Még akkor is, ha ez nem nyilvánvaló. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Southern Barrens esete.

  A Puszták (The Barrens) helyén valamikor virágzó erdő volt, ahol az éjelf civilizáció is letelepedett. Az Örökkévalóság Kútjának robbanása után azonban a terület sivárrá vált, és számos dolog hátráltatta az itt élőket. Miután az orkok megérkeztek Kalimdorra, a Horda foglalta el a területet, és építette ki az Aranyutat (Golden Road), valamint a Mulgore-t Orgrimmarral összekötő keresztutat. A keresztút mentén volt egy kis tauren állomás: Taurajo Tábor. A Mulgore-ból Durotarba tartó hordás kalandorok gyakran álltak meg a békés telepen, ahol mindig jó szívvel fogadták az érkezőket. A kis települést mindössze két dolog zavarta: az egyik a Pusztákban honos quilboarok támadása volt, a másik pedig a közelben állomásozó törp régészek, akik a taurenek megszentelt földjein végeztek ásatásokat.

  Azonban az idill véget ért. Kalimdor partjainál a Szövetség katonái jelentek meg, akik terjeszkedni kezdtek a kontinensen a Horda kárára. A katonai lépéseket nem lehetett tétlenül figyelni, a Horda is kezdett felfegyverkezni. Az egyre nyilvánvalóbb agressziót végül a békeszerető taurenek kicsiny tábora, Taurajo sínylette meg: a Szövetség haderői rajtaütöttek a táboron, kifosztották és lerombolták a sátrakat, az ott élők nagy részét pedig lemészárolták. A Szövetség a Becsület Álláson (Honor’s Stand) is rajtaütött, az itt élők a közeli erdőkbe menekültek, és onnan figyelték elborzadva Peake kapitány gaztetteit: volt, akinek a szemét is kiverte a katona.


 
És ha mindez még nem lett volna elég, másnap Halálszárny (Deathwing) pusztított végig egész Azerothon, kettévágva a Pusztákat, elzárva a déli területeket az Orgrimmarból érkező segítségtől. A tájkép is megváltozott: az egykori puszta helyén vadul burjánzó dzsungel vágta el az utat, a megvadult növényzeten szinte lehetetlenné vált az átkelés. Ezt a gyors növekedést nemcsak Naralexnek a Siránkozó Barlangokban (Wailing Caverns) folytatott tevékenysége okozta: a barlang belsejében ugyanis rés nyílt a Smaragd Álomra (Emerald Dream), és a Rémálom (Nightmare) a résen keresztül megrontotta az itteni élővilágot. A Taurajot érő támadás túlélői elől a menekülési útvonal el volt vágva. A quilboarok pedig, kihasználva a fejetlenséget és a Horda és Szövetség közötti ellentétet, megkezdte terjeszkedését, és számos menekülő taurent ejtettek foglyul.

  A nyugodt tauren nép bosszút és elégtételt kívánt, amelyet a Horda új hadfőnöke, Garrosh sem utasított vissza, és új vezért és sereget küldött a vidékre. Vérmarok (Bloodhilt) hadúr nem tétovázott: a quilboarok bajnokát meg kell ölni, hiszen nélküle fejetlenség lesz a törzs többi tagja között, a Taurajo romjait még mindig fosztogató Szövetséges katonákat az út mentén kell karóba húzni, Battlescar semlegességét pedig meg kell szüntetni és a Hordának kell előbb megszereznie. Az eddigi hadfőnökkel Gar’dullal személyesen kívánt elbeszélgetni Vérmarok. Bár Gar’dul próbálta menteni a menthetőt, hogy neki esélyt sem adtak, Vérmarok nemes egyszerűséggel kihajította az ablakon a korábbi hadurat. Miután pedig egy SI:7 kémnél talált levélből megtudta, hogy ki rendelte el Taurajo Tábor lerohanását, vérdíjat tűzött ki a taurajoi mészáros fejére.
  
