Tegnap futottunk bele játék közben ebbe a történetbe. Szerintem vicces, párom szerint inkább fárasztó. Döntsétek el ti! A sok dráma mellett talán ez is elfér

Sivárföldén (Badlands) is áthaladt Halálszárny (Deathwing). Az itt állomásozó Hordások felépítették Új Kargathot. Hősünk is éppen itt járt körülnézni, hogy mindenki megvan-e, amikor megszólíttatott egy ifjú vérelf hölgy által. A hölgy előadta, hogy bár tudja, hogy itt Sivárföldén sok furcsa szerzet megfordul, azért ő most mégiscsak aggódik. Itt Új Kargathban találkozott egymással három úriember, akiknek sajnos nem tudja nevét... talán az egyiküket, egy törpöt, Theldurinnak hívtak. Ez a három úriember felszerelkeztek jó pár napra való sörrel, és dél felé indultak a Világtörő Sebhelye (Scar of the Worldbreaker) felé, azóta senki nem hallott róluk semmit.

Hősünk megörült a lehetőségnek, hogy végre van kin segítenie, így azon nyomban nekivágott a Sebhelynek, hogy a három bajbajutottat (mert hát Azerothon mindig mindenki bajban van) megmentse. A Sebhelyhez érve hangos danolászást és kiáltozást hallott. A három úriembernek igencsak jókedve volt. Közölték hősünkkel, hogy természetesen semmi bajuk nincs, egy kicsit beittak, és most a régi időkről mesélnek egymásnak történetet.
De hogy ki is volt ez a három úriember? Új Kargathban a vérelf hölgy csak a Theldurinnak nevezett törpre emlékezett. Ő volt az, aki korábban tagja volt az Alkony Pörölyének (Twilight's Hammer), azonban egyszer elvesztette az eszét, és semmibe vette az utasításaikat. Azonban mikor megszökött, ellopta tőlük Myzrael Tekercsét, amely miatt nagy hajtóvadászat indult ellene, ezért bujkál a törp Sivárföldén.

Mellette volt az ork Martek, a Száműzött, akitől soha nem lehetett megtudni, hogy miért száműzték, csak annyit tudni róla, hogy a Vörösgerinc-hegységben (Redridge Mountains) lévő Feketeszikla (Blackrock) ork klán vezetőjének, Gath'llzoggnak ő készítette a fejszéjét, mivel kovács. Hősünknek feltűnt, hogy korábbi tábora és társai szemmel láthatóan nincsenek a közelben.

Ezenkívül ott volt még a gnóm technomágus, az állandó szarkasztikus megjegyzéseiről híres Lucien Lökővilláskulcs (Lucien Tosselwrench). Korábbi állandó társa, az Arkanológia, Alkímia és Mérnöki Tudományok Felvilágosult Gyülekezete (Enlighted Assembly of Arcanology, Alchemy and Engineering Sciences) egyetemének megálmodója, Lotwil Veriatust azonban szintén nem látta hősünk, és úgy tűnik, hogy Lucien se tudja, hogy merre van.
A három emelkedett hangulatban lévő úriember meghívta hősünket, hogy hallgassa meg történetüket arról a napról, amikor eljött Halálszárny.




A Nap, amelyen Halálszárny eljött

Először Theldurin kezdett bele a történetbe.

Halálszárny egy kis fennforgást csinált, amikor áthaladt ezeken a területeken. Ha nem lettem volna itt, talán még ma is itt van, rengeteg gondot okozva Sivárfölde jónépének. Hogy nem hiszel nekem? Rendben, akkor elmesélem az egész történetet.
Jól emlékszem rá. Egy derült, napsütéses nap volt. A saját dolgaimmal voltam elfoglalva, amikor hirtelen feltűnt Halálszárny!
Azt mondtam magamnak: - Én bizony behúzok ennek a sárkánynak az arcába egy nagyot.
És így kiáltottam: - Én bizony behúzok ennek a sárkánynak az arcába egy nagyot!
Sajnos, a Kataklizma kiszabadított egy csomó mérges elementált is.
Így kiáltottam: - Ti átokverte Kőelementálok!Tinektek is behúzok egyet!
És így verekedtem át magam a Sebhelyen, hogy folyamatosan behúztam egyet a kőelementáloknak.
Miután az utolsó kőomlást is eltakarítottam magam előtt, ott állt előttem Halálszárny emberi alakjában, egy lánggyűrű kellős közepén. Összeszedtem minden erőmet, és behúztam neki egyet!
Jó kis sztori, mi? Most már tudod, hogy azóta miért nem tért ide vissza Halálszárny.

