Azt hiszem, nincs olyan játékos, aki ne ismerné a három testvért: Magnit, Vaskohó királyát, Muradint, a hőst és Brannt, a felfedezőt.

Történetünk idején Magni király meglehetősen gondban van: lánya, Moira ősellenségétől vár gyermeket, fivére, Muradin úgy tűnik, hogy meghalt Arthas oldalán és öccse, Brann megint eltűnt, ezúttal Északszirten (Northrend).

A Felfedezők Ligája (Explorer's League) Brann után kutatott Grizzly Hegyekben és Viharfokon, mivel egy rejtélyes, Vaskohóba (Ironforge) juttatott üzenet szerint a törp ott várja azokat, akik hajlandók neki segíteni a kutatásaiban. Azonban az általa megjelölt táborhelyet vastörpök (Iron Dwarves) dúlták fel, szintén a törp felfedező után kutatva. Miután kopókkal is átvizsgálták a területet, megtalálták Brann kommunikátorát, amelyen keresztül sikerült felvenni vele a kapcsolatot.

 

 

Brann elmesélte, hogy sikerült Norgannon zárókövének nyomára bukkannia, amely az Ulduarban található titán archívumokat hivatott védeni. Ehhez azonban egy kis segítségre van szüksége, mivel a zárókövet a Titánok két részre osztották, és mindkét részt máshol rejtették el. A zárókő héját a Feltalálók Könyvtárában (Inventor's Library) őrzik, így először annak darabkáit kell megtalálni. Miután a darabkákból és a környéken található adatbankokból sikerült egy lemezt összeállítani, Brann segítői könyvtár belsejében található konzolhoz vitte. A konzoltól megtudta, hogy Norgannon héjának őrzője, Mechaton leellenőrzi a lemez használójának személyazonosság, és eltérés esetén önvédelmi rendszerét veti be. A lemezt csak Mirmiron (a barátainak Mimir), a Titánok által megbízott őr használhatná. Miután az őr rájött, hogy Brann segítője nem azonos Mimirrel, megtámadta az ifjú törpöt, aki így kénytelen volt legyőzni Mechatont. A legyőzésével viszont birtokukba került Norgannon héja.

 

Brann nagyon megörült a hírnek, hogy a zárókő első fele náluk van, a második felét, valamint azt, hogy hogyan fognak összeilleszkedni a részek, jelenleg is kutatja. A Felfedezők Ligájának azt a feladatot adta ki, hogy a hozzájuk került héj magját keressék meg a fagytörpök (frost dwarves) segítségével. A fagytörpök vezetője, Viharszívű Yorg király hajlandónak mutatkozott segíteni, miután próbáknak vetette alá a Fellfedezők Ligájának képviselőjét. Ezért elküldte őt Fjorlinhoz Jégzúgó Veloggal (Velog Icebellow) együtt. Az úton Velog elmesélte, hogy hogyan találkoztak királyukkal a fagyszülöttek.

 

„Évekkel korábban az apám és sok más fagyszülött egy, a Dragonblighton keresztül menő vándorútról tértek vissza. Hatalmas hóviharba keveredtek… sokkal rosszabba, mint amit valaha is láttak. A hómezőt keresztülszelte egy vérnyomvonal, amit kereszteztek. Követve a nyomot eljutottak egy vándorló törphöz, aki egy általuk nem ismert dialógusban beszélt, és nem is a mi fajtánk volt, hanem egy hegyi törp – olyan, amilyet a mi fajtánk még soha nem látott. A törp elveszettnek tűnt, nem emlékezett arra, hogy honnan származik, még a nevét sem tudta. Mivel nem vagyunk olyanok, hogy egy törp-testvérünket hagyjuk meghalni a hóban, ezért az apám csapata magukkal vitte Fagyotterődig (Frosthold). Nem sokkal ezután a semmiből egy robbanás hallatszott, és egy jormungar, akkora, mint maga Veranus, tört rá a csapatra... a csapat egyik tagját már azelőtt lenyelte, hogy bármit tehettek volna. Apám azt gondolta, hogy mindannyiuknak vége... de mögöttük egy dühödt üvöltés dübörgött át a havon, és amikor megfordult, láthatta, ahogy a hegyi törp egyre nagyobb lesz, a bőre egy kőszerü réteget vesz fel, és a két keze fénytől villog. A törp a dörgő villámhoz hasonló hangot hallatott és előkapott egy fényes fémkalapácsot, amiből villámok csaptak ki, egyenesen a jormungar torkának. A jormungar azonnal összeesett, a feje már alig kapcsolódott rángatózó testéhez. Apám a törphöz fordult félő tisztelettel, és a kezét imára emelte... Az idegennek nem volt neve, ezért apám „Yorgnak” keresztelte, olyan névre, amely a legendák bajnokait illeti. Évekkel később úgy áll előttünk, mint Viharszívű Yorg, a Fagyszülöttek Királya. Viharszívű király jól kitanított minket... még félelmetesebb harcosokká, mint amilyenek a Fagyóriások (Frost Giants) elleni háború során voltunk. A legfélelmetesebb próbánk során egy nálunknál sokkal nagyobb lénnyel – óriás, sárkány, jormungar – kell megküzdenünk, hogy a méret soha ne legyen gyengeségünk. Ez a teszt áll most előtted is.”