 A taurenek és a Horda bosszúállása azonban nem állt meg az embereknél: kiterjedt az emberek támadását segítő Vadpöröly (Wildhammer) és Vaskohó (Ironforge) törpökre is. Egy goblin segítségével végül a Bael Modani ásatás egyik részlegét felrobbantották.
  
 Ők csak visszatámadtak, csak bosszút álltak szeretteik gyilkosán, akik ártatlanokat öltek meg minden különösebb ok nélkül. Ez az ő területük, és a fegyverszünetet megkötve a Szövetség kezdett el itt terjeszkedni. Vajon mi lehet az oka, hogy ezen a korábban kietlen, senkinek nem kellő területen most élet-halál harcot vívnak egymással a katonák minden egyes négyzetméterért?
  
 A Szövetség eredetileg nem akart terjeszkedni Kalimdoron. Jaina kínosan ügyelt a béke megtartására, Baine-nek, a taurenek törzsfőnökének segítséget és menedékes nyújtott a bajban. Az új hadfőnök, Garrosh azonban szemet vetett a Durotar körüli erdőségekre és a bennük rejtőző nyersanyagokra, ezért úgy döntött, hogy elveszi, amire szüksége van. Az éjelfek derekasan küzdöttek a Hordával szemben, azonban ehhez szövetségeseik segítsége is kellett volna. Ezért Variann elhatározta, hogy segítséget nyújt nekik, és ehhez egy útra van szükség. Egy útra, amin keresztül a karavánok áthaladhatnak, és amit csapatokkal lehet megvédeni. Ez az út pedig a Pusztákon haladt volna keresztül. Ha a Horda odamehet és megszerezheti magának erőszakkal, amit akar, akkor ezt a Szövetség miért ne tehetné meg? Ha a Horda éjelf településeket igázhat le, akkor a Szövetség miért ne igázhatna le ork és tauren őrségeket?
  
 Az út megépítésével és annak biztosításával Hawthorne tábornokot bízták meg. Katona létére a tábornok békeszerető ember volt, azonban céljai eléréséhez, ha kellett, hajlandó volt erőszakhoz folyamodni. Ahogyan ezt tette Taurajo Tábor esetében is.



  - Á, igen, a támadásunk a hordás városon, Taurajon. Megküzdöttem a döntés meghozatalával. Taurajo bevallottan egy „könnyű célpont” volt, leginkább vadászok tábora. Emellett azonban már jópár éve toborzásra, kiképzésre és a felszerelés összegyűjtésére is használták. Amikor azt jelentették őrszemeink, hogy a legveszélyesebb tagjai a tábornak vadászatra mentek, gyorsan kellett cselekednünk.
- Kifosztottuk a várost?- Én nem használnám a kifosztottuk kifejezést, de igen, a támadás nem ütközött akadályba. Eltávolítottuk Taurajot az útból, elkoboztuk a fegyvereit, és leromboltuk a kovácsműhelyeit. A támadással elég szabad teret nyertek az erőink, és kimozdítottuk az ellenséget az egyensúlyából. Emellett, a támadás során utasítottam az embereimet, hogy hagyjanak szabadon egy rést a soraink között.- Miért tette ezt?- Taurajoban jelentős volt a polgári lakosság száma. Biztosítani akartam számukra, hogy elmenekülhessenek a csatából, és sokan tényleg így tettek, és északon találtak menedéket. Sokat voltak, még a Szövetség vezérkarában is, akik megkérdőjelezték, hogy menekülési útvonalat biztosítottam. Szerintük hadifoglyokat kellett volna szereznem. De én nem látom értelmét ennek a fajta terror-taktikának. Azt akarom, hogy egy nap véget érjen a háború. És soha nem fog véget érni, ha lemészároljuk, vagy bebörtönözzük a civileket. Remélem, hogy a másik oldalon is vannak olyanok, akik így látják a dolgokat. 
 
Az eseményeket és azok következményeit azonban ő sem láthatta előre. Nem tudta, hogy a quilboarok csak az alkalomra várnak, hogy támadjanak, és sok foglyot ejtettek a menekülő taurenek között. Nem gondolta, hogy a Stockade celláiból az ő hadseregének soraiba kerülő bűnözők nem elégszenek meg Taurajo elfoglalásával, hanem fosztogatni kezdik a romokat. És nem számított arra, amire senki sem számíthatott: a Szakadásra (Shattering).

