Impresszum, jogi nyilatkozat | Kapcsolat World of Warcraft is a trademark and Blizzard Entertainment is a trademark or registered trademark of Blizzard Entertainment in the U.S. and/or other countries. wow.lap.hu | mmorpg.lap.hu | Computerworld.hu | PCWorld.hu | GameStar.hu | VideoSmart.hu |
Southsea Pirate 752 hozzászólás
Azért kiváncsi volnék milyen sorrendben öltétek meg a Vem családot. :P
Ki maradt utoljára?
Worgen 94 hozzászólás
Üdv mindenkinek!
Újabb hét telt el, nagy örömünkre újabb eredménnyel.
Egyik AQ40-es raid-en, miután egy óra alatt végeztünk az első három boss-al, ismét meglátogattuk a bogár családot (Vem, Kri & Yauj). Klánunk fejlődése ezúttal is lemérhető volt, mert mindössze két próba kellett hozzá, hogy simán levágjuk őket, mindenféle nagy taktikai megbeszélések, hosszas töprengések nélkül.
Mondatni AQ40 első négy boss-a már farmolás szintjén megy, így gőzerővel folyik a felkészülés nature res-ből Huhuranra. Úgy gondoljuk maximum két hete van még hátra Huhu-nak, aztán jön a Chemotox. :)
Másik fontos eredmény, hogy minden gond és a beharangozott wipe hegyek nélkül eljutottunk Instructor Razuvius-ig Naxxramas-ban. Kíváncsiak voltunk, hogy miből kell még felkészülnünk erre a harcra. Miután meg tudtuk, hogy papjainkat jó sok chance to hit-es tárgyal kell felszerelnünk, el is kezdtük ezek farmolását. Razu helyében sem lennék szívesen, mikor így meg vannak számlálva a napjai. :)
Éérdekesség még, hogy továbbra is két csapattal farmoljuk Onyxiát, új rekordunk ezúttal 21 fővel, halál nélkül győztük le a mára kissé gyengussá vált sárkányt.
Tagfelvételünk továbbra is nyitott, az alábbiakban bővebben olvashatnak róla az érdeklődők.
Az Immortal Army egy insta beállítottságú klán, amely 2005 decemberében alakult. Az elmúlt kilenc hónap alatt eljutottunk arra a szintre, hogy Molten Core-t, Zul’Gurub-ot, Onyxiát, AQ20-at és BWL-t is hetente farmoljuk. Közben elkezdtük AQ40-et, ahol az első négy bosst nyomtuk le eddig és megkezdtük a Naxxramas-ban tanyázó bossok begyakorlását is.
Aktuális terveink:
További haladás AQ40-ben (Wanted: Huhuran!) valamint az outdoor sárkányok, bossok legyőzése és Naxxramas-ban Anub’rekhan és Razuvius legyőzése.
Tagfelvételünket ismét megnyitottuk az alábbi kasztokból:
- 3 fő Druid
- 2 fő Rogue
Fontos kihangsúlyozni, a fenti kasztokból olyan embereket keresünk, akik egyből csatlakoznak a raid csapatokhoz, mint kezdőemberek, tehát nem a cserepadra keresünk tagokat!
A jelentkezőktől az alábbiakat várjuk el:
- Legyen elszánt és kocka – azaz legalább négy raid-et tudjon vállalni hetente
- Rendelkezzen MC, BWL és Onyxia kulcsokkal (záros határidőn belül Naxx kulcs is!)
- Tudjon játszani a karakterével és elfogadja raidben a számára kiosztott szerepet.
- Viselkedjen kulturáltan – klánunkban nincsen veszekedés, gorombáskodás, nincsenek nehezen elviselhető emberek, ninják stb. és ezután sem szeretnénk ilyet.
- A klánszabályok elfogadása. ( lásd http://immortalarmy.tx.hu weboldal, „Rules” menüpont)
- Rendelkezzen nagy instás tapasztalattal (MC, BWL elvárás)
- Legyen jó felszerelése (epic és rare cuccok)
Cserébe az alábbiakat tudjuk nyújtani:
- Minden nap raid – MC, AQ20, AQ40, ZG, BWL, Onyxia, Naxx
- Kasztokér felelős officeri rendszer – törekszünk rá, hogy a klánok officerei segítőkész, megbízható, kulturált viselkedésű és saját kasztjukat nagyon ismerő emberek legyenek.
