 |
Impresszum, jogi nyilatkozat | Kapcsolat World of Warcraft is a trademark and Blizzard Entertainment is a trademark or registered trademark of Blizzard Entertainment in the U.S. and/or other countries. wow.lap.hu | mmorpg.lap.hu | Computerworld.hu | PCWorld.hu | GameStar.hu | VideoSmart.hu |
 |
Scarlet Crusader
Edit: írtam még hozzá, ezzel vége is a prológusnak!
Másnap hajnalban a sereg felsorakozott a tábor mellett, a dombtető szélén. Abram és Ray a jobb szárnyon tartózkodtak, feszülten kémlelték a látóhatárt. Ray nyugtalanul mocorgott, és morogva fordult a testvéréhez:
- Lassan egy órája itt állunk, és semmi. Mire vár a parancsnok?
- Nem értek még vissza a felderítők, teljes körű tájékoztatást akar a helyzetről – válaszolta Abram.
- Igyekezhetnének, mert lefagy a...
- Ne nyafogj, te akartál belépni a seregbe, vállald a következményeket – pirított rá bátyja Rayre.
További fél óra várakozás után két lovas felderítő vágtatott el a sereg mellett, és azonnal a parancsnoki sátorhoz siettek. Tíz perc megbeszélés után Julian főparancsnok jelent meg a sátor bejáratánál, majd lovára ülve a sereg élére vágtatott. Embereihez fordult, végignézett rajtuk, és így szólt:
- Katonák! Barátaim! A mai ütközet rendkívüli fontossággal bír! Az orkok az elmúlt időkben több győzelmet is arattak, de most megfordíthatjuk a hadjárat menetét. Ezek a zöldbőrű férgek azt hiszik, hogy ennyien akarjuk megtámadni őket. Nem tévednek, de átsiklottak a részletek felett. Keletre és nyugatra innen egy-egy kisebb táborban további katonák készülnek a támadásra, de ezt a nyomorult majmok nem tudják. A fősereg rohama után nem sokkal a két kisebb sereg is csatlakozni fog hozzánk, és oldalról támadnak az ork haderőre. Egy óra múlva már a hulláikon fogunk taposni, szétmorzsoljuk őket!
Szavai belevesztek a katonák éljenzésébe, de kezét felemelve elhallgattatta őket:
- A felderítők jelentették, hogy az ork fősereg is felsorakozott, és indulásra készek. Itt várjuk meg őket, és csak akkor támadunk rájuk, ha már a domb aljánál járnak. Ezek az eszetlen kutyák még a természeti viszonyok kihasználásához se értenek, mi gondot okozhatnának nekünk? Még egy kis türelmet kérek tőletek barátaim, nemsokára megfürödhettek ellenségeitek vérében! – fejezte be beszédét Julian.
Újra felhangzottak a kiáltások, majd lassan elcsendesedtek a katonák, és a seregre ismét feszült csend borult. Rövid időn belül már érezték a talaj remegését a lábuk alatt, ahogy több ezer talp tapossa a földet, majd a csendet megtörte egy csikorgó hang, először halkan, majd egyre hangosabban, végül dobolás csatlakozott a különös kórushoz. A horizonton megjelent egy hatalmas fekete folt, egyre nagyobbá vált, majd lassan az alakok is kivehetők lettek. Robosztus, zöld testek tömege, amíg a szem ellát, közöttük az orkok szelídített hátasai, a kodók lépkedtek lassan, hátukon a dobosok verték az ütemet. A csikorgó hang forrásai is megjelentek, egy tucat hatalmas, négykerekű, tüskékkel felszerelt harci jármű is megjelent az orkok között.
A katonák arcán egy rezdülés se látszódott, amikor az ellenséges sereg kétszáz méterre, a domb lábától nem messze megállt, és összerendeződött. Kürtök harsantak, csatakiáltások szálltak az égbe, majd az orkok dobhártyarepesztő ordítások közepette rohamozni kezdtek. Az emberek arcvonala előrébb nyomult egy kicsit, az első sorban állók pajzsukat letámasztották a földre, mögé térdeltek, kardjukat kezükbe vették. A mögöttük álló lándzsások az előttük térdelők pajzsán megtámasztották fegyverüket, úgy várták a zöldbőrűeket. Alig ötven méterre jártak a támadók, amikor kiáltás harsant az emberek között: - Íjászok, tűz!
