Ok várom! Amúºgy lassan az oldal is megújul, és felkerülnek a történetek. Na meg képek ilyesmik.... Majd ha lesz jó verzió akkor már csak linkelni fogok ;)

Ehh.. :)

Olvastam mar, irok is majd, de ekezet nelkul nem tudok "nyelveszkedni". :)

Na kész van a 7 karakterből Thomasnak is az első története, de ezeket majd inkább már a honlapról linkelem ha fenn lesz, mert nem igazán karakter háttértörténet. Inkább csak viszi előre Cranky, Rottenfury és majd a többiek történetét

Nah átírtam, és kicsit kiegészítettem a Rickys dolgot, és adtam egy rövidke magyarázatot a boltnak is.

Rendben ezeket a hibákat ki fogom javítani, egy dolgot viszont nem amit elmagyarázok. Oliver apja inkább ilyen használt kacatokon próbált túladni, amik számára vagy mások számára még hasznosak lehettek. Tehát persze ha valakinek nem egy ütött kopott szekér kerék kellett, akkor azt nem nála vette meg, és ha jól emlékszem említettem, hogy nem is igazán ment neki a bolt. Inkább csak próbálkozott valami újjal.
Talán még mentségemre szólhat az, hogy Cranky történetének első és második fejezete ugyebár szorosan összefűzödik Oliver történetével, és ha nem figyeltem volna folyamatosan, akkor sok mindent elrontottam volna. Ugyebár nem kezdhettem ott ahol horgászik, mert akkor nem derült volna ki az előzményekről semmi. A hasán lévő szúrást is meg kellett magyarázni. Az utána lévő lelki állapotát, és persze azért mindenképpen találkoznia kellett Andrewel, és úgy vélem az élőhalottakkal is meg kellett kűzdenie, mert ha ő is a fertőzött gabona áldozata lett volna, akkor túl lapos lett volna. Ennek ellenére a Fertőzött Élet 2.fejezetben az áll, hzogy Oliver halálát is a fertőzött búza okozta, ami szerintem mind annak ellenére, hogy őt leszúrták igaz, mert egyébként talán lett volna esélyük menekülni, de ezt már aki akarja úgy is megérti. És még a történetbe bele kellett magyaráznom egy majd későbbi szereplőt is, de róla még nem beszélek.

Örülök, hogy tetszett, és a következő dolgom valószínűleg az lesz, hogy ezeket kijavítom, és tovább írok, mert még bármennyire is, de nagyon sokat kell írnom, hogy elérjem azt amit kitaláltam. Ha már belevágtam 7 karakterbe...
Rodoren nekem a te történeted sok ötletet is adott, tehát csak várom a folytatást, de tartok tőle, hogy még van pár rész amit nem olvastam el. A "sok" dolgom mellett, és az írás mellett még aprócska megmaradt időmet majd erre fogom fordítani, hogy ezt bepótoljam :)