 

 

A bátor törpnek ez alkalommal egy Vas Vigyázót kellett megölnie, amely próbán egy korábbi harcos ütött-kopott Viharpörölyének segítségével jutott túl. Viharszívű Yorg cserébe elmondta a harcosnak, hogy egy Dermesztőmarkú Drom (Drom Frostgrip) nevű törp él északon az egyik barlangban, aki még mindig a régi Titán hagyományokhoz és sokszor beszél a Titánok másik őrzőjével, Creteusszal. Miután felkereste Dromot, megtudta, hogy Norgannon Magja után ő maga is sokat kutatott, de úgy tűnik, hogy az ereklyét még mindig védik, méghozzá okkal, hiszen újabban egyre több vastűrp tünik fel a környéken, akik valószínűleg szintén a mag után kutatnak. Ezért azt tanácsolta, hogy keressék fel magát Creteust.

 

Mindeközben Télivég Erődben (Wintergarde Keep) Zelig, a látnok egy elesett hős hangját hallotta Északszirten. Próbálta kideríteni, hogy ki lehet ez a rejtélyes figura, hiszen lehet, hogy segíthet Arthas legyőzésében. Tudta, hogy az Elfeledett Part romjai között bizonyos atrocitások történtek a múltban, amelyekre szintén fényt kell deríteni. A parton az elesettek lelkei kísértettek. Egy gyógyfőzet segítségével sikerült belépni az elfeledettek világába, és megérteni, hogy mit mondanak az itt kísértők, akik egykor a Szövetség katonái voltak. Az árnyak arról beszéltek, hogy Arthas hercegre várnak, hogy végre hazaindulhassanak otthonaikba, azonban a hajóikat szörnyetegek gyújtották fel. Arthas azonban nem volt egyedül, vele ment Bronzszakáll Muradin is.

 

A Szövetség tagjai elhatározták, hogy megmutatják az elfeledett árnyaknak, hogy mi történt velük, és így talán végre megnyugodhatnak. Kiderült, hogy a csapatot Uther kívánságára Terenas király visszahívta. Arthas azonban feldühödött apja kívánságán, és megparancsolta, hogy gyújtsák fel a hajókat, mielőtt a katonák elérhetnék a partot. A szörnyű parancs teljesítését Muradin nem tudta megállítani, és mivel Arthas megváltoztatta a katonák emlékezetét, az árnyak ezért nem emlékeztek arra, hogy milyen árulás áldozatai lettek. Most, hogy az igazságra fény derült, békében nyugodhatnak tovább.

 

Zelig a történetet tovább mesélte: miután Arthas elárulta társait, Muradinnal együtt Frostmourne felé indult. Azonban a barlangban történt valami, valami, amire eddig nem derült fény. Zelig a varázsgömbje segítségével próbálta kideríteni az igazságot:

 

A Frostmourne Barlangjában Arthas és Muradin képe tűnt fel, akik a barlangban lévő oltárok felé tartottak. Az egyik ilyen oltárban állt a Frostmourne.

- Íme, Muradin, a megváltónk, Frostmourne – mondta Arthas.

Muradin egy lépéssel közelebb ment az oltárhoz és letérdelt, hogy elolvassa a feliratot.

- Pajtás, állj meg, van egy felirat az emelvényes. Egy figyelmeztetés. Így szól: „Aki ezt a kardot magához veszi, végtelen erővel ruházza fel magát. De ahogy a kard hasítja a húst, úgy hasítja ez az erő a lelket”. Ó, tudhattam volna! – kiáltott fel a törp, és hátrálni kezdett. – A kard átkozott! Menjünk innen jó messzire!