A hátsó sorokból ezernyi nyílvessző emelkedett a magasba, majd szállt állt a katonák feje felett. Az orkok nem torpantak meg, legalább száz támadó holtan rogyott össze, torkukból, mellkasukból nyilak álltak ki, de helyükbe azonnal mások léptek, nem törődve az elesettekkel. A második nyílzápor alatt az orkok első vonala elérte az emberek arcvonalát, és a védők pajzsainak csapódtak, sokan felszúródtak az előreszegeződő lándzsákra. A hosszúkás fegyverek nem bírták el a termetes orkok súlyát, sok védő kezéből kirántották a lándzsát, néhány azonnal el is tört. A pajzsosok közül is többen egyensúlyukat vesztve estek hátra, de a talpon maradtak elszántam mártották bele karjukat az orkokba. A többi ork is megérkezett, a pajzsosok felálltak, rendezték vonalaikat, és megkezdődött a kard-kard, kard-pöröly elleni küzdelem.
Abram azonnal szembetalálta magát egy vérszomjas tekintetű, hatalmas orkkal, de kihasználva fürgeségét sikerült oldalba szúrnia, mielőtt feleszmélhetett volna, majd egy jól irányzott csapással levágta a fejét. Mellette Ray viaskodott egy kisebb, de fürgébb támadóval, úgy tűnt, mintha táncot járnának egymás körül, karjaikat nem is lehetett látni, olyan gyorsan voltak. Abram hátba szúrta a fürge orkot, majd rákacsintott öccsére:
- Ne szórakozz!
- Te meg ne avatkozz bele máskor! Nem kell itt is pesztrálnod! – csattant fel villogó szemekkel Ray.
Abram nem válaszolhatott, mert egy megvadult, lovasát vesztett kodó robbant be közéjük, fellökve őket. Két társuknak nem volt ekkora szerencséje, őket péppé zúzta a súlyos állat. Végül fél tucat katonának sikerült leterítenie az őrjöngő teremtményt. A testvérek újra belevetették magukat a harcba, sorban végeztek az eléjük kerülő orkokkal, amikor hátuk mögött vészesen közelről felhangzott a csikorgó hang. Az egyik ork jármű közeledett, véres szántást hagyva a katonák soraiban. Kerekeire szerelt tüskéivel brutálisan megcsonkította az útjába kerülőket, végtagok szakadtak le, a szerencsétlenebbeket azonnal kettévágta. Abram futásnak eredt, de megbotlott az egyik holttestben, és a kezére esett, ami a megterheléstől azonnal eltört. Felkiáltott, majd megfordulva rémült tekintettek nézett a közeledő monstrumra. Ray odarohant hozzá, és igyekezett elhúzni onnan, de lassúnak bizonyult. A pusztító jármű már csak két méterre volt, amikor suhanó hang kíséretében egy nyílvessző csapódott vezetőjének a torkába, az elernyedő test félrerántotta a kezelőkart, és az éles tüskék pár centiméterrel kerülték el a földön fekvő testvérpárt.
- Nincs semmi bajod? – kérdezte Ray.
- Azt hiszem eltört a kezem, de a másikkal még tudom a kardot forgatni. Segíts feláll… Abram elkerekedett szemmel nézett fel az égre Ray válla fölött, és felnyögött:
- A Fényre!
Ray is felnézett az égre, és kiesett a kard a kezéből. A napot eltakarva több ezer zöldes lánggal égő meteor zuhant a föld felé, majd pár másodperc múlva becsapódtak a harcolók közé. Általános zűrzavar alakult ki, mindenki rohant, közben hárították az ellenséges csapásokat, visszavonulást ordítottak. Abram még látta, amint Ray legyűri a rá támadó orkot, de a következő pillanatban egy meteor csapódott be, elsodorva a fiatal fiút. Abram kétségbeesetten kiáltott fel, de a következő pillanatban egy rohanó ork lába eltalálta a fejét, és eszméletét vesztette…
of the Shattered Sun
Kérem a következőt!
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
A négy katona és a két felderítő azonnal talpra ugrott, előrántották kardjukat, és futva elindultak a zűrzavar hangjai felé. Abram szíve azonnal összeszorult, amikor meglátta, hogy tíz társa két lángoló szörnyeteggel viaskodik. Csatlakoztak társaikhoz, akik pajzsaik mögé rejtőzve várták az alkalmat, hogy lecsaphassanak. Az egyik démon irtózatos erővel csapott a hozzá legközelebb álló katona pajzsára. Reccsenés, majd ordítás hangzott fel, ahogy a katona pajzsot tartó karja megadta magát, csontjai szilánkosra törtek. Szomszédjai azonnal elé ugrottak, hogy megvédjék, de a lény egy határozott mozdulattal félresöpörte őket, majd földön fekvő társukat vette célba. Társa közben a katonák lefoglaltságát kihasználva a környező sátrakat égette fel, majd a parancsnoki sátor felé indult. A sérült katonát támadó szörny nem vette észre, hogy az újonnan érkezettek mögé kerültek. Abram az utolsó pillanatban megcélozta karjával a szörnyet ott, ahol a térdét sejtette, bár nem fűzött sok reményt a támadás sikerességéhez. Csodálkozva nézte, hogy a kard áthatol a sziklán, mint kés a vajon, és a démon egyensúlyát vesztve hatalmas robajjal zuhant a földre. A magatehetetlenné vált démont négyen együttes erővel legyűrték, szinte darabkákra kellett vágniuk, a lény az utolsó leheletéig küzdött. Ray odafutott a sérült katonához:
- Egyben vagy?