- Mester rendszer – Minden szakmához tartozik egy mester, aki a lehető legtöbbet tudja az adott mesterségről és sokat van online. Ő alapanyag áron készít el mindent a klántagoknak, folyamatosan információval szolgál az új receptjeiről és alapanyagszükségletekről.
- Komoly informatika háttér – saját TS szerver, saját web, magyar nyelvű DKP oldal, webes raid calendar, saját fórum, password-el védett oldalak a tagok számára.
- Építő jellegű és jó hangulatú közös együtt játszások – együtt örülünk a sikereknek és együtt próbálunk tanulni a kudarcokból. Nincs személyeskedés, bűnbak kikiáltás.
- Megbízható és értékes tagjainkat további segítségek – Versenyek értékes díjakkal, Onyxia köpeny illetve egyéb fire, nature reses cuccok elkészítése, felszerelésekhez való hozzájutás segítése alapanyagokkal, segítség Legendary fegyver elkészítésében (jelenleg három ilyen fegyó is készül) stb.
Jelentkezés:
Jelentkezni a klánweben lehet ( http://immortalarmy.tx.hu ) ahol a fórumban a tagfelvételnél kell egy új topic-ot nyitni a játékbeli karakter névvel. A topicba az alábbi kérdéseket kéretik megválaszolni:
- Karakter neve (topic címe)
- Kaszt, faj
- Aktuális Talent (pl. 11/5/31 stb.)
- Fire és Nature Resistance (buff nélküli legjobb alapérték)
- Előző guildek, és mi nem tetszett bennük, miért léptél ki belőlük
- Aktivitás. Mennyit tudsz játszani, esténként meddig tudsz maradni, mennyi raidet tudsz bevállalni hetente
- Életkor
- Egyéb említést érdemlő dolgok magatokról
:!: Ha valamilyen okból nem szeretnél a fórumon jelentkezni, akkor keresheted az alábbi officereket is a játékban vagy írhatsz nekik privát üzenetet : Bácsi, Sery, Snakesensei
Köszönettel és üdvözlettel: Az Immortal Army klán
Reborn - Bloodscalp, Alliance
Worgen 94 hozzászólás
Üdv mindenkinek!
Az elmúlt hét az újdonságok jegyében telt el.
Legfontosabb újdonság volt, hogy elkezdtük Naxxramas-t. Anub’rekhan felé vettük az irányt, de egy insta restart további gyakorlatozásra kényszerített a trash mobokon, holott nem igazán volt velük gondunk. Néhányszor bepróbáltuk magát a bosst is, amely a következő 1-2 hétben bizonyosan megadja magát nekünk.
AQ40-ben is továbbléptünk és legyőztük Fankriss-t. Jelenleg már Huhuran-t próbálgatjuk és biztosak vagyunk benne, hogy amint megvan a szükséges nature reses felszerelés (nagyon dolgozunk rajta) meglesz ez a boss is.
Másik újdonság, hogy szegény Onyxiát még jobban elkezdtük farmolni, mostantól két 25 fő körüli gruppal megyünk rá a Tier 2-es fejesekért. (ez azt is jelenti, hogy megduplázódott a szétbontandó druid fejes, már az első alkalommal is mindkét csapatnak dobott 1-1-et )
Tagfelvételünk továbbra is nyitott, az alábbiakban bővebben olvashatnak róla az érdeklődők.
Az Immortal Army egy insta beállítottságú klán, amely 2005 decemberében alakult. Az elmúlt kilenc hónap alatt eljutottunk arra a szintre, hogy Molten Core-t, Zul’Gurub-ot, Onyxiát, AQ20-at és BWL-t is hetente farmoljuk. Közben elkezdtük AQ40-et, ahol az első három bosst nyomtuk le eddig és megkezdtük a Naxxramas-ban tanyázó bossok begyakorlását is.
Aktuális terveink:
További haladás AQ40-ben (Wanted: Huhuran!) valamint az outdoor sárkányok, bossok legyőzése és Naxxramas-ban Anub’rekhan legyőzése.
