Kicsoda?

Általában ez a reakció, ha valaki megemlíti Lor’themart. Habár a The Bruning Crusade 2006-os megjelenése óta a vérelfek (blood elves) vezetője, alig hallunk róla valamit és csak kevesen ismerik történetét. Valójában maguk a sin’doreiek sem csináltak túl sok mindent a Napkút újjászületése óta. Egyáltalán nem tűnnek a Horda erős szövetségesének. Ha ezt nézzük, nem csodálkozhatunk azon, hogy Garrosh miért néz úgy a vérelfekre.

De maga a tény, hogy nagyon kevesen tudnak bármit Lor’themar tetteiről, hogy kevesen hallottak bármilyen Quel’Thalasból származó történetet, nagyon finom jelzése annak, hogy valami sokkal súlyosabb dolog zajlik ott az erdőkben. A vérelfek társadalmának a legbénítóbb csapással kellett szembenézniük, a Napkút lerombolásával, és a döntés, hogy a pusztítás után merre induljanak tovább, a mai napig nyomasztja a Kormányzó urat.

Nem könnyű vezetőnek lenni. Még nehezebb vezetőnek lenni a sorozatos csapásokkal szemben és úgy irányítani, hogy továbbra is megmaradjon a belső tartásod.

Quel’Thalas védelmezője

Lor’themar egyáltalán nem királyságok vezéreként született. A gyökerei Ezüsthold Íjászaihoz (Rangers of Silvermoon) kötik, ahol másodparancsnok volt Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) mellett. Lor’themar részt vett a Második Háborúban, amikor a Régi Horda seregei azzal fenyegettek, hogy elérik Quel’Thalas erdőit is, és láthatta az eredeti Lordaeroni Szövetséget (Alliance of Lordaeron), amelyben az elfek – abban az időben még nemes elfek (high elves) – is részt vettek. Látta, hogy mi lett az eredménye ennek a konfliktusnak és látta, hogy a Lordaeroni Szövetség milyen keveset tett azért, hogy megvédje a nemes elfek területét. És miután mindez megtörtént, láthatta, hogy hogyan vonult ki Quel’Thalas a Szövetségből.

De egyszerű szemlélőből tevékeny részesévé vált a Harmadik Háború során. Ebben az időben Lor’themar lett a Messzejárók (Farstriders) egyik parancsnoka, akit a Napkút védelmével bíztak meg, ami azzá tettek a nemes elfeket, akik. Ebben az időben történt, hogy Lor’themar összebarátkozott Dar’Khan Drathirral, aki valószínűleg a legrosszabb volt, akivel összebarátkozhatott. Dar’Khan Ezüsthold Tanácsának volt a tagja, de mérges és keserű volt, mivel meg volt róla győződve, hogy sokkal több elismerést érdemelne annál, mint amennyit kap, amilyen nagyszerűnek hitte magát.

És emiatt a barátság és Lor’themar megbízó természete miatt, Dar’Khan megismerte a Napkút védelmének titkait. És mivel ismerte a védelmet, Dar’Khan gondolt egyet és ezeket a titkokat eladta annak, aki mindazt az elismerést és megbecsülést ígérte neki, amit a Tanács hosszú évek óta megtagadott tőle – Arthasnak.

Ebben az időben Arthas már nem Lordaeron hercege volt. Behódolt a Lidérckirálynak (Lich King) és a Fagyott Trón (Frozen Throne) bábjává változott. Emiatt Arthasnak szüksége volt a Napkút erejére, hogy feltámaszthassa Kel’Thuzadot – és Dar’Khan volt a kulcs mindehhez.

A többi már történelem. A Falka (Scourge) utat tört magának Quel’Thalas megbűvölt pengéi között, megölve mindazt, ami útjába állott. Megölték Szélfutó Sylvanast, megölték Anasterian királyt, megölték Ezüsthold Gyűlését (Convocation of Silvermoon) és kiirtották az elfek nagy részét. Arthas felhasználta a Napkutat arra, hogy felélessze Kel’Thuzadot és a Napkút teljesen elpusztult. Testvéreik véréből a megmaradt nemes elfek új nevet vettek fel Anasterian fiának, Kael’thasnak a parancsára: a vérelfet. Sin’dorei.

És Lor’themar Theron katonai parancsnokból átmenetileg Quel’Thalas és megmaradt népének vezetője lett.