- Voltam már jobban is – sziszegte a fájdalomtól a fiatal férfi. . Ez a rohadék pontot tett katonai pályafutásom végére. Ilyen karral sosem fogok már harcolni.
- Majd meglátjuk – szólt Ray, majd az egyik felderítőhöz fordult. – Szaladj el, hívj egy orvost!
A felderítő elfutott, Abram is követte, aki a parancsnoki sátor felé haladt, de még közben visszakiáltott öccsének:
- Gyere, még nincs vége!
Lélekszakadva futottak a tábor közepe felé, nyomukban három társukkal. Egyre erősödött a csatazaj, és egy sátor mellett befordulva döbbenten látták, hogy a tomboló démon mellett legalább öt szénné égett holttest feküdt a földön. Abram visszanyerve a lélekjelenlétét odakiáltott a harcolóknak:
- Páran foglaljátok le, ha csak rátok koncentrál, akkor hátulról meglephetjük!
Miközben ezeket kimondta, fohászkodott, hogy a démon ne értse, amit mond. Hárman csendben a démon mögé lopóztak, és lecsapni készültek, amikor felcsattant egy hang:
- Menjetek onnan, majd én elintézem!
Abram megfordult, és ráordított az újonnan érkező fiatal mágusra:
- Elment az eszed? Nem most kell bizonyítanod!
Azzal visszafordult a démon felé, de alig fordult meg, amikor egy jégcsóva szállt el mellettük, és csapódott a démon hátának. A lény üvöltve megfordult, és a katonákra ügyet sem vetve a mágusra vetette magát. A fiatal varázsló az utolsó pillanatban vetődött oldalra, így elkerülte a biztos halál, a démon pedig bezuhant egy sátor romjai közé. A mágus egy jól irányzott varázslattal a felrobbantotta a sátrat, s vele együtt a démont is. A környékre sziklaeső hullott, a katonák pajzsaikkal védték a fejüket. Abram tajtékozva fordult az engedetlen suhanchoz:
- Az életedbe is kerülhetett volna! Ekkora meggondolatlanságot! Mit akartál elérni ezzel?
- Én…csak…- dadogott megszeppenten a mágus.
- Tudod mit, nem érdekel! Jelenteni fogom a felettesednek! Remélem a körmödre néz kicsit! És most takarodj innen! – üvöltötte Abram.
Nem kellett kétszer mondania, a mágus azonnal elment a tábor varázshasználóknak fenntartott szekciójába. Ray a testvére mellé lépve halkan megszólalt:
- Nem gondolod, hogy kicsit kemény voltál?
- Kemény? Még olcsón megúszta. Örülhet, ha a főmágus nem küldi haza azonnal. Fiatalság, bolondság – csóválta a fejét Abram.
- Én is ilyen voltam, emlékszel?
- Erre ne emlékeznék? Amikor hét évesen kijártál az erdőbe, és farkasok, meg medvék után kutattál, mert szerinted a „lovak ideje lejárt, ideje más állatokat is igénybe vennünk hátasként”. Fél életem azzal telt, hogy utánad rohangáltam!
- Legalább nem puhultál el – nevetett Ray, és a katonák gyűrűjéből kilépve elindultak vissza, amerről jöttek.
Pár lépés után azonban az idősebb testvér megtorpant:
- Várj, valami nem fér a fejembe.
Majd megfordulva visszakiáltott az égett hullákat eltüntető katonákhoz.
- Mi történt azokkal a szerencsétlenekkel? Öt embert is képes egyszerre elégetni?
A rangidős azonnal válaszolt:
- Dehogy! Megtámadták, de az egyik pánikba esett fegyverhordozó ráöntött egy nagy vödör vizet a démonra, mert azt hitte azzal megszüntetheti a lángokat. De ez csak olaj volt a tűzre, amint a víz a zöld lángokhoz ért, kétszeres erővel csaptak fel, és a közelben állókat azonnal szétégette.
Abram visszafordult öccséhez, és tovább indultak:
- Egy-két dolgot már tudunk róluk. De inkább ne találkozzak többször velük. Bár érzem, ez még csak a kezdet...
of the Shattered Sun
Még annyit, hogy... - tudom, hogy borzalmas vagyok, hogy 50-edjére jut eszembe minden, de mondjuk én az összes hsz-emmel ezt csinálom xD - egy kicsit nem ártott volna még leírni jobban Treyt meg Seward szerintem, ha már megnevezted őket. Pont, mint a WoW-ban... a névvel rendelkező moboktól valami extrát vár az ember - ugye questhez tartoznak, vagy valamivel jobb a loot esetleg...
