Az elmúlt alkalommal a WotLK történetét kezdtük el összefoglalni, és eljutottunk a kiegészítő tematikus középpontjáig – a Wrathgate-nél történt eseményekig. A folytatás még mindig túl hosszú, így két részre szedtem.

A Wrathgate-nél történtek alapvetően megváltoztatták a Horde és az Alliance viszonyát, és megszüntették bármilyen frakciók közötti együttműködésnek a lehetőségét is. Egyúttal más megvilágításba helyezték Dragonblight történetét – a Horde játékosoknak szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy azt a járványt, amit Putress a Horde csapatokon is alkalmazott, részben az ő közreműködésükkel hozták létre, míg az Alliance játékosai egy igen közkedvelt karaktert veszítettek el Highlord Bolvar Fordragon személyében, akivel végig együtt dolgoztak az itteni questek során.

Ugyanakkor még nagyon messze volt a történet vége. Még sok-sok mérföldet kellett megjárnunk, mielőtt elértük volna Icecrown Citadel alját. Röviden már említést tettem az Arugal sztori-szálról Grizzly Hillsben, de ugyanakkor abban a régióban ott voltak a furbolgok is – egy olyan történet, amelyet már érintettünk korábban a Howling Fjordban és Whisper Gulchban is. Ezek a történetek összeadódva igen fontos jelentőséget mutattak, és mindegyik egy Loken nevű lényhez volt köthető, aki a Northrenden található ősi Titán lelőhelyek kifosztását irányította méghozzá egy csapat különös Iron Dwarves felhasználásával.



Loken története bizonyos értelemben elhomályosította Arthas Menethilt anélkül, hogy kiszorította volna – mert bár a Lich King egy tisztán és világosan látszódó veszélyforrás volt, és az oka annak, amiért az Alliance és a Horde Northrendre érkezett, Loken sokkal direktebb módon veszélyeztette Azerothot. Ha a Lich King győzedelmeskedett volna, akkor a Scourge irányított volna egy jórészt élőholtakkal teli világot. De ha Loken sikerrel járt volna, akkor egyáltalán nem lenne ma Azeroth.

Mindkét erő mesterkedéseinek része volt egy különös ásvány, amit Saronite-nak neveztek – a Scourge seregei elszántan bányászták ezt a különös fémet bizonyos Northrend felszíne alatti sötét sarkokban. Whisper Gulch szintén bővelkedett benne. De mi is volt valójában a Saronite, és miért gyűlölte és félte látszólag egyszerre a Yogg-Saron nevet a Scourge, ha közben meg felhasználták ezt a cuccot?


Őrült suttogások és a világ sötét vére

Whisper Gulch az Explorer's League egyik elveszett expedíciójának helye volt, akik a Titánok után kutattak Muradin Bronzebeard nyomdokain járva (aki King Magni idősebb öccse volt, és akiről azt feltételezték, hogy Arthas keze által halt meg) –, azonban csak őrületre és halálra leltek a Gulchban. A hírhedt suttogások igazak voltak, és hatalmuk ezeknek a szegény lelkeknek az elméjén gyógyíthatatlannak bizonyult. És nem ők voltak az egyetlenek, akik megszenvedtek azért, mert túl mélyre ástak a mélységben. Ugyanebben az időben Loken Iron Dwarfjai egy másik Explorer's League helyőrséget támadtak meg, az egykori Baelgun's Excavation Site-ot, amelyet szintén Titán szobrai és relikviái miatt választottak. Az Iron Dwarfok szemmel láthatólag nem akarták, hogy bárki előássa ezeket a múltbéli bizonyítékokat.

Grizzly Hillsben a kalandorok hamar rájöttek, hogy nem a worgenek az egyetlen veszélyforrás a vidéken. A terület furbolgjai, Grizzlemaw nevű településükről (amely a night elfek által évszázadokkal korábban kidöntött világfa, a Vordrassil rönkje volt) megpróbálták visszahozni a halott medve-istent, Ursocot, aki még az eredeti War of the Ancients során vesztette életét. A furbolgok sikerrel jártak.