Természetesen még várom a nyelvész barátunk, Frosty véleményét is :P

Grat az új fejezethez!
Természetesen most sem bírom megállni, hogy ne fűzzek hozzá egy néhány soros kommentárt, de mint mindig, a kisebb hibákat másra hagyom, és inkább általánosságokban beszélek.
A bevezető leírás szerintem jó volt, mindazonáltal lehetett volna hosszabb is. De ha nem nyúlsz hozzá, szerintem már így is megfelel.
Az első érdekesség, amire fölkaptam a fejem, az Oliver apjának az üzlete volt. Igazából a Blizzard máig nem tisztázta a néhai Lordaeron gazdasági rendszerét, de én azt hiszem, hogy egyfajta céhes struktúra alakulhatott ki a királyságon belül. Ebben az esetben viszont nem igazán voltak olyan boltok, mint a mai mezőgazdasági üzletek, ahol mindent lehetett kapni, ami ezzel kapcsolatos. A faárut az asztalosnál, a fémárut a kovácstól, szerezhették be az emberek. A gabonával már bonyolultabb a helyzet, mert azt már szállítják mindenfele, így ott már lehetnek boltok vagy elosztóközpontok, ahol gabonával vagy más ilyesfajta áruval kereskednek, de Oliver apja nemigen árulhatott volna mást. Az már megint a Blizz hülyesége, hogy saját maguknak ellentmondva vannak olyan vendorok a WoW-ban, akiknél szinte mindent lehet kapni.... azért egy igényes írásban ezt kéretik mellőzni.
Ricky karaktere talán egy kissé sarkított, vagy legalábbis nekem annak tűnt, szerintem igazán árnyalhatnád a képet róla, és kitalálhatnál egy komoly okot, amiért nem viszik Oilvert, mert ez a "csak, mert sajt!" nekem meglehetősen összecsapottnak tűnik.
Ezen kívül ott van Andrew. Az oké, hogy mi már mindannyian ismerjük őt, de regényírásnál nem szabad ilyesmire alapozni. Az ő ismertetésénél kerekíthettél volna egy nagyon hangulatos leírást (egy ilyesmit véltem a bekezdésben félbeszakadva látni), még annak ellenére is, hogy sokan talán unták volna picit.
Az, amikor Oliver horgászni megy, szerintem korrekt rész, de egy kicsit több hangulatot rakhattál volna bele (egy tájleírást vagy valami ilyesmit), mert csak az, hogy horgászni megy, és majdnem elbóbiskol, nekem kevés. Ezek a részek a legjobbak arra, hogy érzékeltesd a nyomasztó hangulatot.
Az ezt követő írásra is csak azt tudom mondani: több hangulatot, több hangulatot! Amikor Oliver bemegy a kapun, én már szinte vártam, hogy megszólítsa őt valamelyik őr, hiszen Andorhal kis város, nem hiszem el, hogy senki nem ismerte őt a katonák közül.
Ha most a fentiektől eltekintünk, már csak egy momentum van, amivel nem tudok megbékélni, ez pedig az, mikor Oliver apja a kardjáért küldi Olviert. Khmm... nem tudom, mennyire vagy tisztában a kardok gyakoriságáról a középkorban, de azt azért megjegyezném, hogy arrafelé nem mindenki rohangált karddal a kezében. Valójában ritka fegyver volt, csak az előkelők engedhették meg maguknak, és tekintve a hatalmas mennyiségű munkát, és az alapanyag minőségét, ami egy ilyen fegyverben volt, ez bizony Azeroth világában sem lehet másképp. Volt viszont a vikingeknek egy scramasax nevű, hosszú, masszív késük, amit a ház körüli munkákra használtak, de harcba is magukkal vitték. Megjegyzem, egy-egy előásott scramasaxról bizonyítva vagyon, hogy generációkon át használták, és alighanem apáról fiúra szállt. Sokkal hitelesebb tehát, hogy Oliver apjának egy polcon porosodó kard helyett inkább egy kése volt valahol, és ezért küldi el a fiút. Ezzel ugyanúgy (vagy akár még jobban :twisted: ) leszúrhatja az őrt, és a zombik kaszabolása sem gond vele.
A végéről még annyit, hogy ezt egy kissé jobban is megszerkeszthetted volna, nekem a lezárás személy szerint nem igazán tetszett.
Ezzel együtt, akármilyen hihetetlen, tetszett az egész, de ha a fenti hibákat kijavítod, akkor szerintem igazán nem szólhat senki a fejezet ellen egy szót sem.

Más. A minap papírra vetettem a hetedik fejezet első néhyány sorát. Itt hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy mennyire büszke vagyok magamra, amiért sokakkal, többek között Eruval ellentétbben (akinek az írását még most is várom) hosszú kihagyás után sikerült újra felvennem a cselekményem szálát, és így az arcom méreténél már csak a májamé nagyobb 8) :D . Mindazonáltal még nemigen haladtam ilyen lassan egyik fejezettel sem (ezt ugyanis már tisztességesen meg kell-ene szerkesztenem), így fogalmam sincs, hogy mikorra fogok elkészülni. De valamikor kész leszek, az biztos!