Nekem nem volt unalmas.
(Áhh.. hagyjuk, valahol nagyon tönkrement ez a vid :S .)
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
of the Shattered Sun
A legújabbra: Lehet korán van, de én mintha úgy olvastam volna, hogy Trey halt meg, nem Seward...
(Azért nem a Válasz gombot használtam, hogy még szerkeszthess.)
Ide meg nem kell a "keserűen". A felderítők nagyon is örültek, hogy az infernál kinyírt pár orkot, nem volt abban keserűség.
Amúgy hajrá!
"Chuck Norris wants to put himself in every man."
Scarlet Crusader
Sewardot azonnal kezelésbe vették az érkező felcserek, lassan a tömeg is kezdett szétszéledni, hírvivők rohantak a tábor minden szegletébe, hogy mindenkit értesítsenek az eseményekről, és felkészülhessenek egy esetleges újabb támadásra.
Abram és Ray a történteken merengve indultak a sátruk felé.
- Nem kezdődik valami fényesen ez a nap, sőt, ez az egész hadjárat. Ezen az átokverte vidéken még semmi jó nem történt, mióta itt vagyunk – mérgelődött Ray.
- Én se vagyok rózsás helyzetben, elhiheted. Pedig én megpróbálok mindent a jó oldaláról nézni. De ebben a mai támadásban semmi jó sincs, habár, Trey nem volt a kedvencem…
- Abram!
- Jól van na, a halálát azért én se kívántam!
A délelőtt további része gyakorlatozással telt, majd a szerény tábori ebéd elfogyasztása következett. Két óra körül befutott két felderítő, és letörölhetetlen vigyorral az arcukon vágtak át a táboron, hogy minél hamarabb letudják kötelességüket. Ray-ék csak egy óra múlva találkoztak velük, amikor a táborban sétálva egy sátor mellett ülve megpillantották őket, amint éppen jóízűen falatoznak. Éppen két társuknak meséltek valamit, és felettébb jól szórakoztak. A testvérek csatlakoztak hozzájuk, majd Abram nekik szegezte a kérdést:
- Mi a felhőtlen jókedv oka, uraim?
- Miből gondolod, hogy rád tartozik? – kérdezett vissza flegmán az egyik felderítő.
- És Te miből gondolod, hogy eltűröm ezt a stílust?
Abram egy szempillantás alatt felhúzta magát, és a felderítő a visszavonulást választotta.
- Jól van, ha annyira tudni akarod. Tíz óra tájban éppen az ork fősereg tábora körül szaglásztunk, amikor furcsa dolog történt. Vakító villanást láttunk, majd három meteorszerű képződmény csapódott be a tábor szélénél. Nem tulajdonítottunk nagy jelenséget neki, de aztán kitört a káosz. Az orkok parancsokat ordítoztak, és mi el se tudtuk képzelni, mi bajuk lehet. Aztán megláttuk őket…három iszonyatos teremtmény volt az, amit meteornak véltünk. Zöldek voltak, és úgy csaptak szét az orkok között, mintha marionett bábúk lettek volna. Kellene egy-két ilyen katona a seregünkbe is – nevetett fel a felderítő.˙
- Hidd el, nem akarod te azt! – felelt neki Ray, de a másik csak értetlenkedve nézett rá. – Nem mondatátok még el nekik?
- Éppen azt akartuk, amikor csatlakoztatok – válaszolt az egyik katona.
- Nos, ezek a lények nem csak az orkokat támadták meg. Reggel a mi táborunkba is becsapódott egy, és megölte Trey-t, valamint az egyik orvos tanoncot. Nem volt szép látvány, és én azt mondom, inkább mellőzzük őket a seregben.
- Reggel…itt…meghaltak? Ez szörnyű – fakadt ki a felderítő. – Hát már sosem lesz vége a szerencsétlenségeknek?
- Nem úgy tűnik, de… - Abram nem fejezhette be a mondandóját, mert ebben a pillanatban megszólalt a riadó.
of the Shattered Sun
Scarlet Crusader
Greed, igazad van, tényleg hülyén ábrázoltam a mélységet
Critter
Nagyon jó a sztori, de ha már írsz, egy-két dologra figyelj oda.
Az első mondat második részébe, ha nem írod bele a "már" szót, akkor jobban hangzik. A második mondatban pedig sok az "És", a negyedik mondatban meg a szóismétlés nem szép.
Bocs, ha kekec vagyok, csak ezekre figyelj oda, ha írsz. Apróságok, de fontosak