Ezt a topicot azért nyitottam mert elkezdtem írni egy történetet és szeretném megosztani a nagy világgal és mivel van egy elég nagy wow-os beütése ide raknám fel.
a történet előtt még annyit hogy 6 éves korom óta álmodom a történeteket de eddig nem firkantottam belőle és most hogy így hirtelen nekiálltam csak úgy bele csaptam a közepébe szóval nincs leírva benne ki kicsoda stb...
és akkor jöjjön a történet(várom majd a kritikákat:)):

A Winterhoof tábort magam mögött hagyva neki vágtam a vándorlásnak nyugat felé. Egy kopár kihalt erdőben találtam magam nem sokkal indulásom után, az erdő fái kiszáradtak mintha kiégett volna minden. Az egész erdő szürke volt és úszott a hamuban, borzasztó látvány volt és eszméletlen bűz volt mindenütt. Páncélos Barna farkasomon ülve mentem. Dobbantó egy kicsit távolabb követett, míg Öregmancs és Vadkarom közvetlen mellettem sétáltak. Bradiszon mögöttem feküdt a farkason. Órákon át vándoroltunk a kipusztult erdőben, de a táj semmit sem változott. Egy élőlénnyel sem találkoztunk eddig.

Dobbantó hangos ordításba kezdett hirtelen. Egy kis tavat látott meg tőlünk jobbra. Oda vágtattam gyorsan, leszálltam és megvizsgáltam a vizet. A kihalt környék után nem lepne meg ha a víz is mérgező lenne, a számba vettem egy kortyot de egyből kiköptem. Borzalmas volt az íze, valószínűleg valami rontás szállt erre a vidékre vagy a Burning Legion hatásának a maradványa pusztította ki a tájat. Láttam Dobbantón, hogy majd szomjan pusztul de, ebből a vízből nem ihat, mert talán hetekre is kidőlhetne tőle. Inkább levettem két tömlőt a hátasom oldaláról és egyesével megitattam mindenkit.

Mikor vissza akartam kötözni a kiürült tömlőket hirtelen valami sötétben izzó energia ölelt körül és magával rántott, miközben repültem megláttam egy halállovagot, egyenesen felé szálltam. A death knight már készítette rúnákkal jelölt baltáját, hogy csapást mérjen rám. Volt annyi időm hogy előkapjam két baltámat. Szerencsére a lovag előtt értem földet és egy bukfenccel máris harcra készene álltam. A harcos őrült kacajjal rohant felém. Én csataordítást hallatva szaladtam felé, két baltámat felemelve készültem az ütésre. Mikor összeértünk jobb oldalról a fejem mellől csaptam le két baltámmal a bal vállára, ám ő könnyű szerrel hárította és egyből ellen csapást intézett kétkezes rúna fegyverével a fejem felé, két baltámat keresztbe rakva hárítottam az ütést majd bal fegyveremmel elhúzva az ő fegyverét, gyors és erőteljes csapást mértem baloldalába, éreztem ahogy eltörik a csontja a baltám alatt. Ettől a halállovag összecsuklott ám egy határozott mozdulattal hatalmas energiában tört ki varázslata engem célbavéve, ettől egy métert is hátra repültem, de egyből talpra állva egy fordulattal már kezemben volt az íjam és már ki is lőttem egy arcane-nal övezett nyílvesszőt. A Death knight gyors reakciójának köszönhetően elvétettem a lövést és jobb karját súrolta, de páncéljának sikerült felfognia az ütést.

Meglepetésemre a halállovag felém hajította hatalmas baltáját de könnyen kitértem a dobás elöl, ám ez csak elterelő támadás volt mire észbe kaptam már egy rúna kard száguldott felém egy Blood elf halállovaggal a végén, de a vér elf nem számított arra hogy Dobbantó szarvát előretartva nekirohamozva méterekre ellöki tőlem. A petjeim végre észhez kaptak mire feltápászkodott az ellenfelem Öregmancs és Vadkarom már rávetették magukat. Össze-vissza harapták és karmolták, rengeteg sebet ejtettek rajta, egy közember bele is halt volna egy ilyen halálos támadásba. A sötét lovag úgy látszott tehetetlen a támadás ellen ám ebben a pillanatban egy elképesztő erejű lökés hullám dobta neki a farkasokat egy-egy fának hatalmasat ütődve rajtuk.