Hősünk nem tudta, hogy mit feleljen erre, hiszen ennél nagyobb képtelenséget, még életében nem hallott. Még mielőtt azonban bármit is reagálhatott volna, Lucien magából kikelve kiáltozott, hogy egy szó sem igaz abból, amit Theldurin elmesélt. (Hát, erre magamtól is rájöttem – gondolta hősünk). A valódi történetet majd inkább ő elmeséli.


A Nap, amelyen Halálszárny eljött – az Igazi Történet

Így hát Lucien is belekezdett a maga mondókájába:

Nemcsak, hogy nem volt igaz Theldurin története, de még unalmas, fantáziátlan és lassú is volt.
Először is, a nap egyáltalán nem sütött. Felhős volt, amikor Halálszárny megjelent.
A gyáva sárkány valószínűleg megláthatott engem, mert visszafordult, és elbújt a felhők közé!
- Megtalállak azokban a felhőkben is, te féreg! - kiáltottam. - És aztán egészen Kalimdorig hajítalak.
Szerencsére épp fel voltam szerelkezve az én világ-zsugorító berendezésemmel. Így egészen addig zsugorítottam a világot, amíg el nem kereshettem keresni Halálszárnyat a felhők között.
Minden felhőt átnéztem, de nem találtam meg Halálszárnyat.
Aztán rájöttem: a Napban bújt el. Felnéztem, és ott volt.
A nap csúnyán megégetett, de ott volt a kezeim között a nyálkás feje. Összeszedtem minden erőmet, nyugat felé fordultam, és elhajítottam őt Kalimdorra.



Ezt már Theldurin sem állhatta meg szó és röhögés nélkül:
- Wow, Lucien. Azt hiszem, abba kellene hagynod az ivászatot AZONNAL.
Ezzel azonban nem volt vége hősünk megpróbáltatásainak. Az eddig csendben lévő Martek is kijelentette, hogy most az ő történetét kell az ifjú hősnek elmesélni, hiszen csak ő mondja el, hogy mi is történt valójában.


A Nap, amikor Halálszárny eljött – Ami Igazából Történt

Ennek a kettőnek fogalma sincs arról, hogy hogyan meséljen el egy történetet. Theldurin története túl rövid volt, Lucien története kicsit túl magas, ha érted, mire célzok.
És, egyik történetben sem voltak dögös babák.
Azon a napon, amikor Halálszárny eljött, vércseppek hullottak az égből. Azt hiszem, akkor épp az új  motoromat mutattam meg néhány dögös macának: egy orkcsajnak, egy édes kis éjelf-lánynak, egy emberlánynak, valamint... egy vérelf srácnak.
Természetesen a … szedtem fel. (itt mindenki képzelje oda a neki tetszőt )
Lerobogtunk a sziklákról, óvatosan kikerülve a zuhanó köveket. Amikor elértük a kanyon szélét, eszembe jutott, hogy a motorom tud repülni. Hát ezt jobb lett volna korábban is tudni.
Így felrepültem a kanyontól északra található kőoszlop tetejére. Repülés közben gyengéd pillanatokat éltem át a babámmal.



A kőoszlop tetején ott volt Halálszárny emberi alakjában. A végső összecsapás ideje elérkezett!
Hirtelen azonban Theldurin tűnt fel és behúzott egyet Halálszárnynak!

- MICSODA? - kiáltott fel Martek. - Hagyd abba Theldurin! Ez az én történetem!
Martek mélyet sóhajtott: - Rendben. Nem kell meghallgatnotok, hogy hogyan győztem le Halálszárnyat egy késpárbajban. A ti bajotok.

Hősünk teljesen össze volt zavarodva a történetek hallatán, és bosszankodott, hogy tudhatta, hogy pár sörrel a hóna alatt elinduló fickóknak soha nem lesz semmi bajuk, csak azoknak, akik a keresésükre indulnak és szerencsétlen módon még meg is találják őket! A három úriember azonban megköszönte hősünknek, hogy meghallgatta történeteiket, egymást már úgyis unták egy kicsit. Hősünk így meglehetősen bosszúsan tovaindult. Távoztában még hallotta Theldurint:
- Sajnálom, hogy félbeszakítottalak, Martek. De be kell vallanod... ötvenszer jobb lett így a történeted. A következő kört én állom!

Remélem tetszett Véleményeket és ötleteket továbbra is várok