Ok egyet átjavítottam, most nincs időm sajnos átolvasni, mert bármelyik pillanatban jöhetnek hvaeromék, azt megyünk el, de majd sort kerítek rá. Nemsokára megyek egy hónapot dolgozni, és nem tudom lesz e időm megírni a 2.fejezetet, de ha nem akkor legalább lesz sok időm átgondolni :D Igaz ,hogy sosem szoktam. Mindig akkor alakul ki a történet emikor írom. Szinte semmit nem tervezek el előre.

Pwned by Forrest Gump.
Tegnap meg a Halott menyasszony kötött le... az is már 5ödjére...
De most elolvastam végre! :)

Kicsit jobban figyelj a szóismétlésekre. Ha gondolod, kiemelem, hogy hol voltak, de szerintem magad is megtalálnád. :wink:
Persze, a 'ki vagy, vagy mi?' kérdés teljesen jogos Azerothban, de azért háromszor egymás után kicsit sok szvsz.
Ennek ellenére tetszett a törpék leírása, meg ahogy a tauren bevonult a képbe. :) Bár nekem picit bizarr volt, hogy egy tau sámán így segítsen egy élőholtat, de hát nem látott még ilyet végülis...

Szerintem jó! :)

Most nem azért ,hogy bunkó legyek, vagy tolakodó, de azért örülnék ha mellé írnád azt is ,hogy amúgy tetszett e vagy nem :P :roll:

Na had lássam!

Na végre, olvasnivaló! :)

Kritika készülőben...

Vándorlás
Avagy Cranky története

I. fejezet

A napok csak múltak, és Lordaeron egykori pompázó királysága végleg összeomlott. Az emberek közül akik csak tehették, délnek indultak, hogy átkeljenek az esős vidékekre, Wetlands földjére. Menethil volt az egyetlen lehetőségük, hogy menedéket találjanak, és ,hogy csatlakozzanak a déli királysághoz, Stromwindhez. A tehetősebbek hajóra ültek, és a nyugati földrészre utaztak, hogy ott kutassanak békés helyek után.
Az élőhalottak bár nem sejtettek semmit, a Korbácsban mégis belső viszályok uralkodtak. A Nathrezimek már egy hónapja várták uruk, Archimonde visszatérését, de semmi hírt nem kaptak. Kel' Thuzad aki Arthas királyt helyettesítette, minden tőle telhetőt megtett, hogy megtartsa a birodalmat, de a rettegett nagyurak, Balnazzar, Varimathras, és Detheroc mindent kezükben tartottak. A rothadó királyság ami éppen ,hogy csak kezdett felemelkedni, máris szétesésnek indult.
Sylvanas, egy a fantom kísértetek közül, akit maga Arthas pusztított el, sajátos módon, csendesen, és sunyin tört a hatalomra. Bár Kel' Thuzad meg volt győződve róla, hogy kezeiben tartja a sötét fantomot, Sylvanas titokban a Natherzimekkel tárgyalt. Egy viharos, sötét napon azonban egész Lordaeron meglepődött, mikor a főváros eltorlaszolt kapuján maga a halott király, Arthas tört be és számolt be Archimonde kalimdori bukásáról. A katonák, és egyéb élőhalott telepesek talán mit sem sejtettetek róla, de a birodalomban trónviszály kezdődött a Korbács, és a Lángoló Légió között.