Sikerüket azonban annak köszönhették, hogy felhasználták Vordrassil mágiáját – azonban a kidöntött világfa szunnyadó erejét megcsapolva egyúttal azt is megcsapolták, ami miatt kidöntötték a fát. A fa gyökereit túl mélyen behatoltak a talajba, a föld és a kövek sötét helyeibe, ahol a sötétség volt bebörtönözve és ennek a sötétségnek a mérge átjárta a fát, ami miatt a druidák, amikor elhagyták Northrendet és a fát, inkább kidöntötték azt. Ursocot, az egykori nemes védelmezőt átjárta a megtestesült kegyetlenség és elmebaj, és vele együtt választott népét, a furbolgokat is. Ursoc gyermekei, Orsonn és Kodian megtalálták a módját, hogy hogyan lehetne megtisztítani a medve őst – a saját fekhelyén kell szembeszállni a hatalmas szellemmel, és el kell pusztítani a fertőzött testet, amely az őrületbe börtönzi őt. A terv beszámíthatatlansága ellenére, miszerint a saját fekhelyén kezdeményezzenek harcot a medve istennel, a hősök teljesítették ezt a hőstettet, és ezzel megtisztították Ursocot a romlottságtól. Viszonzásképpen a medve isten megnevezte ellenségét, minden élő ellenségét – Yogg-Saront, akinek ereje teljes Northrendet bejárta, és akinek az elszigetelt kontinens lett a börtöne. Csápjai az egész földet beérték, Icecrowntól kezdve a Fjordokig, Borean Tundrától kezdve Storm Peaksig.

És Storm Peaksből jöttek az Iron Dwarfok is. Thor Modan romvárosában az Explorer's League szemtől szemben állt ezekkel a különös kuzinokkal, akik hirtelen délnek indultak Dun Argol-beli bázisukról. Az indítékaik egyelőre tisztázatlanok voltak, de Loken akaratát követték (ahogy a Howling Fjord-beli Iron Dwarfok is), és egyáltalán nem kívántak együttműködni, vagy akárcsak eszmét cserélni Ironforge törpjeivel. Helyette hamarosan kiderült, hogy a helyi earth giantek kizsákmányolása és szolgasorba vetése volt a szándékuk azzal, hogy rúnákkal kötötték össze őket – ez vezetett ahhoz, hogy a helyi earth giantek Kurun vezetése alatt egyesültek, és készek voltak bárkivel együttműködni, akik hajlandóak voltak segíteni nekik kizsákmányolóikkal szemben. Loken terveit továbbra is homály fedte, de a szálak északra vezettek, Storm Peaks legtetejéig, ahol állítólag az óriások az istenekkel vetekedtek.

Előtte azonban Zul'Drakot elérte a végzete.


A teraszos föld pusztulása

A Horde és az Alliance először akkor találkoztak Drakkari trollokkal, amikor Jintha'Kalarnál, ott, ahol a Dragonblight találkozott a Zul'Drakba vezető hatalmas lépcsők aljával, a Scourge seregében néhány felélesztett Drakkari is harcolt. Hamarosan azok, akik felfedezték Grizzly Hillst, megtudták, hogy Zul'Drak a Scourge nyomása alatt állt – Drak'Tharon Keep hatalmas erődje elesett, és a trollok Grizzly Hillsbe menekültek annak ellenére, hogy a helyi furbolgokkal ellenséges viszonyban álltak (akiket szintén jobban lekötött ősi ellenségeiknél a saját istenségük őrülete). Drak'Tharon Keep volt az a hely, ahol Arthas megölte Mal'Ganist, és ezzel véglegesen a Lich King akaratához láncolta magát miután magához vette a Frostmourne-t – most pedig a Scourge és Prophet Tharon'ja troll követőinek bázisa volt, aki úgy döntött, hogy inkább szolgálja a Lich Kinget, mintsem meghaljon, hogy szembeszállt vele.

Világos volt, hogy Tharon'jának meg kell halnia, és ezért egy Drakuru nevű troll tanácsát követve meg is támadták Tharon'ját. Ugyanakkor ezzel a tettükkel csak még szorosabbá tették Arthas felügyeletét a citadella felett, mivel Drakuru tanácsa azzal járt, hogy a Scourge-dzsel szembeni utolsó ellenállókat is legyőzték az erődben, ahogyan Tharon'ja követőit is, Drakuru pedig felfedte valódi pártállását azzal, hogy megidézte a Lich Kinget, hogy az egész erődöt megmutassa neki. Cserébe a Lich King megjutalmazta Drakurut a hőstettéért (amit teljes egészében a délről érkező kalandorok vittek véghez) azzal, hogy „előléptette”, és megajándékozta az élőholtak hatalmával és Drak'Tharon Keep új haduraként arra utasította, hogy vezesse a végső támadást Zul'Drak ellen.