A kelletlen vezető

A Napkút elpusztulása azonnal gondokat okozott a sin’doreiek számára. A Napkút energiájától való függőségük olyan mértékű volt, hogy teljes megvonása a mágia elvonásának tüneteit eredményezte. Ezt felismerve Napjáró Kael’thas (Kael’thas Sunstrider) tudta, hogy megoldást kell találnia a Falka keze által megtizedelődött népe számára, különben hamarosan teljesen kihalnak. És így Kael’thas a Külső Földekre (Outland) utazott és magával vitte a legerősebb elfeket.

Helyére Lor’themar Theront nevezte ki, aki elismerten nagyszerű katonai vezető volt. De Lor’themar keveset törődött a politikával élete során. Tudta, hogy hogyan vezesse a katonákat, akik engedelmeskednek neki; de nem tudta, hogy hogyan vezessen egy egész nemzetet. Lor’themarnak, a Messzejárók vezetőjének ölébe egy küszködő nemzet maradéka hullott, és Kael’thas elvárta tőle, hogy tudja, hogy hogyan kezelje ezt a helyzetet.

És ennek köszönhetően Lor’themarnak még keményebb döntésekkel kellett szembenéznie. Amikor Kael’thas Rommath Főbírót (Grand Magister Rommath) más magiszterekkel együtt a Külső Földekről Ezüstholdba küldte, Lor’themar talán bízott abban, hogy ez rövid kormányzóságának végét jelenti. De Rommathnak utasításai voltak Kael’thastól Lor’themar számára. Lor’themarnak továbbra is beosztásában kellett maradnia, megvédenie Quel’Thalast és felkészítenie a sin’doreiek a végső útra Kael’thashoz a Külső Földekre. Mindezalatt Rommath egy új módszert mutatott a sin’doreieket megviselő elvonási tünetek enyhítésére.

Rommath módszere egyszerű volt. Arcane mágiát kell begyűjteni a világban keringő lényektől, köztük azoktól is, akiket a Napkút elpusztulása megőrjített. A legtöbb sin’dorei számára ez üdvözítő megkönnyebbülést jelentett a szakadatlan kín és fájdalom ellen. Mások azonban nem tudtak teljesen megbékélni ezzel a módszerrel. Íjászok voltak, Lor’themar korábbi bajtársai.

Lor’themar számára ez volt a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznia, hogy hátat kellett fordítania korábbi szövetségeseinek és száműznie kellett őket Quel’Thalasból. Lor’themar indítéka érthető volt – végülis egy ennyire megosztott nemzetet képtelen lett volna vezetni. Ugyanakkor a száműzöttek a barátai és csapattársai voltak, akiket most sorsukra hagyott Azeroth vadonjaiban. Ezt a döntést elmondhatatlan árulásnak tartották azok, akik Lor’themar barátainak hitték magukat és nem egykönnyen fogják neki ezt a tettét megbocsátani.

A bűntudat terhe

Meg lehet kérdezni, hogyha Lor’themar ennyire ellene volt annak, hogy ő legyen a vezető – ha ennyire boldogtalan volt emiatt -, akkor miért nem lépett le egyszerűen? A válasz Damoklész kardjaként csüngött Lor’themar feje fölött nap mint nap.

A bűntudat. Lor’themar hibája volt, hogy a Falka áthatolhatott Quel’Thalas védelmén. Az ő hibája volt, hogy Dar’Khan ismerte a védelem titkait. Az ő hibája volt, hogy nem látta, hogy milyen is Dar’Khan valójában. Lor’themar miatt Sylvanast kegyetlenül megölték. Lor’themar miatt Anasterian király nem volt más, csupán emlék a sin’doreiek szíváben. Lor’themar miatt a Napkút bevégeztetett. Lor’themar miatt a sin’doreiek elvonási tünetei lettek, amelyektől néha lélegezni is alig tudtak. Lor’themar miatt kellett Kael’thasnak a Küldő Földekre mennie, hogy gyógyírt találjon.

És ez hihetetlenül nehéz teher bárki számára. Lor’themar ezt viseli minden nap, minden percben, élete minden lélegzetében. Mindezen bűntudat és kesergés ellenére Lor’themar csak előre tekint. Tudja, hogy súlyos felelősséggel tartozik népének és tudja, hogyha elmerülne a bűntudatba, abból semmi jó nem származna. Mindezek ellenére Lor’themar felemeli láncait és arcát a világ felé fordítva azt mondja: - Túl fogunk lépni rajta, túl fogjuk élni mindezt és fennmaradunk.