Minden gondról, és árnyról mit sem tudva; délen, már az egykori közép birodalom földjén, Arathor örökségén, a felvidék határainál járt már Andrew, és Stitches. Hatalmas sziklák, és kietlen földek között járva, félve gondolt a vándor az előtte álló útra, és a borongós égboltra. Az utat elkerülve, az elementalok szent helyeit kerülgetve járta a felvidék csodálatos földjét. Már maga mögött tudta a Dunholde erődítményt, Thoradin nagy falát, és a Stromgarde óriási várát. Már csak a Dun Modori kettős híd állt előtte, amin keresztül végleg elhagyhatja Lordaeron földjét, és átléphet Azeroth titokzatos, és változatos birodalmába, a törpék, és déli népek otthonába.
Andrew mit sem törődött a veszélyekkel, amik rá leselkedtek ezen a kietlen vidéken. Nem törődött Myzrael haragjával, vagy a koboldokkal akik óriások társaságában járták a dombokat. Őt csak az érdekelte ,hogy minél hamarabb jusson el Duskwoodba, ahhoz a mesterhez akit Nathan említett neki. Hosszú útja során végig két személy járt a fejében. Az egyik a barátja, Oliver volt. Sokat gondolt rá ,hogy vajon az ő útja ,hogy alakul, és ,hogy viszont látja e még valaha. A másik Nathan, akinek szavai oly sokat keringtek agyában ,hogy már maga sem értette mit akart tőle pontosan. Stitches pedig hűségesen követte őt bárhova is ment, és ha egy kósza kobold támadt rá, láncos fejszéjével kettéhasította azt kegyetlenül.
Már csak órák kérdése volt, hogy elérjék a hidat, elkerülve az ocsmány raptorfészkeket. A nap fényesen sütött, a szél gyengén fújta Andrew megzöldült haját. A látóhatáron egy különös domb jelent meg, tetejében egy elkorhadt fával. Már késő délutánra járt, így rövid pihenésre jónak tűnt ez a hely. A két vándor lassan felmászott a domb tetejére, Andrew a korhadt fa törzsének dőlt, közben a földön ágaskodó gazcsomót tépkedte, Stitches pedig éberen őrködött, a domb déli oldalán. A bolond vándor az eget figyelte, hogyan jelennek meg rajta sorra a csillagok, és a hold. Hirtelen kiszúrta azt a furcsa fényű csillagot, amit a Tarren Milli csata előestéjén is látott. Talán nem is ugyanaz volt, Andrew mégis úgy érezte ,hogy ez az jelenti ,hogy a barátja jól van. Ahogyan ült, az ég lassan sötétbe borult, és beesteledett. A távolba bambult, és zavaros gondolatok töltötték meg elméjét, de valami hirtelen szétoszlatta őket. A távolban egy árnyat pillantott meg, ahogyan átrohan egy messzi dombon, és délnek kanyarodik.
-Stitches! - kiáltott rá Andrew, mire a förtelem gazdájához lépett. - Látod azt ott, a távolban?
A förtelem körbenézett a vidéken ,de semmit sem vélt felfedezni. Egy ideig csend volt, aztán Andrew újra észlelt valamit keletre, a domb lábánál.
-Ott! Gyerünk! - azzal Andrew futólépésben, leereszkedett a dombról, és botját, amelyet az úton talált, maga mellett tartva figyelmesen megállt. Stitches lomhán igyekezett le a dombról, és mikor közelebb ért, Andrew csitítva szólt rá. Hirtelen a sötétséget megtörve újra megpillantották az árnyat, amint pár méterrel előttük elszalad. Ahogyan figyelte felismerte ,hogy egy fehér bundájú farkast lát, ami mintha áttetsző lenne, akár egy tisztán tartott ablak üvege. Miközben nézte, hogyan tűnik el az este homályában, úgy vélte ,hogy egy ősi farkas szellemét láthatták.
Még csendesen álltak egy ideig, majd Andrew intett a förtelemnek, és lassan el is indult délnek.
-Gyerünk Stitches, induljunk, már így is sokat tétováztunk itt. Vagy megtetszett neked talán ez a korhadt fa? - mondta a bolond nevetve, és tovább ment.