Ez pedig a már Cranky történetéből jól ismert Oliver első története. Oliver 1. története Andorhal lerohanása, csak ugyebár az ő szemszögéből. A következő pár rész megegyezik a Fertőzött élettel, de a vándorlás alatt Rottenfury/Oliver megint csak saját történeteket fog kapni.

Rothadó Harag
Avagy Rottenfury története

I.fejezet

Ahogyan az erős keleti szél süvítve szállt be a réseken, úgy érződött, hogy már a nyarat is elfújta Lordaeron csodás földjéről. Pedig Andorhal az elmúlt években szebb nyarat sem kívánhatott volna, de az idei más volt. Bár a termés bőséges volt, sőt a búzából még sosem láttak ennyit, de pont ez volt ami legfőképp nyugtalanította az embereket. Az idő mint mindig kissé borúsnak indult, de ahogyan teltek a hajnali órák, úgy borították be az eget a gyülekező vihar felhők. A lakosok mind Andorhalban, mind pedig a környező városokban gyanakvóbbak lettek, de az ünnepélyeket, és a lagzikat mégis megtartották nagy vigadással.
Már ha a mai napra nem is esett sem esküvő, sem ünnepnap, Oliver mégis izgatottan ébredt. Egy kedves kis házban lakott szüleivel, ami Andorhal déli féltekén feküdt. A ház bár nem volt túl tágas, otthonos kis szobákból állt, és ezek közül egy, ami az emeleten volt, Oliveré volt. Lassan kitörölte a csipát a szeméből, és ledobta a takaróját. Az ablakhoz sétált, és bár szomorúan nézte, hogy az eső lába igencsak lóg, mégsem kókadt teljesen le a hangulata. Gyorsan az ebédlőbe szaladt, le a lépcsőn, ahol édesanyja már elkészítette a reggelijét, és egy csomag hideg ételt is rakott az asztalra.
-Jó reggelt! - szólt Oliver anyja kedvesen – Annyira vártad ezt a napot, de sajnos az idő nem kedvező egy kiránduláshoz a hegyekbe... Mégis elindultok?
-Úgy lesz minden, ahogy elterveztük! - válaszolt a fiú, és közben egy fél szendvicset a szájába tömött, a másik kezével pedig a tojásokért nyúlt.
-Ha elkap titeket a vihar, akkor térjetek be Hearthglenbe, és szálljatok meg éjszakára. Annyit még tudok biztosítani a félretett pénzből.
-Nincs szükség rá... - kezdte Oliver, de szavait nehezen lehetett megérteni, mert teli szájjal beszélt. - Az eső nem vészes, legfeljebb megázunk.
Oliver anyja aggódva figyelte gyermekét, aki már csak félig számított gyereknek, hiszen hetekkel ezelőtt betöltötte a tizenkilencedik életévét. A pénzt azért az asztalra tette, és vállára egy tarisznyát akasztott, majd elindult, hogy még az eső előtt elkaphassa a piacot. Oliver pedig sietve végzett a reggelijével, majd a pénzt zsebébe szórta, és már indult is a főtér felé.
Andorhal viszonylag nagy városnak számított, azért túl nagy távolságok nem voltak a város falakon belül. A főtéren egy szökőkút volt, körülötte csodaszép házak, és a városháza. Út közben még benézett apja boltjába, aki mindenféle használt, mégis hasznos dolgot árult, amellett pedig a földekről hozatott takarmány növényeket. Az üzletben főleg a takarmány növény fogyott jól, mert mostanság, vállfát, vödröket, és lóitatókat ritkán vettek az emberek, az üzletnek ez a része éppen emiatt elég kihalófélben vol. Oliver hátán batyujával hangosan esett be az üzletbe. Apja nem volt egyedül, nála volt az öreg Thomas gazda, aki délről a földjéről hozott szombatonként árut.