Tagfelvételünket ismét megnyitottuk az alábbi kasztokból:
- 3 fő Druid
- 1 fő Paladin
- 1 fő Warlock
- 2 fő Rogue
Fontos kihangsúlyozni, a fenti kasztokból olyan embereket keresünk, akik egyből csatlakoznak a raid csapatokhoz, mint kezdőemberek, tehát nem a cserepadra keresünk tagokat!
A jelentkezőktől az alábbiakat várjuk el:
- Legyen elszánt és kocka – azaz legalább négy raid-et tudjon vállalni hetente
- Rendelkezzen MC, BWL és Onyxia kulcsokkal (záros határidőn belül Naxx kulcs is!)
- Tudjon játszani a karakterével és elfogadja raidben a számára kiosztott szerepet.
- Viselkedjen kulturáltan – klánunkban nincsen veszekedés, gorombáskodás, nincsenek nehezen elviselhető emberek, ninják stb. és ezután sem szeretnénk ilyet.
- A klánszabályok elfogadása. ( lásd http://immortalarmy.tx.hu weboldal, „Rules” menüpont)
- Rendelkezzen nagy instás tapasztalattal (MC, BWL elvárás)
- Legyen jó felszerelése (epic és rare cuccok)
Cserébe az alábbiakat tudjuk nyújtani:
- Minden nap raid – MC, AQ20, AQ40, ZG, BWL, Onyxia, Naxx
- Kasztokér felelős officeri rendszer – törekszünk rá, hogy a klánok officerei segítőkész, megbízható, kulturált viselkedésű és saját kasztjukat nagyon ismerő emberek legyenek.
- Mester rendszer – Minden szakmához tartozik egy mester, aki a lehető legtöbbet tudja az adott mesterségről és sokat van online. Ő alapanyag áron készít el mindent a klántagoknak, folyamatosan információval szolgál az új receptjeiről és alapanyagszükségletekről.
- Komoly informatika háttér – saját TS szerver, saját web, magyar nyelvű DKP oldal, webes raid calendar, saját fórum, password-el védett oldalak a tagok számára.
- Építő jellegű és jó hangulatú közös együtt játszások – együtt örülünk a sikereknek és együtt próbálunk tanulni a kudarcokból. Nincs személyeskedés, bűnbak kikiáltás.
- Megbízható és értékes tagjainkat további segítségek – Onyxia köpeny illetve egyéb fire reses cuccok elkészítése, felszerelésekhez való hozzájutás segítése alapanyagokkal, segítség Legendary fegyver elkészítésében stb.
Jelentkezés:
Jelentkezni a klánweben lehet ( http://immortalarmy.tx.hu ) ahol a fórumban a tagfelvételnél kell egy új topic-ot nyitni a játékbeli karakter névvel. A topicba az alábbi kérdéseket kéretik megválaszolni:
- Karakter neve (topic címe)
- Kaszt, faj
- Aktuális Talent (pl. 11/5/31 stb.)
- Fire és Nature Resistance (buff nélküli legjobb alapérték)
- Előző guildek, és mi nem tetszett bennük, miért léptél ki belőlük
- Aktivitás. Mennyit tudsz játszani, esténként meddig tudsz maradni, mennyi raidet tudsz bevállalni hetente
- Életkor
- Egyéb említést érdemlő dolgok magatokról
Ha valamilyen okból nem szeretnél a fórumon jelentkezni, akkor keresheted az alábbi officereket is a játékban vagy írhatsz nekik privát üzenetet : Timber, Sery, Snakesensei
Köszönettel és üdvözlettel: Az Immortal Army klán
Reborn - Bloodscalp, Alliance
Murloc 10 hozzászólás
Üdv mindenkinek!
A nyár véget ért, klántagjaink is visszatértek a nyaralásból így el is kezdtük újra a nyomulást gőzerővel.
Ennek első szenvedője Battleguard Sartura volt, akit gyakorlatilag az első komolyan nekiszánt este után le is győztünk.
Emellett tovább farmoltuk a többi instát is, például AQ20-at és ZG-t ugyanazon a napon teljesen kitakarítottuk.