Rövid gyaloglás után a homályból kezdett kirajzolódni két, boltíves kapu. Perceken belül már tisztán látszott a Thandol Ívnek nevezett híd, hogyan köti össze a két kontinenst. Még a műveletlen egyedek is könnyen megállapíthatták ,hogy ez a remekmű, bizony a tehetséges törpe építészek csodája. Andrew addig még életében nem látott ekkora építményt, és soha nem is hallott nagyobb hídról. Amint közelebb ért, jól látszott, hogy a híd tornyai másra is szolgálnak, és hamar feltűnt ,hogy a lábaiban is van valami belső erőd, vagy más. A kettős híd közül azonban, csak a nyugati volt ép, a keletit ugyanis lerombolták, sok évvel ezelőtt.
Amint elérte a hidat, hirtelen megállt, és vizsgálódni kezdett, mert mozgást észlelt a boltívek alatt. Aztán megpillantott egy bejáratot a boltív alatt, ami lefelé vezetett, valószínűleg a híd lábában lévő erődítménybe. Lassan elindult, keresztül a hídon, de csendesen ment, és Stitches is szorosan maga előtt tolta. A sötétben sikerült feltűnés nélkül elérnie a boltívet, a híd közepén, majd át is surrant alatta. Közben pedig valami mulatság zajai csapták meg a fülét. Valami furcsa zenét hallott, és nagy csattanásokat, meg üvegek csörömpölését. Andrew már emberi létében is sokat hallott, a törpékről. Tudta ,hogy nagyon mulatságos népek, és ,hogy nagyon is szeretik az alkoholt. Megtorpant, mert kíváncsisága nagyobb volt, mint bármilyen félelem. Már gyerekkorában is odavolt a törpékért.
Lassan átlopakodott a híd másik oldalára, és kihajolt, hogy a híd lábán lévő, masszív kőerkélyre pillantson. Két törpe ült ott, egy-egy elnyűtt faládán, kezükben egy korsó sörrel. Bár ezt már nehezen szűrte le, mégis a habos tetejéből úgy gondolta nem lehet más, csak valami déli maláta ital. Csak nehezen értette miről mulatoznak, és nevetnek, Andrew mégis úgy nevetett mintha csak értené miről beszélnek. Valójában csak örült, meg régi álma volt ,hogy törpéket lásson, és tetszett neki a mérhetetlen mulatozás amit mások csak ritkán engedhetnek meg maguknak. Még sokáig állt ott, már-már a híd falának támaszkodva, és csak nézett lefele. Néha egy-egy másik törpe is kijött az erkélyre, hogy újabb adagot töltsön a már üres korsókba, aztán újra visszament a belső térbe, ahonnan még több törpe hangja hallatszott ki. Stitches már nyugtalanul állt gazdája mellett, de mégsem ficánkolt semmit.
A nagy figyelés közepette egy törpe azonban felmerészkedett a hídra, hogy körbe nézzen. Lassan kijött azon az ajtón, úgy ,hogy Andrewnek, és a förtelemnek fel sem tűnt. A törpe erősen hunyorítva figyelte a két alakot, mivel enyhén pityókás állapotban volt. Kicsit közelebb lépett ,hogy jobban megvizsgálja őket. Körülbelül fél perc alatt sikerült megállapítania, hogy azok nem törpék, még részegen sem. Aztán megfordult, és az ajtón egy nagyot beordított.
-Riadó! Betolakodók a hídon!
Andrew hirtelen hátra ugrott, és Stitchest megragadva rohanni kezdett át a hídon. A törpék esdekelve jöttek fel a lépcsőn, kezükből többször kiejtették a a fegyverüket. Sokan annyira részegek voltak, hogy nevetésbe kezdtek az egészen, néhányan meg dühösen szaladtak a betolakodók után. Andrew mindenesetre gyorsabbnak tűnt a részeg törpéknél, még a lomha förtelemmel is. De a híd végében két, teljesen józan törpe állt őrségben, mire Andrew megtorpant, és ijedten nézett rájuk. Stitches megindult és tétovázás nélkül, lökte le a hídról az egyiküket, mire a másik megfújta kürtjét, és délen hamar felgyúlt néhány fáklyafény. A bolond nagyon megijedt, mert nem tudta mi tévő legyen, és már bánta ,hogy ennyi ideig figyelte azokat a törpéket. Stitches gyorsan elbánt a másik törpével, és el is indult a fáklyák felé, Andrew pedig követte. A förtelem remekül harcolt a törpék ellen, akik már legalább egy tucatnyian támadtak rá, de hátul megjelent néhány a mulatságról is, üveges szemekkel.