-Jó napot! - mondta mosolyogva Oliver, aki már jól ismerte a gazdát, mert szülei többször is leküldték segíteni hozzá. - Hogy s mint a dombság felé?
-Köszönöm minden rendben. - felelte nyájasan a gazda, mint ahogy mindig is szokta. - Hallom te pedig észak felé mész túrázni a barátaiddal. Hát légy óvatos, én meg megyek ,mert még másfelé is vinnem kell árut. Viszlát!
-Viszlát Thomas! - szólt Oliver apja utána – Te pedig jobb lesz ha indulsz, mert már kilenc óra felé jár, és hamarosan indulnotok kell. Viharban is nekivágtok?
-Égszakadásban is! - kiáltotta nevetve Oliver, majd megigazította a batyuját, és elköszönt. Amint a főtérre ért, észrevette barátait, és sietve igyekezett feléjük, de egyikük, Oliver talán legjobb barátja, Marcus elébe ment.
-Marcus! Szervusz pajtás! - kiáltott rá Oliver vidáman. Marcus azonban nem volt túl vidám, kicsit lelombozottnak tűnt.
-Oliver, mi úgy döntöttünk, hogy... - hebegte Marcus, remegő hangon – hogy az idő miatt mi inkább....
-Mit szépítgeted a dolgot Marcus!? - kiáltott rá hátulról Ricky, aki nem igazán volt jóban Oliverrel, de megtűrték egymást. - Mondd meg neki, hogy döntöttünk valójában. Oliver az idő kicsit sem érdekel minket, de úgy döntöttünk nélküled megyünk. Sajnálom! - mondta Ricky gúnyosan. Oliver Marcusra nézett, aki eléggé meg volt zavarodva.
-Úgy döntöttetek? Ki döntött úgy? Te is Marcus?
-Oliver én sajnálom... - magyarázkodott Marcus
-Elég! Indulnunk kell, és ha nem zavar akkor nélküled Oliver. Megvagyunk egy ilyen bajkeverő nélkül is. Éppen elég belőled, és a tolvaj apádból itt a városban is! Pápá! - szólt Ricky majd a zsákját megigazítva elindult a barátaival az északi kapu felé. Ez volt az igazi gond. Oliver, és Ricky szülei nem voltak jóban. Ricky apja mikor a gazdaság kezdett erősödni megpróbálkozott egy hasonló üzlettel, mint amilyet Oliver apja már évekkel azelőtt megnyitott, de a vevők nem voltak olyan sokan, hogy egy faluban két ilyen bolt is megmaradjon. Mindazonáltal sikerült néhány vendéget elcsábítani, és hazugságokat terjesztett Oliver családjáról. Odáig ők nem tettek semmit, de ezzel betelt a pohár, és Oliver apja, a falu főterén esett neki, és csúnyán elbánt a hazudozóval. Most mindez megismétlődött Oliver agyában, és tiszta volt, hogy Rickyt leginkább apja uszíthatja ellenne. Marcus még habozott, majd Ricky megfordult, és rákiáltott. - Te inkább itt maradsz?
Marcus, Oliverre nézett, aki elég bosszúsnak, és csalódottnak tűnt, de megfordult, és a többiek után szaladt. Oliver szomorúan kullogott haza. Azt mindig tudta, hogy a legtöbben félnek Rickytől, és mindig azt csinálják amit mondd, de Marcustól mást várt volna. Amikor a házához ért, látta ,hogy az ajtajuknál egy ládán ott ül Andrew a falu bolondja. Andrew valójában nem volt teljesen bolond, de mivel a falu bolondja szerep betöltetlen volt, az emberek már csak így ismerték. Valójában sokszor teljesen normálisan viselkedett, és a távolról érkezők semmit sem mondtak volna meg a sérült elméjéről. Ott üldögélt, és Oliver ahogy csak közeledett egyre inkább tervezgette, hogyan bírná elkerülni az egyedüllétet úgy, hogy az mégse legyen túl feltűnő. Andrew bár nem lehetett idősebb Olivernél, mégis régóta egyedül élt, mert családját a Fekete Szikla klán orkjai régen lemészárolták. Alacsony volt, és igen vékony alkatú. Félhosszú barna haja kócosan lógott a szemeibe, aminek szélein erős árkokat képeztek a vigyor ráncai.