Így tudja csak kezelni a szembejövő nehézségeket.

Új szövetségesek

Kael’thas és serege egyetlen dolgot tett brutálisan, teljesen tisztává, amikor a Napkút elpusztult és a Falka letarolta Lordaeron földjeit: a Szövetség semmilyen segítséget sem jelent. Tény, hogy a Kirin Tor sem volt segítőkész. Kael’thas és csapata, akik magára hagyták a küszködő Quel’Thalast, hogy a Lordaeroni Szövetségnek segítsenek, rossz bánásmóddal találták szembe magukat, és végül bebörtönözték őket a Dalaran alatti börtönökbe, ahol a biztosnak tűnő kivégzésükre vártak.

Mérhetetlenül tiszta lett a sin’doreiek számára, hogy bármilyen segítséget is nyújtottak egymásnak korábban a Szövetséggel az elmúlt években, a Szövetség polgárai nem jelentenek további segítséget. Ez még világosabbá vált, amikor a Szövetség egy követet küldött a korábbi kapcsolat felújítására, azonban kiderült, hogy a követ nem más, mint egy kém. Ugyanakkor egy másik szokatlan szövetséges tűnt fel és ajánlotta fel segítségét Ezüsthold számára, akiket egy kellemetlen emlékeket ébresztő arc vezetett.

Hogy Szélfutó Sylvanas pontosan miért akart a sin’doreiek szövetségese lenni, az egy jó kérdés, ami még megválaszolásra vár. Talán felelősnek érezte magát, hogy segítsen azoknak, akiket halála előtt ismert? Vagy hideg, élőholt szíve még mindig megmagyarázhatatlanul kötődött azokhoz az erdőkhöz, amelyeket oly körültekintően óvott életében? Vagy csak még több nyílra volt szüksége tegezében, még több seregre, akiket végső célja, az Arthason való bosszúállásra felhasználhatott? Pontosan még mindig nem tudjuk.

De amikor Lor’themar szembekerült egykori parancsnoka szellemével, beleegyezett abba, hogy szövetkezzen Sylvanas-szal és hagyta, hogy a Sötét Úrnő népe felajánlja segítségét. Lor’themar szemében ez egy logikus döntés volt. A Szellemföldeken (Ghostlands) nyüzsögtek a Falka tagjai, akik könnyen túlszárnyalták a sin’doreiek által kiállított szánalmas sereget. Segítség nélkül a vérelfek mind elhulltak volna. A népe védelme érdekében muszáj volt szövetkezni valakivel. Ez volt a szükséges lépés ahhoz, hogy bebiztosítsa a sin’doreiek jövőjét.

Árulás

De mindezek közben még mindig úgy gondolta egy kis része Lor’themarnak, hogy Kael’thas vissza fog térni. Hogy kormányzóságának ideje korlátozott, és hogy amíg tartja magát és nem hagyja, hogy a sin’doreiek elbukjanak, Kael’thas végül vissza fog térni egy megoldással népe bánatára és vissza fogja venni a vezetést.

Így a hír, hogy Kael’thas a Lángoló Légióval (Burning Legion) szövetkezett, szörnyű sokként érte. És amikor Kael’thas visszatért, valóban nem népe érdekeit tartotta szem előtt.

A korábban népének ajándékozott naarut fogta és Quel’Danas szigetére csempészte. Elkapta a megmaradt Napkút avatartját, Anveenát is, és őt is oda vitte. És Napjáró Kael’thasnak egyáltalán nem az őt oly kétségbeesetten visszaváró népének érdeke vezette, hanem az, hogy biztosítsa Kil’jaeden megérkezését Azerothra.

Lor’themar már így is egy küszködő, végsőkig elkeseredett nemzetett vezetett, akik egy vékony reménysugárba kapaszkodtak – Anasterian király fiának, Kael’thasnak a visszatérésébe. Ezeknek az elfeknek a szíve még jobban összetört, amikor rájöttek, hogy hercegük teljesen megőrült, a Lángió Légióval szövetkezett és magára hagyta népét. Akik a Külső Földekre mentek és hűségesen követték Kael’tthast, korábbi testvéreik ellen és azok ellen fordultak, akik meg akarták állítani Kael’thast.