- Örömmel viselek bármilyen átkot, ha ezzel szülőföldemet megmenthetem – szólt hirtelen Arthas.


 

- Hagyjad, Arthas. Felejtsd el ezt a dolgot, és vezesd haza az embereidet.

Arthas az oltárhoz lépett és Muradin felé fordult.

- A fenébe az emberekkel! Semmi sem állíthat meg abban, hogy bevégezzem a bosszúmat, öreg barátom. Még te sem. – Ezzel egy varázslat szövegét kezdte mondani. – És most, szólítom ennek a helynek a szellemeit. Megadok bármit, vagy megfizetek bármilyen árat, ha segítetek nekem megmenteni a népemet!

Ezzel a jég kettéhasadt, leterítve Muradint, aki a fegyvereivel együtt a földre zuhant. Arthas a karddal a kezében a kijárat felé rohant, hátra sem nézve a törpre. Így nem láthatta, hogy Muradin lassan magához tért és a fejét fogta.

- Jaj, a fejem… Hol vagyok? És ki… ki vagyok?

 

Zelig azonnal üzenetet küldött Vaskohóba Magni királynak: lehetséges, hogy Muradin életben van Északszirten!

Ezalatt a Titánok őre, Creteus arra kérte a Felfedezők Ligájának csapatát, hogy keressék fel a többi Titán őrt, mivel aggasztja a társáról, Thorimról terjengő hírek. Creteus joggal aggódott: nincs a helyén a Találmányok Templomának őre, Mimir, se a Tél Templomának őre, Hodir, se az Élet Templomának őre, Freya, és a Rend Templomának őre, Tyr sem. Ugyanakkor egy jó hírrel is szolgálhatott: amíg a többi templomot felkeresték, találkozott Bronzszakáll Brannal, aki megnyugtatta őt, hogy nemes cél érdekében próbálják a zárókövet egyesíteni. Ezért Creteus elárulta, hogy Norgannon Magját a Jeges Sírban (Frigid Tomb) rejtették el. Azonban egy fagyszülött fegyvermester rossz hírekkel szolgált: a vastörpök megjelentek, és próbálják meghiúsítani Brann és Creteus célját.

 

Creteus szerint valaki használta az Akaratok Kohóját (Forge of Wills), hogy a vastörpök seregét így felállítsa, vagyis Ulduar nincsen többé biztonságban. Ahhoz, hogy a zárókő két darabját egyesíteni lehessen, szükség van még Norgannon Kötésére is, amely a Teremtők Motorjában (Engine of the Makers) található. A Motorban a csapat ott találta Brannt is, aki megszerezte a zárókő másik felét, és most izgatottan várta az egyesítést. A zárókővel együtt Fagyotterődbe menekültek a közben őket meglepő vastörpök támadása elől. A támadás során sajnálatos módon a Titánok őre, Creteus is elesett. Szerencsére Viharszívű Yorg Király serege a csapat segítségére sietett, így végül megmenekültek a vastörpöktől.

 

Ahogy megérkeztek az Erődbe, Brann megköszönte társának a segítséget:

- Nem tudom elégszer megköszönni a segítségedet abban, hogy összeállíthattuk a zárókövet. Nagyszerű dolgokra fog fény derülni, ezt garantálhatom. De ezek a vastörpök mindenütt! Onnan föntről egészen idáig követtek minket. Meglepően kitartóak voltak. Örülök, hogy Viharszívű Király seregei megérkeztek. Remélem, hamarosan a királlyal is találkozni fogok.

Brann Creteus holttestéhez lépett:

- Szegény Creteus. Kiváló őrző volt. Örülök, hogy láthatta, hogy a feladatot teljesítettük. Azt hiszem, hogy igazán bántotta volna, ha nem így történik. Most Fagyotterődben vagyunk. Nagyra értékelném, ha bemutatnál a királynak. Azt hiszem, mindketten sokkal tartozunk neki.

Ekkor Yorg király színe elé léptek. Brann egy pillanatra megkövülten dermedt a királyra, mintha kísértetett látott volna.

- Minden istenre… ez nem lehet… Muradin?!

A király megütközve nézett vissza.

- Hozzám beszélsz? Mit jelentsen ez?

- Ugyan már, nem tévedek… tuti, hogy te vagy az. Hát meg sem ismered a kisöcsédet?

A király pár lépést tett tétován előre:

- Brann?