-Halljam Andrew mit akarsz! - szólt rá Oliver, aki bár nem gúnyolódott Andrewel, mint ahogyan Rickyék tették, mégsem szívlelte annyira.
-Hmm.. mondjuk először is azt ,hogy köszönj nekem! - kezdte Andrew – Aztán ha az megvolt, akkor mondjuk egy hogy is mondják....
-Na jó, most erre nem érek rá. Horgászni megyek a hídhoz, úgyhogy engedj be az ajtón. Ha gondolod lejöhetsz velem... jobb mint egyedül.
-Horgászni? Ja megvan mit akarok, azaz ,hogy mit nem akarok! Horgászni! Nem azt semmiképp! Viszlát, jó horgászást! - mondta Andrew majd nevetve elszaladt.
-Akkor úgy néz ki azt is egyedül fogok... - mondta Oliver, és lassan összekészítette a felszerelést, és elindult a hídhoz.
A hídnál lévő kapu, szinte mindig nyitva állt, mert nem volt mitől tartani. A banditákat ritkán látták, és azokat úgysem tartotta vissza egy kapu, más támadás meg nem igen érte a várost az elmúlt években. A magányos horgász legény, szomorúan battyogott le a parthoz, és a híd felé dobta be a botját. Fejét a kezei közé tartotta, és órákig elmélkedett ott. Elméjét megtöltötték a zavaros gondolatok Marcusról, a többiekről, a falu gondjairól, de mind csak ugyanazt mesélte. Oliver csak azt érezte, hogy valami kezd elmúlni, és ez egyáltalán nem jó. Az ujjai közti réseken a gyorsan folyó patakot látta, és csak figyelte, mintha minden egyes kavics amit magával visz az ár őt tükrözné. Az jutott eszébe, hogy most kicsit lejjebb sodorja a patak, és később leteszi valahol máshol. De a patak egyre lejjebb és lejjebb viszi, amíg el nem éri a tavat, vagy a tengert. Ott pedig ráhord még ezer, vagy még több kavicsot. Eközben talán több kapása is volt, de csak a gondolatai kötötték le. Már-már elaludt amikor vágtató paták hallatára ébredt. Olyanra amit már nagyon régen hallott. Mintha csak valami borzalmasról mesélnének a dobogó paták, és hirtelen olyannyira megijedt, hogy a felszerelést otthagyva rohant fel a partszélen a hídhoz. A nagy futásban látta, hogy a lovas zavartan forgolódik a lován, és ijedten kiabál. „Riadó! Védelmi készültségre!...” ehhez hasonlókat hallott, és az őrök őt észre sem véve gyorsan bezárták a kaput. Már-már a kapunak esett, amikor az őrök feleszméltek, és kinyitották neki a kaput. Oliver ijedten lépett be, és a katonákat nézte.
-Mi folyik itt? Mi történik? - kérdezősködött
-Csak menjen be és zárja be az ajtót! A herceg nemsokára megérkezik és minden rendben lesz!
Oliver azonnal hazarohant, de közben nem tudta mi történik, az őrök mindenfelől haza küldték az embereket, és néhányan fejvesztve rohangáltak a tér felől, minden irányba. Ahogyan a házukhoz ért, látta ,hogy az anyja már az ajtónál aggódva várja. Amint odaért, az égben hatalmas villám kúszott végig, és egy dörrenéssel, óriási eső kezdődött. Gyorsan a házba mentek, és az ablakhoz meredtek, hogy figyeljék mi történik.
-Apa merre van? - kérdezte Oliver ijedt hangon.