A vér elf felkelt a földről. Én lőni készültem ám Dobbantó újabb rohamnak indult és utamat állta. A vér elf már készen volt a rohamra és egy zöld színben izzó cikázó koponyát lőtt a Hatalmas állatra. Telibetalálta és ettől Dobbantó összeesett. Ekkorra én már lőállásba helyezkedtem és heves nyílzáport zúdítottam a vér elfre. Három nyílvessző fúródott bele a lábába de ezután sikerült egy fa mögé állva fedezékbe bújnia . A lövések komoly sebet ejtettek rajta. Újra a baltáimhoz nyúltam és a fa felé rohantam, a vér elf hirtelen kiugrott a fa mögül és még egy koponyát lövelt ezúttal felém , de nekem sikerült lebuknom előle és a következő pillanatban már ütőhelyzetbe kerültem. A Death knight bal vállam felé csapott rúna kardjával így ütés helyett gyorsan hárítanom kellett. A csapástól baltám kirepült a kezemből. A death knight már a következő csapást intézte, ezt a baltám élével sikerült hárítanom és fegyvereink összeakadtak. A blood elf teljes erejéből tolta fegyverét ám én ork erő fölényemet kihasználva gyorsan lenyomtam a vér elfet és ettől védtelenné vált. Baltámmal megcéloztam a nyakát. A halállovag felhúzta bal vállát hogy valamelyest hárítsa az ütést. Sikerült neki, de válla súlyos ütést kapott. Baltám beszorult vállvédjébe és vállába mélyen belehasított.

Fegyvertelenségemet kihasználva erőt véve magán fél kézzel csapást indított. Bal alkarommal próbáltam hárítani jobb híján. A rúnakard mélyen belevágott a húsomba és vérem fröcskölni kezdett a mély sebből. Jobb kezemmel bordán vágtam ott, ahol korábban eltalátam baltámmal, ez a nagy erejű ütés olyan jól sikerült hogy hangosan felordított fájdalmában. Csontjai az én pártomra álltak az ütéstől és bele szúrtak belső szerveibe. A Death knight újra sötét varázslathoz folyamodott. Az energia hullámok mint a villámok szálltak felém. Arrébb löktek és a földre estem és a varázslat nagyon legyengített, mozdulni se bírtam. Az ellenfelem minden erejét összeszedve indult meg felém kardját két kézzel fogva. Bradiszon közénk állt fejét dühösen rászegezte az ellenfelemre. Bradiszon rohamozott. A Death knight még így meggyengülve is könnyen elbánt a razor hill-i vaddisznóval.

Látva, ahogy legjobb barátom összeesik elöntött a vérszomj és neki rontottam ellenfelemnek. Ott ütöttem és rúgtam, ahol csak értem. Még éles fogaimat is kihasználtam. Fölénybe kerültem és sikerült kiütnöm kezéből a rúnapengéjét. A vérszomj sajnos lassan elült és újra meggyengültem. Ellenfelem ezt kihasználva magához húzta baltáját és hirtelen alulról indítva egy csapást, belevágta baltáját a gyomromba. Szerencsére páncélom felfogta az ütést és ork létemre elég szívós vagyok, mindennek ellenére a földre kerültem és védtelenné váltam a további csapások ellen.

Egy csuklyás tauren lépett ki a fák mögül ebben a pillanatban. Két kezét kinyújtotta maga elé és koncentrálni kezdett, a death knight-ot vakító fény ölelte körül, ettől felordított fájdalmában. Láttam már ilyet, a tauren Mus’ha erejét szabadította rá. A baltámért nyúltam felismerve a lehetőséget hogy akár halálos csapást mérjek ellenfelemre, azonban a sötét szolga kezeit berakta a fénybe majd széthúzta őket mintha ketté vágná az őt körülvevő burkot és ekkor a fény eltűnt ám a death knighton látszott hogy még jobban meggyengült. Talpra álltam és csataordítást hallatva rohanni kezdtem felé, de ekkor egy hatalmas lökés hullám újra a földre nyomott a taurennel együtt.

A halállovag ekkor teljesen kifáradva utolsó leheletével egy különös portált nyitott meg, ami zöldszínben úszott és átlépett a kapun. Én már neki rugaszkodtam, hogy utána ugorjak de Bradiszon belém harapva rántott vissza erre én ráordítottam és szaladtam volna a kapuhoz, de az már köddé vált. A tauren odalépett mellém, és azt mondta:
-Szerencséd hogy a pet-ed visszatartott. Oda át több ezer ilyen is lehet

-Ki volt ő?
-Egy death knight. A neve Keal’vanas, napok óta itt járkált és várt valakire.