-Most sajnos meghalsz „hukk” te betolakodó, izé! - szólt rá Andrewre a törpe remegő hangon.
A törpék óvatosan közelítettek a bolond felé, aki ijedten hátrált, de Stitchesbe ütközött. A felbőszült harcosok, nagy harci pörölyökkel fenyegették a betolakodót, akinél csak az a gyenge bot volt, hogy megvédje magát. Két vaskos törpe mögül pedig egy kissé elhízott törpe ugrott elő, és rontott rá üvöltve, mire Andrew könnyen elhárította a részeget botjával. A törpe kifeküdt a földön nyögve. A másik két törpe hirtelen méregbe borult, és lassan közelíttek. Stitches már alig bírta a küzdelmet, több sebet is ejtettek rajta. Úgy tűnt ,hogy a remény elveszett, meghalnak, vagy a mérges törpék rabjai lesznek.
Andrew viszont a közeledő törpék mögött újra meglátta a farkast, aki hirtelen egy villanással átalakult valami egészen mássá. Egy magas, nagy testalkatú sűrű szőrős lénnyé, aminek patái, és fekete tülkei voltak. Orrában egy sárga karika lógott, és hosszú szakálla volt. Valamilyen hosszú, barna köpeny borította. Jobb kezében egy harci fejsze, bal kezében pedig egy kör alakú pajzs volt.
Amint megjelent, kezei körül villámok jelentek meg. Andrew, és a törpék meglepődve figyelték mi történik, majd a törpéken egy villám futott végig, ami néhányukat rögtön kiütötte, néhányan pedig csak hátrébb ugrottak, és úgy kaptak magukhoz fájdalmukban. De a bika szerű lény, egy kis fétisnek, vagy totemnek látszó tárgyat idézett a földre, ami meggyulladt, és egy tűznova futott végig a föld felett, amitől a törpék tűzbe borultak, és lángoló ruhában szaladtak a híd felé. Andrew mindezt meglepődve figyelte, majd bamba arcát megtörték a lény szavai.
-Gyorsan! Futás! - mutatott a hegyeknek, dél felé, majd rohanni kezdett, Andrew, és Stitches pedig követte. Legalább tíz percig rohantak megállás nélkül, Andrewnek pedig feltűnt egy erőd a hegyek között, ahol a törpék fenyegetően álltak csoportokba. Nem törődve vele rohantak el a hegyek közül, amit hamar el is hagytak. A talaj megváltozott a lábuk alatt, és sarasnak, mocsarasnak tűnt. Alacsony nádasokon vágtak át, és nemsokára egy vastag törzsű fűzfához értek. Ott megpihentek, és figyelték Stitchest aki kissé lemaradva, de viszonylag hamar megérkezett. Pár percig csendben álltak ott, amíg kifújták magukat, és gyanakvóan néztek mindig ki a fa mögül, de semmit sem láttak.
-Ezek a törpék! Rosszabbak részegen mint józanon! - szólt a szőrős lény, majd Andrewre nézett, mintha a kérdésekre várna.
-Én szeretem őket, mulatságosak! Persze csak ha barátságosak, de még biztos nem láttak ilyen aszott személyt mint én. - mondta Andrew nevetve, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy azt se tudja kivel, vagy mivel beszél. - Jut eszembe, ki vagy te? Vagy mi vagy te?
-A nevem Wondom, és Tauren sámán vagyok. Már napok óta figyeltelek titeket, és azon gondolkodtam miféle lény vagy te. Aztán már nem bírtam a kíváncsisággal, és úgy gondoltam ha a törpék megölnek, és elhurcolna magukkal, akkor talán sosem derül ki. Szóval? - beszélt Wondom, mire Andrew furán figyelt rá. Tauren? Ilyenről már hallott Dexoil történeteiben, aki bejárta Kalimdort, de Taurent csakugyan nem láttak még Azerothban.