-Az üzletben. Még bementem hozzá hazafelé a piacról. Azt mondta bezár, mert nincs értelme ma nyitva tartani. Mikor elindultam haza félúton az őrök mindenkit haza parancsoltak. Szerintem apád már bezárt, és ezért nem tudták értesíteni.
-Elmegyek érte! Bármi is az amiért hazaküldtek az őrök, biztosan nem a vihar, jobb lesz ha ő is itt van. - mondta Oliver, és magára kapta a kabátját, de anyja elkapta a kezét.
-Légy óvatos! Ne maradj túl soká. - mondta az anyja aggódva. Oliver bólintott, majd elfutott, és eltűnt a vihar ködében.
Út közben meglátta a katonákat, ahogyan a helytartót kísérik. Oliver lebukott a kerítés mögé, mert félt, hogy az őrök haza küldik ha meglátják. - Biztosan megint a nyomorult orkok! Biztos! - gondolta, majd osonva tovább ment. Hamar az apja boltjához ért, és erősen verte az ajtót, amire apja idegesen ajtót nyitott.
-Mi az már! Zárva vagyunk, bújjon el máshol az eső... Oliver? - csodálkozott az apja – mért vered az ajtót mint egy őrült?
-Gyerünk, gyere gyorsan valami nincs rendben, az őrök védelmi készültségre álltak, biztosan jönnek megint azok a Fekete Szikla férgek! - Oliver apja semmit sem értett, de engedett a fia ráncigálásnak és utána ment.
-Várj! - szólt rá az apja, és ásót vett magához, ami a ház falának volt támasztva. - Gyerünk!
Gyorsan futottak, de most a város nem volt teljesen kihalt. Az őrök a főtérre parancsolták az embereket. Oliver behúzta apját egy ház mögé, és onnan nézték ,hogy szállják meg az emberek az utcákat. A katonák ügyelve kísérték az embereket, és idegesen számolgatták. Oliver és apja figyeltek, de valamiért nem jöttek elő a ház mögül. Szépen lassan az őröket kicselezve futottak a házuk felé, de mire odaértek, a ház már üres volt.
-Nekem ez nem tetszik! Miért küldik ki az embereket az esőre? - gondolkodott Oliver.
-Biztosan túl nagy a túlerő, és az ellenség közel van. Valószínűleg ki akarják menekíteni az embereket. - magyarázta Oliver apja.
-Akkor biztosan nem a főtérre vezetnék az embereket. Nem ez valami egészen más, nem mehetünk oda.
-Anyádért muszáj visszamennünk! Én visszamegyek te pedig maradj itt! Vigyázz nagyon! - fordult meg az apja de hirtelen összeesett, és a hasához kapott. Oliver lehajolt hozzá, és látta ,hogy apja szörnyű fájdalmakon megy át.
-Mi az mi a baj? - kérdezte.
-Nem tudom, áááh – nyögött ahogyan a hasát markolászta. Szemei zölden fénylettek, és megragadta Oliver kezét. - Menj anyádért, én majd jobban leszek!
-Nem hagylak itt egyedül! - mondta de Oliver apja szemében izzott valami, és borzalmasan rosszul volt.
-Menj! És vidd magaddal azt a fejszét, amit a szobámban tartok! - ordított rá az apja, mire Oliver bólintott és a fejszéért rohant. Régebben fejszét csak az udvarban tartottak, de mióta egyszer betörtek, már nem bíztak semmit a véletlenre, és az ágy alatt mindig ott feküdt az a fejsze. A fiú most az ajtóhoz ment, apjára nézett és könnyes szemekkel zárta rá az ajtót. Gyorsan a tér felé szaladt, a kerítés felől osonva ment a a városháza mellé ,ahol hallotta, ahogyan a helytartó a kapitánnyal beszél, és közben a vállánál fogva rázza.
-...Az emberek meg vannak fertőzve, az előholtak a búzától változnak át! Szóval ne kérdezzen csak parancsolja meg az embereinek ,hogy öljék meg őket, mindenkit!...