Szerencsére Kael’thast elérte a végzete és a Napkút helyreállt – de milyen áron? A sin’doreiek éppen megkezdték az újjáépítést, amikor Kael’thas visszatért és a polgárháború az itt maradottak és a Kael’thashoz hűek között még nagyobb káoszt okozott és további értelmetlen életet követelt a megfogyatkozott sin’doreiektől. És miután a vihar elült, Lor’themar azzal a tudattal állt ott, hogy már nem térhet le az általa követett útról. Kael’thas nem fog visszatérni, és Lor’themarnak kell továbbra is vezetnie népét, akár tetszik neki, akár nem.

A Sylvanas-szal és Hordával való szövetség azt jelentette, hogy csak egy lélegzetvételnyi időt kaptak Kael’thas legyőzése után, és a sin’doreieknek máris csapatokat kellett küldeniük Északszirtre (Northrend). És ezzel a ténnyel nem tudott Lor’themar mit kezdeni. A Horda nélkül Quel’Thalas összeomlott volna. A tiszta logika azt diktálta, hogy Lor’themar csapatokat küldjön északra, akkor is, ha senkit sem nélkülözhetett. A helyreállított Napkút szép és jó volt, de keveset jelentett akkor, amikor még mindig a túléléssel küszködtek.

És ez a bökkenő a vérelfek helyzetével – még mindig csak túlélni próbálnak. Alig lézengenek. Keveset hallunk a sin’doreiekről, mivel a sin’doreiek még most is, évekkel a Napkút helyrehozatala után is próbálják rendezni soraikat. Megtizedelődtek, amikor a Falka keresztülvágott Quel’Thalason, tovább fogyatkoztak, amikor Kael’thas-szal tartottak néhányan a Külső Földekre és az őrületbe. Újabb életeket követelt az északszirti hatalmas háborús övezet. A vérelfeket jelenleg nem érdekli Azeroth problémái csak a saját túlélésük és népük jövőjének biztosítása.

És egyetlen személyre támaszkodnak kétségbeesetten – az egykori katonai vezetőre, aki mindent megpróbál, hogy ugyanolyan kiváló politikai vezető legyen, mint tette azt a csatatéren, és utat mutasson előre népe számára.

Emlékezz a Napkútra

Kicsoda Lor’themar Theron? Csak egy személy, a saját körülményeinek áldozata. Valószínűleg soha nem volt olyan pont Lor’themar életében, amikor a tükörbe nézve azt mondta magának: - Én leszek Anasterian örököse és dicsőségre vezetem népemet. – Nem volt soha egy pont, amikor Lor’themar a magasabb társadalmi pozíció előnyeit és jutalmait kívánta. Nem volt soha egy pillanat ezalatt az elkeseredett pozíció alatt, amikor végigsöpört volna rajta az elégedettség érzése a társadalmi ranglétrán való felemelkedés miatt.

És ez az elf továbbra is ott ül, egy olyan pozícióban, amelyet soha nem kívánt magának. Végignéz ütött-kopott, a végtelenségig megtört népén. És mindezek ellenére a sin’doreiek nem hajlandók földre hullni és kihalni, és ez nagyban Lor’themarnak köszönhető. Ha nem lenne elkeseredett, ha nem lenne ez a pozíciója, a természete akkor sem engedné, hogy népe meghaljon. Mindent meg fog tenni valószerűtlen hatalmában ahhoz, hogy biztosítsa népe túlélését akkor is, ha a szíve megszakad attól, amit tennie kell.

Talán könnyebb lenne azt a kérdést megválaszolni, hogy micsoda nem Lor’themar. Nem az a vezető, aki háborús gépezet csinál népéből. Nem az a vezető, akinek habzik a szája, ha a másik frakcióra gondol. Nem az a vezető, aki alig várja a háborút, mivel látta, hogy milyen szörnyűséggel jár. Nem az a vezető, aki hagyja, hogy az érzelmei megakadályozzák, hogy meghozza azt a döntést, amely a legjobb megmaradt népe számára. És ő nem az a vezető, és nem is lesz soha az, aki egyszerűen feladja.

Lor’themar Theron talán soha nem akart vezető lenni, de olyan méltósággal kezeli feladatát, amilyennel csak lehet. És talán néhanapján a tükör előtt állva azt kérdezi magától, hogy vajon megérte-e, a választ azoknak a sin’doreieknek a szemében látja, akik még élnek, akik őhozzá fordulnak vigaszért és iránymutatásért.