-Tauren? Az nem lehet, mármint... Hallottam már taurenekről, de azok nem élnek erre. Pedig tényleg úgy nézel ki, mint a leírásokban. Hmm... Mit is kérdeztél? - kérdezte a bolond kissé bugyuta fejjel.
-Azt ,hogy te miféle szerzet vagy? És honnan jöttél? - kérdezte újra Wondom, magyarázóan, mintha egy bolondhoz beszélne, persze ő még nem sejtette ,hogy ez részben igaz.
-Én Andrew vagyok, élőhalott. - mondta majd elnevette magát. - Jó mi? Élő halott, tudod meghaltam, aztán mégis élek. Hát nem fantasztikus?
-Lehet ,hogy én vagyok bolond, de ezt nem értem. Meghaltál, és most mégis élsz? Felélesztettek? Talán a mágikus papok egyike? Nem, az nem lehet, hiszen te tényleg úgy nézel ki mint egy hulla. - mondta a tauren értetlenkedve.
-Nehéz ezt elmagyarázni... Meghaltam, felélesztettek, de mégis elrohadt a testem. - magyarázta Andrew mosolygó arccal. - Amúgy Lordaeronból jöttem, északról egy Andorhal nevű faluból. Egy földműves gyereke vagyok, de az apám meghalt sok évvel ezelőtt, és most ki tudja talán ő is él! - mondta, majd ismét nagyot nevetett.
-Ez az élőhalotti léttel jár? Ez a … hogy is mondjam, bolondság? - kérdezte Wondom, majd gúnyos arccal nézett a csakugyan bolond élőhalottra.
-Talán. Na mindenesetre köszönöm ,hogy megmentettél. Nem tudod merre vezet az út Duskwoodba? Innen már nem ismerem a környéket, eddig is csak egy szakadt térképről tájékozódtam.
Wondom valójában egy kósza volt, akit száműztek hazájából, és ő maga épített hajót, és kelt át a tengeren. Már évek óta járta a környéket, és sok mindent tudott a kontinensnek erről a részéről. Úgy döntött elkíséri a bolondot, hogy többet megtudjon róla, jobb dolga úgy sem akadt, és nagyon is kíváncsi volt.
-Veled megyek, és elvezetlek egy darabon. Aztán majd rábízlak a madarakra, vagy a természetre. Az majd elvezet téged, bárhova is menj. Ez a Duskwood... nagyon messze van, nem tudom miért akarsz oda menni. De át kell kelned a mocsárvidéken, Loch Modanon, a törpék földjén, Badlandsan aminél rosszabbat nem sokat láttam, de onnan már nem vagyok biztos az útban. Ugyanis a Badlansi hegyvonulatok mögött még sosem jártam. Arra valami vulkanikus vidék van, mert a forróság hatalmas arra, és néha száraz lávaköveket is találok ott. Mindenesetre, elkísérlek, és akkor minden kiderül.
Azzal neki vágtak a nagy útnak. A tauren, az élőhalott, és a förtelem együtt vágott át a mocsárvidéken, és a törpék alagútrendszerén, mire Loch Modanba értek. Útjuk során sokat megtudtak egymásról. Andrew sokat mesélt , Wondom viszont inkább hallgatni szerette a történeteket, minthogy ő is meséljen. Viszont Andrewet sosem szólította igazi nevén, mindig Crankynek szólította, és azt mondta, hogy ez a név jobban illik rá.

Ha jól elolvasod amit írtam, akkor látod ,hogy blood elf eleve nem kellett volna, meg draenei sem. Blood elfről már régen megbeszéltük ,hogy gáz, de annak a modellje még mindig jó, mivel az alapból ilyen. Viszont ez a draenei ez tökéletesen más volt eddig, de most ki kellett találni egy új draenei fajtát, ami már önmagába szar, és ,hogy még a modelljét is lusták voltak megcsinálni rendesen.... Night Elf - Blood Elf részben ugyanaz, Tauren - Draenei ehhem.

Hát ha részletesen minden mozzanatot le kéne írni egy trilógia is kijönne belőle. :)