További érdekesség még, hogy elkészült klánunk második legendary fegyvere. A Sulfuras büszke tulajdonosa Bravo, paladin officerünk, akinek ezúttal is gratulálunk!
Továbbfolyik a készülődés Naxxramas-ra, egyre több tagunknak van már meg a kulcsa, sőt az első raid is kiírásra került.
Tagfelvételünk továbbra is nyitott, az alábbiakban bővebben olvashatnak róla az érdeklődők.
Az Immortal Army egy insta beállítottságú klán, amely 2005 decemberében alakult. Az elmúlt kilenc hónap alatt eljutottunk arra a szintre, hogy Molten Core-t, Zul’Gurub-ot, Onyxiát, AQ20-at és BWL-t is hetente farmoljuk. Közben elkezdtük AQ40-et, ahol az első két bosst nyomtuk le eddig.
Aktuális terveink:
További haladás AQ40-ben valamint az outdoor sárkányok, bossok legyőzése és felkészülés Naxxramas-ra. Ez utóbbit szeptemberben 18-án kezdjük el.
Tagfelvételünket ismét megnyitottuk az alábbi kasztokból:
- 2 fő Druid
Fontos kihangsúlyozni, a fenti kasztokból olyan embereket keresünk, akik egyből csatlakoznak a raid csapatokhoz, mint kezdőemberek, tehát nem a cserepadra keresünk tagokat!
A jelentkezőktől az alábbiakat várjuk el:
- Legyen elszánt és kocka – azaz legalább négy raid-et tudjon vállalni hetente
- Rendelkezzen MC, BWL és Onyxia kulcsokkal (záros határidőn belül Naxx kulcs is!)
- Tudjon játszani a karakterével és elfogadja raidben a számára kiosztott szerepet.
- Viselkedjen kulturáltan – klánunkban nincsen veszekedés, gorombáskodás, nincsenek nehezen elviselhető emberek, ninják stb. és ezután sem szeretnénk ilyet.
- A klánszabályok elfogadása. ( lásd http://immortalarmy.tx.hu weboldal, „Rules” menüpont)
- Rendelkezzen nagy instás tapasztalattal (MC, BWL minimum)
Worgen 94 hozzászólás
Üdv mindenkinek!
Topicunk látogatottsága és a hozzásszólások száma ugrásszerűen megemelkedett a múlt héten :D
Ennek oka az egyik tagfelvétellel kapcsolatos hozzászólás volt, amelyet azt hiszem maximálisan kiveséztünk :D
A klánról annyit, hogy a múlt héten a még mindig tartó nyári szabadságok miatt a szokásos instákat jártuk, a szokásos eredménnyel.
Ugyan a Razorgore bug kijavítása okozott némi meglepetést, de vettük ezt az akadályt is szokás szerint.
Tagfelvételünk továbbra is nyitott, az alábbiakban bővebben olvashatnak róla az érdeklődők.
Az Immortal Army egy insta beállítottságú klán, amely 2005 decemberében alakult. Az elmúlt kilenc hónap alatt eljutottunk arra a szintre, hogy Molten Core-t, Zul’Gurub-ot, Onyxiát, AQ20-at és BWL-t is hetente farmoljuk. Közben elkezdtük AQ40-et, ahol az egyes bosst nyomtuk le eddig.
Közeli terveink további haladás AQ40-ben valamint az outdoor sárkányok, bossok legyőzése és felkészülés Naxxramas-ra. Ez utóbbit terveink szerint szeptemberben kezdjük el.
Tagfelvételünket ismét megnyitottuk az alábbi kasztokból:
- 1 fő Druid
- 1 fő Mage
- 1 fő Priest (törpe előnyben)
Fontos kihangsúlyozni, a fenti kasztokból olyan embereket keresünk, akik egyből csatlakoznak a raid csapatokhoz, mint kezdőemberek, tehát nem a cserepadra keresünk tagokat!
A jelentkezőktől az alábbiakat várjuk el:
- Legyen elszánt és kocka – azaz legalább négy raid-et tudjon vállalni hetente
- Rendelkezzen MC, BWL és Onyxia kulcsokkal (záros határidőn belül Naxx kulcs is!)
