Üdvözöllek fáradt vándor,
Mesélek hát most a klánról.
Dicső harcos, büszke vadász,
Belőlük itt sokat találsz.

Válogatott harcostársak
Kik a Próbán mind helytálltak.
Olyanok ők, mint egy család,
Otthont köztük bizton találsz.

Temelletted mind ott állnak,
Minden bajjal szembeszállnak.
A harcból ők el nem futnak,
Míg küzdeni érted tudnak.

Közéjük Te úgy tartozhatsz,
Becsületet hogyha mutatsz.
Fontos még a bátorságod,
S legyen meg a kitartásod.

A legfontosabb mégis talán,
Hogy számunkra ne légy talány.
Lelked nyisd meg, megismerünk,
Igy forr egybe sorsod velünk.

Ülj le közénk, dőljél hátra,
És kezdj bele mondókádba.
Véleményed oszd meg, nosza
S az idő elszáll, messze, tova.

Egy hét, nem több, s lelked szárnyal
Hisz gyarapodtál sok-sok társsal.
Szenvedésdnek, érzed, vége
Kincset leltél, neve: BÉKE...

Hmmm, hol is kezdhetném... Adj egy percet kérlek, öreg tauren vagyok már. Klánunk története nagyon régre tekint vissza, valamikor még a kezdetek kezdetén alakultunk, ha jól emlékszem havazott aznap. Akkor még nem ezt a földet tapodtuk mint ma, a Sziklák ott Vérvörösen izzottak, ám ahogy Klánunk egyre gyarapodott, és egyre nagyobb és nagyobb kihivások elé néztünk, harcosainkat érthető módon egyre jobban zavarta a tömeg, ami kezdett kialakulni Azeroth földjein. Ezért a Tanács úgy döntött, máshol próbálunk szerencsét. Igy hát a Redrock Berserkers élelemmel és felszereléssel megrakott szekerekkel, asszonyokkal gyerekekkel, nekivágott a végtelen pusztáknak, hogy elérje az ugyan nem túl biztató Trollvégzetnek keresztelt, ám általunk csak Igéretek Földjének hivott területet. Megérkezvén érintetlen puszták, kiaknázatlan kincsek és őseink mosolyát hozó hűsítő szellő fogadott minket. Minden olyan volt, mint amilyennek elképzeltük, Klánunk nekilendült, kihivást kihivás után győzött le, most, hogy már nem voltak akadályozó tényezők. Aztán az egyik borús, esős napon újabb jövevények állitottak be, a gaz Szövetség zászlaja alatt. Megérkezésükkel teljesen felbomlott az egyensúly, számuk igy közel háromszorosa lett a Hordáénak. Mintha Ez nem lenne elég baj, a klánon belül is széthúzás jelei kezdtek megmutatkozni. Egyes harcosok haladni szerettek volna, mások inkább szép, komótos tempóban, más elfoglaltságokat is beiktatva éldegélni. Miután ezt a problémát sajnos nem tuduk se megoldani se később kiküszöbölni, ezért harcosaink sajnos más, számukra megfelelőbb klánokat kerestek. Sok régi barátot vesztettem igy, de hát ahogy a Szellemek mondják: "Mindenkinek a saját céljai az elsők". Igy kevesen maradván olyanok, akik még Klánunk régi szellemét tekintették mérvadónak, úgy döntöttünk ismét költözünk. Újból felpakoltuk felszerelésünk, összeszedtük az aprónépet, és útnak indultunk e mesés föld felé, mely remélhetőleg az Utazók utolsó állomása lesz.

Ez lenne hát Klánom rövid története. Mesélhetnék még arról is, harcosaink hogyan ünnepeltek Ragnaros lávacsarnokában, hogyan hordoztuk Orgrimmarban dicső menettel Onyxia levágott fejét, hogyan törtünk át a bogarak sorain, vagy hogyan táncoltunk a gaz Hakkar tetemén. Ám sajnálatos módon most erre nem kerülhet sor, hisz nézd, délidő van, az asszonyok mérgesek lesznek ha késünk az ünnepi ebédről. Nem tudom Te hogy vagy vele, de én se Ragnarostól, se Onyxiától, se bármily pokolbéli szörnyetegtől nem féltem még annyira, mint az én társamnak villámló tekintetétől... Egyszóval hát Dicsőség, tömjed bendőd míg beléd fér.