fiának, Vereesa nagybátyjának az újjáéledt holttestével küzdjön meg, és azt jól tudjuk, hogy mi történt Sylvanas-szal. Vereesa elkerülte végzetét, mivel terhessége okán az oldalvonalra állították, miközben családját kivégezték – két megmaradt bátyja szintén a Falkának (Scourge) köszönhetően halt meg, az egyiket a másik újjáélesztett teste ölte meg, akit viszont Arthasnak a Napkút felé való pusztító masírozása túlélői öltek meg. Hogy a gyászát még tovább nehezítsék, miközben életet adott gyermekeinek, a nemes elfek mágia-függőségének első elvonási tünetei is kínozták őt. A gyásznak ebben a percében könnyű lett volna neki átadnia magát a mágia iránti éhségének és ugyanazt az utat követni, mint unokatestvére, Zendarin tette, és vérelffé válni. Ugyanakkor eme út megtagadásának pillanata, amikor végignézett azon az életen, amelyet saját maga számára teremtett, volt az, ami nemcsak hogy arra vezette, hogy visszautasítsa ezt a lehetőséget, hanem hogy szembeszálljon magával az elképzeléssel. Ez az ellenérzés aztán megvetéssé változott, és Vereesa (akit kigúnyoltak és kicsúfoltak azért, hogy nemes elf mércével mérve túlságosan emberi) volt az, aki visszautasította a vérelfeket, akikké váltak, mint akik visszautasították az elf értékeket. Ők elhullottak, míg ő nem. Ők elvesztették az utat, amit ő nem. Feladták azt, ami nemes elffé tette őket... míg ő soha nem fogja.

Ugyanakkor a népéről való gondolkodásmódját egyik családtagja egy sokkal sötétebb képpé torzította.


Addig égni a tűzben, míg csak az alapok maradnak

Ez vezetett ahhoz a szerephez, amit grim Batolnál Sinestra legyőzésében játszott, miután unokatestvére, Zendarin megpróbálta elrabolni ikergyermekeit. Zendarin úgy látta, hogy Vereesa megfertőzte saját magát azzal, hogy egy embertől szült gyermekeket, mivel osztotta népének véleményét az emberekről, akiket butának, brutálisnak és olyan rövid életű népnek tartott, akik csak ágyútölteléknek jók a trollok ellen. Végül ő is meghalt, és a Szélfutó família még mélyebbre süllyedt. Zendarin vádjai, miszerint Vereesa lealacsonyította magát azzal, hogy összefeküdt egy emberrel, megfeleltek annak, amit Vereesa gondolt Zendarinról, miközben úgy látta, hogy vérelffé válása hasonló leértékelés, lealacsonyítása magának egy olyan függő szintjére, akik kétségbeesetten fordul akár démoni anyagokhoz is. Félt attól, hogy ő maga is hasonló dologgá fog válni, és most már gyűlölte ezt az állapotot, és mindazokat, akik elfogadták azt. Látva, hogy egy korábbi családtagja, egy közeli rokona, akivel jóban volt, olyan szinten magáévá tette Kael’thas tanításait, hogy képes lett volna Vereesa gyermekeit is megölni még több mágikus erőért, teljesen megkeményítette szívét egykori népével szemben. Az ő számára Zendarin cselekedetei csak igazolták azt, hogy a vérelfekben nem lehet megbízni.




Ugyanakkor, bár megvetette és gyűlölte a vérelfeket, mint népcsoportot, azért mégis fenntartott valamilyen kapcsolatot Ezüstholddal és népével. Évekkel később, amikor Fényesszárnyú Halduron (Halduron Brightwing) Ezüsthold jelenlegi Íjász tábornoka Vereesa segítségét kérte a Zandalarikkal együttműködő Amanikkal szemben, az Ezüst Egyezség (Silver Covenant) nemes elf íjászait vezetve ment segíteni. Ketten együtt álltak szemben Lor’themar Theronnal, aki Vereesa helyét kérdőjelezte meg Zul’Amanon kívül, míg Vereesa váalszul odáig ment, hogy gyávának nevezte Lor’themart, egykori felettesét (mivel nővére, Sylvanas jobbkeze volt a Messzijárók között). Hogy miért érez Vereesa így Lor’themar iránt, azt nem tudjuk. Ami ugyanilyen rejtélyes és lényeges, az, hogy miért volt kész egyáltalán válaszolni Halduron hívására, ismerve a vérelfek iránti megvetését.

Amikor a férje a Kirin Tor vezetője lett, Vereesa vele együtt Dalaranba utazott, és egy figyelemre méltó egységet hozott létre a megmaradt és a Szövetséghez hű nemes elfekből, az Ezüst Egyezséget, amivel nyíltan szembeszállt Napfosztó Aethas főmágus (Archmage Aethas Sunreaver) azon törekvésével, hogy Dalaran semleges város legyen, azonban mivel Aethas a Hatok Tanácsának tagja volt, ő kerekedett felül. Ezt Vereesa soha nem felejtette el nekik, és a Nexus Háború alatt is folyamatosan azon munkálkodott, hogy keresztbe tegyen a Napfosztóknak. Miután elvégezte munkáját az Amani trollokkal a Kataklizma során, visszatért Dalaranba a férje oldalára. És Dalaranban hallott Vereesa először a Theramore elleni Horda agresszióról, amikor Büszkerév Jaina Úrnő (Lady Jaina Proudmoore) segítséget kért tőlük. Vereesa Rhoninnal tartott, hogy megvédjék Theramore-t, és Holdtollú Shandris-szal együtt (Shandris Feathermoon) a Ködlepte Mocsárba (Dustwallow Marsh) ment, hogy levadásszák az áruló Énekszövő Thalent (Thalen Songweaver). Ennek eredményeként nem volt jelen, amikor a férje meghalt, miközben másokat mentett meg a manabombától.