Brann boldogan kiáltott fel:

- Ezt el sem hiszem! Hiszen halott voltál! Minden szemtanú azt mondta… mi történt Muradin? Hogy kerültél ide?

- Én… én nemtom, Brann. Már elég régóta itt vagyok… hogy előtte mi volt, arról csak pillanatképeim és rémálmaim vannak. – Majd megölelte testvérét. – Jó újra látni, öcsi. Nem is tudom elmondani.

- Valóban! Magni annyira boldog lesz, hogy újra láthat. Régóta csak rossz híreket hoznak neki, de mostantól minden más lesz! Ő is itt van Északszirten, téged keres. Egy Télivédből (Wintergarde) érkezett látó azt mondta, hogy mégse haltál meg, és ezért csapot-papot otthagyott Vaskohóban, hogy megtaláljon téged.

Ekkor a távolban egy öblös, dörmögő hangot hallottak:

- Nézd, Lagnus, tudom, hogy egy értelmes ember vagy, de lassan az én türelmem is elfogy. Tudom, hogy itt van Muradin, megmutatnád nekem, vagy nem ?!

- Emlegetett szamár… - jegyezte meg Brann.

A két testvér az út felé fodult, ahonnan hamarosan Magni király alakja tűnt fel. A törp nem hitt a szemének, hogy egyszerre mindkét testvérére rábukkant.

- Testvérem! Hát itt vagy! Alig hiszek a szememnek… életben vagy!

Magni Muradinhoz szaladt, és átölelte.

- Magni! Bocsáss meg, de csak lassan térnek vissza az emlékeim.

- Jó újra látni téged, Muradin – mondta a király. – És mit hallok, hogy a saját jogodon belőled is király lett? A Bronzszakállok mindig is nagyságra rendeltettek.

- A fagyszülöttek nagyon jók voltak hozzám. Erős emberek.

- Hát azt vettem észre! De te magad sem vesztettél semmit az izomzatodból. De emlékszel arra, hogy mi történt veled? A távollétedben a dolgok rosszra fordultak.

- Nem túl sok mindenre emlékszem, Magni. Rémálmaim vannak egy emberrel… magas… világos haja van… és halálfekete páncélzata. A neve itt van a nyelvem hegyén… Arthas.

Magni bólintott.

- Ő már nem az emlékeid fia, Muradin. Valami egészen más lett belőle.

- Igen, ezt tudom. Láttam, ahogy megváltozik… láttam, hogy felad mindent, ami jó, és nem segítettem neki… észre sem vettem, csak amikor már túl késő volt.

- Ez már a múlt, Muradin – szólt közbe Brann. – A megbánás nem változtat semmin.

- Nem, valóban nem fog – felelte bátyja. – De még jóra fordíthatom. Muszáj. A fiú után megyek. Felelnie kell mindazért, amit tett.

- Biztos vagy benne, Muradin? – kérdezte Magni aggódva. – Éppen csak visszakaptalak azután, hogy évekig azt hittem, hogy halott vagy. Nem akarlak újra elveszteni.


 

- Biztos vagyok, Magni. Ne aggódj, nem lesz semmi bajom.

- Akkor legyen úgy. Vissza kell térnem a népemhez, testvéreim. Épségben gyertek vissza hozzám.

- Úgy van, vigyázz magadra, Muradin – mondta Brann. – Csatlakoznék hozzád, de éppen a leglenyűgözőbb felfedezés előtt állok, amit látott a világ. Ezt nem hagyhatom itt.

Muradin felnevetett: - Menj csak, Brann. Ha legközelebb találkozunk, meséld el a nagyszerű történetedet. És most ég áldjon titeket, fivéreim.

Ezzel Muradin meghajolt feléjük, és eltávozott.

- Ég áldjon, fivérem – suttogta Magni. Majd a király és öccse szintén megfordult és eltávozott az erődből. Az ifjú törp kalandor, aki mindeme kalandok részese volt, még látta, ahogy Muradin, vagyis Viharszívű Yorg egy keveset beszélt Veloggal, majd a Viharpörölyét Fjorlinnak adta, és ő maga az egyik sas hátán elrepült a messzeségben.

Velog a törphöz fordult:

- Viharszívű Király a legmélyebb háláját küldi neked fivéreivel együtt. A saját küldetését kell befejeznie. Talán Arthas küszöbénél újra találkozunk vele.

 

A következő kalandban Brannal tartunk, és az ő nagyszerű felfedezését ismerjük meg.