Zul'Drak maga teljes káoszban volt. A zóna egyharmadát közvetlenül a Scourge felügyelte, amikor a hősök megérkeztek – a terület északi végében lévő Volturustól kezdve a délen álló Drak'Tharonig, és a Crystalsongba, valamint Dragonblightba vezető utakat is az élőholtak tartották, néhány kisebb Argent Crusade és Ebon Blade tábort kivéve. Amásik harmadát a zónának északon és keleten a Drakkari trollok és Scourge közötti kemény harcok foglalták le, amibe az Argent Dawn is beavatkozott (elfoglalva egy egykori templomot, ami Argent Stand néven a bázisukként szolgált), és itt sikerült a Drakkariknak lehozniuk a repülő nekropoliszt, földbe csapódott Kolramast.

A zónán átkelve a hősök rájöttek, hogy Drak'Tharonbeli akcióik olyan helyzetbe hozták Overlord Drakkarut, amivel még jobban behatolhatott északra és a Scourge-dzsel szembeni bármilyen ellenállásnak véget tudott vetni – ráadásul egykori 'barátjuk' nem felejtette el a segítségüket, és ismét rá akarta venni őket, hogy a Scourge szolgái legyenek, mielőtt még komoly veszélyt jelentenének a hadműveletre. Az Ebon Blade lovagjai segítségével azonban Drakaru terve önmaga ellen fordult, és az Overlord offenzívája megrekedt, majd véget is ért azzal, hogy mestere elpusztította őt. A Lich King ugyanakkor meghagyta azok életét, akik Drakarut kijátszották, mivel különös élvezetet lelt abban a szimmetriában, hogy azok árulták el őt, akiket ő árult el korábban.

Északra haladva a Scourge invázió mérete és ennek a Drakkarikra gyakorolt hatása világossá vált. Korlamasban egy egész raktárnyi Saronite-ot fedeztek fel – annak ellenére, hogy világos volt a Yogg-Saron iránti ellenszenv (úgy tartották, hogy a Scourge seregei csak gyűlölettel és utálattal ejtették ki a nevét), az őróla elnevezett anyag igen fontos részét képezte a Scourge harci gépezetének, és az Argent Crusade seregei hamarosan megtanulták, hogy még a legerősebb támadásaik is képtelenek megsebezni a Saronite-tal átitatott erőket. De bármilyen nagy is legyen ez a felfedezés, még ez is elhalványult Zul'Drak pusztulása mellett. A kihalással szembenézve a Drakkari trollok megtették azt, amiről még Amani és Gurubashi kuzinjaik sem mertek álmodni – saját isteneik ellen fordultak.



A Scourge-dzsel szembeni túlélés és győzelem érdekében a Drakkarik először segítséget kértek az isteneiktől. De Tharon'ja árulását látva és azt, hogy loáik képtelenek megakasztani az élőholtak seregeit, a Drakkarik még egy lépéssel továbbmentek a Zul'Amanban látott trollok és istenek egyesülésén is – úgy döntöttek, hogy loáik minden erejét elveszik, hogy egyetlen nagy rituális alkalommal fogyasszák és használják fel azt. Lényegében úgy döntöttek, hogy megölik és felemésztik isteneiket abban a reményben, hogy inkább itt és most felhasználják azok erejét, mintsem hagyni, hogy lassan elbukjanak, vagy Tharon'jához hasonlóan elárulják őket Arthasnak. Lehetséges, hogy Tharon'ja példája vezette oda a Drakkarikat, hogy nem bíztak meg többé a loákban, de bármi is volt az indíték, ez a döntés vezetett a Drakkarik társadalmának végső bukásához. Néhány loát teljesen elpusztítottak, amikor ellenállást fejtettek ki belük szemben, másoknak sikerült kiszabadulniuk, vagy bosszút állniuk egykori prófétáikon (a kalandorok segítségével), és a Zandalari történetírók még láthatták a Drakkarik népének utolsó fejezetét, mivel végül Gundrak maga is elesett.