-Talán rám?
 -Meglehet. Ó milyen udvariatlan vagyok, elfelejtettem bemutatkozni. Tamronik vagyok a Cenarion Circle egyik druidája

-És mit csinálsz erre….ahrr.
Ekkor belém nyílalt az utolsó rám mért csapás okozta fájdalom

-Várj, talán meg tudlak gyógyítani. Szólt a druida és jobb kezét a sebem fölé tartva tenyerét kiegyenesítette és egy határozott mozdulat után világos zöld fény jött kezéből. Éreztem, ahogy a seb szinte nyomtalanul eltűnik.
-Köszönöm már sokkal jobb.
-Visszatérve a kérdésedre, ezt a kihalt vidéket próbálom meggyógyítani. De majd később többet cseveghetünk, most szedd össze a petjeidet és gyere velem, biztonságos helyre megyünk.

Elő kaptam sípomat, amit még annak idején Thrall első számú beastmasterétől kaptam. Megfújtam és ezzel megnyílt a petjeimnek fenttartott zsebdimenzió. Vadkarom kivételével mindegyiküket beküldtem, ám előbb el akartam látni sérüléseiket. De Tamronik egy mozdulattal újra talpra állította valamenyiüket. Végre elindulhattunk.

Felültem a hátasomra, a druida pedig egy szem villanás alatt oroszlánná változott és futni kezdett. Én is követtem nyomomban hű farkasommal, Vadkarommal. Egy tíz perc után Tamronik megállt egy hatalmas fánál, mire én odaértem már ismét tauren volt. A fánál elkezdett kántálni valamit és kezével valamilyen különös formákat rajzolt a fára képzeletben. A fa törzse ajtó szerűen megnyílt ettől a rituálétól.

Beléptünk és hirtelen egy csodálatos táj látványa nyílt meg előttem. Az odalent lévő világ elképesztő szép volt. Mintha Ashenvale szépségét ötvözték volna Moonglade békéjével és tisztaságával. A fű virítóan zöld volt az őzök és más erdei állatok vígan legelésztek. Mindenhol burjánzott az élet és nem volt semmi, ami megzavarja a békés világot. Felüdülés ilyen helyen lenni a fenti kopár kiégett világ után. Nem tudom mit csinál ez a druida, de jó munkát végez.

Amíg lehaladtunk a lépcsőn Tamronik elújságolta, hogy ezt a hatást akarja elérni odafönn de a vidéken fekvő rontást sehogy sem tudja megtörni. A fák által körül ölelt rét közepén egy kis házikó ált.

- Hívd vissza az állatkáidat. Ők is élveznék idelent. Mondta Tamronik.
Így is tettem. Elő kaptam sípomat, megfújtam és Bradiszon, Dobbantó és Öregmancs egyenként kiugráltak a megnyílt kapun. Megparancsoltam nekik hogy ne bántsák az állatokat aztán Tamronikkal együtt bementünk a házba. Odabent egy kis facsillár lógott a plafonról amin pislákoltak a gyertyák. A csillár alatt egy kis faasztal volt négy székkel. Szembe az asztallal egy kandalló volt a tetején néhány fénykép és egy váza. A druida átment a másik szobába, én addig a képeket nézegettem. Hirtelen egy ismerős arcot meglátva az egyik képen felkaptam azt és közelebbről is megnéztem. Feldobbant a szívem mikor meggyőzöttem róla kivan a képen Tamronik mellett.
-Gigásznak hívják. Mondta Tamronik aki az ajtófélfához támaszkodott. Furcsa hogy így felfigyeltél rá mert most ha így vissza emlékezek nagyon hasonlított rád.

-Honnan ismered? Mikor járt itt?

-Őt is az erdőben találtam, megvan már egy hónapja is hogy itt járt

-Ő az eltűnt fiam!

-Ez megmagyarázza a hasonlóságot. Derék Ork lett belőle. Akkor láttam utoljára mikor belefutott egy csapat élőhalott ghoul-ba. Mire odaértem csak egy nagy kupac holttestet találtam, de mind az élőhalottaké volt. Apropó téged hogy is hívnak

-Rortan a nevem

-Rortan?? Az a Rortan? Akiről mindenfelé hallani, akiről az egész Horda beszél? De ha te vagy az akkor hogy maradtál alul Keal’vanas ellen?
-Igen én vagyok egy ideje rejtélyes módon meggyengültem. Senki sem tudta megmondani az okát hogy miért. A death knight pedig nem volt egyszerű halállovag, legyengülésem ellenére elszoktam bánni ilyen csip-csup sötét szolgákkal. Valami történik a világban, és Keal tudja mi.

