Az elmúlt napokban a nagyobb privát WoW szerverek zöme úgy hullott el, mint a legyek. A Blizzard ugyanis végre lépett és ráuszította pár ügyvédjét az ismertebb nemzetközi tört szerverekre. A szerverek üzemeltetőit egy email formájában szólították fel a szerverek leállítására. A razzia érintettjei közül a Toxic WoW és az Ani-WoW is már lekapcsolta a bűnbarlangját, ám az internet határtalanságában nem tudni, hogy mikor fognak ezek a hamvaikból újra feltámadni.
A Blizzard már a kiegészítő tartalmával is elég nagy pofont adott az emulátorok fejlesztőinek, mint például az új típusú scriptelt questekkel (óriás hátáról való öldöklés és különféle hasonló élményfaktorral rendelkező, eddig sosem látott küldetések), a szervertér rétegezésével (Ebon Hold chainquestjei folyamán) és lehetne sorolni tovább, amivel a Blizzard rendesen kiszúrt a kisördögökkel. A tört szerver emulátorok sose tudtak felérni az eredeti szerverek szintjére és hála az újításoknak, ez a továbbiakban sem fog másképp lenni. Viszont a privát szerverek még egy darabig biztosan nem fognak a föld színéről eltűnni, de azok, akik még mindig ezeken játszanak, azok elgondolkodhatnának, hogy legalább a 100%-os játékélményért miért nem éri meg dedikált szervereken gémelni.
Forrás: WoW Insider
Ha postán kéred, akkor plusz egy ezres.
Törttel meg azért nem foglalkozunk, mert hivatalos fansite vagyunk (ott vagyunk a WoW-Europe-on is), és épp ezért nálunk az kerülhet szóba, amivel a Blizzard is foglalkozik, vagy amiről ad ki információt. A tört szerver nem ilyesmi, és az NDA alá eső dolgok sem.
kepfeltoltes.hu/view/100525/1111111_www.kepfeltoltes.hu_.png
Főként a közepe érdekes, amit ő mond a napi kifliről. (ő a kék, én a zöld)
akkor még nem gondoltam bele, hogy a spárban csak 12 forint a kifli és valahogy nagyon nem jön ki, de vélgülis igaza van. Tanulságos. az alját nem kell nézni az már privát
törtről énis elmondhatom; szar. de el lehet lenni vele (bár érdekes módon az eset óta kedvem sincs wowozni, mondván, majd eredetin... ) a programozott küldik szarok tudtam is, törtön még mindig az AV AB EOS WSG szinten tartanak, ebből is csak AB WSG a populáris. a többit nem is ismerik.
viszont eredetivel is zavar valami, de nagyon: akik ott játszanak, meg a törtön is ahonnan jövök, isszonyatosan nagy az egó... Mire föl?!
visszatérve a kiflihez.. mindig azért sajnáltam a pénzt, mert szüleim rájönnek, hogy hova tűnik a pénz amit adnak.. eddig tény keveset adtak, nem is lett volna elég. a hozzáállásuk a játékokhoz is odaba*. mondván minek fizessenek, bekockulok... hamár úgyis, minek, ha megkaphatom ingyen.. siralmas . egyszer említettem eredetit, amikor beállt mögém mikor skypeoltunk közben egy ismerőssel, hogy micsinálunk. hát elmagyaráztam, azóta hallgatom, hogy "ugye nem fizetnél ilyen szarra..." "meg ne tudjam.." satöbbi.
m1 szóval kifli. jövőre kiharcolom hogy emeljék a heti zsebmanit kicsit és nem lesz feltűnő ^^
Nem kívánom feléleszteni a vitát, de azért ezen gondolkodj el legközelebb. Az egész témára meg az áll, amit Uchi is írt: nem foglalkozunk tört szerverrel, köszönjük.