   Másnap pedig a föld mozogni kezdett, és a Puszták kettészakadt, elvágva az eredetileg kijelölt utat. A Szövetség új útvonal után kezdett nézni, amellyel Desolace-be és a Kőkarmű-hegyekbe (Stonetalon Mountains) eljuthat. Az ellenség azonban taktikát váltott és lesből támadt: a taurenek az évszázadok során mások számára észre sem vehető vadászösvényeket jártak ki, ahonnan megtámadhatták az emberek katonáit, és a segítségükre érkező utánpótlást.

  A hirtelen kinövő dzsungel veszélyei mellett egyrészt a quilboarok egyre aktívabb tevékenysége is fenyegette az új út kiépítését. Habár megpróbáltak kiegyezni a nomád néppel, ez nem járt sikerrel. Emellett a tengerparti erődöt, Északi Őrséget (Northwatch Hold) egy ork törzs, az Üvöltőharag (Rageroar) klán támadta meg a tenger felől. Az Üvöltőharag klán a Gilneasból menekülő egyik worgen hajót fogta el, és a hajó utasait trófeaként kívánták Garroshnak felajánlani. A worgenek azonban Kalimdor patjainál fellázadtak fogvatartóik ellen. Bosszúból az orkok vezére, Karga rájuk gyújtotta a hajót, és elrendelte a worgenek megsemmisítését. Erőfitogtatásként az egyik worgent megskalpolta, és a skalpból készített magának sisakot. A szerencsésebb worgenek Északi Őrségbe menekültek, ahol segítettek az embereknek az orkok támadását visszaverni.

  A Horda bosszúját Hawthorne tábornok nem kerülhette el. A Dicsőséges Erőd (Fort Triumph) felé vezető úton orkok támadták meg és ölték meg. A Horda azt az embert ölte meg, akinek leginkább célja volt a béke. Gaines nagykövet ugyanis korántsem tart úgy a vérontástól, mint elődje. A nagykövet már elrendelte, hogy a quilboarokat teljesen irtsák ki. Amikor pedig tudomására jutott, hogy a Horda vérdíjat tűzött ki Hawthorne tábornok fejére, csak megrándította a vállát és mosolygott. Ha harc, hát legyen harc.

  Ahogyan a harcot és a bosszút választották a törpök is. Miután egy szabotázs-akció keretében Bael’dunt felrobbantották, a törpök is a szemet szemért, fogat fogért elvhez folyamodtak: a robbanás helyszínén talált goblin holttestből arra következtettek, hogy a Fenékvíz (Bilgewater) kartell keze lehet a dologban, ezért felrobbantották Frazzlecraz-bányát.



  Hogy meddig fog az öldöklés folytatódni, azt nem lehet megmondani. Mint ahogyan nem lehet igazságot sem tenni, hiszen nem olyan egyszerű megmondani, hogy mi indította el háborút. Azonban az ördögi gépezet beindult: a támadást ellentámadás követi, amelyet újabb és újabb ellentámadások fognak követni. A bosszú és az elszenvedett sérelem megtorlása mozgat mindent. Hiszen lássuk be, nem olyan egyszerű azt mondani, hogy lemondok a bosszúról, és békét akarok. Láthattuk, hogy az ilyen vezetőket gyengének bélyegezték meg. Jainának választania kellett a Szövetség és a Horda között, és a Szövetséget választotta. Baine még fiatal, nem régóta van a posztján, a Grimtotemek puccsát éppen csak sikerült levernie, nem állíthatja be magát gyengének. Garrosh és Variann lételeme a háború. Azt megmondani jelenleg, hogy ki hozza el a békét, lehetetlen. Hiszen mindkét oldalon csak sérelmek és megtorlás van. Minden azzal kezdődött, hogy ő visszaütött. De mint láthattuk, az éremnek mindig két oldala van.