-Beszélned kéne a Lich Kinggel. A death knightok nagyrésze őt szolgálja. És ha valaki ő biztosan tudni fogja mi történik veled, a fiadat is megtalálhatja.

-És miért segítene nekem a Lich King?
-Azt még nem tudom de, úgy látszik most csak ő segíthet. De pihenjünk le most már, Estére jár már odafönn, és biztos kimerültél a harcban. Holnap megbeszéljük a dolgokat.

Megmutatta az ágyamat majd kutyává változott és lefeküdt a kandalló előtti állatbőrre.

Én még kimentem a házból, fütyültem egyet és abban a pillanatban megjelentek a kedvenceim. Behívtam őket a házba, Dobbantó hatalmas testével nem fért be inkább odakinn az ajtó előtt feküdt le. Öregmancs és Vadkarom odafeküdtek Tamronik mellé. Bradiszon az ágyam végében feküdt le. Levettem nehéz páncélzatomat és megmostam arcomat egy tál vízben amit Tamronik helyezett el a szobámban. Utána bekötöztem magewave kötésekkel a sebeimet majd lefeküdtem.



Másnap meglepetten keltem fel mikor szobám ablakán besütött a nap. A nap. Idelenn??Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem. A tabardom nem vettem fel mert a harcban elszakadt. A házban nem volt senki. Kimentem és egyből szemet szúrt a kis tóban pancsoló állat csapatom, Tamronik is velük fürdőzött és olyan nevetséges látványt nyújtott ez az egész hogy elfogott a nevetés. Oda ültem a tó partra a többiekhez, örültek hogy jól vagyok. Aztán eszembe jutott a napfény, felnéztem és egy hatalmas fény gömb lebegett a magasban. Tamronik elmondta hogy Fandral Staghelm ajándékozta neki. Tamronik visszaváltozott medvévé és tovább pancsolt a többiekkel. Én tűt és cérnát vettem elő az egyik oldaltáskámból és elkezdtem megvarrni a hordás tabardomat. Mikor felnéztem a munkából mindig elfogott a röhögés a többiek szórakozása láttán, a legviccesebb az volt mikor Tamronik farkasként kezdet táncolni Vadkarommal.

Később Tamronik észrevette, hogy végeztem a munkával és oda ült mellé, ekkor már ismét tauren volt.
-Hogy döntöttél a Lich Kingről?
-Úgy hogy szeretném ha velem tartanál.
-Örülök ennek a válasznak.

-De ugye tudod hogy akár évekig is eltarthat a vándor út?
-Tudom de érzem hogy veled kell mennem, azon kívül aggódok a fiad miatt.

-És mikor indulhatunk?
-Miért nem jó itt?
-Nem erről van szó, csak szeretnék utána járni a dolgoknak

-Tudod, nem hagyhatok csak úgy itt mindent, fontos dolgom van itt, úgy hogy el kell mennem a lányomért, hogy helyettesíthessen míg távol vagyok.

-És mennyi idő ez?
-Nem sok, el teleportálok Moonglade-be, ott tanul a lányom.

-Akkor igyekezz kérlek, én addig összekészülök.

-Addig el ne meny nélkülem. Egy óra fele és már itt is leszek.
És ez a mondat után már kezeit körkörösen mozgatva nekikészült a teleportálásnak. Egy fél pillanat múlva furcsa energia képződmény vette körbe tenyerét majd hírtelen felrántotta jobb kezét és eltűnt. Míg Tamronik távol volt én elküldtem a zsebdimenzióba a falkát és összekészítettem a cókmókomat. Mire elkészültem Tamronik már vissza is ért lányával együtt. Ő is összekészített magának néhány dolgot egy nagy hátizsákba, megfogta varázsbotját, felnyergelte kodóját, elbúcsúztunk lányától, majd útnak indultunk.

Fél nap után Kiértünk a kopár vidékről, utána egy hófedte hegy alja következett. Az út során sokat beszélgettünk legtöbbször Gigászról. Tamronik elmesélte hogy milyen felnőttként, hogy nagy harcos lett belől és rendkívül okos én pedig elmeséltem Tamroniknak hogy vesztettem el és hogy milyen volt régen. Jól elszórakoztattuk egymást a story-zással . Este Tamronik tábort vert egy barlangban én pedig elmentem vadászni.

itt a vége majd jön a folytatás ha akarjátok