Vereesa soha nem felejt

És ez az utolsó veszteség, amelyet egy vérelfek által kifejlesztett és egy ork által eleresztett fegyver okozott, amely elvette tőle az egyetlen személyt, aki segített Vereesának, hogy értelmet találjon ebben az őrült világban. Amikor a családját elpusztították az orkok, a bosszúban találta meg az életcélját. Amikor a Falka megölte a nagyapját, nagybátyját, két fivérét, akkor Rhoninban és gyermekeiben találta meg az akaratot a túlélésre ugyanúgy, mint amikor a népe démon-szívóvá vált, akik azokkal az orkokkal szövetkeztek, akik megölték az édesanyját, az édesapját és gyermek öccsét, akihez nagyon közel állt.

Ő, akit azért fitymáltak, mert túl emberi, most sokkal inkább nemes elf, mint bármelyikük valaha is volt. Ő, a nővérek közül a legfiatalabb maradt csak, és aki elfordult, amikor mások a rontás áldozatává lettek. Amikor a saját unokatestvére, a saját vére jött hozzá, hogy megpróbálja elrabolni és megölni a gyermekeit, akkor meglátta a csupasz igazságot – a vérelfek egy hamis látszat, egy megszentségtelenített csökevény, egy fertőzés, amely úgy tesz, mintha az ő népe lenne. Csak azokban lehet bízni, akik ellenálltak neki. Csak azok a nemes elfek voltak az ő igazi népei, akik továbbra is a Szövetség színeit viselték. És ez a szövetség a megfertőzött, elesett elfek és az orkok között mit hozott erre a világra? Egy olyan szörnyű bombát, amely darabokra szaggatta a világot maga körül, egy olyan pusztító erőt, amely nem hagyott számára semmit, amit megsirasson. És ami még rosszabb, szeretett gyermekei, akik miatt képes volt ellenállni, hogy elfetrengjen a démoni mágiában, most ugyanolyan veszteségben nőnek fel, mint amik őt is megedzették.

Ahogy az orkok lerohanták Quel’thalast és megölték a családját, ahogy a Falka lerombolta az elf kapukat és elpusztította mindazt, ami maradt neki, ahogy Zandarin megpróbálta elpusztítani az egyetlen menedékét, a gyermekeit, akik miatt tiszta és érintetlen maradt. Vereesa férje azok miatt a szörnyek miatt halt meg, akik megöltek mindent és mindenkit, akit szeretett, egy újabb áldozata volt azon orkok hatalomvágyának, akik felgyújtották az Ezüsthold körüli erdőket, amikor még ifjú Messzijáró volt. A Dalaranban és a Villámszigeten (Isle of Thunder) tett cselekedetei távolról sem meglepőek. Ami meglepő, hogy ezek milyen hatékonyak, milyen jól használja ki a dühét és milyen jól tud együttműködni Büszkerév Jainával. Dalarani tisztogatása egyszerre volt sokkolóan brutális és teljesen érthető, és a Kirin Tor Offenzíva keretében végzett munkája egy elismerésre méltó erővé tette.

Büszkerév Jaina egy idealista, akinek meg kellett békélnie azzal a lehetőséggel, hogy ideáit arra méltatlanra pazarolta. De Vereesa tisztán egy megsértett személy, aki bosszút akar, egy erőszakos gyilkos, aki elvesztette a számára fontos dolgokat. Neki nem volt ideálja, amit elveszítsen. Neki a családtagjai összetört holttestei vannak, akik az orkok és a Falka kezeitől haltak meg, és most ork kezek használják azt a fegyvert, amely az ő egykori bajtársai, most rettentő szörnyetegek kezében van. Mit tett a nagyapja, amikor a fia, mint egy csoszogó holttest feléje jött? Újra a földre terítette. És Vereesa semmit sem akar jobban, mint eltemetni ezt a vérelf-fertőzést.




De ne tévesszük össze egy esztelen fanatikussal. Vereesa higgadt, intelligens és még cinikus is ezzel szemben. Gyászától egyáltalán nem tébolyodott meg, csak még inkább határozottá és eltökéltté tette. Bárki, aki úgy gondolná, hogy az Ezüst Egyezség Íjász tábornoka könnyen a heves természete befolyása alá kerülne, megbánja ezt a hibáját.

Szélfutó Vereesa igenis veszélyes, hiszen egy Szélfutó, a türelemnek és az eltökéltségnek azzal a keverékével felszerelve, amely családjának sajátja. Sokat vesztett, és veszteségeiért közvetlenül korábbi népét és annak szövetségeseit tudja hibáztatni. És mivel annyira rá van kényszerülve arra, hogy kibírja a veszteségeket, készen áll arra, hogy erre másokat is rákényszerítsen. A Horda idővel lehet, hogy csúnyán meg fogja bánni azt, hogy egy manabombát dobott Theramore-ra és egykori népe lehet, hogy még inkább megfogja bánni, hogy részt vett ennek az elkészítésében. Mert egy Szélfutó soha nem felejt, és nagyon ritkán bocsát meg. Jaina dühe lehet, hogy idővel csillapodik. Vereesa csak gyűlölni, gyűlölni és gyűlölni fog, és nem fogja hagyni, hogy a gyűlölete eltérítse a pontos, kiszámított cselekedeteit.