Valójában Gundrakot magát nem Frost King Malakk irányította (akit egész Zul'Drakban nem lehetett megtalálni), hanem Gal'darah, az egykori Prophet of Akali, aki szintén megölte a saját istenét, hogy elfogyassza annak erejét – azonban ez az erő sem védte meg őt a kifosztott királyságon átmasírozó Alliance és Horde seregekkel szemben, akik a loa parancsára végeztek vele, így fizetve meg az istene ellen elkövetett bűneiért. Talán Arthas is elmosolyodott, amikor azok, akik végeztek Drakuruval, megtették azt, amit ő nem tudott, és elpusztították a Drakkarik vezetőinek utolsó maradványait is – végül is számított a Lich Kingnek, hogy nem a Scourge volt az, aki elpusztította a Scourge ellenségeit Zul'Drakban? A lényeg, hogy elpusztították őket.


A Nexus Háború

Zul'Drak elestével a színpad készen állt, hogy ezek a látszólag egymással kapcsolatban nem álló fenyegetéseket – a Scourge-öt, Yogg-Saront és Lokent- feltárják. Azonban a Borean Tundrán és Dragonblightban eltöltött idő alatt egy másik zavaró felfedezés látott napvilágot: hogy Coldarra szigetén, egy Nexusnak nevezett helyen, a hosszú ideje csendes, egykor őrült Aspect of Magic végignézte, hogy mit hozott a mágia Azerothra – a Lich King nekromanciáját, a Burning Legion invázióját –, és mostanra Malygos úgy érezte, hogy cselekednie kell. A Burning Crusade eseményeit követően egy Tyrigosa nevű kék sárkány nether sárkányokat vitt a Nexusba – és bonyolult események során át Malygos ki volt téve a sárkányok kaotikus energiáinak, és ezeket magába fogadva úgy tűnt, hogy visszanyerte ép elméjét. És most ezzel az épelméjűséggel a kinti világ felé fordult, és a szemében úgy tűnt, hogy hosszú időn át tartó őrülete és a kék sárkányok majdnem teljes elpusztulása miatti nemtörődömségével hagyta, hogy halandó kezek kontrollálják a mágia folyását.



Amit Malygos tett, akár jószándékúnak is tűnhet – nehéz vitatkozni azzal, hogy az olyan halandó varázshasználók, mint Kel'Thuzad vagy Gul'dan, ne mutatták volna meg, hogy milyen veszélyeket jelent az arcane mágia halandók kezében, és az is igaz, hogy a Legion elsősorban a határtalan mágia-használatra figyelt fel eredetileg Azerothon az eredeti War of the Ancients során –, de ahogyan azt tette, az katasztrófának bizonyult. Az azerothi mágia vonalak feletti tudását felhasználva Malygos mozgatni kezdte őket, az egész bolygón pusztítást okozva ezzel, azért, hogy Azeroth összes mágiáját a Nexusba és az általa létrehozott Eye of Eternitybe gyűjtse, amely felett teljes felügyeletet képes gyakorolni. Amikor a többi sárkánynemzetség ellenezte ezt a tervét, amiért akkora pusztítást okozna, Malygos egyszerűen háborút hirdetett ellenük, ahogyan Dalaran halandójaival szemben is, akik megpróbáltak szembeszállni vele. Tettei annyira veszélybe sodorták a világot, hogy még a fekete sárkányok is laza szövetségre léptek a többiekkel vele szemben, és Dalaran mágusai a frissen újjáépített várost a Northrend feletti égre röpítették, hogy innét közvetlenül szembeszállhassanak vele. Malygos szolgái és a dalarani Kirin Ton ellenséges viszonyban álltak egymással, ezért a Kirin Tor minden szövetséges segítségét örömmel fogadta, bárhonnan is érkezzen az – a Varázsszövő Malygos-szal és azzal a fenyegetésével szemben, hogy minden mágiát elvesz tőlük, még a Horde is elfogadható szövetséges volt, ezért Dalaran semleges várossá vált, ahonnan a Horde és az Alliance tagjai is tovább tudtak haladni Northrenden.

- folyt. köv. -