Oliver erre hirtelen megriadt, de nem habozott, egyből a tömeg felé szaladt, ahol már többet a földön feküdtek épp úgy, ahogyan apja is otthon. A tömegben hirtelen észrevette anyját, és oda szaladt hozzá.
-Anya! Anya! - kiáltott rá Oliver, mire gyorsan átölelte.
-Oliver kisfiam! - borult a fia nyakába – Apád hol van, jól van?
-Anya figyelj rám! Figyelj! - rázta a vállánál fogva Oliver – Ettél abból a búzából amit legutóbb hoztak dél felől? Ettél? Felelj!
-Nem! Nem! Tudod, hogy csak abból eszem amit a szomszéd kelet felől hozat! De mi a baj?
-Ne kérdezz csak gyere! - szólt Oliver és gyorsan a kivezette a tömegből az anyját. Hevesen kerülgették az embereket, mire egy katonába ütköztek aki erősen húzta ki magát.
-Sajnálom, de nem hagyhatják el a teret, ez a helytartó parancsa!
Oliver elé állt, és ijedten kezdett beszélni az őrhöz.
-Mi nem ettünk a búzából érti! Minket nem ölhetnek meg! - ahogyan mondta Oliver anyja teljesen megdermedt. De ahogyan beszélt a katonához, az egy tapodtat sem mozdult. És hirtelen a tér másik oldaláról nagy sikoly hallatszott aztán a kapitány hangja.
-Öljétek meg a lakosokat! Nem hagyhatjuk ,hogy elbukjon a birodalom!
A katona egy kissé habozott, de Oliver egy pillanatot sem, és egy mozdulattal oldalba vágta a katona bordáit az apja fejszéjével. Az emberek nagyot sikoltottak, és minden felé futni kezdtek, de a tömeg között Oliver már nem csak embereket, hanem rothadó mégis járkáló hullákat pillantott meg. Gyorsan a házak közé futott, de közben néhány zombi állta az útját, akiket kénytelen volt ledöfködni. Voltak zombik akikben a város lakóit látta, mert azoknak az átváltozott hullái emelték rá dögletes karmait, voltak olyan hullák akik már egyáltalán nem tűntek embernek, és négykézláb ugrottak neki.
Az egyik pillanatban, ahogy maga mögé nézett, nem találta anyját sehol. Szörnyen megijedt és úgy rohant visszafele, de egyszer csak egy hatalmas förtelembe ütközött. Egy hullákból összevarrt szörnyeteg, aki sarlót lengetett a kezében. Oliver felemelte a fejszét , de a hatalmas förtelem egy lendítéssel eltalálta, amitől Oliver egy ház falának csapódott, és minden erejét elvesztette. Hirtelen egy vicsorgó hulla hajolt fölé, és egy mozdulattal átdöfte a hasát éles kardjával. Oliver torkán megakadt a levegő, az ég lassan elszürkült fölötte, és már nem érezte az esőcseppeket az arcán. Olyan volt ez számára, mint amikor a tóban lévő kavicsot hirtelen betakar egy hatalmas szikla. A z égen már csak a felhők árnyalatait látta, és ahogyan fölötte mindenfelé őrjöngő alakok szaladgálnak. Majd a világ örök homályba borult a szeme előtt. De talán mégsem örök sötétségbe...

tűnik? :D na itthon vagyok megint lehet ma alkotok vmit történethez :D

Így van. :)

A 'holdban' meg úgy tűnik, igazad van.

Azért remélem most jobb.
A napot, holdat és földet kis betűvel írjuk, kivéve ha szakirodalomban szerepel! :P
A sorrendi hibát nem észlelem, vagy nem értem mire gondolsz, hogy először a Korbácst kellett volna említenem?
Lidérces álmok próblémád megértem, de van ez így :P
Most meg mi van - esetleg átírom majd.
Többi rendben van