- Tudjon játszani a karakterével és elfogadja raidben a számára kiosztott szerepet.
- Viselkedjen kulturáltan – klánunkban nincsen veszekedés, gorombáskodás, nincsenek nehezen elviselhető emberek, ninják stb. és ezután sem szeretnénk ilyet.
- A klánszabályok elfogadása. ( lásd http://immortalarmy.tx.hu weboldal, „Rules” menüpont)
- Rendelkezzen nagy instás tapasztalattal (MC, BWL minimum)
- Legyen jó felszerelése (epic és rare cuccok)
Cserébe az alábbiakat tudjuk nyújtani:
- Minden nap raid – MC, AQ20, AQ40, ZG, BWL, Onyxia
- Kasztokér felelős officeri rendszer – törekszünk rá, hogy a klánok officerei segítőkész, megbízható, kulturált viselkedésű és saját kasztjukat nagyon ismerő emberek legyenek.
- Mester rendszer – Minden szakmához tartozik egy mester, aki a lehető legtöbbet tudja az adott mesterségről és sokat van online. Ő alapanyag áron készít el mindent a klántagoknak, folyamatosan információval szolgál az új receptjeiről és alapanyagszükségletekről.
- Komoly informatika háttér – saját TS szerver, saját web, magyar nyelvű DKP oldal, webes raid calendar, saját fórum, password-el védett oldalak a tagok számára.
- Építő jellegű és jó hangulatú közös együtt játszások – együtt örülünk a sikereknek és együtt próbálunk tanulni a kudarcokból. Nincs személyeskedés, bűnbak kikiáltás.
- Megbízható és értékes tagjainkat további segítségek – Onyxia köpeny illetve egyéb fire reses cuccok elkészítése, felszerelésekhez való hozzájutás segítése alapanyagokkal, segítség Legendary fegyver elkészítésében stb.
Jelentkezés:
Jelentkezni a klánweben lehet ( http://immortalarmy.tx.hu ) ahol a fórumban a tagfelvételnél kell egy új topic-ot nyitni a játékbeli karakter névvel. A topicba az alábbi kérdéseket kéretik megválaszolni:
- Karakter neve (topic címe)
- Kaszt, faj
- Aktuális Talent (pl. 11/5/31 stb.)
- Fire és Nature Resistance (buff nélküli legjobb alapérték)
- Előző guildek, és mi nem tetszett bennük, miért léptél ki belőlük
- Aktivitás. Mennyit tudsz játszani, esténként meddig tudsz maradni, mennyi raidet tudsz bevállalni hetente
- Életkor
- Egyéb említést érdemlő dolgok magatokról
Ha valamilyen okból nem szeretnél a fórumon jelentkezni, akkor keresheted az alábbi officereket is a játékban vagy írhatsz nekik privát üzenetet : Timber, Sery, Snakesensei
Köszönettel és üdvözlettel: Az Immortal Army klán
Reborn - Bloodscalp, Alliance
Bloodscalp Hunter 329 hozzászólás
Ég a pofám, én indítottam az egész lavinát. :oops:
Scytha - level 70 dwarf priest
Scarlet Crusader 1180 hozzászólás
Szerintem nem zavarja oket, de ha megis ugyis szolnak egy moderatornak :D
Cenarion Defender 1770 hozzászólás
lassan ki is lehetne moderálni ezt a sok salátát amit ideírtunk, utólag is sry Immortal Army ;)
Consortium Agent 2458 hozzászólás
azért is :twisted:
(http://66.250.45.101/~dtguild/forums/announcement.php?f=5)
Scarlet Crusader 1047 hozzászólás
meg megint félreolvastok :) 6 nap attendet kíván DNT is, de 7 nap raidelnek.
ha nem 7 nap raidel vki naxxban képtelenség haladni.
a tankot meg akit kerestek azért vették fel(ill többet) mert csak így tudták levágni 4 horseman-t. 8 tankkal úgy se mennek sehova, max cserélgetnek állandóan. és akkor mindjárt nem kell 6-7 napot ott lenned.
BC - Warlock
http://www.ex-gaming.org -- Guild EX @ Grim Batol